A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-07-13 / 29. szám
tek a község első házai, a kisvasút kocsijainak kerekei csikorogtak, megérkeztünk a végállomásra, Osrbliéba. Eredetileg úgy volt, hogy egyelőre meghúzzuk magunkat a faluban, s aztán majd meglátjuk. A falubeliek kinn álltak a házuk előtt vagy az ablakokból nézték, hogyan vonulunk a felvég felé. Idegen arcokat is lehetett látni, akik már bekvártélyozták magukat valamelyik gazdánál. Ugyanúgy menekülök voltak, akárcsak mi. Matús Spagátot akartuk felkeresni, a község komisszárját, de útközben találkoztunk laszték dolgában viszont nem mindig kielégítő a jó minőségű termékek kínálata. Bizonyosan ez az oka annak, hogy az ipari árucikkek 800—900 millió korona értékben sorakoznak a szlovákiai üzlethálózat polcain, de további kétmilliárdos raktárkészletünk is van ezekből a cikkekből. Ebből is nyilvánvaló, hogy iparunknak rugalmasabban kellene alkalmazkodnia a piac gyorsan változó igényeihez, a rövidebb gyártási szériák bevezetéséhez. — Meghatározott időtartamú árleszállítással, alkalmi vásárokkal nem lehetne mérsékelni az efféle készlethalmozódást? — Ha nem is túlságosan gyakran, de élünk az ilyen lehetőségekkel. Ezen túlmenően úgy tapasztaljuk, a vezérigazgatóságoknak és a vállalatoknak ebben a tekintetben a jelenleginél nagyobb döntési jogkörre lenne szükségük, hogy saját kompetenciájukon belül határozhassanak az esetleges áruhalmozódás csökkentéséről. — A választék bősége mellett, a minőség is „örökzöld" kérdése a piac helyzetét értékelő beszélgetéseknek. Milyen eszközei vannak hát a kereskedelemnek megfelelő kvalitás szavatolására ? — Az iparral és a termelő üzemekkel kötött megállapodás minden esetben meghatározott minőségre szól. Az ár szintén első osztályú termékhez kapcsolódik. Minőségi kifogás esetén a forgalmazó engedményt kér, s ha megkapja, az áru olcsóbban kerülhet a piacra. A jó minőség minden esetben kereskedelempolitikai kérdés, ám csak részben múlik a kereskedelmen. A szabályoknak, a fogyasztók következetes védelmének különösen akkor nehéz eleget tenni, ha olyan árucikkről van szó, amelyből a kereslet néha többszörösen is meghaladja a kínálatot. Ennek ellenére a kereskedelmi felügyelőség szervei, szúrópróbaszerűen, minden általunk öt turistamódra öltözött férfival. Elmesélték, hogy Hronecból jönnek, ahova már bevonultak a németek, és már biztosan elindultak ide, a faluba. Ajánlották, tartsunk velük, mert ha a németek megjönnek, alighanem feltűnik nekik a sok idegen a faluban. Akkor már jó sokan meneteltek kisebb-nagyobb csoportokban ugyanazon az ösvényen a néhány kilométerre levő Tri Voda erdészlakhoz. Ez tágas gerendaház volt, a szükséges gazdasági épületekkel. Akkorra már annyi volt ott a nép, mint valami vasútállomáson. Éppen azon tanakodtunk, elfogadjuk-e Rostár erdész szíves meghívását, amikor lóhalálában jött motorbiciklin egy legény, hogy figyelmeztessen: jó lesz ennek a sok embernek itt szétszaladni a szélrózsa minden irányába és elrejtőzni, mert egy náci harckocsi meg két páncélozott jármű útban van ide, az erdészlakhoz. Talán ha két kilométerre lehetnek ... — és már robogott is tovább. Talán mondanom sem kell, micsoda pánik tört ki erre a menekülők között. Mindenki menekült, amerre látott. Mi is bevettük magunkat a sűrű erdőbe, és kaptattunk felfelé a szűk csapáson. Késő délután aztán próbáltunk összeütni valami táborfélét, ahol majd eltöltjük az éjszakát. Éppen vacsoráztunk, amikor száraz gallyak ropogását hallottuk és — nem akartunk hinni a szemünknek — Pista tűnt elő az erdőből, Rostár kíséretében. Mikor már túl voltunk az első örömön, hogy épségben újra láthatjuk, elmesélték, mi történt odalenn az erdészlaknál. Amikor befutott a harckocsi s mögötte a két páncélozott jármű, és a németek meglátták a minden irányba menekülőket, vaktában