A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-11-02 / 45. szám
Tudomány-technika SZOVJET TERVEK, PROGNÓZISOK A RENDSZEREK RENDSZERÉNEK JÖVŐJE Milyen közös vonást találhatunk egy anatómiai és egy földrajzi atlaszban? Látszólag semmilyet, a kibernetika azonban nem véletlenül fedez fel hasonlóságot az egyes ábrázolt struktúrák között. Valóban mindkettőben vannak szállító és szabályozó rendszerek, amelyeket a kibernetika tanulmányoz és mindenütt észrevesz — a gépekben és az állatokban, a társadalomban és a természetben. A maga bonyolult szervezetével és közlekedési hálózatának tömegével a népgazdaságot is joggal hasonlíthatjuk egy élőlényhez, amelynek idegei, artériái és más keringési szervei szintén anyagot, energiát, információt szállítanak. Ez a biológiai analógia nem pihent agy szüleménye. Az első pillantásra szigorúan elméletinek tűnő következtetések valójában fontos gyakorlati feladatok megoldásában segítenek. Ezt igazolja a ma igen elterjedt rendszerű hozzáállás, amelyet országos és államközi szinten egyaránt tökéletesítenek. Például az Ausztriában 1972-ben alapított kettő bekapcsolásával lehetővé válik az áramfelesleg átirányítása egyik zónából a másikba, s ily módon a csúcsterhelések egyenletes fedezése az ország keleti határaitól a nyugatiakig (összesen 11 időzónában), valamint 35—40 millió kW kapacitás megtakarítása. Ez 6—7 olyan vízerőművet jelent, mint a világon a legnagyobb. Krasznojarszki Vízierőmű, mégpedig mindenféle anyagi, pénzügyi, ökológiai és egyéb veszteség nélkül. Az ENSZ Európa Bizottsága megkezdte annak tanulmányozását, hogy lehetséges-e a kelet- és nyugat-európai energiarendszerek egyesítése. Az időeltérés kihasználásával (a La Manche-tól az Urálig 6 időzóna van) és az áram továbbításával — a fogyasztás zónánkénti növekedésének megfelelően — Európa mindent összevéve már most 20 millió kW pótlólagos kapacitáshoz jutna gyakorlatilag állásfoglalása: központi teherelosztóval ellátott és összehangolt, irányított egységes energiarendszerre van szükség. A Szovjetunióban elképzelhetetlen ilyen szituáció. Nemcsak a Szovjetunió Egységes Energiarendszere, hanem a KGST-országok Béke egyesített energiarendszere is, amely össze van kötve az előbbivel (s jóval nagyobb kapacitásúak, mint a Kanada—Kelet—USA komplexum) fennakadás nélkül üzemel. MIRE KÉPES AZ ELEKTRONIKUS „SZUPERAGY"? Az Egységes Energiarendszer példájából is el tudjuk képzelni, mire képesek a hasonló hálózatok (gázellátás, közlekedés, hírközlés stb.) a tudományos szervezés és a műszaki felszereltség legmagasabb fokán, egységes Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben, ahol a Szovjetunió, az USA és más országok szakemberei dolgoznak. Az intézet szakértői többször is igen értékesnek ismerték el a Szovjetunió tapasztalatát. Itt bonyolult természeti viszonyok közepette páratlan csővezeték-óriásokat, nagyfeszültségű villamos távvezetékeket építettek, és a Szovjetunióban a legnagyobb kiterjedésű a villamosított vasúthálózat. A távlati tervek között szerepel e vezetékek és hálózatok integrálása egy elektronikus szuperaggyal ellátott egységes szuperkomplexumba. A szintézis modelljéúl szolgál a Szovjetunió Egységes Energiarendszere, amelynek kiépítése a 80-as években fejeződik be. Nagy vonalakban már 1970-ben kialakult, mint a világ legnagyobb ilyen rendszere. Már több mint 900 villamos erőmű tartozik bele összesen csaknem 220 millió kW kapacitással (az országos kapacitás mintegy 80 százaléka). A 11 működő regionális (egyesített) energiarendszer közül kilenc már az Egységes Energiarendszerbe tartozik. A fennmaradó ingyenesen, 2000-re pedig a 80 millió kW-ot is elérné ez a mennyiség. Mindez óriási kőolaj-, földgáz-, kőszén, uránmegtakaritással járna. A haszon nemcsak gazdasági, hanem ökológiai téren is kézzelfogható lenne: a pótlólagos energia az egyszerű továbbítás útján jön létre, nem kell újabb erőműveket építeni, újabb földterületeket elfoglalni erre a célra, elrekeszteni a folyókat és így tovább. A terv grandiózus, de reális a szkeptikusok minden kétsége ellenére, akik még emlékeznek a Kanada—Kelet—USA energiakomplexumban 1965. november 9-én beállt áramszünetre. „Az évszázad üzemzavara" hosszú időre sötétségbe borította Amerika északkeleti államait és a szomszédos kanadai tartományokat (30 millió lakost érintett). Az amerikai technika mondott csődöt? Nem, csupán a kritikus pillanatban egyik társaság sem volt hajlandó elsőként megtenni a szükséges lépést — kis időre lekapcsolni saját erőmüveit —, hogy ne kelljen kötbért fizetnie. Az ügy kivizsgálására kirendelt bizottság komplexumban, automaták felügyelete alatt. A Szovjetunióban pedig már megvalósulóban van egy terv, amelynek lényegét a következőkben foglalhatnánk össze: az egész ország komputerizálása, a nyilvántartás, tervezés, irányítás automatizálása a népgazdaság minden láncszemében, alulról felfelé. A Szovjetunióban egységes számítóközpont-hálózat van kialakulóban. Ennek bázisán épül ki a nyilvántartáshoz, a tervezéshez és az irányításhoz szükséges információ gyűjtését és feldolgozását végző Állami Automatizált Rendszer (ÁAR), melynek egyes láncszemeit a különböző automata irányítási rendszerek (AIR) képezik. Több mint kétezerre tehető például a vállalatok, egyesülések irányítását végző AIR-ok száma. Ez az alsó lépcsőfok. A középső fok az ágazati AIR-ok (számuk körülbelül 300), amelyek minisztériumi főhatósági szinten működnek. A felső pedig a központi szervek különböző AIR-jai, mint például a Szovjetunió Állami Tervbizottságának automatizált tervkalkulációs rendszere. Bevezetése az elkövetkező években várható: az első részleg már üzemel. Mit jelent az országra nézve ennek a szupertervnek a megvalósítása? Nézzünk néhány számadatot. A vállalati AIR-ok megtérülési ideje 3 év, s 10—15 százalékkal növelik a gazdasági hatékonyságot: a munkatermelékenységet, a termék minőségét és mennyiségét, a nyereséget. Az ágazati AIR-ok 50—60 százalékos növekedést eredményeznek. Az ÁAR pedig minden valószínűség szerint 100 százalékra emeli a növekedést. Ha pedig Így van. akkor a szovjet népgazdaság új fejlődési lehetőségekhez jut az ÁAR létrehozásával, amely megkétszerezi potenciálját. Meggyorsul az életszínvonal emelkedése is. Nemcsak az anyagi termelés nyer ezáltal, hanem a felfedezések és találmányok „ipara" is. A szakemberek meg vannak győződve arról, hogy csupán a szervezés tökéletesítése útján (jószerivel befektetések nélkül) három-négyszeresére lehet növelni a tudománynak — ennek a sok alrendszerből álló nagyméretű rendszernek — a hatékonyságát. Az össz-szövetségi és valamennyi köztársasági akadémia munkáját már koordinálták. Ezen kívül vannak még ágazati akadémiák is — a pedagógiai, az orvostudományok és a mezőgazdasági tudományok akadémiája ... Van saját tervezőirodákkal, kutatólaboratóriumokkal, kutatóintézetekkel felszerelt ipar... Vannak felsőoktatási intézmények, amelyekben szintén folytatnak kutatásokat... Már megoldás alatt áll az ötletek átfogó koordinálásának feladata. Létrejöttek és szaporodnak a tudományos-termelési egyesülések, tanulmányi kutatóközpontok a felsőoktatási intézmények bázisán. Ez az integráció gyarapítja az intellektuális potenciált, jobb felhasználásához azonban még tökéletesíteni kell struktúráját és funkcióit. Fontos szerepet hivatott itt betölteni a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának irányítási rendszere, amely az ÁAR egy részét képezi. Az automatika segítségével hatékonyabbá tehető a tudományos-műszaki alkotómunka. Nem szabad azonban túlbecsülnünk a gépek szerepét a szervezési is irányítási tevékenységben: csupán támaszt jelenthetnek annak a „nagyszabású fejlödésgyorsítónak" az összállami tervezésben, amely régóta hűséggel szolgálja a szocialista társadalom előrehaladását. Minden kezdeményezésben és átalakításban a siker legfőbb garantálói — tegnap, ma és mindig — az emberek, a dolgozók. 16
