A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-10-05 / 41. szám
Tudomány-technika Hogyan haltak ki a sárkánygyíkok ? Minden földtörténeti időszaknak megvolt a maga sajátossága. Rendkívüli fejlődéstörténeti változások színhelye volt a karbon időszak — a kétéltűek nagy fejlődésének korszaka —, de az őshüllők fejlődésében majdnem ugyanilyen jelentős változásokat hozott a karbont követő perm. A geológiai középkor — a triász, a jura és a kréta idején a szárazföld állatvilágának különös képviselői jelentek meg: a sárkánygyíkok (Dinosaurusok). A triászban élt az eddig ismert legnagyobb kétéltű is, a Mastocfonsaurus giganteus; csak a koponyája hosszabb volt egy méternél. A legnagyobb kétlábon járó ragadozó sárkánygyík az öt és fél méter magas Tyranosaurus volt. Jellemző állata ennek a kornak a 20 m testhosszúságú, 26 tonnás Brontosaurus és a hasonló méretű Diplodocus. A legnagyobb őshüllőket a Brachiosaurusok képviselték. De nemcsak a szárazföld, hanem a tengerek és a levegő is be volt népesítve különféle őshüllőkkel. A kréta korszakban és az azt követő harmadkorban nagyarányú földkéregmozgás ment végbe, amit élénk vulkáni tevékenység is kísért. De mindez a változás eltörpült azokhoz az óriási átalakulásokhoz mérve, amelyek a kréta időszak végén a szerves élet képét átformálták. Eltűntek a sárkánygyíkok, kipusztultak az ősi szabású hüllők. A tengerből eltűntek a halgyíkok, és a levegő urai, a repülő sárkányok és a fogas csörű madarak is kivesztek. Az óriáshüllőkkel együtt a Föld állatvilágának kb. kétharmada megszűnt létezni. Elsősorban a 25 kg-nál nehezebb lényeket érte a katasztrófa, de a planktonok, ammoniták és a belemniták is kipusztultak. Csak néhány hírmondó (pörgekarú — Brachiopoda) vészelte át a változó időt. Mi is történhetett ezekkel az állatokkal? Elsőnek egy amerikai őslénykutató, Osborn foglalta össze (1917-ben) a kihalás okait. Különböző fizikai és vegyi változásokat, pusztító erejű vulkáni kitöréseket, árvizet, éghajlati és domborzati változásokat, ragályt okozó rovarokat és baktériumokat gyanított a katasztrófa mögött. Az ötvenes években a világűrből érkező asztrofizikai tényezőket kezdték vizsgálni. Wilser állítása szerint a fénysugárzás erősödésére, illetve az ibolyántúli sugárzásra elsősorban a hüllők, a lábasfejűek és a tüskésbőrűek reagálnak rendkívül érzékenyen, tehát a sugárváltozásban keresték az okot. Ezt a feltevést Stechov további gondolatokkal kiegészítette. Azt állította, hogy a földtörténeti középkor végéig (a Vénusz bolygóhoz hasonlóan), vastag felhőréteg takarta a Földet. Ez a jelenség volt az oka annak, hogy mindenütt egyforma forró és nedves klíma uralkodott. A felhőréteg több száz millió év alatt elvékonyodott és a kréta időszak végén felszakadt, a megnövekedett sugárzás következtében pedig elpusztultak a sárkánygyíkok. Mások a radioaktiv izotópok megnövekedett koncentrációjával magyarázták a jelenséget. Az utóbbi évtizedekben az a nézet terjedt el, hogy egy közeli (kb. 40 fényévnél közelebbi) szupernóva robbanása okozhatta a katasztrófát. A nehéz elemek koncentrációjának analízisével kimutatták, hogy ez az elmélet sem helyes. Az utóbbi évek kutatásai felvetették Georges Cuvier feledésbe merült katasztrófa-hipotézisét. L. W. Alvarez és több kutató a Föld különböző helyein a kréta korszak rétegeiben aránylag nagy iridium-feldúsulást észlelt. És éppen ebben az időszakban (a kréta korban) 65 millió évvel ezelőtt tűntek el a sárkánygyíkok. Az iridium a földkéregben csak nagyon kis mennyiségben fordul elő, de az „égből hulló kövekben" — a meteoritokban — sok iridium található. Egyes helyeken az átlagmennyiség ezerszeresére bukkantak. De nemcsak az iridium koncentrációja növekedett meg a kréta idején, hanem az aranyé, az ozmiumé, a platináé, a rhodiumé, a rutheniumé, a paladiumé, a nikkelé és a kobalté is. Ha tehát a Földre zuhant és felrobbant egy óriás meteorit (illetve kisbolygó), az anyagából keletkezett porfelhő nagy területen ülepedett le, és éles határt alkotó irídium-anomáliát hozott létre. A számítások azt mutatják, hogy a Földdel összeütköző meteorit (kisbolygó) kb. 10 km átmérőjű és 1024kg tömegű lehetett. Egy ilyen ütközés következtében 200 km átmérőjű kráter kellett, hogy keletkezzen. A Földön nincs ilyen kráter, amely méreteit és korát tekintve megfelelne, ezért valószínű hogy a kisbolygó valamelyik óceánba zuhant. A tulajdonképpeni ütközés csak helyi katasztrófát okozott, de a hosszú ideig tartó következmények kihatottak az egész Földre. A robbanásnál óriási mennyiségű energia szabadult fel, a számítások szerint 10® megatonna trinitrotoluolnak (klasszikus robbanóanyag) megfelelő robbanás következett be, ez az összes jelenleg létező atomfegyver erejét tízszeresen múlja felül. Már a robbanást követő első órákban a kisbolygó tömegét százszorosán is felülmúló (billió tonna) por és vízgőz került a légkörbe. A magaslégköri áramlás az egész Földet beburkoló, átlátszatlan, sűrű felhöréteget hozott létre. A légkör átlagos hőmérséklete néhány napra 30 Celsius fokkal emelkedett; ami esetleg elég is volt a nagy sárkánygyíkok kihalásához. Ezután a legyengített napsugárzás miatt a levegő hőmérséklete fokozatosan —15 Celsius fokra csökkent, aminek következtében kihaltak a hideghez alkalmazkodni nem tudó élőlények. A katasztrófát betetőzte az, hogy megszűnt a fotoszintézis és a szárazföldön a növényi, az óceánokban a plankton-élelemtartalék katasztrofális mértékben elapadt. C. Orth kimutatta, hogy ebben az időszakban a virágpor mennyisége hirtelen a normális érték 300-ad részére csökkent. Káros hatása volt a keletkezett nitrogéndioxidnak is, amely savtartalmú esőt hozott létre; ez a tengerben élő mészházas állatok pusztulását okozta. Az ózonréteg ritkulása a káros ultraibolya sugárzásnak nyitott szabad utat a Föld felszínére. Nagyon valószínű, hogy ez volt a vége a sárkánygyíkok 140 millió éves uralmának. A sok káros hatás ellenére az élet aránylag gyorsan „magához tért", de már nem a régi típusú élőlények — a különös kétéltűek és hüllők —, hanem az emlősállatok formájában öltött testet. Scheirich László Kellemetlen „lakótársak" A KENYÉRBOGÁR Száraz tésztákban, kekszekben, piskótában, kétszersültben, szárított zöldségben, gombában, gyümölcsben és kamillában egyaránt előfordulhat a kenyérbogár (Stegobium paniceum). Sőt a lisztben, a búza- és a kukoricadarában, a csokoládéban, a kávéban is megtalálható, s még a könyvtárakban is talál magának táplálékot, elsősorban a lárvája károsít. Megrágja az élelmiszereket, s az elhagyott járatot szemcsés, ürülékes csomók és lárvagubók töltik ki. A kifejlett rovar 2—4 mm hosszúságú, teste hengeres, a színe rozsdavörös. Petéit a nőstény a táplálékra vagy annak csomagolóanyagára rakja le. Az 5—6 mm hosszú, piszkosfehér színű lárvákat fejlett szaglószervük vezeti a táplálék nyomára. Rágószervük erős, ezért a becsomagolt anyagokba is bejutnak. A táplálékot elérve a lárva nyálából és a rágcsálókból ovális gubót, „koko"-t készít, ebben fejlődik tovább, s ott alakul át bábbá. A bábból kibúvó imágó kerek röpnyíláson át távozik. Teljes kifejlődéséhez 18—20 Celsius-fokon több mint kétszáz napra van szüksége. Tömegesen csak hosszú ideig tárolt anyagokban és 25 fokosnál melegebb helyiségekben szaporodik el. A táplálékul szolgáló élelmiszerek gondos átválogatásával, a fertőzött anyagok szemétbe dobásával vagy elégetésével viszonylag egyszerűen védekezhetünk ellene. Az élelmiszer-tároló helyek alapos takarítása, persze ekkor is elengedhetetlen! Rovarirtó szert alkalmazni fölösleges! 16
