A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-09 / 46. szám
Tudomány-technika Nyizsn yekamszk. a A KÉMIA TÁRSADALMI TEKINTÉLYE A második világháborút követően a vegyipar világméretű fejlődése az 1950—1960-as években igen gyorsütemű volt, majd az olajárrobbanást követően megtorpant. Míg 1972-ben 1 tonna olaj a nemzetközi piacokon 14—16 dollár volt, addig 1982-ben 1 tonna olaj ára 250 dollár körül mozgott. Ez idő tájt csökkent a vegyipar nyeresége, amelynek szükségszerű velejárója volt, hogy nemzetközi méretekben 10—20 %-os vegyipari termelés-csökkenés állt be. A nyugati közvéleményben az említett időszakban az a vélemény terjedt el, hogy az új iránti érdeklődés felkeltése és a tudományos ismeretek megszerzése egyszersmind a felmerülő gondokat is minden tekintetben megoldja. így nem csodálkozhatunk azon, hogy újabban — a problémák növekedésével — a tudományok iránt, többek között a kémia iránt is bizonyos ellenszenv tapasztalható, amit a környezetszennyezés növekedése, a haditechnika fejlesztése, bizonyos vegyszerek által okozott betegségek terjedése váltott ki. A gyors fejlődés mindenkori velejárói azok az ellentmondások is, amelyek a tudományos ismeretek robbanásszerű növekedésével hozhatók kapcsolatba. Amíg 1900-ban világszerte kb. százezer tudományos dolgozó tevékenykedett, addig 1950-ben már kb. egymillió és 1970-ben már kereken 3 millió kétszázezer, amiből az következik, hogy a Földön feddig élt tudományos kutató 90 %-a kortársunk, és ma is aktívan dolgozik; 50 ezer különböző tudományos folyóiratban évente kb. 10 millió munkát közölnek és mintegy 400 ezer szabadalmat jelentenek be. A kémiában például a gyors fejlődés eredményeképpen a helyzet az, hogy napjainkban mintegy 14 ezer különböző tudományos és szakfolyóirat szinte ontja az új tudományos felfedezéseket és eredményeket. A vegyipar manapság világviszonylatban a becslések szerint évente közel 50 ezer fajta anyagot, kb. egymillió különféle készítményt gyárt sok százmilliónyi tonna mennyiségben. Ha ehhez a hatalmas mennyiséghez hozzászámítjuk még az évente kb. 400 ezer újonnan előállított vegyületet, akkor az olvasóban jogosan merülhet fel kérdés, hogyan lehet ebben az óriási információözönben és termékek között eligazodni, nem beszélve arról, hogy a sokféle anyagról mit és hogyan tanítsunk. A közvélemény olykor-olykor már belefárad az új tudományos ismeretek nyomon követésébe, aminek az egyik következménye az lehet, hogy érdeklődése a tudományok iránt csökken, vagy ellenszenvbe csap át. A köztudatban az új szemléletű kémiaoktatási rendszerek nálunk és külföldön is éppen az imént említett tényezők és okok miatt vitákat váltanak ki, és ez bizonyos mértékig a tanulók pályaválasztására is kihat. A kémia iránti érdeklődés mérséklődése részben összefügg azzal is, hogy más tudományágak közben szintén hatalmas mértékben fejlődtek, és ez nagy vonzerővel hat a fiatalokra. Gondoljunk csak a biotechnológiára, a környezetvédelemre vagy a növényvédelemre stb., ahol a gyakorlatban a kémiai ismeretek csak közvetett módon jelentkeznek. A kémia és a többi természettudomány elsajátítása hosszú és fáradságos munkát igényel, aminek a gyümölcse csak hosszú idő múlva érik be és válik kifizetődővé. A közvélemény olykor jogosan, máskor indokolatlanul a kémiát teszi felelőssé a környezetünket károsító tényezőkért, és ez nagyon sokat árthat a kémia presztízsének is. A felszabadulást követő időszakban a kémia súlya az iskolai oktatásban növekedett, az óraszámok emelkedtek. Közben új vegyipari egyetemek, kutatóintézetek, gyárak és feldolgozó üzemek épültek és elég hosszú ideig a foglalkoztatottak számát tekintve is gyarapodtak. Napjainkban a biológiai kutatások rohamos fejlődése eredményeképpen új tudományágak születtek, illetve indultak virágzásnak (molekuláris biológia, az enzimológia, a genetika, élelmiszerkémia stb.). Az orvostudományok, a gyógyszerkutatás és -ipar egyes ágazatai is rohamosan előretörtek. Ezeken a területeken a kémia szintén jelen van, bár a közvélemény esetleg éppen a hiányos tudományos ismeretterjesztés eredményeképpen ezt alig érzékeli. Régebben a fizika, a kémia, a biológia közötti határok sokkal markánsabbak voltak, ezért az emberek ezeket a tudományágakat önállóbbnak vélték. Ma már a kémiában mindennapossá váltak a fizikai kutatási módszerek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a fizika az egész kémia tudományát elnyelte. A biológiában is hasonló helyzettel állunk szemben, ahol a kémiai kutatási módszerek és eljárások terjedtek el. Ne feledjük azonban, hogy a fizika, a kémia és a biológia továbbra is megmaradtak és az őket összekötő határtudományokkal együtt fejlődnek. Állampolgáraink élénken figyelik oktatási reformunk eredményeit. Abban lényegében mindenki egyetért, hogy a tudományos-műszaki haladás szükségszerű velejárója a tananyag tartalmi és módszertani korszerűsítése, és ezen a téren a kémia élen jár. A régebbi ismereteket újak váltják fel, mivel az elavult tananyag sem a kémia elméleti haladásáról, sem pedig a gyakorlati fontosságáról nem nyújtott megfelelő tájékoztatást. Viszont olyan visszajelzések is vannak, hogy az elméleti tananyag bizonyos részeit a tanulók nehezen sajátítják el. A kémiaoktatás reformjával kapcsolatosan olyan megjegyzések is elhangzanak, melyek szerint a tananyag túlságosan elméleti jellegű, a tényismeret pedig mintha háttérbe szorulna. A korszerű kémiai ismeretek átadásában az alkalmazott oktatási módszereknek is szerepük van. Mival a kémia kísérleti tudomány, amely komoly elméleti alapokra épül, így az induktív és deduktív oktatási módszerek arányának az alkalmazására ügyelni kell. A fiatalokat úgy kell a világ dolgaira rádöbbenteni, ahogy azt a kutatók is teszik a gyakorlatban, azaz problémamegoldó helyzetek kialakításával, tehát kísérletezéssel, •modellezéssel és az így megszerzett ismeretek helyes általánosításával; illetve az általánosból következtetni a részletekre. Vannak olyan vélemények is, hogy a kémia deduktív oktatása az általános és középiskolában alig vezet célra, viszont az alkotó gondolkodásmód fejlesztésére igen jó lehetőség kínálkozik, ezért erre ma fokozottabban oda kell figyelni. A kémiaoktatás hatékonyságát növelné az is, ha bemutatnánk a tanulóknak a tudomány fejlődésének útját, ez a diáknak élményt jelenthet, a kíváncsiságát fokozhatja. Ma is érvényes az a megállapítás, hogy oktatni csak már kiforrott és leülepedett tudományos ismereteket szabad az általános és középiskolában, amelyek bizonyos egyszerűsítéseket is elbírnak. Nyilvánvaló, hogy a kémiáról kialakított társadalmi értéktudatot nemcsak az oktatás formálja, hanem mindazok a közművelődési formák és módszerek, amelyeket a közéletben alkalmazunk. Összegezésképpen megállapíthatjuk, hogy a kémia társadalmi tekintélyének a letéteményesei maguk a kémikusok és kémiatanárok, dolgozzanak a kutatás, az ipar vagy az oktatás bármely területén. Dr. SIMON LÁSZLÓ főiskolai docens, a kémiai tudomány kandidátusa Gombák segítenek az éhező növényeken A magasabbrendű növények és a gombák közötti mikorrhizának nevezett életközösség mindkét partner számára előnyös. A gomba fonalak a növénynek — egyebek között — vizet és oldott ásványi anyagokat szállítanak, míg maguk tőle a fotoszintézis révén szénhidrátokat kapnak. Több jel mutat arra, hogy abban a gombafonadékban, amely a föld alatt több növényt — különböző fajúakat is! — egymással összeköt, a zöldnövények termelte szerves tápanyagok vivődnek át. A sheffieldi egyetem botanikusai az útifű nemzetségbe és a bokros gyepeket alkotó csenkeszek közé tartozó növényekkel kísérleteztek. Az útifüvet olyan kamrákban növesztették, amelyeknek levegőjében radioaktív széndioxid volt. Amikor később mindkét növény gyökereit a Glomus Caledonia mikorrhiza gombával megfertőzték és a növekedő szövedékkel egymást összekötötték, az útifű radioaktív szénhidrátjai egy idő múlva a csenkesz gyökereiben is kimutathatók voltak. Minél kevesebb fény érte a csenkeszeket, vagyis minél csekélyebb volt a fotoszintézisük — tehát éheztek —, annál több szén szállítódon hozzájuk. Eszerint elképzelhető, hogy azok a csíranövények, amelyek a szabad természetben gyakran árnyékban kényszerülnek fejlődni, a környezet kifejlett növényeitől kapnak tápanyagokat Az első termonukleáris erőmű A világ első kísérleti termonukleáris erőműve előreláthatóan 1995 körűi kezdi meg működését — jósolja Borisz Kadomcev akadémikus, akit más fizikusokkal együtt az idén Lenin-díjjal tüntettek ki a plazma stabilitásával kapcsolatos kutatásaiért Az energiatermelés feltételeit minden valószínűség szerint teljesen sikerül majd tisztázni a jövőre üzembe helyezendő Tokárnak—15 jelzésű reaktorral, amely az utolsó tisztán kísérleti berendezés lesz Ezt követi majd 1995-ben az első kísérleti ipari reaktor üzembe helyezése, amelyben már megvalósítják majd az önfenntartó termonukleáris reakciót. Újabb öt évre lesz szükség az első termonukleáris erőmű megtervezéséhez, az ezredfordulóra azonban kimeríthetetlen energiaforráshoz jut az emberiség. Tűzálló védőruha Nem a hagyományos azbesztből, hanem panotexböl készítettek tűzálló védőruhát Angliában. Az újfajta textília nem ég és nem olvad, hanem csak fokozatosan oxidálódik nagy hőben, így a belőle készült ruhadarab viselőjének elegendő ideje marad a menekülésre. Az anyag tartósságát műgyantába ágyazott vékony rozsdaálló acélbevonattal is növelik. A védőruha öt percig kibírja a 900 fokos hőt, és az ártalmas gőzök sem hatolnak át rajta. Érzéketlen a tömény kénsav és sósav iránt is. Különleges kivitelében a szétfröccsenő fémolvadék sem tesz kárt Védőtulajdonságait nem befolyásolja a mosás és a vegytisztítás sem. 16
