A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-21 / 39. szám
Hétvégi levél A tájékoztatás eszközei — a sajtó, rádió, távé — nélkül elképzelhetetlen az életünk. Tudósok kimutatták azt is, hogy ha a tévéhez szokott embereket hosszabb időre megfosztanak ettől az információs eszköztől, pszichés zavarok is felléphetnek náluk. Kétségtelen, hogy a tájékoztatás eszközei pozitív vagy negatív irányban befolyásolhatják olvasóik, hallgatóik vagy nézőik értékvilágát, erkölcsét és ízlését, tehát általában a társadalom erkölcsi-politikai arculatát. A szocialista tájékoztatás-politika alapvető követelménye, hogy eszközeivel az emberekben fel akarja kelteni az aktivitást, a kezdeményező készséget, növelni kívánja a pozitív tetteket. Alapjában véve ez különbözteti meg a legszembetűnőbben sajtónkat a tőkés világ információs eszközeitől. Az Egyesült Államok neves teoretikusa Herbert I. Schiller professzor Tudatipar made in USA című könyvében írja: „Tömegkommunikációs eszközeink azért szentelnek oly nagy figyelmet az emberi potenciál különféle pesszimista felfogásainak, hogy meggátolják a társadalmi cselekvést. Ha örökségünk végképp balsorsra kárhoztat bennünket, nem sokat tehetünk ellene. Ám bőven van ok az emberi képességek lebecsülésére és az ilyen szemlélet nagyon is kelendő. Egy elsáncolt társadalmi rendszernek a léte függ attól, hogy a népbe és kivált a „felvilágosult" koponyákba bizonytalanságot és kételyt ültessen humánus kilátásaikat illetően." A tudat manipulálói szerint az emberi természet éppúgy nem változik, mint maga a világ. Találóan jegyzi meg Paulo Freire az idézett Schiller egyik kollégája, hogy az elnyomók számos olyan módszert alakítanak ki, amely kizárja, hogy a világot bárki is problematikusnak fogja fel. E módszerekkel a világ csak olyan adott valóságként ábrázolható, melyhez az embernek puszta szemlélődőként alkalmazkodnia kell. A tudat manipulálói vég nélkül sorolják a múlt eseményeit és nem győzik bizonygatni, hogy azok a változások, amelyek világunkban végbemennek, egytől egyig fizikai változások, új közlekedési eszközök, űrrakéták, konyhakész élelmiszerek stb. A tudat menedzserei kerülik azokat a vonatkozásokat amelyek a társadalmi viszonyok vagy az intézményes gazdasági struktúrák változásaival kapcsolatosak. A szocialista sajtó nap mint nap felmutatja az értelmes gazdag emberi élet lehetőségeit, nehézségeink leküzdésének irányait, a szocialista értékek iránt elkötelezett kritika segítségével. Szembeszegül az emberellenes törekvésekkel, síkraszáll az emberi méltóság, a béke. a kultúra védelméért. Ez a hazánk területén hatvannégy évvel ezelőtt kialakult kommunista sajtórendszer legnemesebb hagyománya is. Az újságírók munkájára ezekben a napokban fokozottan figyel fel a közvélemény. Az újságíró nap mint nap a nyilvánosság előtt szerepel, ezért bármely lapnál, rovatnál, bármilyen beosztásban is dolgozzon, közéleti ember. Az újságírók olyan szereplői a társadalom politikai életének, akik szocialista elkötelezettséggel munkálkodnak, ebben a szellemben formálják országunk közvéleményét. A szocialista társadalom iránti elkötelezettség, a politikai meggyőződés az alapja munkánknak, mert ebben gyökerezik az egész újságírói hivatás. Az újságírás mindig politikai újságírás. A mi társadalmunkban olyan politikát szolgál, amely az egész nép érdekét védi. Következő számunk tartalmából: Keszeli Ferenc: Még nyílnak a völgyben... Dénes György: A szülőföld szerelmese Gál Sándor írása Barak László verseskötetéről Miklósi Péter riportja a vasutasnap alkalmából Szabó Zsigmond: Az ízek kavalkádja M. Nagy László: A Kisbakter és az Újbakter Címlapunkon Benda Tamás felvétele A CSEMAD0K Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Terjeszti a Posta Hirlapszolgátat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index : 492 11. 2