leadtak rájuk néhány sorozatot, s aztán megfordultak forgalmazott árut minőségi ellenőrzésnek vetnek alá. Ezt a vizsgát a bútoriparban rövidesen már közvetlenül a helyszínen, azaz a gyárban fogjuk elvégezni. Bízunk abban is, hogy a tökéletesített gazdaságirányítási rendszer érdekeltté teszi az üzemeket a lakosság ellátásához szükséges cikkek minőségi igényeinek fokozásában; hogy a kvalitás előbb-utóbb a termelő büszkesége lesz! — Mi a véleménye arról, hogy mgy-egy új üzlet vagy áruház nyitására telepakolják a polcokat ritkábban kapható árukkal és különlegességekkel, ezeket azonban később már nehezen, olykor pedig egyáltalában nem lehet ugyanabban a boltban megszerezni ? — Személyesen nem vagyok híve az ilyen kereskedői szemléletnek. Persze, olyankor mindenki szeretne kitenni magáért, ez érthető. Nincs a világon olyan boltos, aki a nyitás napján ne akarná bő választékkal várni első vásárlóit. Valószínűleg kevesen sejtik, hogy például Bratislavában, a vadonatúj Ruzinov Nagyáruház feltöltéséhez 790 öttonnás teherautóval kellett az árut a helyszínre szállítani. Ugyanennek pénzben kifejezhető értéke 65 millió korona! Természetes, hogy ehhez sok-sok árufélét már előre is tartalékolni kellett. A kérdés lényegét tekintve azonban hadd mondjam el nyíltan azt is: a termelés objektív lehetőségein túlmenően, a kereskedelmi dolgozók lelkiismeretén, leleményén, egészséges kockázatvállalási készségén is múlik, hogy pultjainkon, esetleg a pult alatt, mind kevesebb legyen az úgynevezett „elsőnapos" áru... — Tényleg helyénvalónak tűnik föl a kérdés, hogy a boltvezető, vagy akár az eladó is milyen mértékben „társfelelöse" a zökkend1 mentes áruellátásnak és a lehető leggazdagabb választéknak? — Évtizedek óta dolgozom a szakmában, úgyhogy felelősségem teljes tudatában kije-és mentek, amerről jöttek. Öt embert megöltek és néhányat megsebesítettek. Másnap reggel úgy-ahogy kényelmesebbé tettük erdei kvártélyunkat, nem tudva, menynyi időre kell berendezkednünk itt. Néhány nap múlva láttuk, hogy alaposan megcsappantak a magunkkal hozott élelmiszerkészletek, a katonai konzervekhez meg nem akartunk nyúlni, a végső szükségre tartogattuk őket. Kálmán bácsi ezért néhány emberre^ lement Rostár erdészhez valami harapnivalóért meg friss hírekért. Türelmetlenül vártuk őket vissza, miközben néhányan az aljnövényzetben megbújva figyelték a felfelé vezető ösvényt. Egyszerre csak azt vettük észre, hogy egy SS-katona áll az erdőben, nem messze tőlünk, és némán int hat társának, melyik irányban fésüljék át az erdőt. Ketten kutyát vezettek pórázon. Óvatosan haladtak, egymástól 7—10 méter távolságban, fölfelé a gerinc irányában. Nem vettek észre minket. — Hogy ilyen kis csoportban ide merészkedtek, biztosan több csoport is van a közelben. Biztosan átfésülik az itteni erdőt, az is lehet, hogy konkrétan keresnek valakit — jegyezte meg félhangosan az egyik breznói, Jankó KÍc. Akkor vettem csak észre, hogy szovjet Kalasnyikov géppisztoly van a kezében. — Olcsón nem adtuk volna a bőrünket, abban biztosak lehetnek — mondta. lenthetem: valóban rengeteg múlik a pult mögött és a kasszánál blokkoló dolgozók hozzáállásán. Amit a boltvezető kényelemből, esetleg túlzott óvatosságból nem rendel meg, azt a fuvarozók aligha szállíthatják. A vevő érdekeit szolgáló kockázatvállalás nélkül egyszerűen nincs siker a kereskedelemben. Ez például a nagyjából azonos feltételekkel rendelkező boltok árukínálata között tapasztalható különbségeken is lemérhető. Egy-egy élelmiszerbolt, de más típusú üzlet is néha tényleg csak százötven-kétszáz méternyire áll egymástól, választék és „választék" között mégis égbekiáltó különbség van. Ilyen esetben a szegényes árukínálat egyértelműen az üzletvezető hibája. íratlan törvény a kereskedelemben, hogy ezt a munkát csak megfelelő odaadással és legalább egy