A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-11-16 / 47. szám

1745. XI. 13-án született Valentin Haüy, francia gyógypedagógus, aki hazájában elsőként kezdett a vakok rendszeres oktatásával foglalkozni; részükre Párizsban 1785-ben intézetet alapított és kitapintható, domború betűkből álló ábécét alkotott számukra.

Az utóbbi néhány évtizedben november 13-át a vakok és csökkentlátók nemzetközi napjaként tartjuk számon.

A Rokkantak Szövetségének felmérése szerint az utóbbi tíz esztendő során — országos viszonylatban — közel ezer személy vakult meg. Többségük szem- és cukorbetegség miatt.

Hazánkban a vakok száma körülbelül félszázezer. Életkorukat tekintve jelentős részük nyugdíjas. Közülük sokan intézetben élnek, mások viszont képesek az önálló életvitelre. A fiatalabbak és a gyengén látók egy része megfelelő gyógypedagógiai módszerekkel oktatható. Az ehhez használatos vakirás (2 pont szélességben és 3 pont magasságban, tehát 6 pont kombinációjából származó betürendszer, amit a vakok ujjuk hegyével tapogatnak ki) feltalálója Louis Braille, a párizsi vakok intézetének világtalan tanára. írásmódja alapján modern írógépek, újabban még telefontárcsák és kották is készülnek a rászorulók számára.

Szlovákiában Lőcsén (Levoča) működik a vak s az alig látó gyerekek óvodája, illetve alapfokú és szakközépiskolája. A bentlakásos óvoda kereken negyed évszázada működik, és évente átlagosan tíz gyereket vesz föl. Az általános iskola padjait eleddig kis híján 1 200 növendék koptatta, közülük úgyszólván valamennyien szakmát is tanultak. Az ehhez a két intézményhez kapcsolódó, önálló kollégiummal ellátott szakiskola 1947-ben létesült. A szakoktatás itt tizenegy tanteremben folyik: két osztályban hároméves, kilenc osztályban pedig négyéves a tanulmányi idő. Jelenleg tíz pedagógus, tizennégy szakoktató és tizenhat nevelőtanár foglalkozik a zavartalan érvényesülést, háborítatlan életet, becsületes munkakörülménye- \ két remélő tizenéves fiatalokkal.

T. végigment a megvakulás érzésének lelki és fizikai fokozatain:

— Először zsebben hordtam az összecsukható fehér botot, de négy éve véglegesen elő kellett vennem. Nem volt könynyű rászánnom magam, mert ez azt jelentette, hogy bevallom magamnak és tudatom a világgal is: vak vagyok.

M. fiatal lány, gyógymasszőr. Négyéves koráig fokozatosan romlott a szeme, azóta semmit nem lát. Pillanatok alatt lerí róla, hogy vak. Nemrég vásárolt másfél kiló disznóhúst; otthon derült ki, hogy csak egy kiló tíz dekát kapott. Néhány nappal később vett négy pár zoknit, kifizette, de csak három pár került a zacskó12

A buszmegálló és a lakásom ajtaja közötti rövidke utat kiválóan ismerem, naponta

ba. Megfogadta, hogy azokon a helyeken, ahol már becsapták, nem vásárol többé.

Z. háromévesen, óvatlanságból eredő gyerekkori baleset révén vesztette el szeme világát.

— Milyennek képzel el, mondjuk, egy körtét vagy egy szál rózsát?

— Amiről már tudom, hogy milyen színe van, azt megpróbálom elképzelni. Egészen haloványan derengenek bennem gyermekkori emlékek és színélmények . . ,

— Van fogalma arról, hogy milyen például a sárga szín?

— Annyit tudok, hogy világos.

— Az utcán közlekedve honnan tudja, hogy a járda mellett autó áll?

— Az arcbőröm úgy kifinomult, hogy megérzem, ha autó vagy valami egyéb tárgy mellett elmegyek.

— Ha valami csoda folytán, mondjuk öt percig, láthatna valamit, mire lenne kíváncsi?

— Nem tudom. Még sohasem gondoltam ilyenre. Egy világtalan ember számára kegyetlen dolog ilyesmiken töprengeni.

— Álmodni szokott?

— Elvétve. A kiskorom jön elő, meg néhány régi játszótársam arca.

— Ne haragudjon ha megkérdem: sírni szokott-e?

— Mindenkivel előfordul, akiben legalább egy szemernyi érzés van.

H.-né telefonközpontos.

— Negyven éve, 1944 óta nem látok. Az ikertestvérem halva született, én meg fertőzést kaptam tőle. Vidéki származású vagyok, anyám még otthon szült, azt mondják, a bábaasszony hanyagsága miatt van az egész. Olvasni nem tudok, a tizennégy éves fiamat két lépésről felismerem, távolabbról nem. A férjem is erő sen csökkentlátó, ha húsz centire oldal irányban mutatnak neki valamit, azt már nem látja ... Szerencsére, a örökölte a szembetegséget.