A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-19 / 43. szám
szállodák az ürességtől, haját tépi a kereskedő, az éttermek és vacsorázóhelyek tulajdonosa, akinek ez alatt a néhány nyári hónap alatt kell megkeresnie egész évi megélhetését. Ez a nyár kész ráfizetés! Csőd! Hol vannak a németek? Miért nem jöttek az idén ? Erre nem tudok válaszolni. Sejtem ugyan e társadalmi probléma eredetét, de azt hiszem ezt mások is tudják. Takarékosságra ösztönzi az embereket a gazdasági visszaesés, ami kihat az idegenforgalomra is. S ha már rákérdezett a németekre, akik máskor jelentősen hozzájárultak az idegenforgalmi bevételhez ... hiányzásuknak sokféle oka lehet: többek között az is. hogy Olaszország nem tartozik európai viszonylatban a legolcsóbbak közé. Magam is rájöttem erre, amikor a preszszóban kifizettem a kávét. Kétezer lírába került, ami gyors átszámítással 30 korona, és ebben még nincs benne a borravaló! De ne felhőzze be egy feketekávé a napfényes Itália azúrkék egét! Majd kárpótol a tenger ragyogóan tiszta, üdítő vize, amely enyhe hullámokat, habzó hófehér csipkemintákat terít a partra. Messze a horizont opálos párájában egy személyhajó araszol a francia partok felé. Mindez olyan, ahogyan a színes prospektusok írják. A parton föl-alá járva színesbőrü afrikai — tálán szenegáli — és arab diákok kínálják országuk kézműipari termékeit: illatos szantálfából faragott kis elefántszobrot, karperecét, különböző bördiszműveket és szíjjal vállraakasztott egész plátóra való egyéb csecsebecsét. Ez a bizonytalan megélhetést nyújtó házaló üzlet talán még mindig jobb, mint hazájukban a munkanélküliség, ami azért itt is van. Futtában olvastam az újságárus standján a lapok szalagcímeit, amelyekből megtudtam, hogy Genovában — az idén ki tudja hányadszor — tegnap újból sztrájkoltak a dokkmunkások az elbocsájtások ellen. Delet harangoznak a toronyban, és az emberek szedelődzködnek ebédelni. A városka utcái lassan elnéptelenednek, mert ebéd után kezdődik a szieszta. Amíg a hőmérő azon tűnődik, hogy feíkússzon-e a 40 C fokig az olaszok azzal üdvözlik egymást az utcán, hogy szép időnk van ma. Szerintem még szebb lenne, ha legalább tíz fokkal kevesebb lenne. A pálmafák levelei meg sem rezzennek. Árnyékukban mozdulatlanul alszanak az autók. Minden megállt. Sapkáját szemére húzva standján alszik a cipész, aki percek alatt méretre elkészíti a női szandált, alszik a fagyialtos, a kereskedő meg a szálloda portása. Az egyik kapualjban a Polizia stradale (Közlekedési rendőrség) legénysége is bóbiskol szirénázó autójukkal együtt. Délután négy óráig mozdulatlan minden, aztán mintegy varázssuhintásra feléled a város. Egymás után nyitnak ki az üzletek, az emberek kidörzsölik az álmot a szemükből és elindulnak a tengerpartra. Közben felébred a cipész, a dinnyeárus és elhessegetik a legyeket, dolgozni kezd a fagyialtos, a közlekedési rendőrök pedig gyorsan elzavarják a tilosban veszteglő autót. Mintha szaporábban kongatná az óváros toronyórája az időt, amint éled, nyüzsögni, pezsegni kezd a város. Amikor pedig nagy hullámveréssel megindul a tengeren a dagály, kigyúlnak az esti fények, kinyitnak a vacsorázóhelyek s a kerti sörözőben csapra verik a hordót. A szőlőlugas alatt egy magányos gitáros énekel valami bánatos olasz dalt, talán a vendégeit siratja, akik ma sem jöttek el. A terített asztalok mellett üresek a székek. Ugyanolyan üres arrébb az étterem, ahol a zenekar saját magának játszik, az üzletekben is inkább csak nézelődnek az emberek, mintsem vásárolnak. Kinek van pénze egy könnyű nyári női ruháért 120 000 lírát kidobni? (1 800 korona). Szemközt a halétteremben is hiába csalogatják az utca járókelőit a kirakatba kitett ropogósra sült finom falatok. Aki nagyon megéhezik, az inkább egy Pizzériába tér be — olasz kisvendéglőbe — és elüti az éhségét egy tányér fokhagymás spagettivel. Legfeljebb iszik rá egy pohár vörösbort, ami olcsóbb mint a sör vagy a feketekávé. Éjfél után lassan elcsendesedik az élet, elálmosodnak a gyerekek is, akik idáig az anyukájukkal az utcán nézelődtek, és nyugovóra tér a város. DUSEK IMRE A szerző felvételei vés. Rengeteg gyakorlás, önkontroll és újból csak gyakorlás szükséges. — A bűvész soha nem elnéző önmagával? — A bűvészet — művészet? — Feltétlenül. Elvégre a különböző, jól begyakorolt mozgássorozatokon kívül a bűvész mozgásának okvetlenül esztétikuma is van. Nem mindegy, hogyan fogunk meg egy pénzdarabot, egy összecsomó zásra szánt kötelet, vagy ötven kártyát. — Miért használ többes számot? — Mert aki profi vagy amatőr szinten, de csak valamennyire is komolyan foglalkozik a bűvészettel, annak ez amolyan íratlan törvény. Egyébként bárki megfigyelheti, hogy aki a színpadon megtanult már szépen mozogni, az előbb-utóbb a magánéletre is átviszi a kulturált testtartást. Ez a bűvészklubokban figyelhető meg a legjobban. Tényleg, hadd mondjam el azt is, hogy Szlovákiában — 211 bejegyzett taggal — kilenc kisebb-nagyobb bűvészklub működik. Ha nem hivatalos ismertetést akarok adni róluk, akkor valahogy úgy határoznám meg működésüket, hogy ezek az egyesületek valamiféle átmenetet alkotnak a baráti kör, a hagyományos értelemben ismert klub s egy érdekközösség között. A tagok meghatározott időben találkoznak, rendszeresen bemutatják egymásnak, amit tudnak, esetenként meg is bírálják egymás munkáját, vagy megtanítják az érdeklődő szakmabelieket egy-egy számra, ami jelentős segítség a továbbfejlődésben. a tanulásban, az új ismeretanyag gyarapításában. Mint a művészetekben általában természetesen a bűvészeiben is van rangsorolás. Vannak fesztiválok, országos és nemzetközi bajnokságok, izgalmas gálaműsorok. Minden versenyt a már említett műfajok, illetve korcsoportok szerint rendeznek meg. Bratislavában az utóbbi esztendőkben a kora ősszel rendezett Magicfesztivál lett a hazai bűvészek hagyományos, minden jelentkező részére nyitott versenye. Ebben az esztendőben kereken negyvenen voltak a versenyezni, műsorukat bemutatni kívánók: vendégként pedig olyan bűvészhírességek léptek pódiumra, mint a komikus mágia világbajnoka: a Portugáliából érkezett Serip; a norvég Davido, aki a manipulációs mágia legjobbja; de itt járt az Ausztriában "'élő Varga Brigitte is, ő viszont a női mágusok királynője! Beszélgetőtársam az asztalkán heverő kártyapaklira pillant. — Tud egy mindenható varázsszót? — kérdi nyugodt hangon. — Abraka dabra!... — mondom diadalmasan, ő pedig kezébe veszi a „megéledt" lapokat. Meghajlítja a csomagot, gyors gópfegyverszerű ropogás, aztán volt nála kártya, és most már nincs. Azaz... a levegőbe nyúl, leemel egy lapot, a zsebemből szed elő egy fél paklit, a bőrdzsekim hajtókája alól kerül elő a pikk dáma... Már legalább másfél órája nem bűvészkedett, hiányzik a kezének a mozgás. Mutatom a harmincegy éves fiatalembernek: miket jegyzeteltem társalgásunk közben. Kézbe veszi csatos fűzésü noteszomat, és most ő mondja: — Abraka-dabra!... És lám: varázshatalma megtörik. A blokk nem tűnt el, lapjain a neve szintén benne maradt: Gerič Alexander. Az Alexander egyébként a művészneve is. MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György (2) és Jozef Šúcha (1) felvételei Varga Brigitte a bra tislavai Magicfestival '84 gálaműsoréban szerepelt