csipetnyi szakmai rizikóval lehet becsülettel ellátni. — A belkereskedelmi miniszterhelyettes is szeret vásárolni? — Igen. Ez hozzátartozik a munkámhoz, de az életemhez is, hiszen hivatali szobámból kilépve szintén csak egy vagyok az üzleteinkben vásárlók millióiból. így hát indokolt esetben én is bosszankodom, vagy épp úgy örülök mint mások, ha megfelelő választékban kifogástalan árut pillantok meg valahol. — Befejezésképpen miként összegezné „sorvásárlóként" gyűjtött tapasztalatait? — Hogy a kereskedelemben dolgozók többsége igyekezete és tudása legjavát nyújtva, a lakosság érdekeit szem előtt tartva él a kereskedelem lehetőségeivel. De személyes észrevételeim alapján nem titkolom azt sem, hogy sokat kell még tennünk a kereskedői szellem élénkítése és a kereskedői szakma rangjának öregbítése érdekében. — Olvasóink nevében köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvétele Csak egy percre.. Forró nyári délután van, úgy izzadunk a szabadtéri színpad mögött, mint egy jól fűtött szaunában. Né zem Györgyit, akin mintha nem fogna a kánikula, a hőség eile nére rendületlen kitartással gyakorol, csiszolja a torkát — készül az esti fellépésre. KIRÁLY GYÖRGYI neve a népdalt kedvelők között nálunk sem ismeretlen. Természetes, kristálytiszta, áttetsző hangjához szerény, autentikus előadásmód társul, nem csoda hát, hogy ez adományok birtokában hangja szinte varázserővel bír. Rövid idő alatt belopja magát a közönség szívébe. — Mióta énekelsz? — Tizenegy éves koromban indultam először egy országos versenyen, de olyan lámpalázas voltam, hogy a verseny mindent hozott, csak épp sikert nem. Meg is állapították, hogy ez a gyerek nem tud énekelni, egyáltalán hogy került ide? Bennem viszont föléledt a bizonyítani akarás, tanultam, énekeltem ... — ... és az eredményt valamennyien halljuk. De azért a megtett útról is mondjál pár szót! — Eredetileg magyar-népművelés szakos tanár vagyok, főiskolai éveim alatt Szombathelyen az Ungaresca Táncegyüttesben énekeltem. A Röpülj páva hozta siker után Faragó Laurától tanultam énekelni. Két év közös munka köt a budapesti Mákvirág népzenei együtteshez. Velük 1978-tól dolgoztam, több külföldi utat tettünk meg együtt, felléptünk a Szovjetunióban, az NSZK-ban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Jugoszláviában ugyanabban az évben kaptam meg a Népművészet Ifjú Mestere címet, jelenleg pedig szellemi szabadfoglalkozású népdalénekes vagyok. — Ez mit jelent? — Ezt a státuszt az Országos Rendezői Irodától kaptam, ami arra jogosít, hogy mindenfelé járhatok énekelni ahová meghívnak. S persze otthonomból, a Budapest melletti Kerepestarcsáról gyakran indulok útnak az ország különböző területein levő művelődési házakba, iskolákba, gyerektáncházakba, hogy énekeljek. — Mit énekelsz a legszívesebben ? — Saját gyűjtésű dalokat, és eredeti felvételről tanult anyagot — szóval: tiszta népdalt. — Merre jártál már gyűjteni? — Magyarországon Baranyában a betelepített moldvai csángóknál, Tolnában a bukovinai székelyeknél; Erdélyben Kalotaszeget, Mezőséget és Gyimest jártam be. Ezenkívül sok anyagot kaptam Csehszlovákiából Ág Tibor bácsitól, Erdélyből pedig Demény Piroskától és Kallós Zoltántól. — Terveid? — Ősztől valószínűleg egy budapesti zeneiskolában fogok népzenét tanítani, ami azért nagy szó, mert eddig a zeneművészeti szakiskoláinkban nem volt népzenei szak, pedig fontos lenne a középfokú képzésbe is beiktatni a népzenei tagozatot. — Miért tartod ezt fontosnak? — Mert a népművészetben olyan tartalékok vannak, aminek az ismerete nélkül nem lehet egy országot építeni. Ha egy ország hagyja elkallódni az értékeit, saját jövőjéről mond le. A népművészet a tömegízlés emelését szolgálja, profitálhatunk belőle, ha meg tudjuk őrizni annak tisztaságát. (csanaky) Fotó: PRANDL (Folytatjuk) A szerző felvétele 13
