A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)
1984-08-17 / 34. szám
A CSALLÓKÖZ / CSÁRDÁS ÉS GYORS CSARDAS Szlovákiai magyar néptáncok 492 11 Tudjuk jól, hogy eleinktől nem volt idegen a víganlakás — a boritalnak is szívesen neki ereszkedtek valójában mégse ez, sokkal inkább a tánc csábította őket. A lakodalmak előtt még a vénemberek is gyógyítgatták köszvényes lábukat, hogy egyet-kettőt fordulhassanak a fejérnéppel. íme, néhány irodalomtörténeti dokumentum ennek bizonyítására: „A vén Batthyány bánt 1562-ben ágyra veté a köszvény, de mégis készülődött a Mérey kisasszony lakodalmára. Adnék kétszáz forintot, ha Mérey uram leánya menyegzőjén táncolhatnám". Országh Magdolna pedig ezt írja 1564-ben Zrínyi lakodalmáról : „Arról is tudakozik kegyelmed, ha én ott egészségéért táncoltam volna ? Kettőt táncoltam ott. Az melyik szebb volt azt kegyelmed egészségéért táncoltam. Az másikat magamért. Mindazkettőt a vőlegénnyel táncoltam". Régi párostáncaink már csak Erdélyben élnek. A magyar paraszttánc-kultúra újabb rétegébe tartozik a csárdás, annak lassú és gyors változata. Az új tánckultúra csárdást teremtő ereje a reformkorhoz kötődik. A tánccal azonos időben válnak divatossá s terjednek el a ma- , gyarnóták is, amire a csárdást táncolták. A csárdás lényegében mindenütt a formai fejlődés azonos fokán áll, hisz fiatal kora miatt nem is érheti el a régi réteg gazdagságát. A nyugati párostánc-divathullám végigvonul a Kárpát-medencében, majd a 19. század-KATONA ISTVÁN Fotó: Platzner László ban ebből formálódik ki egy tipikusan magyar nemzeti párostánc-sajátosság: a csárdás. Mindenki jól ismeri. Ma sem okoz gondot egyetlen felnőttnek sem az eltáncolása. Bálok, mulatságok, baráti találkozók alkalmával lépten nyomon találkozunk vele. A polgárosult Csallóközben is a legelterjedtebb tánc. A Csallóközben ismert leggyakoribb elnevezései: csárdás, lassú, sétáló, friss, gyors, mártogató, roggyantós, bolharázó. A lenthangsúlyos csallóközi csárdás lassú része élesen elkülöníthető a gyors résztől. A lassú csárdás zárt (derék, váll) fogású, domináns motívuma az egy vagy kétlépéses csárdás, amit már a századfordulón táncmesterek tanítottak szerte az országban. Ezzel az egyszerű tánclépéssel sétáltatták a férfiak partnerüket előre-hátra-oldalra, lassan fordulva, amíg meg nem szólalt a friss „esz-tam" kíséretű zene, ahol már éles ellentétben az eddig ismertetett lassú csárdással előtérbe kerülnek a cifrázó, dobogó, aprózó, figurázó, forgó motívumok, melyben a zárt összefogódzás néha megszakad, s megjelenik a régi réteg néhány foszlánya a bukós, mártogatós, lippentős csárdás, majd ennek tetőpontján a nyílt táncolás csalogatás formája. A Csallóközben több községben filmfelvételes gyűjtéseket végeztünk.
