A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-19 / 43. szám

Peter Basset angol kisfiú csak tizen­egy éves, de már szép eredménnyel dicsekedhet. A múltat szerető rövid­­nadrágos kutató ugyanis Sheppey szigeten egy megkövesedett halra bukkant, amelynek korát legalább ötvenmillió évre becsülik a szakem­berek. A ritka lelet boldog tulajdono­sa horgásznyelven nyilatkozott: „Ez a hal életem legnagyobb fogása!" Mindössze 160 centiméter magas a húszéves Minetto, aki egzotikus szépségét nyilván annak köszönheti, hogy édesanyja olasz, apja meg egyiptomi. Londonban él, eléggé is­mert fotómodell, fényképeit a hírügy­nökségek gyakran küldik szét a szer­kesztőségeknek. Ha részletes szöve­get nem is mellékelnek hozzájuk, számíthatnak a közlésre. Másfélezer dollárért már óriás plüs-Garfield is kap­ható, a kandúr „szülője", Jim Davis örömmel koc­cint nagyra nőtt teremt­ményével ... Hallottukolvastuk'láttuk KIÁLLÍTÁS Péntacon-orwo Prágában, a Német Demokratikus Köztársa­ság kulturális és tájékoztató központjának dísztermében rendezték meg ezt a kiállítást, a fotósok tavalyi, nemzetközi versenyén díjat, elismerést, jutalmat nyert felvételeiből. Ter­mészetesen, csak a csehszlovák fotósok fel­vételeit mutatták be. Ugyanis, a rendkívül rangos nemzetközi versenyre az európai szo­cialista államok 5 175 fotósa 33 246 feke­te-fehér és színes felvételt küldött be, s ebből válogatva a zsűri 61 szovjet, 52 né­met, 43 magyar, 38 csehszlovák, 14 bolgár, 11 román és 4 lengyel fotós alkotását díjaz­ta, jutalmazta. Önálló, és érdeklődésre joggal számítható kiállítás megrendezéséhez ele­gendőnek bizonyult a díjazott csehszlovák fotósok anyaga is. A kiállítást a nemzetközi zsűri két tagja, Vlagyimir Mészöv és Hans Krüger nyitotta meg. Tőlük személyesen vette át Brestislav Marek, a legsikeresebb, csehszlovák fotós a Grand Prix vándorserleget, s a jutalmat, a PRAKTICA B—100 típusú fényképezőgépet. A kiállításon bemutatott felvételek zöme tájkép, mert ebben a kategóriában 14 díjat nyertek fotósaink. Jaroslav Sevcík 2. díjat nyert „Alkonyi séta" című felvétele életkép inkább, de a zsűri ebbe a kategóriába osz­totta be. Valószínűleg azért, mert a verseny­­pályázat szabálya értelmében a szokásos értelemben vett emberábrázolás, mint téma, csak „Az ember saját életének alakítója" elnevezésű kategóriában került megítélésre. Illetve az ötödik kategóriában is, melyben a tetszés szerinti, úgynevezett szabad témájú felvételeket, sorozatokat értékelték. Érdekes persze, hogy ebben a kategóriában is dere­kasan helyt álltak fotósaink. Jan Me/vald és Karel Siller sorozatokkal neveztek be. Az egyik témája a strand, a fürdőzés, a másiké pedig a cipövásárlás. Mindkét sorozat eré­nye az életvidámság, a humor. Egyébként ebben a kategóriában került bemutatásra az egyénileg díjazott és jutalmazott, Zdenek Kőtár, Pavol Pokorny és Tóthpál Gyula egy­­egy felvétele is. Hajdú András RÁDIÓ A Felkelés hagyatéka Nem mindennapi műsort hallgathattunk a közelmúltban. A Felkelés hagyatéka címmel háromnyelvű vetélkedőre került sor. A kez­deményezőhöz — a Csehszlovák Rádió Ma­gyar Adása Főszerkesztőségének Csehszlo­vák-szovjet barátság nevet viselő ezüstér­mes szocialista munkabrigádjához — társul­tak a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Adó és a Presovi Ukrán Stúdió szocialista munkabri­gádjai is. A vetélkedő célja elsősorban a tiszteletadás volt, s egyben az antifasiszta harc jelentőségének felidézése s emlékének ápolása. A műsorban három iskola, a Presovi Ukrán Tanítási Nyelvű Gimnázium, az Érsekújvári (Nővé Zámky) Magyar Tanítási Nyelvű Gim­názium és a Senicai Szlovák Tanítási Nyelvű Gimnázium öt-öttagú csapata mérte össze tudását. Mindhárom csapat az anyanyelvén mondhatta el a SZNF-ről szerzett ismereteit — ezáltal is kidomborodott a Felkelés inter­nacionalista jellege, öröksége. Mindhárom csoportra két feladat (mutas­sák be városuk múltját és jelenét, készítse­nek rádióriportot a felkelés egyik résztvevő­jével) kivitelezése és négy témakör — törté­nelem, irodalom, zene, sport — kérdéseinek megválaszolása várt. A feladatok és a téma­körök arányos elosztása körültekintő szerve­zői munkára vallott. A kérdések korhű hang­­felvételekhez, dokumentum értékű — ma­gyar és szlovák nyelvű — vallomásokhoz zenei betétekhez kapcsolódtak. A presovi gimnázium csapata (Igor Kuruc, Alexander HeScák, Olena Sekera, Svetlana Slepecka, Roman Túrok) végzett az élen. Az utolsó előtti fordulóig vezető érsekújváriak (Filakovszky János, Kanozsai Éva, Vlachy Attila, Dobai László, Palk Zoltán) másodikok lettek. A senicaiak végeztek a harmadik helyen. A vetélkedő ismereteket