A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-11-09 / 46. szám

ZS. NAGY LAJOS RENDETLEN NAPLÓ OTTHON Viktória egy hónapnyi távoliét után hazaérke­zett Moszkvából, épp csak körülnézett otthon a lakásukban, megszemlélte a játékait, néhány bukfencet vetett a pázsitszinü szőnyegen, átjött hozzánk, leült az írógép elé. Irt egy nagyszerű dadaista verset, azután — talán, hogy engem megkíméljen a fárasztó szellemi robottól — gyönyörűen egy csokorba kötötte az írógép valamennyi betűjét, sőt a számokat és az éke­zeteket is, s midőn biztos volt benne, hogy Zeta nevű munkaeszközöm tökéletesen munkakép­telen, kézenfogta édesanyját és elutazott vele Zsélybe. (Később kiszámítottam, hogy tizen­négy hónapos, győzedelmes nevű unokám ezen a nyáron több, mint négy és fél ezer kilométert utazott, körülbelül annyit, amennyit én újságíró létemre egy fél évtized alatt megteszek). Egy hét múlva utána mentünk, ekkorra már igazi falusi kislány lett belőle: kézből etette apám japán jércéit, és kakasait, magyarul, de szép moszkvai akcentussal beszélt a kacsákkal, dédszüleivel és a házinyulakkal. a macskákhoz viszont azok saját nyelvén szólott, helyesebben, mihelyt meglátta őket, eksztázisba esett, nyá­vogott és sikoltozott, bemászott utánuk az autó alá, ahonnan olyan olajosán került elő, mint egy hajdani uradalmi gépészkovács; a macskák ele­inte világgá akartak szaladni Viktória elől. ké­sőbb. úgy látszik megérezték forrón feléjük áradó szeretetét, megszelídültek, sőt, állandóan a nyomában mászkáltak, mintha a kedvéért kutyákká változtak volna. Valójában azonban GYÁSZBESZÉD EGY EGÉR FÖLÖTT Ez már régebbi história, édesapám mesélte el, akinek pompás, de már lassan fakulni látszó humorát Viktória angyali röpködése a zsélyi udvaron ismét kifényesítette. Tehát: az egyik szomszéd faluban élt egy esernyőnyél- és kampósbotkészítő mesterem­ber. Putyurkának hívták. Az esernyőnyeleket és kampósbotokat a kékkői vagy a balassagyar­mati vásáron árulta. Talán mondanom sem kell, hogy ebből nemigen lehetett meggazdagodni. Ezért igyekezett nagyvonalú fogadásokat köt­ni. Két híres fogadását a mai napig emlegetik az Ipoly és Kürtöspatak menti falvakban. Balassagyarmaton fogadott egy paraszttal, hogy a Mikszáth-hídról beugrik az Ipolyba. Egy lóért természetesen. Aki ismeri az említett hi­dat, tudja, hogy egy ilyen ugrás még nyáron se gyerekjáték. Ez a fogadás, amit úgy látszik a parasztember nem vett túl komolyan, viszont télen történt. A gazda nevetve Putyurka tenyerébe csapott, azután ostorral a lovak közé. A lovak vágtatni kezdtek, de azért a paraszt hátrapillantott s ijedten látta, hogy Putyurka fönt áll a híd korlátján, azután zsupsz, beugrott az „Ipóba". A vastag jégen természetesen kificamította a bokáját. Ezért csodálkoztak szerfelett a vásárosok, hogy Alsópodluzsányban utolérte a menekülő, álnok, de meglehetősen gyáva parasztot, és egyetlen szó nélkül kifogta kocsija elől a meg­nyert lovat. S mert fájt a bokája, lóháton érkezett haza, mint egy győztes huszár. A másik fogadásnak, hogy úgy mondjam in­kább csak eszmei és erkölcsi értéke volt. Ugyanis egyszer abban fogadott Putyurka mester, hogy egy liter (I) borért leharapja egy eleven egér fejét. Előrebocsátom, hogy ezt a fogadást is megnyerte, mégsem ezért emlegetik a mai napig. Hanem miért? A gyászbeszéd miatt. Illetve hát inkább vád­beszéd volt ez, amit Putyurka a nagy harapás előtt tartott a még eleven egér feje fölött, s amely — apám szerint — így hangzott: „Nagyon sajnálom, egér pajtás, de neked most hamarosan kampec lesz, akár most rögtön kijelenthetem, hogy cirkuszdedérusz. meg, amit csak akarsz, mégpedig nem azért lesz neked kampec, mert én igencsak szeretem a