A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-17 / 34. szám

sági válság után az élet ismét szabályos ritmusban folyik. Ennek egyik kézzelfog­ható jele az üzletek kirakata, melyek mö­gött megfelelő árumennyiség és választék van. Lehet miből válogatni, a hús, a vaj és a cukor még most is csak jegyre kapható, de van. Az ország politikai és gazdasági életé­nek fokozatos stabilizálódását a varsói Katonai és Politikai Akadémia docense M. Javorszki is igazolta, akivel a szocialis­ta Lengyelország fejlődéséről beszélget­tünk. Az országban levő válságjelek leküz­désére a legsürgetőbb feladatként a LEMP és a dolgozó tömegek közti szoros kap­csolatot, valamint a gazdasági reformok következetes teljesítését jelölte meg. Jú­lius 22-én egész Lengyelország megemlé­kezett az LNK létrejöttének 40. évforduló­járól, a szocialista építés sikeréről és problémáiról. M. Javorszki docens szerint az emberek többsége az időszakos sikertelenségek el­lenére is elismeri a haladást, amelyet a szocializmus ideje alatt értek el, s ami leginkább a munkanélküliség és az írástu­datlanság felszámolásában, az ország ipa­rosításában, a lakosság életszínvonalának és műveltségének növekedésében mutat­kozik. A LEMP KB információs osztályának vezetője J. Majka, akivel nem egészen egy héttel a tanácsi választások előtt talál­koztunk, a lengyel nép életében észlelhe­tő pozitív változásokra mutatott rá. Példa­ként a május elsejei felvonulást említette, amikor az esős idő ellenére is 8,2 millió ember vonult fel a legmagasabb párt és állami szervek oldalán. Ez a szám 2 milli­óval több mint tavaly. Viszonylag jó ered­ményt értek el a tanácsi választásokon, ahol a választásra jogosultaknak — a boj­kott-felhívás ellenére — mintegy 75 szá­zaléka vett részt. A lengyel nép összefogott, hogy győz­zön az az erő, amely a Nemzeti Újjászüle­tés Hazafias Mozgalmának programja alapján egyesül, s célja a gyors megújho­dás, a gazdaság fejlesztése, az életszínvo­nal emelése és a lakosság szociális és kulturális igényeinek kielégítése. Az Óváros térről a látogató a Szent János utcán át a királyi várhoz ér, amely évszázadok óta a lengyel államiság jelké­pe. A fasiszták 1944-ben nem kímélték meg a bombázástól a romokban heverő várat sem, a barokk építészetnek még a roncsait is a levegőbe repítették. A várat össznemzeti támogatással újra felépítet­ték. A műemlék ma ismét méltóságtelje­sen tekint az Óvárosra. Dr. ERDÖFY RICHARD Alaposan pórul jártam a bolgár tengerparton! Ráadásul egy sirály bánt el velem! A harmadik vagy a negyedik napon történt, már pontosan nem emlékszem. Egy biztos: kánikula volt, szinte sütött az aszfalt, a homok szabályszerűen égette a talpamat. A móló hullámtörő kőtömbjein fürdőnadrágos srácok egyensúlyoztak. — Tengeri kagylók után kutatnak — lépett mellém a Gla­­rusz szálló portása, miközben fáradtan megtörölte izzadságtól gyöngyöző Homlokát. — Pedig így nem járnak szerencsével. Pirkadatkor kell azokra vadászni! És nem is errefelé, hanem ott, ni! — s egy széles mozdulattal a part távolabbi szakaszára mutatott. Tengert ismerő, tapasztalt hajós az öreg, hiszek hát neki, megfogadom a tanácsát. Másnap alig-alig virradt még, amikor csendben kiosontam a szállodából. Az említett hely felé vettem az irányt. Nem is kellett túl sokat kutatnom, néhány perces keresgélés után rám mosolygott a szerencse: jókora, kéttenyérnyi kagylót emelhettem ki a hínárból. Csodálatosan rózsaszínű volt és garantáltan friss. Mozgott, lüktetett benne a „tulaj", a puha­testű csiga. Letettem magam mellé a „vadászzsákmányt", amikor hirte­len, bukórepülésben egy sirály csapott le rá és felkapta az annyira áhított kincsemet. Nyílegyenesen felfelé szállt vele, Legtöbb az NDK-beli, cseh, magyar, szlovákiai és lengyel „napimádó". Mi egy takaróval, vagy jobb híján egy fürdőlepe­dővel is beérjük. Gyorsan elő a Niveát vagy a Fabulon naptejet és már végig is nyúlunk az alkalmi fekhelyen. Hét ágra tűz ugyan a nap, a legnagyobb melegem mégis a tenyérnyi „alig" fürdőruhák láttán támad ... Huszonnyolc esztendeje láttak hozzá a bolgár tengerpart legszebb fürdőhelyének az építéséhez. Erdőt irtottak, sziklát robbantottak a dolgos férfikezek; épült a mintegy 70 ház­tömbből álló első szállodasor. Csupán a kövek alatt megbúvó, életveszélyt jelentő apró mérgeskígyókkal nem számolt senki. Végül, sok egyéb próbálkozás után, a szakemberek a legké­zenfekvőbb megoldáshoz nyúltak: több ezer sünt telepítettek az említett partszakaszra, mivelhogy ezek a tüskés négylábú­ak a csúszómászók első számú ellenségei. A kígyóknak hama­rosan írmagjuk sem maradt, vagy a sünök áldozatául estek, vagy pedig felmenekültek a magasabban fekvő erdőségekbe. Ám a tüskéshátúak ide már nem követték őket, mivel a nyaralók megérkeztével közvetlenül a homok mentén is talál­tak más egyéb élelmet maguknak. Most már a sünök túlzott elszaporodása okoz ismét fejtörést. Május elejétől október végéig tart a fő strandidény. Jelenleg mintegy 120, minden igényt kielégítő, modem szálloda várja a majd a móló fölé érve — elengedte. Még fel sem ocsúdhattam első ámulatomból, meglepetésemből, s máris csattant a kagy­ló a beton kövén. Darabokra hullott. Ám a madár ekkor újra ott termett, lecsapott rá és — hipp-hopp — egy szemvillanás­nyi idő alatt már lakmározott is a számára finom, ízletes csemegéből. Búsan baktattam hazafelé, nem volt kedvem a további kutatáshoz. — Hát te hol jártál ilyen korán? — kérdezték alkalmi ismerőseim. — Á, csak itt a közelben — feleltem —, reggelit készítettem a sirályoknak. Hamar túltettem magam a történteken. Sebaj, a sátraknál majd veszek: van ott kagyló mázsaszám. Meg hát, perzselt a nap: irány a tengerpart, az aranyszínű homok. Igen, az Aranyhomok, a Zlatni pjaszaci, a bolgár tengerpart gyöngye, vagy ahogy szintén nevezik: a bolgár északi Riviéra. Reggelente, úgy kilenc, tíz óra tájban már teljesen benépe­sül a part. A mintegy három és fél kilométer hosszú és vagy 100—120 méter széles strandon Európa szinte minden nációja megtalálható. A gondos-pontos, alapos németek szobányi napernyőkkel, elemózsiával degeszre tömött hűtőtáskákkal, váltás fürdőruhával érkeznek. És gondolkodás nélkül elfoglal­ják a legjobb helyeket. A nyugati turisták külön szigeteket alkotnak: dehogy is ülnének ők velünk „közös gyékényre". Elegáns sportszatyraikból kókusz meg pálmaolaj illatú napola­jak kerülnek elő, és szupermodern magnórádiók. látogatókat. Napról napra újabb és újabb épületek nőnek a már meglévők szomszédságában. A „belváros" a Glarusz szálló és az Ambaszador szálló közötti szakaszon található. Itt kávézók, apró csecsebecséket, bőrből készült nyakdíszeket, táskákat, illatszereket, divatos ruhaféléket, meg ki tudná még felsorolni, mi mindent árusító butikok és csupa üveg üzletházak sora található. Nem csupán a beutalóval érkező, vagy nyugati valutával fizető vendég, hanem a vékonypénzű, lapos péztárcájú turista is talál szállást magának: elsősorban a bungaló-város valame­lyik házikójában. Persze innen kicsit távolabb már a sós vizű tenger, de hát a jelentős anyagi hasznot nem ezek a hátizsá­kos, tornacipős, farmernadrágos, többnyire konzerveken élő „nomádok" hozzák. Estefelé, amikor már alábbhagy a tikkasztó hőség, az embe­rek tarka-barka ruhás áradata a korzóra vonul: fürdetik arcu­kat a tenger felől érkező légáramlatban. A telep leglátogatot­tabb épülete a Kaszinó, amely egyben vendéglő is, este pedig zenés-táncos szórakozóhely. Ha elfárad az emberfia a baran­golásban, kirakatnézésben, egy lováért, a sűrűn közlekedő motoros „limbó hintók" egyikébe huppanhat, s így már köny­­nyebb az út hazáig. Vagy az erdőben megbúvó hangulatos vendéglők valamelyikében keres szórakozást. Mert azt mond­ják errefelé, hogy aki sokat akar aludni, az ne ide, az Aranyho­mokra jöjjön, hanem maradjon odahaza. ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom