A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-08-17 / 34. szám

megérkezett, akit várt. Alig észrevehetően rámosolyogtam.

— Kiszáradt a torkom — feleltem a bent zajongó vagányok stílusában.

A lány csodálkozva nézte csíkos öltönyömet és fehér ingemet, amelyet a hangversenyre vettem fel, még szerencse, hogy a nyakkendőt begyömöszöltem a zsebembe. A ruhát egyébként azért vettem, hogy több legyek Klára szemében.

— Szódát szerettem volna venni...

A kiejtéséből észrevettem, hogy a lány nem prágai, Morvaországból jött, alighanem iskolai kiránduláson van. Limonádét akart venni, amit Morvaországban érthetetlen okokból szódának hívnak.

— Az édesapámmal kellett volna itt találkoznunk, de még nem ért ide.

Törékeny alakja volt, fényes, piros blúza alatt nem viselt melltartót, mellbimbói átsejlettek a blúz anyagán. Ámulatba ejtett.

— Emiatt ne fájjon a feje, itt maradok magával, amíg megérkezik, megengedi? — ajánlottam tökéletes morva tájszólásban, s még egyre a mellét bámultam. Aztán ártatlanul elmosolyodtam.

A lány meglepődött.

— Sétálhatnánk egyet a sorompó mellett.

Engedelmesen lépkedett a jobb oldalamon, és gyöngéden, mintha talált gyerek lennék, megkérdezte:

— Az istenért, maga honnan való?

Negyedóra alatt mindent tudtam róla,

anélkül hogy faggattam volna. A vaskorlát nak támaszkodtunk, könyökömmel gyengéden megérintettem, és ott is hagytam a könyököm, hogy tudja, nem „véletlenül" történt. (Édesapjával a Savoy-szállóban lakik. — Itt van pár lépésnyire, a Keplerben, másodosztályú. Péntek délelőtt érkeztek, hétfőn utaznak haza. Az édesapja egy kötőgépgyár megbízottja, fél hatra moziba szeretett volna menni, a Fekete Péter című filmre ... holnap délután kettőre az Ügynök halála című drámára van jegyük, Höger játssza a főszerepet, apu jól emlékszik Högerre abból az időből, amikor még Fábiánovával játszott Bmóban. soha nem volt még a Nemzeti Színházban, a Rendi Színházban azonban már sokszor megfordult. — Ha apu nem talál meg, akkor egyenest a szállodába megy, tegnap ott vacsoráztunk, — mutat a kivilágított ajtóra.)

— Jöjjön, megmutatom, milyen szép kilátás nyílik innen Prágára.

— Én Kohoutovicéből vagyok — mondta, amikor a strahovi kolostor sötét, macskaköves udvarán vezettem.

— Ismerem Kohoutovicét, én Bosonohában laktam. Vagyis mindketten bmóiak vagyunk — zártam le megelégedésére a témát.

— Vigyázzon, el ne essen! — fogtam meg a kezét, amely száraz volt és meleg.

— Ne féljen, én nem esem el! — mondta, és kirántotta a kezét a kezemből.

Megnyugtatott, hogy őmiatta nem kell félnem. Lassan ballagtunk egy tilosban parkoló müncheni autóbusz mellett. WC is volt benne.

— Nekem is szükségem volna rá — jegyezte meg a lány. Gyorsan körülnézett, és amikor látta, hogy az udvaron egy lélek sincs, bocsánatot kért, és elszaladt az autóbusz háta mögé. Az autóbusz hatalmas, csillogó ablakai visszaverték a csillagok fényét. A fehér karosszéria szinte megvilágította a kövezetét. A lány hamarosan visszatért. Amikor magunk mögött hagytuk az autóbuszt. és egyedül, tanúk nélkül maradtunk, éreztem, hogy oldalról figyelmesen végigmér. Bizonytalanul lépkedtem a macskaköveken.

— Végül még maga esik el.

Kézen fogott, erősen megszorította ujjaimat.

(Folytatjuk)

Pal'o Bohus*

MONOLÓG

Ki bármi szenvedést megérsz itt, te, kit leltem a poklokon, alig élveztelek fenékig, s már jött az újabb fájdalom.

Te mondtad bennem akkor nyomban, hogy elfeledni nem lehet, mint sültem tűzben — fájdalomban, mint szomjaztam a kút felett

Öröm is jut az életébe annak, aki gondol vele, csakhogy a fokokat feléje mind más fájdalma söpri le.

De ki nem kér a fájdalomból, s megy, noha menni nem szeret, már halott is, és a világból marad neki a gyűlölet.

(KONCSOL LÁSZLÓ FORDÍTÁSA)

Jugoszláviai szlovák költő

Ravasz József

DÉLUTÁN A PARKBAN

A msszul célzott madár elrepült Követtem.

Egy kút káváján ült.

Csobbanás.

Tekintete a mélybe zuhant...

Morvay Gyula

KÁROMKODÓ

PARASZT

(Tallós-Prohászka István festménye)

A képen: nyár. Asztalsík vidéken, fekete földön parasztököl fenyeget vihart, mert utána lova falatot se eszik majd, ez viharzik a képen, és vasa se lesz kenőcsre. Nem keneget szót, szemébe húzza a zsíros kalapot.

Fenyegeti sötét arcú paraszt az ég alján kúszó, szénaszóró orkánt; asszonya gereblyébe kapaszkodik, nézi ura öklét, mely jó egy arasz.

Nem hagyja el szó embere torkát, ez a csontos ököl égnek akaszkodik.

Sárga s kék színt vetnek nyári földek; az ég fekete, ló szőre rozsda-verte, s deszkamellű asszony szíve ijedt.

Forró virágok, mint szép asszony-ölek zárulnak. Vihart az ég odakeverte most Csallóközbe, máshol nem látni ilyent.

Kócos szénaboglya berzedt szála, csontos oldalú gebe sörény-szikrája vihart mutat, ami átalszegné sovány paraszt negyedhold termését. E/förmedt a nyári ég Nádszegnél.

GYÖKERES GYÖRGY FELVÉTELE

15