jó otelló­bort, azért fogsz szörnyet halni a fogaim között mert összerágtad a legszebb esemyőnyeléimet. ami, nem mondom, jó ízlésre, viszont pokoli szemtelenségre vall, azután meg összerágtad a feleségem pendelét. belekölykeztél a csizmám­ba. megzabáltál egy fél szál kolbászt a kamrám­ban. s ahogy elnézlek, mindezen sok disznóság mégiscsak macska maradt mind a kettő, mert naponta fogtak egy-két egeret és udvariasan letették Viktória elé. Jellemző Viktória önzetle­nül jó szívére, hogy mihelyt megérkeztem, azon­nal megkínált egy ilyen egérrel, igaz. hogy utána egy fél napig duzzogott rám, amiért visszautasí­tottam a farkánál fogva felém nyújtott elemó­zsiát. A macskák egyébként elég sok galibát okoz­tak azzal, hogy Viktóriát megtanították, hogyan kell kinyitni az ajtót, amikor én hazaérkeztem, ő már a macskák jóvoltából, akkor szökött ki az udvarra, amikor akart, néha tíz percbe is bele­telt, amíg megtaláltuk őt. Legtöbbször a nyulak piros szemében gyönyörködött, vagy a malac röfögését utánozta nagyokat kacagva. (Mellesleg: az ajtónyitogató macskákat édes­anyám teljes komolysággal boszorkányoknak tartja). S végül: egyedül Viktória nem csodálkozott azon, amikor kiderült, hogy macskáink lelkes hívei, a tudományos-műszaki fejlődésnek. Ugyanis egy reggel azt láttuk, hogy az ifjabbik fehér cica. miután észrevette Viktóriát besur­rant apám műhelyébe, s egy pillanat múlva Viktória lába elé helyezett egy egérfogót, benne egy még eleven, keservesen cincogó egérrel. Ez a gépesített egérfogás még e sorok sokat ta­pasztalt íróját is megdöbbentette, unokája vi­szont pillanatok alatt napirendre tért fölötte, pontosabban: mosolyogva kiszabadította az egeret és farkincájánál fogva felfalatta a macs­kával. Utána, megpillantva édesanyját, piros arccal futott kezet mosni. tetejében a szemem közé mersz vigyorogni, ezért megemitusz mortisz és az örök világosság fényeskedjék neked I" Apám szerint pontosan igy hangzott a beszéd, s utána Putyurka éles fogaival egyből leharapta az egér fejét. És le is nyelte, természetesen. Azután vidá­man leöblítette a pompás otellóborral. Sokan gusztustalan dolognak tartották ezt a cselekedetét, a felesége például soha többé nem állt vele szóba s hamarosan el is vált tőle. állítólag azonban nem az egérfej leharapása és lenyelése miatt, hanem amiért híres beszédé­ben Putyurka az összerágott pendelyt is fölem­legette. Én viszont elismerem, hogy Putyurka gyomra nem volt híján egy jó adag erkölcsi szilárdság­nak. Post scriptum: édesapám, aki nem régen még lelkes CSEMADOK-tag volt, egyszer elterjesz­tette Putyurka falujában, hogy az esemyönyél­­készftő házát falumúzeummá nyilvánítják, s homlokzatán emléktáblát lepleznek le. Állítólag tőlem, a fiától hallotta. Azóta nem merek az említett falu környékére se menni... D. Mihalková illusztrációi TISZTELT POLGÁRTÁRSAK a ZBERNÉ SUROVINY nemzeti vállalat köszöni Önöknek a segítséget, amelyet a hulladék üvegcserép gyűjtése során nyújtanak neki, s háztartásaik üveghulladékát a lakóhelyükön található KÉK és ZÖLD KONTÉNEREKBE gyűjtik KÉRJÜK ÖNÖKET, HOGY AZ ÜVEGCSERÉP SZEPARÁLT GYŰJTÉSE SORÁN tartsák be AZ ÜVEGEK ÉS POHARAK SZÍNBELI MEGKÜLÖNBÖZTETÉSÉT. A kék konténerek a fehér üveg gyűjtésére, a zöld konténerek a színes üveg gyűjtésére szolgálnak. Mivel a piszok és a különféle keverék anyagok ezt a hasznos nyersanyagot értéktelenítik, KÉRJÜK ÖNÖKET, hogy a konténerekbe ne rakjanak: fémkupakokat és parafadugókat műanyag fedeleket porcelánt, üveget, amelyben festék vagy különféle vegyi anyagok maradtak. Az Önökkel való továb­bi sikeres együttműkö­dés reményében ZBERNÉ SUROVINY nemzeti vállalat 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom