A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-31 / 36. szám

Következő számunk tartalmából: Lovicsek Béla: VÁLASZÚTON Csanda Sándor: JAN KOCHANOWSKI Zs. Nagy Lajos: RENDETLEN NAPLÓ Hajdú András: KAPUK. KŐTÁBLÁK, ABLAKOK Balogh János: PIAC: ÁRUBŐSÉG, ÁRUHIÁNY Szlovákiai magyar néptáncok: MÁTYUSFÖLD Címlapunkon Gyökeres György felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Ob­­zor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Tele­fon : 336-686, főszerkesztő-helyette­sek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesz­tő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfi­zetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedicia tlace, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. t. 6. Nyomja a Vychodoslovenské tlaciame n. p., Ko- Sice. Előfizetési díj egész évre 156,—Kős. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesí­­tö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdeté­sek: Vydavatefstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. In­dex: 492 11. Hétvégi levél Kezdődik az új tanév. Sok ezer kisdiák először lépi át az iskola küszöbét, először ül az iskola­padba, hogy elsajátítsa az írás az olvasás, a számolás tudományát és ismerkedjék a kör­nyező világ csodáival, titkaival. Nem kétséges, számukra valami egészen új kezdődik az isko­lába járással, s érthető, ha izgulnak, ha olykor félnek az ismeretlentől, elvégre természetes emberi reakció ez, mindnyájan átéltük már. De a tanévkezdet, azt hiszem, a nagyobb diákok és a pedagógusok számára sem kö­zömbös, bárhogy is igyekeznek palástolni né­melyek az izgatottságukat Mert szeptember elsején mindig valami új is kezdődik az iskolá­ban. A gyerekekre új tantárgyak, ismeretek várnak, a pedagógusoknak viszont új neveket és új arcokat kell megjegyezniük; ez a folyto­nos változás teszi izgalmassá és gyönyörűvé a tanítók és a tanárok munkáját de sokszor igen nehézzé is. Ezúttal essék szó a nehézségekről. Aki csak egy kissé is tájékozott a CSEMADOK- szervezetek munkája felől, az nyilván jól tudja, milyen nagy szerepet játszanak helyi szerveze­teinkben a pedagógusok. Nélkülük elképzel­hetetlen volna faNainkban és kisvárosainkban az aktiv kulturális munka, de ha jól meggon­dolom, az esetek többségében ők viselik a szervezés terheit is, hiszen alig akad olyan helyi szervezet amelynek vezetőségében ne találnánk pedagógust Érzésem szerint mintha túlságosan is természetesnek tartanánk azt, hogy mindenütt, ahol önkéntes társadalmi munkáról van szó, ott találjuk a tanítókat, a tanárokat; szinte eNárjuk, hogy a pedagógus erejét nem kímélve, fáradtságot és szabadidőt nem ismerve szervezzen, lelkesítsen, irányít­son. Többször is hallottam effajta rosszalló, már-már rosszindulatú megjegyzést: „Ugyan mit csinálhat az a rengeteg pedagógus itt, ha még egy tánccsoportot (irodalmi színpadot, énekkart, bábcsoportot stb., stb.) sem voltak képesek összehozni." S mondják ezt rendsze­rint olyanok, akik eddig talán még egy szal­maszálat sem tettek keresztbe amatőr moz­galmunk érdekében. Néha egyik-másik lapunkban is olvasha­tunk szemrehányó cikket arról, hogy az éve­ken át eredményesen működő gyermekcso­port mostanában nem hallat magáról, az any­­nyi babért aratott irodalmi színpad felbomlott stb. Nem vitatom a cikkírók jószándékát és segíteni akarását de gyakran mintha megfe­ledkeznének az objektív körülményekről. A CSEMADOK helyi szervezeteinek munkáját döntő mértékben meghatározhatja, mennyire tudják bekapcsolni az iskolás korú gyermeke­ket az amatőr mozgalomba. Hiába a pedagó­gus lelkesedése, tenni akarása, ha a szülők nem engedélyezik gyermekeiknek, hogy sza­badidejükben eljárjanak az irodalmi színpad vagy a tánccsoport próbáira, ha otthon nem ösztönzik őket arra, hogy egyéni céljaikat és elképzeléseiket összhangba állítsák a közös­ség, a társadalom érdekeivel. Egy aktív peda­gógus valóban csodákra képes, de csak akkor, ha a gyerekek is bíznak a csoda lehetőségé­ben. Sajnos, az élet kérlelhetetlen törvénye, hogy az iskolapadokban is évről-évre cserélőd­nek az emberek, egy-egy összeszokott csoport néhány év múltán szükségszerűen felbomlik, s nem mindig sikerül új embereket találni a régiek helyére. Az amatőr mozgalomban aktív szerepet vállaló pedagógusoknak ezzel a tény­nyel évröl-évre szembe kell nézniük. S akkor még nem is szóltam az egyéb nehézségekről: a kollégák irigységéről és gáncsoskodásairól (mert sajnos ilyesmi is létezik), a családi problémákról stb. Azt hiszem, itt az ideje, hogy valóban tudatosítsuk: akik aktív szervezői, résztvevői és mozgatói amatőr kulturális moz­galmunknak, azok bizonyos tekintetben áldo­zatokat is hoznak a közösség érdekében. Ebből persze nem következik az, hogy munkájukat nem szabad bírálni de ezt ők sem állították soha. Csupán az igazságtalanságot viselik el nehéz szívvel, s bizony sokszor van részük benne. A JÓ VEZETŐ A modem szocialista társadalom épí­tésénél egyre nagyobb követelmény, il­letve egyenesen kulcskérdés a társa­dalmi tevékenység irányításának szün­telen tökéletesítése, és olyan szintű szervezése, mely megfelel a kor köve­telményeinek. Ezért pártunk és az álla­mi szervek egyre többet foglalkoznak az irányítási elvek tökéletesítésének kér­désével. Azonban az is ismeretes, hogy az irányítás tökéletesítése elválasztha­tatlan a vezető tisztségviselők szemé­lyes rátermettségétől, politikai, szakmai és ezzel összefüggően szervezési ké­pességeitől. Közhelynek tűnik, de ismételni kell, hogy jó vezető csak az lehet, aki a politikai fejlettségén keresztül megérti a párt és az állami szervek elképzelé­seinek lényegét és szakmai, valamint szervező képességein keresztül biztosí­tani tudja a helyes döntéseket ezen elképzelések megvalósítása érdekében. Ez az alapfeltétel, mely nélkül elképzel­hetetlen a vezető szolgálati tekintélye. Ezek a kritériumok azonban lényegében vonatkoznak a kapitalista üzemek és intézmények vezető tisztségviselőire is. Amíg azonban a kapitalizmusban elég­séges a szolgálati tekintély, addig a szocialista típusú vezetőnek ez már ko­rántsem elégséges és tudatosítanunk kell, hogy a szolgálati jogkör precíz gya­korlása nem egyedüli forrása a szoci­alista vezető tekintélyének. Mert ehhez nagyban hozzájárul a vezető és az álta­la irányított kollektíva tagjai közötti őszinte elvtársi viszonyok kiépítése, ami viszont nem cserélhető fel hamis barát­sággal, sem a feladatok lazításával. Ezért a vezető és a rábízott kollektíva tagjaival való érintkezés során igen lé­nyeges, hogy az ne szűküljön le az utasítások — parancsok végrehajtásá­nak ellenőrzésére. Persze ez fontos, hisz a munkahelyen a feladatok elvég­zése elsődleges. Ám az is fontos, hogy a vezető ne lássa a dolgozóban, csak és kizárólag a feladatok teljesítésének esz­közét és a dolgozó ne érezze magát úgy, mint egy kis csavar a nagy gépe­zetben, akivel csak akkor tárgyal a ve­zető, amikor a feladatok teljesítéséről van szó. Ahhoz, hogy a vezető és a beosztot­tak között ledőljön a bürokratikus vá­laszfal, szükséges, hogy a dolgozó min­den gátlás és félelem nélkül előterjeszt­hesse javaslatait, megmondhassa néze­teit a vezetőknek, sőt, személyes ügyeit is megtárgyalhassa vele. Szükséges to­vábbá, hogy a vezető maximálisan igaz­ságos legyen az egyes kollektívák és egyének teljesítményének elbírálásával. Bíráljon és dicsérjen, de minden részre­hajlás nélkül. A dolgozókkal való sze­mélyes kapcsolat során ne csak a mun­kaproblémára kérdezzen rá, de érdek­lődjön a dolgozók családi problémáiról, egészségéről, gyermekeikről, kulturális életükről, stb. A szocialista vezető ilyen tulajdonságai teszik teljessé tekintélyét és teremt olyan helyzetet és légkört, amikor a dolgozó a vezetőben nemcsak a főnököt, de embert is lát, akit a szolgálati tekintélyén kívül tisztel is. Az ilyen vezető aztán élvezi az egész kol­lektíva bizalmát. A dolgozók bizalma nagy dolog, ezt hangsúlyozta Lenin is, amikor kifejtette, hogy akiben nincs bizalmuk a tömegeknek az a legjobb, ha távozik a funkcióból. Az emberi és elvtársi viszonynak szép példájával találkoztam a párt központi bizottságán töltött éveim alatt, ahol Jozef Lenárt elvtárs, aki akkor az ide­ológiai titkár tisztségét töltötte be, évente többször is meglátogatta a gondjaira bízott munkatársakat, és azonkívül, hogy megkérdezte, milyen problémáink vannak a munkahelyen, főleg az érdekelte, milyenek a családi viszonyaink, mikor voltunk utoljára szín­­házban-moziban, milyen könyvet olva­sunk stb. Ilyenkor éreztük igazán, hogy vezetőink nemcsak dolgozókat, de em­bereket is látnak bennünk, kiknek meg­vannak a munkahelyen kívüli problémái is. Úgy gondolom, az ilyen vezetői ma­gatartás követendő minden munkahe­lyen. Varga János

Next

/
Oldalképek
Tartalom