A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-14 / 38. szám
A Gsemadok életéből MILYEN LEGYEN A TAVASZI SZÉL VIZET ÁRASZT VERSENY? A CSEMADOK bacsfai (Bác) helyi szervezete fennállásának 35. évfordulóját ünnepi taggyűléssel köszöntötte. A szervezet tevékenységéről, a további tervekről az elnök. Fröhlich Katalin számolt be. Az elvégzett munka jutalmául Fél Miklós átadta a járási bizottság köszönő levelét KONTÁR GYULA ANYANYELVI VETÉLKEDŐ Amikor a CSEMADOK Központi Bizottságának apparátusa, a Hét szerkesztősége és a CSEMADOK KB Központi Néprajzi Szakbizottsága elhatározta, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt... versennyel kapcsolatban vitát indít, arra számított, hogy a képes hetilap egyik legsikeresebb, legtöbb hozzászólót vonzó vitáját indítja. Valamennyien úgy éreztük, hogy olyan mozgalomról, művészeti ágazatról, olyan hagyományunkról van szó, amely nem hagyhat hidegen senkit, akit nemzetiségünk sorsa, nemzeti kulturális örökségünk, haladó hagyományaink folytonossága érdekel, érint. Mihályi Molnár László, az egyik hozzászóló minden előzetes konfrontáció, megegyezés, beszélgetés nélkül fogalmazta meg — eléggé részletesen, terjedelmesen — azokat a célokat, amelyeket követnünk kell népi hagyományaink ápolásában, és olyan tényeket sorolt fel, amelyek valamennyiünk számára — legalábbis úgy gondoltuk — világosak, amit mi azzal bizonyítottunk, hogy elindítottuk a vitát. Az ö megfogalmazásában: „A néphagyományok feltárásának és ápolásának is többféle küldetése lehet, amelyek között népünk múltjának és valóságának megismerése éppúgy szerepel, mint a közösségi értékek továbbvitele, a közösségi azonosságtudat megerősítése és az esztétikai értékek újratermelése. Az emberek és népek termékeny kapcsolatának alapfeltétele egymás sajátosságainak megismerésében, és kölcsönös megbecsülésében, valamint a közös jellegzetességek erősítésében rejlik. Úgy érzem, felesleges tovább idézni, végül is vitazáróról van szó, a célokat előzetesen tisztáztuk, minden érintettnek értenie, éreznie kellett volna. Vitazáró! Ha lett volna vita, most könnyű dolgom lenne; s ősszel, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt... verseny koncepcióját dolgozzuk ki az 1985-ös évre, könnyű dolga lett volna mindenkinek, akit e kérdés érint: a CSEMADOK KB művészeti osztályának, a CSEMADOK KB Központi Művészeti Tanácsának és a Központi Néprajzi Szakbizottságnak. De nem volt vita, mert a legnagyobb jóakarattal sem nevezhetjük annak azt, amit a Hét közölni volt képes: a hét (!) hozzászólást. (Összehasonlításként: a SZTA Néprajzi Intézetének kollektív tagsággal a CSEMADOK néprajzi klubja is tagja, több mint 170 személlyel!) Nincs hozzászólás, nincs érdeklődés — mondhatnék. De akkor mivel magyarázzuk azt a sok telefonhívást, levelet, személyes érdeklődést, amely a Tavaszi szél vizet áraszt... új periodizációjával volt kapcsolatos? Mivel magyarázzuk azt, hogy néhány helyen, függetlenül a kiírástól, az idén is rendeztek körzeti versenyeket, seregszemléket?! S azt, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt... legutóbbi kiírásakor a kerületi versenyek megszervezésére hét jelentkező volt, s a központi verseny megrendezésének jogát is legalább négy járásunk kérte?! És még egy: mivel magyarázzuk a több mint tízezer ember részvételét a versenyben? ! Van érdeklődés, csak vita nem volt. Újra bebizonyosodott, hogy hazai magyar viszonylatainkban baj van a kritikával és az önkritikával, s többszörösen érvényes az, hogy a kész alkotást könnyebb bírálni, mint az újat formálni, létrehozni. Minden alkotói cselekedetnek van egy hármas alapkérdése: mit—miért—hogyan? E hármas kérdést nem lehet külön-külön tárgyalni, mindig csak dialektikus összefüggéseik alapján. Erről azonban könnyen és látványosan meg lehet feledkezni. Könnyen, mert a „miért"-re viszonylag egyszerű a válasz (már e cikkben is utaltam rá Mihályi Molnár Lászlót idézve), s látványosan, mert a „hogyan"-ért konkrétan lehet bántani — bírálni — valakit vagy valamit. A „mit” az ilyen értékelésekben általában a háttérbe szorul. „Kritikus" szemléletünk ott hamis valahol, ahol a „hogyan" bírálatára a „miért" újrafogalmazásával válaszolunk. Hogy divatos szakkifejezésekkel éljek: azért nem konstruktívak az ilyen kritikák, mert nem az egyes kritériumok belső vonatkozásaiból vonják le az ugyanarra a kritériumra vonatkozó következtetést, hanem átcsapnak egy másikba, megválaszolatlanul hagyva minden felvett formai és tartalmi vonatkozású kérdést. Hogy na váljék személyeskedővé a „vitazáró", hadd ne soroljam fel azokat, akik az utóbbi két kiírást a sajtó hasábjain, a CSEMADOK különböző tanácsadó testületéiben és különböző üléseken élesen bírálták — sajnos, az említett módon. De megemlítem, elsősorban az ő Írásaikra, válaszaikra vártunk a szerkesztőséggel együtt. Hiszen kritikus írásuk megfogalmazásával annak idején azt bizonyították, nemcsak a szakmának, a tolinak is mesterei. Abban bíztunk, hogy nemcsak a kész alkotást tudják bírálni, (fogalmazhatnék erősebben is: ócsárolni), hanem annak elkészítéséhez is hozzá tudnak járulni a „hogyan"-ra adott válaszaikkal. Véleményeiket a korábban felvett szempontok — ha úgy tetszik: elmélet — alapján akkor is nehéz volt konstruktívnak elfogadni, azonban feltételeztük részükről a jószándékot, az „érted haragszom, nem ellened" elvet. Mostani mély hallgatásuk, érdektelenségük — enyhén szólva — elgondolkodtató. Természetesen: tisztelet a kivételnek. S a kivételek most oly kevesen vannak, hogy fel is sorolom őket: Jókai Mária, Mihályi Molnár László, Csák István, D. Varga László, Csókás Ferenc, Simon János, Méry Margit. Ők vállalták véleményükkel a nyilvánosságot, s próbálták segíteni azok munkáját, akik e mozgalom jövőjét szívükön viselik, s éppen ezért keresik a legjobb megoldási módot, a „hogyan"-t. A Hét szerkesztőségével együtt úgy képíteltük el a vitazárót, hogy az már a Tavaszi szél vizet áraszt... verseny jövő évi koncepciójavaslata lesz, s első alkalommal sikerül meghirdetni egy versenyünket úgy, hogy azt nyilvános vita előzte meg. Sajnos, szomorúan kell konstatálnunk, nem léptünk előbbre, s újra csak két-három ember vállán nyugszik majd mindaz, amit százan is bírálnak később. Hogy milyen erkölcsi alapon ezek után? Az már a sok hallgató „ellendrukker" lelkiismeretének kérdése, nem a miénk. Mi csak annyit tehetünk, hogy tudásunk legjavát nyújtva megpróbálunk formát adni, a „hogyan"-t megfogalmazni, hiszen a cél, a „miért" számunkra is nyilvánvaló. Természetesen, a koncepció megfogalmazása után ezt is közöljük lapunk hasábjain olvasóinkkal. NESZMÉRI SÁNDOR Anyanyelvűnk ápolása, beszédünk tisztaságának megőrzése, nyelvérzékünk pallérozása minden korban egyenlő feladata a nemzet valamennyi tagjának — vonatkozik ez a felnövekvő nemzedékre is, hiszen tőlük függ a folytonosság ... Nem szükséges hangsúlyozni, hogy az ifjú nemzedék beszédkultúrája nem nevezhető kifogástalannak; az anyanyelv egyes szavainak, kifejezéseinek mélyebb gyökere elsősorban gyakoribb beszédhelyzetek által kötődik a lélek mélyebb rétegeihez. Ezt tudatosította a CSEMADOK Érsekújvárt (Nővé Zámky) Járási Bizottsága is, amikor meghirdette a Helyesen magyarul című vetélkedőt. A felhívás nagy visszhangot váltott ki: akadtak középiskolák, ahonnan 14—15 hármas csoport küldte el a benevezést a versenybe! Örvendetes, hogy elsősök, s a már érettségi után levő negyedikesek egyaránt jelentkeztek, érezték a tanulva tanítás fontosságát, nem szégyellve ismereteik újabb megmérettetését... Tehát a versenyszellemben nincs hiány. Természetesen a versenybizottság ily nagyszámú — száztizenkilenc volt a jelentkező — játékossal nem rendezhet járási fordulót... Végül a középiskolák maguk választották ki — verseny nélkül! — az iskolák képviselőit a jelentkezők közül. A versenyre a CSEMADOK-székház nagytermében került sor tizenegy csapat (33 versenyző) részvételével, szépszámú közönség előtt. Nyugodt, bensőséges körülmények között vetélkedtek, szinte fej-fej mellett haladva a csoportok. A tizennégy fordulóba előfordultak az anagrammajáték különleges változatai (lényege: egy megadott hangállományból minél több értelmes szó) vagy szókapcsolat összeállítása, a helyesírási készséget felmérő feladatok, a földrajzi nevek helyes használata, szókincsfelmérő gyakorlatok stb. Beszédünkben nem ritka a beteg szó, a megnyomorodott szerkezet, a kórosan elváltozott stílus. Ezért megmérettetett a versenyzők jártassága a beszéd kisebb-nagyobb nyavalyáinak fölismerésében, gyógyításéban, sőt megelőzésében. Előfordultak toldalékragályok (helytelen toldalékolású mondatok), zavaros beszédű, a tudati ellenőrzés kihagyásáról árulkodó mondatok, helyesírási zavarok ... Egy újabb feladat a hasonló hangzású szavak szabatos használatának tudnivalóit mérte fel, egy következő a múltba, nagyapáink világába kalauzolta el a versenyzőket: vajon ismerik-e az ősök életében nélkülözhetetlen, számunkra már kissé megfakult jelentésű szavakat, kifejezéseket ...? Néhány utónév zavarba ejti az embert: fiú aki viseli, vagy inkább leány? Az újabb rejtvény az efféle kételyeinket űzte el — legalábbis a feladatmegoldás után. Vagyis játékos formák, szórakoztató feladatok és ismeretanyagot felmérő gyakorlatok egyaránt előfordultak. Játszva tanultunk, szippantottuk magunkba az újat, szilárdítottuk, rögzítettük a már ismert szabályokat. Valamennyi feladat csoportonként arányos, azonos fajsúlyú volt. A versenyzők élvezték a vetélkedést, alig tudatosították az idő múlását — pedig közel négy órája tartott már a maratoni verseny... Egybehangzóan vallották: érdemes, tanulságos lenne a hasonló jellegű, országos méretű verseny meghirdetése ... A járási bizottság mindenesetre úgy döntött, hogy jövőre ismét rendeznek anyanyelvi vetélkedőt, mégpedig két kategóriában. Nem csupán a középiskolások, hanem az alapozásra gondolva, az alapiskolások részére is. Végezetül hadd álljon itt a nyertesek névsora : Első helyezett 93 ponttal az Oros Judit, Kiss Péter, Udvardi Péter alkotta hármas; második helyen — két pont különbséggel — Mészáros Ildikó, Madi Andrea, Csányi Gabriella csoportja végzett, harmadik a Nothard Mária, Suta Erika, Szalma Lilla alkotta csapat lett. PÉNZES ISTVÁN 7
