A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-21 / 39. szám
fűszálak törnek elő a világos kövek rései közül. A víz most is ugyanolyan méltóságteljesen folyik, mint ezer évvel ezelőtt. A smichovi oldalon Plzeö felől gyorsvonat közeledik, úgy robog, mintha sehol se akarna megállni. A Moldva vizébe gyermekkorom folyója, a Maláe is belefolyik, vize elvegyül a Moldva vizében. Arra gondoltam, elmehetnék a Neruda utcába, felkelthetném Václavot és elmesélhetném neki, hogy Klára nem szeret. (A barátnak még éjfélkor is segítenie kell.) De a barátod se ért meg, ha nem ismeri az összefüggéseket. Miért szárnyalsz, miért vágyakozol arra, hogy megöleld az első járókelőt, amikor a lány csak egy mindennapi gesztussal ajándékozott meg ? Ráadásul, a lány nem is olyan típus, akinek kiönthetnéd a szivedet. A szerelem teljességében oszthatatlan. Ha elmeséled, az olyan, mintha lehámoznád a héját ahogy a ruhát ledobod. Mindent kirázol magadból. Vegeknek elmesélhetném az egészet az elejétől, akkor is csak egyszerű tudósítást kapna róla. Aki nem élte át megértheti ugyan, de a szivével nem fogja fel. nem osztozik veled abban, amit te érzel. Mindenki a maga módján éli át a szerelmet. Csak a tapasztalatot osztja meg mással. Egyik kép sem hasonlít a tiédhez, aki szeret, eredeti képeket fest a jól ismert ének szövegére, „mindenkinek az ö szerelme az egyetlen a világon". Ezért született a regény, a reménytelen elbeszélő kitalálta a formát, hogyan kell jó érzékkel felfedni a belső és a külső összefüggéseket. A regény kifejezi a bonyolult viszonyokat, megmagyarázza az árnyalati különbségeket, magába olvasztja a szerelmet és a gyűlöletet is. Összebogozza a történteket, melyekből egyik se lehet önkényes, lehetőséget ad arra, hogy más szemmel nézzük és másként értelmezzük a cselekményt. Az én történetem is fejlődik, méghozzá az akaratomtól függetlenül. Nem kívántam én a Moldva partján ülni a sáscsomók fölött azzal az égető tudattal a lelkemben, hogy a lány kikosarazott, és tehetetlen vagyok szivének akaratával szemben. Mi volna, ha a Moldva visszafelé folyna, és visszavinne engemet? Ha megfiatalodnék ahelyett, hogy megöregszem ? Ha a Moldva vize a torkolatnál különválna ... Nem arra a helyre sietne, ahol a nagyobb folyóba torkollik, hanem vissza a sziklához, a csörgedező forráshoz. Ha ez megtörténne és az öregedés helyett a gyermekkorhoz közelednék, még boldogtalanabb lennék. Amit átélek, bár az órák kétségbeesést hoznak, pótolhatatlan értékű. Ez még sohasem történt meg velem. Minden perc valami újat hoz. Ezért halunk meg. Ha visszafelé mennék, az ismétlődne meg, ami volt. Újra találkozom a keserű valósággal. A délután kicsaiogatja a napot az égboltra, a sűrű homály eloszlik. perzselnek a napsugarak, levetem a zakómat, párnát tekerek belőle a fejem alá. Lassan telik a délután. Egy négypárevezös húzott el előttem. A Sárga fürdő füvén a kerítés mögött — melynek deszkájára az autókölcsönző hirdetését festették — minden pillanatban felcsattan egy fülsértő női kacaj, röplabdázók kiáltozása hallatszik. Valamiért éltem, és az a valami elveszett. Az elválás napján semmi se tud megvigasztalni, (Foktatjuk) TÓTH LÁSZLÓ VISZONYLATOK Ami neked kinn van, az nekem benn, ha te benn vagy és én idekinn állok baljós szelekben, ami érted van, az nekem ellenem; az eget megkarcolják, fö/vérzik a fák: szótagonként, sűrű csöppekben hull alá a vers — kinek áldás, kinek büntetés. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ A KÉRDÉS Kié a kimondott szó és ki ne tévedne el szavaink rengetegében ahogy először kezdtük tanuljuk újra a világot: mama alma víz hal kéz nyelv szó szem száj gondolat értetem élet hová lettek emlékeink melyekből lassan tovább szövődik a történelem FOTÓ: TÓTHPÁL GYULA KISS PÉNTEK JÓZSEF TEKINTETED ÁTTÖR ... — Feküdj le — mondod. Késő este van. Reggel korán csörög majd a vekker. — Meg vannak számlálva perceink. Ne sürgess csörgő vekkerekkel. Tekinteted áttör minden üvegen: mosolyodban nyugtalanság. Sértett idegen... Egy napon megérted majd, mit jelent valójában: reggel. Addig még alszunk csendesen. — Ne fenyegess csörgő vekkerekkel! 15
