A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-12 / 42. szám
Szlovákiai magyar néptáncok 492 11 MATYUSFOLD TANCAI KANASZTANC A kéméndi (Kamenín) kanásztánc a pásztortáncok tfpuscsaládjába tartozik. A szakirodalom ezt a táncot a fegyvertánc, botoló, pásztortánc összefoglaló címszó alatt tárgyalja. A tánc funkcióját és konkrét besorolását az eszközkezeléstől függően határozza meg. E szerint a kéméndi kanásztánc az ügyességi táncok mesterséghez kapcsolódó eszközös táncainak csoportjába sorolható. A tánctípus általános jellemzésével a Tardoskeddi váskatánc és az Eszközös táncok című írásainkban már foglalkoztunk. Szeretnénk még külön kiemelni — és ez érvényes a többi ügyességi szólisztikus táncra is —, hogy „... a tánc szóló formája már az öncélú virtuozitás irányába fejlődő, változatos eszközkezelésnek, valamint a táncszerű motívumok érvényesülésének tágabb lehetőséget biztosít. A legjellegzetesebb eszközmotívumok a következők: az eszköz változatos forgatásai, egyik kézből a másikba való átadása, a föld ütögetése, a bot egyik végének letámasztása, fokos esetén földbe vágása és átugrálása, levegőbe való feldobása, földre dobása, két bot lehelyezése keresztalakban és körültáncolása. A magyar botostáncokban a gazdag, virtuóz eszközkezelés, főleg a forgatás dominál a lábmotívumok gazdagságának rovására ..." — ezeket a jellemző vonásokat a kéméndi kanásztáncra is érvényesen Martin György, a Magyar tánctípusok és táncdialektusok című könyvében írta le. A táncot Kéménden Rajnoha Ignác mutatta be (1966). Előadásának stílusából megállapíthattuk, hogy valamikor az egyik legkedveltebb tánca lehetett. Testtartása, mozdulatai, az alkalmazott igényes motívumok teljes egészében feledtették az előadó korát (68 éves volt). A táncot két bottal járta. Ez a szerkezetileg részben kötött tánc formailag három részre tagolható: 1) A két botot keresztbe, egymásra helyezve a földre fektette, ezzel a teret négy azonos részre osztotta. Lépő, sasszé lépő. sétáló és cifra lépésekkel a földön keresztbe fektetett botokat, jobbra-balra haladva körülsétálta. Ezt a sétáló-járkáló lépést tánckezdő motívumként, a nehezebb ugró-szökdelő motívumsor táncolása után pedig pihentető motívumként alkalmazta. Az egymáson keresztbe fektetett botok felett terpeszugró, cifra és ugró motívumokat táncolt. Tánca közben nagyon ügyelt arra, hogy a botok el ne mozduljanak. Az csökkentette volna tánca látványosságának az értékét. Táncolás közben a négy negyedre osztott térben állandóan cserélgette a lábait. Ellenkező lábbal kezdve és ellenkező irányba haladva ezt megismételte. Lényegében ezzel a hat mozdulattal bejárta mind a négy teret. Az egyes lépéseket tapssal, csapásolóval, különböző ritmusbeosztásokkal és tempógyorsítással-lassítással díszítette, gazdagította. 2) Általában cifra lépésekkel átugrált az egyik végével a földre támasztott bot fölött, vagy lengető-bokázó, esetleg lengető-kopogós lépéssel az elöl félmagastartásba lendített iába alatt egyik kezéből a másikba átdobta a bot kézben tartott felemelt végét. A másik forma, amikor a bot egyik felemelt végét két kézzel átölelte. és úgy táncolt vele, mintha az táncos partnernője lenne. Ilyenkor csárdás, cifra és bokázó lépéseket alkalmazott. 3) Egyik végénél, vagy középütt fogva a földtől felemelte az egyik botot és cifra, sétáló, bokázó, lépő-lengető és csárdáslépések táncolása közben azt maga előtt forgatta, ujjal között pörgette vagy a magasba lendített lába alatt átszőtte (átdobta), mialatt a levegőben nyolcasokat írt le vele. Az ilyen típusú botforgatás virtuskodó formája volt, amikor a táncos a feje fölött egy kézzel erőteljesen forgatta a botot. vagy esetleg két kézzel oldalt félmagas tartásban forgatott két botot. Ezzel a formával Mátyusfőldön nem találkoztunk. A tánc színpadi feldolgozásában (Szőttes), mint virtuozitás már előfordul. A 2. és 3. formánál Rajnoha bácsi is csak egy bottal táncolt — általában így is fordult elő. A másik bot funkcióját vesztve félrekerült. A hortobágyi pásztoroknál ismert egy olyan változat, amelyben az egyik botot a pásztor hosszan a vállára fekteti, a másik bottal alulról, felülről ütögeti azt. A tánc dallama (zenekíséretre táncolják), akárcsak maga a tánctípus, szintén egész Európában ismert „ ... a pásztortáncok jellegzetes kísérői az ún. kanásztáncdallamok. Népzenei, zenetörténeti és verstani irodalmunkban ezért is kapta a kanásznóta elnevezést. Ez az európai középkor és reneszánsz költészetében, tánczenéjében is gyakori ritmus (vágáns) átszövi a 16—18. század magyar és szlovák tánczenei emlékeit is... a kéméndi kanásztánc és a tardoskeddi váskatánc egyik dallama a Palócföld jellegzetes kanásznótája. mely egyben a szlovák odzemok dallama is. Változatait a Kárpát-medence minden részében megtaláljuk. A 17—18. századi magyar és szlovák tánczenei emlékekben már többször feltűnik ez a dallam..." — olvashatjuk Martin György tanulmányában (Mátyusföldi népi táncok; Madách 1981). A tánctípust egész Mátyusföldön ismerik. A legteljesebb előkerült változata éppen a kéméndi. TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Prandl Sándor ______________