felelevenítő és gazdagító, figyelemlekötö volt. Hasonlóan színvonalas, körültekintéssel szervezett kör­­kapcsolásos vetélkedőt szívesen hallgatnánk máskor is. Pénzes István HANGLEMEZ Ha ydn-szimfóniák Joseph Haydn, a világhírű osztrák zeneszer­ző számos műfajban alkotott kiváló müveket. Legjelentősebb művei a vonósnégyesei és a szimfóniái. Összesen 83 vonósnégyest és 104 szimfóniát komponált. Szimfóniái közül a legismertebbek az ú. n. párizsi szimfóniák. Ezek közül kettő (az E-dúr szimfónia. No. 84 és a B-dúr „La Reine" szimfónia. No. 85) csendül fel a bratislavai Szlovák Filharmónia előadásában a nemrég megjelent kitűnő Opus-lemezen. Köztudott, hogy a 18. század nyolcvanas éveiben Haydnt bensőséges ba­ráti szálak fűzték a kor másik nagy osztrák zeneszerzőjéhez, Wolfgang Amadeus Mo­zarthoz. Őszinte és szoros barátságuk egyik pozitív eredménye volt az is, hogy sokat tanultak egymástól és megalkotott műveik kölcsönösen hatottak egymásra. így aztán a párizsi szimfóniákban lehetetlen nem felfe­dezni, hogy ezek a művek Haydn egzakt művészetének és Mozart könnyedségének remekművekké összeállt ötvözetei. Különö­sen jól érzékelhető ez a 85. szimfónia eseté­ben, melynek Haydn a „La Reine" („A király­nő") címet adta. A nagy osztrák zeneszerző ezzel az alkotásával Mária Antoinette iránti hódolatát kívánta kifejezni. A szimfónia egyes tételei az életöröm, a rokokós pajzán­kodás, a vidám hangulatok és lelkiállapotok egyedülálló kifejezője. Igen örvendetes tény, hogy a két Haydn­­szimfónia az új Opus-lemezen minden igényt kielégítő, magas művészi szintű előadásban hangzik el. A Szlovák Filharmóniáról régóta tudjuk, hogy kiváló szólistákból álló nagysze­rű szimfonikus zenekar. A két Haydn-remek­­művet is kifejező módon, a legapróbb részle­tekig tökéletesen kidolgozva, árnyaltan, vir­tuóz technikával adják elő. A Szlovák Filhar­mónia játékát nagyszerűen irányította a kivá­ló karmester, Libor Pesek. Sági Tóth Tibor KÖNYV Max Hastings: Út Oradourba Ha azt halljuk, hogy Oradour, önkéntelenül a csehországi Lidice jut az eszünkbe. A két kis helység nevét örökre megjegyezték az em­berek és a történelmi művek. A cseh kisköz­ség és a francia kisváros lakóit a legkegyetle­nebb módon gyilkolták le a fasiszták, a minden emberségből kivetkőzött SS-pribé­­kek. A két bűntett elkövetése kísértetiesen hasonló. A különbség mindössze abban áll, hbgy amíg Lidicében agyonlőtték a férfiakat, Oradourban lámpavasra aggatták őket. Amíg a lidicei nők egy részét Prágába vitték és ott lőtték agyon, másik részét koncentrációs táborokba hurcolták, s a gyermekeket isme­retlen helyekre szállították, addig Oradour­ban a nőket és gyermekeket a kisváros templomába terelték, s egy szálig agyonlőt­ték őket, majd rájuk gyújtották a templomot. „Sikoltozás és lövöldözés iszonyatos kakofó­niája tombolt a templomban. A falakat go­lyók szaggatták, átlyuggatták a gyerekkocsi­kat, a templomi padokat, a gyóntatószéket. Égő ruhájú asszonyok és gyerekek rohangál­tak összevissza, sikoltozva, reménytelenül keresve valami menedéket. A SS-ek szalmát és székeket dobáltak a hallottakra meg a sebesültekre, meggyújtották őket, aztán el­csörtettek. A tűz gyorsan elharapózott, rövi­desen az egész templom lángokban állt, a gerendák recsegtek-ropogtak, aztán az egész tető beomlott, elfedve az iszonyú lát­ványt" — írja Max Hastings Út Oradourba című könyvében. Mivel gyanúsították a francia kisváros ár­tatlan lakóit? Azzal, hogy a francia ellenállók elfogták Kampfe német őrnagyot és Orado­urban rejtegetik, hogy később kivégezzék. Otto Dickmann őrnagy, akinek Kampfe a barátja volt a oradouriakon akart bosszút állni — és végre is hajtotta előre megfontolt szándékát. Dickmann őrnagy, a Der Führer ezred 1. zászlóaljának parancsnoka ezzel a gaztettel bekerült a legkegyetlenebb tö­meggyilkosok sorába. Megrázó könyv Max Hastings angol író Oradourról szóló krónikája. Felvázolja ebben a műben, hogyan vezetett a német megszál­lók útja Oradourig. Mik voltak az aljas szán­dék legfőbb indítékai, motívumai. A könyv fölfedi a különböző francia ellenállók cso­portjait, alakulatait, tudósít a Franciaország­ban dolgozó külföldi ellenállók munkájáról, végül képet nyújt a francia munkásság és parasztság, valamint a kispolgárság maga­tartásáról a német csapatok által megszállt Franciaországban. A fasiszták negyven esztendeje perzselték föl Oradourt, a könyv erre emlékezik. Egyút­tal figyelmezteti az emberiséget, mire vezet az embertelenség, a nacionalista felfuvalko­­dottság, a katonai erőszak. A történelem itélöszéke a tömeggyilkosokat nem menti fel. —dénes— 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom