A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-28 / 40. szám
gáz elillan, szétárad és elvegyül azokkal a mérgező gázokkal, amelyeket a holesovicei gyárak piros kéményei ontanak. A tetők felett mámorosán, a tavasz sejtelmes illatát hozva fújdogál a nyirkos szél. Szétárad bennem a boldogság. A város zaja összeolvad a harangok játékával. Egy jövendő vers ritmusának a vázlata. Elképzelem a jövőmet, az eljövendő éveket. Már alig győzöm kivárni. Gyorsan peregnek a képek. Közeledik a dél. Prága a lábam előtt terül el. kedvesebb, mint a leggyöngédebb szerető, remeg a türelmetlenségtől. Gyöngéden gondolok minden rokon lélekre. Mindenkire, akik elbüvölten, mindenről lemondva mennek álmaik után. Tudom, mit akarok, nem hagyom magam eltéríteni, és esetleges előnyökkel elringatni. Mi történhet? (március 6. szombat) Mit csinálnak a halottak? Mit csinálnak miután holtakká válnak? Nőnek. Hrabé egyre nő. Árnyéka a lenyugvó nap fényében betakarja az utcákat, elsötétíti a tereket, lecsúszik a házak falán, hatalmas válla befedi a palotákat, Václav tudatomban beárnyékolja Prága összes városnegyedét, hóna alatt zöld színű gubanc a Petiin, melynek tetején olvadnak a fehér hófoltok. Hódarával borított Petrin. Tegnap este tíz órakor a Neruda utcában Václav ablakát nézegettem, amely a Fehér Répához címzett ház negyedik emeletéről nyílott. Nem az utcára néz, hanem a Petiin felé. A kis gázlámpás térről, ahol a Sporkova utca megtörik, odalátni, az ablak a ház hátsó részén van. Sötét. Nem gyullad fény. Várok. És nem tudom megállni, hogy hangosan sírva ne fakadjak. A könnyek megdermednek kabátom gallérján. Fagy, hideg söpör végig az utcán, a fűtött kocsma ablaka bepárásodik, vízcseppek csurognak le az üvegen, kihallatszik a lárma. Tudom, abban a sötét szobában már soha többé nem találkozunk, de nem akarok hinni a halálban. A végtelen égbolton gúnyosan hunyorognak a csillagok. Az alacsony légnyomás leveri a kémény füstjét, az emlékeket is a földre nyomja. A Moldva mellett a nyirkos fagy tejfehér ködbe burkolózik, egyre tolakodóbb, bebújik a kabát alá; nem csíp, hanem mar, kimarja az orrlyukat, a torkot és a nyelvet is; a kéz elgémberedik, a láb megmerevedik, nedvesség borítja a Kampa-sziget öntöttvas korlátját is. Az aszfalt nyálkásan csillog a lámpák bágyadt fényében, a fény homályosan terjed, mint a lehelet, szétszóródik és eltűnik. Olyan, mint a sokáig haldokló ember lehelete a zsebtükrön. Este előadás előtt a kis színház szalonjában, ahol bárpult is van, csak a két oldalsó lámpa világít. Vaáek néhány barátja jön itt össze. Az az érzésem, hogy eltúlozzák a gyászt. Néhányan, akikről eddig nem is hallottam, úgy néznek ki, amikor sóhajtozva csóválják a fejüket a dupla adag pálinka mellett, mintha a tettetett komolyság álarcával palástolnák az örömüket, hogy összejöttünk, meg sem rendültek, hogy egy fiatalember meghalt. Vasek nemcsak szabad gondolkozásával, az élet iránti figyelmességével tűnt ki közülük, hanem leginkább természetességével. kötetlenségével, ahogy mozgott és tárgyalt a társaságban. Soha nem pózolt. Nem voltak előre kiszámított mozdulatai. Elképzelem, ha most belépne ide, mindjárt megtalálná a gyász egyedüli helyes módját. Tudom, hogyan viselkedne, ha meghallaná, hogy a barátja meghalt. Ha megtudná, hogy Václav Hrabé már nem él. Szinte hallom, ahogy kommentálja az eseményt, hogy örökre elveszett számunkra; Tudjátok, nagyon szerette a hot-jazzt, vagyis a forró dzsesszt, amely rögtönzött elemekkel van tele, de uraim, ez a rögtönzése nem sikerűit. Itt már az égi angyalok játszanak, semmi közünk hozzájuk, igyunk, testvérek ... (Folytatjuk) MORVAY GYULA Gyerekkor Adnál vissza még rövidke időt: kifaraghatnám kiskocsim lőcsét; zsebben találnék centi madzagot; megékelném galambházam kidőlt oszlopát, és hívnám Karcsi öccsét: kóró-csikómnak mikor ad zabot? Tört veréblábat be kell kötöznöm, arra kell még egy szál madzag, s fonál. Utca béli gyerekekkel fel kell födöznöm: honnan jön girhes lóval az a sintér, honnan ? Bodrit ki kell engedni pecér kocsijából. Ültetett fácskáimnak sok van a híjából; talán már ölelhetem tömzsökös derekukat, és mászhatnék-e fel, megnézni: fák közt a nap hol kel fel? Kiskabátom jobb zsebében márvány- és poroló golyó maradt; örökös kedvem volt, meg a két csontbrúgattyű, bodzafa-puska, kóc-golyó; ármány meghagyta és ép a fa-dugattyú. Gyerekkorból, boldog-boldogtalan időből ottmaradt elhagyottan lőcs és verébláb madzago/at/an. Gyerekkorom! Adj darabka időt: egyenesbe ténném kis fácskámat, mely viharokban aléltan kidőlt. V. PRIBYL FELVÉTELE KISS PÉNTEK JÓZSEF Minden lehetőség.. . IRÉNNEK A költészet nem „szfvküldi" ... 1. ... de csak ha elképzeled: kopott-szép vitorlák úsznak át az éjszakán. Választhatsz magadnak egy hajót. A szél láncról ugat utánunk... Az ember megmeghalt olykor. Ez egy röpke percre fölemel. S bele is nyugszom már, ha nem is hiszed el. 2. Hiszen még nem is jártam itt: megannyi lágy hullám. A láncravert szél álma fehér. Hózuhatagos télben, hihetetlen napsütésben. A fák: kövérre duzzadt angyalok. Mesebeli karácsony: szeress e fú/asztó napsütésben. Szeress, ha útszélen vagyok. Szeress, mert bizonytalan a léptem. Őrizz meg, mint a fényt a vakok... 3. Még minden lehetőség adott. S ha kimondom, még nem vétkeztem: vitorlák úsznak át a fényes éjszakán. Már csak pontok... A szél láncról ugat utánunk... 4. Igen. így van. Ez a valóság. De csak ha akarod. 15
