A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-21 / 39. szám
Csak egy percre Gömöri viszonylatban nagy község Pelsöc (Plešivec). Hiányt pótló volt az az intézkedés, amelynek nyomán négy esztendeje könyvesboltot kapott a falu. A könyvüzlet vezetője, eladója egyszemélyben GYÖRBÍRÓ JÚLIA. — A könyvesbolt megnyitásáig más munkakörben dolgoztál, ám a könyv mindig közei állt hozzád. A kezdet kezdetén kitől kaptái segítséget a munkádhoz ? — Nemcsak fiatalságom, hanem az eladói munkában való tapasztalatlanságom is arra késztetett, hogy tanácsért, segítségért a rozsnyói (Rožňava) könyvesbolt vezetőjéhez forduljak. Máig hálás vagyok azért a szakmai útmutatásért, amit tőle kaptam. Az első hónapokban bizony ugyancsak foghíjasak voltak a pelsőci bolt polcai, s amíg az üzlet bele nem került a vállalat „vérkeringésébe", a rozsnyói bolt még eladandó könyvekkel — ide nem illő szóval élve —, „áruval" is kisegített. Szerencsére mindez már a múlté. — Hogyan fogadta a község lakossága a bőit megnyitását? — Természetesen nagy örömmel, bár az a véleményem, hogy bizony el kell telnie néhány évnek, hogy kialakuljon az állandó vevőköröm. — A pelsőci könyvesbolt elég kicsi, ennek ellenére sokféle könyvet láthat itt az ember. A szlovák és a magyar könyveken kívül hanglemezeket, reprodukciókat, képeslapot és más apróságot is kapni itt. A helyszűke miatt bizonyára jól meg kell gondolnod azt, hogy melyik kiadványból rendelj, s hány darabot — Valóban így van. Két fontos dolgot állandóan szem előtt kell tartanom. Egyrészt a község és a környék olvasóinak az igényeit, hiszen a könyveket el kell adnom. Másrészt viszont az általam érdekesnek talált, vagy az érdekesnek ígérkező, de kétségkívül nehezebb „fajsúlyú" kiadványokból is rendelek kettőt-hármat, s azok el is fogynak. Természetesen nagy szükség van az eladói leleményességre is. Persze ismerni kell az embereket, a valóságot, azt, hogy nagyon sok olyan ember van, aki évek óta egy fia könyvet sem vásárolt, s messziről elkerüli a boltot. Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen az eladási tervet általában 102—103 százalékra teljesítem. — Kik a leghűségesebb vásárlók? Vannak-e olyan emberek, akik rendszeresen betérnek a boltba, s nemcsak azért, hogy okvetlenül vásároljanak, hanem hogy körülnézzenek, böngésszenek a könyvekben, kiszemeljék azt a kiadványt, amit legközelebb meg szeretnének venni? — Vannak ilyen vásárlók, de nagyon kevesen. Ez egy bizonyos fokig érthető is, hiszen azelőtt a legközelebbi könyvesbolt Rozsnyón volt, s az emberek inkább letettek arról, hogy könyvet vásároljanak, mintsem vonatra, buszra szánjanak. Inkább az egyszerűbb megoldást választották: a helybéli könyvtárba jártak olvasnivalóért. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudom eladni a könyveket, dehát az ember sose legyen elégedett, mert akkor nem igen tud előbbre jutni. Egy biztos: ha a felnőttek sajnálnak is nagyobb összeget könyvre költeni, a gyermekeiktől nem sajnálják a könyvre fordítandó pénzt. Vannak olyan gyermekek, akik szinte naponta benéznek hozzám. Remélem néhány év múlva, felnőttként is ugyanezt teszik majd, s gyarapítják a könyvszerető emberek táborát. —ké— Nem, nem ezen a hegyen kapáltatta meg Mátyás király az urakat. Az a domb a_Sajóvölgyrer ez meg a Túrocra'nézr- Sajógömör a hegy másik oldalához bújik. Nem látni innen. Ahol most vagyunk, kapások, bejei föld volt valamikor. De az állami gazdaság átengedte a nagy területű sajógömöri szövetkezetnek. Beretke, Gömörpanyit, Szárnya határa ölelkezik a miénkkel. Ötvennégy hektáron terem szőlő. Gazdag termés ígérkezik az idén szőlőből, persze csak ha rendesen beérik. Ahol most tartózkodom tizennégy nőtársammal, új telepítésű szőlő. És még mindig tart a telepítési kedv. Munkát ad, különösen a nyugdíjas asszonyoknak. Én is az vagyok már a hatvannégy esztendős fejemmel. Egy idősebb nyugdíjas férfi is van köztünk. Ennyi tyúk közé kell egy „kakas". A többi férfi kötöz, vagy oszlopot állít a szőlőnek. Ide járok kapálni minden nap, pénteket kivéve. Akkor bevásárolok. Ötventől taposom a sajógömöri szövetkezet földjét. Kezdetben a növénytermesztő csoport tagjaként, később sertésgondozóként és fejőként, 1968-tól pedig éjjeliőrként a teheneknél. 1975-ben mentem nyugdíjba. Ne haragudjon már, de még be se mutatkoztam. Szoó Gyuláné, született Sergely Júlia a nevem. Nem vagyok itteni gyökér. Trizsben szült az anyám, pásztorok, cselédek közé. Hogy magam is szolgálónak álljak, tizennégy évesen. Szolgáltam katonatisztnél, jegyzőnél, iskolaigazgatónál. Iskolába is jártam Keleméren, ahol Tompa Mihály paposkodott. Nincsenek jó emlékeim az iskoláról. Szerettem volna énekelni, de nem lehetett, mert szegény lány voltam. Pedig jó hangom volt. Hiába. Nem az énekelt az iskolai ünnepélyen, aki tudott, hanem az, aki gazdag volt és szép ruhája volt. Talán a tanítóm is tudta, nekem kellene a dobogóra állnom, de a rang és a szokás hatalmával szemben tehetetlen volt. Még most is fáj a gyerekkorban kapott seb. Mert számomra az éneklés már akkor mindent jelentett. Valaki azt mondja, hogyha nincs bánatod, akkor énekelsz. Ez így nem igaz. Számomra örömet, lelki megnyugvást, felfrissülést jelent a dal. Beszélgetést önmagámmal, az életemmel, másokkal. Nem tudom elképzelni, hogyan lehet nem szeretni a dalt? Jaj, milyen tapintatlan vagyok. Ne álljunk már itt, menjünk be a faluba. Nézze meg, hol lakom. A Mátyáskert szomszédságában. A nagy igazságtevő király szobra teljesen igazságtalanul mutatja a hátát a házamnak, udvaromnak és nekem. Nekem ugyan csak 1939-óta, amikor férjhez jöttem Sajógömörre, tizennyolc évesen, Szontagh földbirtokos parádés kocsisához. A kapás király szobrát 1912-ben emelte közadakozásból Sajógömör népe. Bogár Lajos igazgató-tanító kezdeményezésére. A szobor talapzatba vésett sorokat fejből tudom: Mátyás király a tréfát fölötte kedveié. Mátyás király feláll s int a szőlőhegy felé: ím dolgozott a munkás, míg vigadónk Urak! Ne váltanók fel őket, hogy ők vigadjanak? Mátyás király a tréfát kedveié. Én a dalt. Amikor nagyobbacska lány lettem, és a bálba jártam, mindjárt észrevettem, ha nem jól húzta a cigány. Érzékeny volt a fülem. Menyecskekoromban is igy voltam ezzel. Napszámba jártam a sajógömöri határba, harmadában kapáltam, résziben arattam, de soha nem fáradtam el annyira, hogy ne lett volna kedvem dalolni. 1946-tól 1949-ig Csehországban éltem az urammal. Ott se fagyott ajkamra a dal. Onnan visszakerülve az erdészetben dolgoztam szövetkezetbe lépésemig. Versenyt énekeltem a madarakkal. Édesanyám is szeretett énekelni. Tőle örököltem a nótás kedvem. Daloltam a libáknak, •<Szoó Gyuláné Bancsik Gyula szövetkezeti elnök: — Julika néni, énekeljenl A sajógömöri női éneklöcsoport május 1-i ► szereplése Šafárikovóban. 12
