A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-09-14 / 38. szám
nica és Kis-Tapolcsány (Topol'öianky) volt. A színhelyek puszta felsorolásánál sokkal izgalmasabb kérdés: vajon lehet-e nyerni? Pusmogó kívülállók csapongó fantáziája szerint rengeteget, ám a tények mást mutatnak: mint a szerencsejátékokban általában, így a lóversenyeken is inkább „nyeríteni" szokás, semmint nyerni... A versenyigazgatóság egyébként a fogadásra összegyűlt pénz hatvan százalékát szokta szétosztani a tippelők között, így a remélt győztest jelölő öt- és tízkoronás szelvényekre általában tíztől ötvenöt-hatvan koronáig terjedő nyereményeket fizet ki a helyszínen. Ennél sokkal tekintélyesebb, néha ezrekre, esetenként pedig akár tízezrekre rúgó összeget is lehet nyerni a hármas befutón, de hadd tegyem rögtön hozzá: ezt a sorrendet eltalálni nem könynyü feladat: tapasztalatot, a lovakhoz való hozzáértést és szerencsét egyaránt jócskán feltételez. ... Én pedig még mindig ott bámészkodom, ott ólálkodom a karámok közelében, mert nem tudom eldönteni: az izgágán rakoncátlankodó Vagusra fogadjak, vagy valamelyik nyugodtabb szépség legyen a favoritom? Dilemmám aztán önmagától oldódik meg: addig-addig késlekedem a döntéssel, mígnem becsukják előttem a fogadóiroda ablakocskáit, mert elindították közben a mezőnyt. A hét ló egyelőre bolyban, de igazán szép gyorsan fut; percekkel később, a célvonal felé közeledve pedig ennél is sebesebben. A több ezer főnyi közönség szenvedélyesen szurkol, akiknek tikettjeik vannak, azok kiáltoznak is közben. A versenybírák a zsüritoronyban figyelik a futamot, az edzők és a lovak körül tevékenykedő egyéb „bennfentesek" a cél körül szoronganak. Győz Vagus! Én viszont vesztettem egy ötvenest, ennyi volt a futamért járó osztalék. Összegyűröm a programfüzetet és a lehető legközönyösebb arcot vágom. A veszteségeket csak fapofával lehet elviselni. Még a lovak között is. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Absolon 5
