A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-24 / 35. szám
MJUSMAR /•AB* 1 1 Axon DŠMSSBE — Malinovsžkij marsall már meghalt — mondja minden átmenet nélkül, mert a marsall járt a faluban, s mintha az ö feladata lenne számon tartani itthon és külföldön azokat a halottakat, akik életükben Divinbrv. jártak. — Nógrádiról hallott-e? — vetem közbe. — Hogyne. Magyar partizánparancsnok volt. Itt lakott nem messze, a körzeti orvos lakásában. — Ismerte-e az orvost?- — Hogyne. Gögössy doktor úrnak kezdettől sok dolga volt. Körzetébe vagy húsz község tartozott. Ha elment oltani, három hétig se láttuk. Gyalog ment, vagy szekéren. Autója nem volt. Jó ember volt. Amikor azonban Nógrádi nála lakott, nem tartózkodott otthon. Katonaorvosként felkelőket és partizánokat gyógyított valahol. A felesége szállásolta el Nógrádit és a partizánjait. — Hol tartózkodik most Gőgössy doktor és a felesége? — Azt talán senki se tudja. Egyesek szerint a doktor már nem él, a felesége meg Bratislavában lakik. Az idős asszonyból ömlik a szó. Magyarra is átvált. Losoncon szolgált, mert az apja korán (41 évesen) meghalt, s négy árvát hagyott. Én azonban mozdulok tovább, kíváncsian térülök-fordulok a történelmi levegőt árasztó helyen. Partizán utca. Partizán mozi, Marx Károly, Šmeral utca stb. Sok minden emlékeztet itt a régmúlt idők harcaira. Látom a várromot, a hegy oldalában a 15 ezer férőhelyes, társadalmi munkában épült szabadtéri színpadot, közvetlen a kastéllyal szemben az elesett partizánok emlékművét, amelyet az SZNF 30. évfordulója tiszteletére állítottak. S a Béke-téren már egy fehér hajú, idős férfival ismerkedem az autóbuszmegállónál. Ladislav Krnáč a neve. 1944-ben 24 éves volt. — Látta Nógrádit ? — térek a dolog lényegére. — Nem láttam. Nem voltam itthon. Partizánként harcoltam a Chopokon. Géplakatos vagyok. A Lovinobányai Magnezit Üzembe megyek délutáni műszakra. Kihez forduljak? Virágzó hársfáktól, szomorúfüzektől, gyümölcsfáktól, amelyekből olyan sok van a faluban, nem kérdezhetek semmit. Már Losoncon feljegyeztem egy nevet, a Ján Samaéét, aki 1944-ben a forradalmi nemzeti bizottság alelnöke volt. Hozzá nyitom be a kaput. Karoslócán fekszik, árnyékos helyen, és riadtan felül. Mint akit az alvásában zavartak meg. Köszönést és bemutatkozást kiegészítve mondom a Nógrádi nevét az őszülő hajú, jó tartású, hatvanon fölüli férfinak. Hellyel kínál, és máris a múltba réved a tekintete. — Ezekről az emberekről mi nem sokat tudtunk — emlékezik, s részletekbe menően .elmeséli, hogy nekik Zólyommal volt kapcsolatuk. Onnan kapták azt az utasítást is, találjanak megfelelő helyet Nógrádiéknak. Gögössy doktorékra esett a választásuk. Aztán egyszer látta a magyar partizánparancsnokot Zichy Ladomér gróf társaságában. Mentek együtt valahová. Ő Divinben Zichyvel s rajta keresztül a magyarországi ellenállókkal tartotta a kapcsolatot. Ők kezdetben nem bíztak a grófban, később azonban gyakran i.itták az ellenállók körében. Mikor Horthyék valamiféle kapitulációra gondoltak, megbízottaik útját is Zichy egyengette Tri duby repülőterére, ahonnan a Szovjetunióba repültek tovább. Velicsko szovjet partizán dandár parancsnok szintén a grófnál lakott. Emberei között franciák is voltak, és a kastélyban tudnak franciául. Divinben a felkelés idején partizán kórház is volt. Egy orvossal és egy ápolónővel. Aztán a kórházat áthelyezték Detvára. — Mit tud a magyar átállókról? — Mikor a németek megszállták a felkelők birtokában levő területet, magyar katonák is jöttek velük, s átálltak. Budinában négyet felakasztottak közülük a németek. Ján Samaš szép családi házának udvaráról kilépek az utcára. Valamivel már elevenebb a falu. Asszonyok, férfiak gumi kerekű kézikocsin, vödrökben szállítják a ropogós cseresznyét, a ribízlit és a málnát a helybeli felvásárlóhoz. Jól szemügyre veszek minden házat, és megállapítom, hogy túlnyomó többségük új. Azt is észre kell vennem, hogy hajdani fémmunkások és kisparasztok falujában járok. Lovinobánya, ruženái bánya. Magnezit üzem. Háromszáz-négyszáz ember munkahelye. Bőrmüvesek, szitakészítök, fazekasok, szabók, asztalosok és kőművesek is voltak itt elegen. Most is Lovinobányára és a detvai gépgyárba árad innen a nép. A nőknek Losonc ad munkát. Jártomban-keltemben még egy ideig Ján Samaš kísér, aki heves sztrájkokat és tüntetéseket élt át Lovinobányán és helyben. Aztán Nógrádi Sándor lép mellém saját könyve (Történelmi lecke) lapjairól és Balázs Béla 1974-ben megjelent összeállításából (Együtt, egymásért). Beszélgetek vele. — Hogyan került Divinbe? — Ejtőernyős csoportom október 8-án érkezett Kijevböl szlovák földre. Azonnal érintkezésbe léptem a partizán parancsnoksággal. Mivel az én feladatom az volt, hogy egységet szervezzek magyar partizánokból, hogy propagandát folytassak a határon álló magyar katonák között s a lakosság körében, úgy határoztam, hogy Divényben ütöm fel a tanyám, ahonnan akkor néhány kilométerre volt a magyar határ, s magasabb pontról láthattam szülővárosomat is, Losoncot. Zólyomba érkezésem másnapján már kinyomattuk a. katonákhoz szóló röpcédulákat „Magyar Partizán Parancsnokság" aláírással. A falvak népe mindenben támogatott bennünket. Szlovák vendéglátóink és segítőtársaink jól tudták, hogy mi, magyarok éppen olyan ellenségei vagyunk a Hitler-szolgáknak, mint a népünket sanyargató német hordáknak... Kellemes, napos időben rovom az utcát, és sétára invitálom a fiatal, harmincnyolc éves Pavel Sarvašt, a hnb elnökét. 1976-ig vasutas volt. Azóta a 2 050 lakosú falu vezetője. A Béke-téren kiemelkedik a házak közül a bevásárló központ épülete étteremmel és kávéházzal. Valamivel feljebb a szol-A falu madártávlatból Középen a hnb elnöke A vízparton 4
