A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-14 / 38. szám
SZEREPEK, — Kérem, beszéljen legszebb gyermekkori élményeiről. — Az egyik — apám hazatérése a frontról. A másik — egy csodaszép újesztendei fenyőfa. Képzelje el a háborús Moszkvát, a bombázásokat, a félelmet, az éhezést, és egyszer csak megjelenik — a csoda! Édesanyám barátnője faluról egy igazi, élő fenyőt hozott. Játékaink nem voltak. A szobában ott állt az illatos, zöld fenyő. f- Hogyan kezdődött alkotói pályafutása ? — Munkáscsaládból származom. Édesanyám varrónő volt, egy gyárban, apám repülőgépgyárban dolgozott mint munkás. Tehát nemigen voltunk kapcsolatban a művészetekkel. Az iskolában tagja lettem a színjátszó körnek és hamarosan elhatároztam, hogy színész leszek. 1957-ben iratkoztam be a színiakadémiára, egy évvel később Grigorij Csuhraj meghívott Aljosa Szkvorcov szerepének eljátszására a „Ballada a katonáról" című filmben. Erről a filmről már sok mindent elmondtak, hiszen 25 évvel ezelőtt készült. Nehéz megítélnem, milyen jelentősége volt e filmnek színészi pályafutásom további alakulásában. A felvételek után viszszatértem a színiakadémiára és a mai napig a filmszínészek stúdió-színházában dolgozom. — Találkozott-e az életben olyan emberekkel, mint amilyen Aljosa Szkvorcov volt? — Nem is egy alkalommal. Ilyen értelemben boldog ember vagyok. Ha az ember nem találkozhatna olyan nyílt, őszinte emberekkel, akkor szomorú lenne az életünk. — Ön szerint mi a boldogság? — A boldogság — békesség mindenütt: a családban, a munkahelyen, az egész bolygónkon. BARÁTOK, TERVEK (Beszélgetés Vlagyimir Ivasowal) A „Ballada a katonáról” című filmben, melyet Grigorij Csuhraj, a világhírű szovjet filmrendező rendezett, a főszerepet: a kiskatona, Aljosa Szkvorcov szerepét játszotta az akkor még a színiakadémiát látogató rokonszenves Vlagyimir Ivasov. A Szovjetszkij Ekran című folyóirat egyik nemrég megjelent számában vele készített interjút N. Orlova, melyet most Sági Tóth Tibor fordításában közlünk. maga útján. A jelzések alapján észrevettem, hogy én helyes irányban haladok. Visszafordultam, szólítottam öt, üvöltöttem míg be nem rekedtem... A válasz — teljes csend ... Aztán Szulambek előjött az egyik szikla mögül és nyugodtan kérdezte: Mit kiabálsz? Kitűnt, hogy ö meg akart győződni arról, miként viselkedem ilyen szorult helyzetben, betartom-e a hegyek törvényét? Azóta ismeretségünk barátsággá változott. — Vannak-e szerepek, melyeket nem játszott el, de szeretett volna eljátszani? — Azt szokták mondani, hogy, a színész — az el nem játszott szerepek temetője". Ehhez nem is kell kommentár. — Mi a véleménye a fantasztikus filmekről, játszott-e ilyenekben ? — Nagyon szeretem a fantasztikus filmeket. Kortárs-szerepeket játszani, természetesen, nagyon érdekes. De nagyszerű meglátni azt is, miként fog élni a jövő embere. Játszottam a „Csillagok felügyelője" és a „Pirx pilóta vallomása" című filmekben. Nem mondanám, hogy el voltam ragadtatva ezektől az alakításaimtól. — A filmszínészek stúdiószínházában Ön az egyik darabban Alekszandr Biok szerepét alakítja. Mondjon erről valamit. — Úgy gondolom, évek kellenek ennek a nagy költőnek a megértéséhez. Öt alakítva a színész a költő alkotásának kutatójává válik. Ez a darab már három éve van műsoron és másfél évig folytak a próbák. Számomra ez a szerep kínzóan nehéz volt. Főleg a kezdet kezdetén. Olyan volt ez, mint valami kábulat. Esténként félretéve a nap eseményeinek kaleidoszkópját, „megidéztem" a költőt, beszélgettem vele, kérdéseket tettem fel neki és úgy tűnt, meg is kaptam a válaszokat. Még álmomban is megjelent Biok. Reggel aztán bementem a színházba, és eljátszottam valami gyenge utánzatát annak, amit szerettem volna. S máig is, előadásról előadásra így vagyok ezzel... — Milyen filmekben fogjuk látni legközelebb? — A „Beloruszfilm" stúdiójában forgattuk a „Volt egyszer egy Péter" című filmet. Ebben Vlagyimirt, az újságírót alakítottam, aki korban velem egyidős. A „Ki erősebb nála" című Moszfilm-produkcióban Baratovszkij herceget alakítottam. A film a szovjethatalom létrehozásáról szól a Mari Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságban. — Mit tesz akkor, ha érzi, hogy lelkiállapota nem kielégítő? — Amikor úgy érzem, hogy butaságokat tudnék elkövetni, igyekszem minden eszközzel likvidálni ezt az állapotot. Ilyenkor utazgatok, találkozom a nézőkkel, olvasok, vadászni járok. — Vannak-e társadalmi funkciói? — Tagja vagyok a Szovjet Filmművészek Szövetsége vezetőségének és tagja vagyok az Országos Filmművészeti Propaganda Iroda művészeti tanácsának. ■ — Van-e kedvenc mondása ? — Igen. Ha boldog akarsz lenni — hát légy boldog! — Mit kíván magának? — Munkát. Valami egyszerűségében is nagyszerűt. Ajánlat sok van, de kevés az igazán csábító ajánlat. — Sportolt-e Ön? — Igen. A következő sportágakban tevékenykedtem: gimnasztika, ökölvívás, úszás, lovaglás, lövészet. — A családja filmművész család? — A feleségem Szvetlána Szvetlicsnaja — színésznő. Két fiam van. Az idősebb, Alekszej, most szerelt le, a Sztroganov-intézet műhelyeiben dolgozik. Kisebbik fiam, Oleg, ötödikes. A „Vörös harangok" című filmben kisebb epizódszerepet játszott. — Beszéljen kérem a barátairól. — Nincs sok barátom. Az évek folyamán csak azok maradtak meg, akik lelkileg is közel állnak hozzám. „A barátság az egész napot átfogó fogalom" — mondta egyszer Mihail Szvetlov. Van olyan barátom, akihez — ha szükséges — a nap bármely órájában elmehetek. Ilyen például Szulambek Mamilov, akivel egy film forgatása közben ismerkedtem meg. A felvételek a hegyekben folytak. Mi elindultunk vadászni. Nagyon magasra másztunk fel, aztán lefelé jövet eltévedtünk. Az útelágazásnál vitatkoztunk: merre tovább, jobbra vagy balra. Végül is úgy döntöttünk, hogy mindegyikünk megy a — Mi jellemzi az Ön nemzedékéhez tartozó embereket? — Azokat, akik a háború előestéjén születtek, egyesíti a gyermekkor, az emlékek. Jól emlékszünk mindenre, ami történt, az emberekre, aggodalmaikra és reménykedéseikre. Én a háború éveit Moszkvában töltöttem. Örülök, ha találkozom egykori pajtásaimmal, akik ma is olyan bátrak és becsületesek, mint a háború idején voltak. — Ljudmila Gurcsenko Önt is azok közt említette, akik ideális partnerei lehetnének valamely musical-ben. Erről mi a véleménye ? — Musical-ekben, sajnos, nem léptem fel. L Kvinihidze rendező ugyan felkért a „Viszontlátásra, Mary Poppins" című musicalben egy epizódszerepre, a rendőr szerepének eljátszására. Már el is képzeltem őt: vöröshajú, szemöldöke és szempillái nincsenek, de van elegáns bajuszkája, halálosan ám viszonzatlanul és reménytelenül szerelmes Mary-be. A rendezővel együtt rábeszéltük a zeneszerzőt^ogy komponáljon a rendőr számára egy táncbetétet is. De amikor a musical felvételei kezdődtek, engem egyszerre három filmre is leszerzödtettek, mindben főszerepre. így aztán a musical-ben nem szerepeltem. De nem adom fel a reményt. Kuroszava Akira a japán film talán legnagyobb egyénisége tíz évi távoliét után tért vissza hazájába, hogy a Toho Filmgyárban, amerikai barátai és tisztelői, George Lucas és Francis Ford Coppola segítségével elkészítse életének, pályafutásának legköltségesebb vállalkozását, az Árnyéklovast (Kagemusa, 1979— 1980). Korábbi nagy filmjeit láthattuk a mozikban vagy a televízió képernyőjén. A filmkritikusok véleménye szerint Kuroszava túlságosan európai módon lát és láttat. Nem érzi magát igazán a japán nép felkét A vihar kapujában, A hét szamuráj, A félkegyelmű, A véres trón, a Dodeskadem valamennyi kritikai viszhangjában találkozhattunk egy-egy kitétellel: hol Shakespeare, hol Pirandello ihlette történetről beszélnek, máskor Ravel zenéjét emlegetik. így van ez az Árnyéklovas esetében is, amelynek történetét középkori japán krónikákban találta. (A kagemusa tulajdonképpen hasonmást jelent.) A film elsősorban pompázatos jeleneteivel, a hősi eposz szépségével nyűgözi le nézőjét. A XVI. századi japán sötét és véres történelmi korszak volt. Véres harcok folytak a hatalmas föurak és szamurájseregeik között a hatalomért. Kuroszava meséje a ravasz Shingenhez fűződik. A nagyúr öccse, Nobukado úr egy dinnyetolvajban véli fölfedezni bátyja tökéletes hasonmását, aki Shingent a csatákban helyettesíti majd. Megtanítják arra, hogyan kell viselkednie új szerepében. A szerencsétlen kézzel-lábbal hadakozik a rá váró szerep és biztos halál ellen. Azt hihetnénk, hogy az ő belső drámáját látjuk majd, de nem: csak később a valódi Shingen halála után látjuk viszont, amikor még egy ideig — az ellenség megtévesztése okán — a föúr szerepét kell játszania. Nakadai Tacuja alakítja mindkét figurát. Uda Masaharu és Saito Takao kamerája káprázatos nagyzenekari művekre emlékeztet: a hosszan időző csöndeket óriási hang- és képi erejű fortisszimók váltják fel. Úgy tűnhet, mintha Kuroszava nem akarná választásra kényszeríteni, de még „irányítani" sem a nézőit; mintha maga sem foglalna egyértelműen állást. Hacsak azt a képsort nem tekintjük állásfoglalásnak, amikor a palotából kitaszított kagemusát Shingen lova kiveti a nyeregből. Akármilyen szempontok alapján vizsgáljuk is, egy alapvető- és meghatározó szándék megvalósítása elvitathatatlan ettől a filmtől: a megidézett kor szellemét olyan mesteri fokon idézi, amelyet — történelmi hitetlenségei ellenére — semmilyen történelemkönyv, tanulmány nem pótolhat. Az embert festőóriások képeinek megtekintésekor érinti meg ehhez hasonlóan egy-egy adott történelmi kor „szelleme". Ebben áll Kuroszava, az Ámyéklovas értéke, művészi hitele. „... minden szép volt abban a korban, és nem képzelhető el olyan róla szóló film, amely ne adná vissza ezt a szépséget, ne kísérelné meg egyenértékű esztétikai minőséget teremteni." — vallja filmjéről Kuroszava Akira, aki ezzel az alkotásával 1980-ban elnyerte a Cannes-i filmfesztivál nagydíját. KISS PÉNTEK JÓZSEF Árnyéklovas 10
