A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-24 / 35. szám

gáltatások háza vonja magára a figyelmet. Rádiót televíziót, villamossági gépeket lehet benne javíttatni, a borbély- és fodrászüzem­nek is ott van a helye. Még a Szlovákiai Takarékpénztárnak is van fiókja az épület­ben. Sok minden történt itt negyven év alatt. Kultúrház, utak, parkok, járdák, sportpálya és vízvezeték-hálózat épült társadalmi munká­ban. Tizennégy millió beruházási költséggel készül az új egészségügyi központ, s torna­terem építéséhez is hozzáláttak. — Tavasztól őszig minden szombaton tár­sadalmi munkát végzünk! — mondja az el­nök, és mosolyogva még hozzáteszi: — Ha Nógrádi élne, és ellátogatna Divinbe, nem ismerne rá a falura! S mert megint a magyar partizánokra terelődik a szó, az elnök megemlíti, hogy a felszabadulás után épült nagy bevásárló köz­pontjuknak testvéri kapcsolata van a váci bevásárló központtal. A váci és a divini futballisták is évente összemérik az erejüket. Tavaly Divin otthon és Vácon is nyert. A községházára is betérünk az elnökkel. Bele­lapozom a vaskos krónikába. Részletesen tartalmazza, mi történt 1944. augusztus 30-a után, amikor Divinben megalakult a forradalmi nemzeti bizottság. A faluból 102-en vettek részt a felkelésben. A parti­zánharcokban is sokan. Felütöm az anya­könyvet is. Azt jegyzem ki belőle, hogy Divin­ben 1944-ben 37-en születtek, 16-an ösz­­szeházasodtak és 30-an meghaltak. A halot­tak között olyanok is vannak, akik a harcok­ban estek el. A forradalmi emlékek szobájá­ban a sok partizán férfi között két nő nevét vésem az'emlékezetembe: az Irena és az Elena Laurováét. Mindkettőjüket a Losonc melletti Praha községben végezték ki. Divin mozgalmas életet él. A járási béke­ünnepélyt évről-évre itt tartják meg. Megko­szorúzzák a partizánok emlékművét, vala­mint a Velicsko és a Nógrádi emléktáblát. Búcsúzásképpen Pavel Sarvaštól is érdeklő­döm: hová lett Divinből Gőgössy Ernő és a felesége? Ö is csak a vállát vonogatja. Lo­soncra költöztek innen. A losonciak meg azt mondják, hogy Bratislavában laknak. A nyomratalálásban legtöbbet az anyakönyv segít. Gögössy Ernő és Schwanberger Szo­­nya 1941. november 16-án kötöttek házas­ságot Divinben. Az orvos férj nyitrai születé­sű ... Nemsokára Nyitrán állok meg, és egész este az orvos és a felesége társaságában faggatom a múltat. Gögössy Szonyával újra és újra visszatérek Divinbe, persze csupán képzeletben. Hogyan is volt? És kirajzolódik a kép. Az apja Losoncon volt jegyző, s mikor Magyarországhoz került a város, Divinbe köl­töztek. A községházában laktak, az lett a jegyzői hivatal. A falu elöljárói hozzájuk jár­tak, csupán nekik volt leplombálatlan rádi­ójuk. Náluk hallgatták Moszkvát és Londont a háború kitörése után. Schwanberger Szo­­nya meg a kapuban őrködött. Időben jelezte a veszélyt. Olyanok jártak hozzájuk, akik fasisztaellenes gondolkozásúak voltak. Az apja tudta, hogy a szovjetek győzni fognak. Ez határozta meg a család gondolkozását. A férjével is úgy jöttek össze, hogy egyformán gondolkoztak. Az apja ötvenéves korában szívinfarktusban meghalt. — Hogyan került Önökhöz Nógrádi? — Valach Juraj, a forradalmi nemzeti bi­zottság elnöke vezette hozzánk. Hoztam ma­gának tizenhat oroszt. Te jóisten! Megmutat­tam nekik a rendelőt és a várótermet, Nógrá­dit pedig a hálószobánkba vezettem. Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy ő a parancsnok. Körülnézett a szobában, és meglátta a szüleim esküvői képét. Össze­csapta a tenyerét: Schwanberger Jóska! Hogy kerül ide? Az édesapám! Hol van? Meghalt. A losonci gimnáziumban osztály­MABAN ÉLŐ MÚLT 6. VERSENYSZELVÉNY KÉRDÉS: Melyik városunk jellegzetessége a képen látható múzeum ? 1. Brezno 2. Banská Bystrica 3. Kremnica (Fotó: Absolon) társak voltak. Megölelt, megcsókolt, egy­szerre teljes lett a bizalom. Átváltottunk magyar nyelvre. Főztem nekik. Volt közöttük egy Miska nevezetű magyar fiú, annak adott pénzt Nógrádi, menjen a faluba tyúkot venni. Mindenért fizetett. — Hová járt el, míg ott tartózkodott? — Mýtnára, ahol szökött magyar katoná­kat iskolázott. Zólyomban, Besztercebányán is volt dolga. Abba azonban nem avatott bele. Egyszer találkozott valahol Golian tá­bornokkal. Másszor meg azzal tért vissza Zólyomból, hogy a gimnáziumot kórháznak rendezték be, és hogy enni kell a sebesültek­nek. Körülszaladtuk néhányan a falut, és kértünk. És annyi mindent kaptunk, hogy nem lehetett mozdulni se a konyhánkban. Mit kezdjünk a sok élelemmel, Sándor bá­csi? Kössük a hátunkra? Szerzett egy tehera­utót. Én mentem a szállítmánnyal. Örültek a gazdag küldeménynek. Mielőtt a németek megszállták volna Divint, kisgyermekestől el­vitt a férjemhez Zvolenská Slatinába, s on­nan később tovább sodródtam Staré Horyba, ahol ismét találkoztam Sándor bácsival. Mi van, Szonyácska ? Adott egy oroszul írt leve­let, amelyben az állt, hogy támogasson a szovjet parancsnokság, mert én is támogat­tam a szovjeteket. Felmutatva ezt a levelet, élelmiszert utaltak ki számomra. Közben re­pülőgépről lövöldöztek ránk. Ijesztően ritká­nak tűnt fel a sűrű erdő, ahová a kisgyerme­kemmel menekültem, akkor már a másikat is a szívem alatt hordtam. — Mikor találkozott megint Nógrádi Sán­dorral ? — A háború után. Losoncon átutazóban benézett hozzánk. Egy másik alkalommal repülőgépet küldött értünk a Tátrából. Egy hétig a vendégei voltunk. A Tátrában ismer­tem meg a feleségét, Hilda nénit. Akkor már magas párt- és katonai tisztséget töltött be. Közvetlen a háború után is hallottam róla és az egységéről, amely Abroncsos-pusztán szétvert egy Szlovákia felé visszavonuló SS- zászlóaljat. — Milyennek látta Nógrádi Sándort? — Életemben nem találkoztam jobb em­berrel. Mikor a halálhíre eljutott hozzám, két hétig csak sírtam. Mindenkin segített, akin tudott, és mindig jó kedélyű volt. Vigasztaló kedves szavait halálomig nem felejtem el. Ne félj, Szonyácska, piros a parolin. Ez volt a szavajárása. Később tudtam meg, hogy az az ember, akit apámként szerettem és tisztel­tem, a nemzetközi munkásmozgalomnak is kiemelkedő harcosa volt. Divin 1945 januárjában szabadult fel. Di­vin és Budiná között sokáig állt a front. Nem volt villany, nem közlekedett a vonat, telje­sen megbénult az élet. Élelmiszerben is nagy volt a hiány. De már felpislogtak a remény­ség csillagai. Hamarosan elkezdődik valami más. Gögössy Szonya a legnehezebb napok­ban, 1944 decemberében már a jobb idők­nek szülte meg a kis Tatyjána mellé Szonyát. — Mikor jártak Divinben? — kérdezem távozóban a nyugdíjas pártól. — Amikor ott laktunk. Azóta nem — hangzik szinte egyszerre a válasz. — Az ember azonban nem halhat meg úgy, hogy legalább egyszer vissza ne térjen a régi nagy idők színhelyére ... A HÉT KÉPES VERSENYE • A HÉT KÉPES VERSENYE MABAN ELŐ MÚLT 1) A város, amelynek egyik terét a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékműve díszíti, fontos szerepet játszott a Szlovák Nemzeti Felkelés előkészületeiben és harcaiban. Már 1944. augusztus 13-án a Felkelés egyik katonai vezetője J. Golian tábornok itt találkozott a partizánparancsnokok egy csoportjával és megegyeztek, hogy a katonai raktárakból a partizánok fegyvereket kapnak. 1944. augusztus 27 -én a partizánok a város vasútállomásán letartóztatták és kivégezték Otto német tábornok vezette katonai missziót, és ez közvetlen összefüggésben volt a Felkelés kitörésével. KÉRDÉS: Me­lyik szlovákiai vá­rosra gondolunk? 1. Zvolen 2. Žilina 3. Martin 2) A Szlovák Nemzeti Felkelés múzeuma monumentális épület. Előtte a téren a zöld fűben nyúlánk fenyők között 1944-ben használt tankok, lövegek, páncélkocsik láthatók. A repülőgép, melynek szárnya védelmet nyújt a zápor ellen, a Felkelés idején sebesült partizánokat szállított a Szovjetunióba. Ma szintén múzeumi tárgy, belsejé­ben a korabeli berendezésen kívül képek dokumentálják a hősi események emlékét. MÁCS JÓZSEF FOTÓ: PRANDL SÁNDOR N 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom