A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-20 / 4. szám
Tudomány-technika KEMPELEN FARKAS SAKK A UTÓ MA TÁJA Kempelen Farkas 250 éwel ézelőtt, 1734. január 23-án látta meg a napvilágot Pozsonyban. Hetven esztendőre méretett élete folyamán sok fontos és nagy rátermettséget kívánó feladattal bízták meg, s ő valamennyit híven és becsülettel teljesítette. A sors kegyes volt hozzá: az uralkodó (elébb Mária Terézia, majd II. József, II. Lipót és végül I. Ferenc császár) hűséges alattvalójaként is a köz javát szolgálhatta, s bár magas udvari tisztségeket töltött be, sosem feledte polgári származását. Számtalan műszaki ötlet, elképzelés és találmány fűződik a nevéhez; tudományos szempontból kétségtelenül beszélő gépe volt a legjelentősebb — erről 1791-ben egy könyet is írt —, s aligha túlozunk, amikor azt állítjuk, hogy ez a szerkezet volt az elindítója a modem beszédfiziológiai kutatásoknak. Az általa tervezett szökőkút ma is működik a bécsi Schönbrunnban, de a pozsonyi vár vízellátásának gondjait is ő oldotta meg, s ha már a felsorolásnál tartunk, nem feledkezhetünk meg a budai vár újjáépítése során szerzett érdemeiről sem. írógépet szerkesztett a vakoknak, közben festett, rajzolt, zenét komponált, s még arra is maradt ideje, hogy nyolc nyelven tanuljon meg folyékonyan beszélni. Legnevezetesebb alkotása azonban kétségtelenül a sakkozó gépe volt. Hogy miként is működött ez a masina valójában, azt mind a mai napig homály fedi. Mivel a múlt század közepén végképp nyoma veszett — állítólag 1854-ben, egy tűzvész következtében semmisült meg a Philadelphiai Múzeumban —, kénytelenek vagyunk a korabeli leírásokra hagyatkozni. Ahogy az már lenni szokott az effajta különleges szerkezetekkel, számtalan legenda és mendemonda is kialakult körülötte. Ezeket Tóth Béla szedte csokorba Mendemondák című örökbecsű könyvében, amelyből az alábbiakban majd még bőségesen idézni fogok. Elébb azonban lássuk a tényeket. A sakkozó első magyar nyelvű leírása a Pozsonyban megjelent Magyar Hírmondó 1782. december 4-i számában olvasható : „Tegnap múlt egy hete, hogy Kempelen Farkas k. m. udvari kamarabéli tanácsúr két nevezetes találmányjaival, melyeknek híre egész Európában elterjedt, s nézésére avagy láthatása óhajtására már sokakat felinditott, őfelsége kegyelmes engedelme mellett külső országokra, nevezetesen Francia és Anglia országok székesfővárosaiba megindult. Az emlétett igen elmés és mesterséges találmányoknak egyike ama magában akárkivel sachot játszó alkotvány, mely két asztalkából és egy török öltözetű ember képéből áll. Ez a faragott ember képe azon asztalnál ülvén, amelyen a sachtábla vagyon, sokféle kerekek, rugók és emelőrudacskák erejével magamagában a kezét felemeli, leereszti, az ujjait öszvetészi s meg kifeszíti, a'játéknak igaz rendi szerént a kövecskéket kivészi, letészi, s akképpen rakosgatja, hogy az ellene játszó személy teljességgel meg nem csalhatja, de egykönnyen meg se győzheti. Mindezen mozgásokat pedig, mint afféle legjobb játékos, oly gyorsasággal folytatja. Jóllehet pedig az alkotója körülötte álldogál, néha egy-két lépésnyire távozik, a másik asztalkán lévő ládácskába belétekéntget, és a kéz mozgásaira való rugókat feltekeri; mégsem lehetett mind ez ideig ennek azzal való legkisebb közlését is észrevenni, avagy azon emberkép rendes mozdulásainak okait feltalálni; ámbár sokszor 20-nál is többen voltak jelen, akik mindezekre szorgosan vigyáztak. Valamely alattomban való csalárdságot sem lehet gyanítani, mivel minden belső és külső készületeit meg szokta a nézőknek mutogatni. Rövid szókkal: ha a folyvást való játszást számba nem vésszük is, maga az emberi kéz mozgásainak kicsinálása egy valóságos remekmunkája az alkotó tudománynak, mechanikának." Igaza van a derék tudósítónak, valóban mechanikai remekmű volt ez a szerkezet, s csak csodálni tudjuk a tapintatát, hogy nem bocsátkozik találgatásokba a gép sakkművészetét illetően. Talán már ő is gyanította azt, amit utána még nagyon sokan, hogy igazában egy apró termetű ember van elrejtve a masinában, ő irányítja a „török öltözetű ember" kezét, s mert éppenséggel kiváló sakkozó is, a sakkautomata legtöbbször győztesként kerül ki a játszmából. Kempelen Farkas a berendezést 1769 táján készítette, valószínűleg Mária Terézia felkérésére. Akadtak persze, akik egész kalandos históriát költöttek a sakkozó gép születése köré, erről a következőket olvashatjuk Tóth Béla már említett művében: „1776-ban, négy évvel Lengyelország első felosztása után, Rigában egy félig orosz, félig lengyel ezred föllázadt. A lázadókat csakhamar leverték és az összeesküvés feje: Voruszki tiszt súlyos sebet szenvedett. A sebesültnek sikerült elmenekülnie az általános mészárlás elől. Egy árokban húzódott meg és aztán éjtszaka elvánszorgott egy Oszlov nevű, jótékonyságáról ismert orvos lakásáig. Oszlov elrejtette a menekülőt, ápolásban is részesítette;. de a Voruszki sebei csakhamar úgy elmérgesedtek, hogy tőből le kellett vágni mind a két lábát. Ez idő tájt az orvos házában megfordult Kempelen Farkas, Oszlov régi barátja. A doktor elmondta a magyar tudósnak, hogy kit rejteget házában, s egyszersmind tanácsát kérte: mit csináljon a menekülttel, kinek fejére díj van tűzve. A csonka tiszt már felgyógyult és az volt a kérdés: hogy lehessen őt az orosz területről kicsempészni. Kempelennek ekkor egy ötlete támadt. Voruszki kitűnő sakkjátszó volt. Pompás gondolatnak látszott egy automatát készíteni, a melyben a csonka ember elbújhatik. Kempelen tehát dologhoz látott és három hónap alatt elkészítette a híres automatát, mely azután egész Európát bámulatba ejtette. Miután Voruszki elrejtőzött a gépben, elindultak a határ felé, de, hogy gyanút ne költsenek, útközben előadásokat rendeztek. (...) Az utasok már közeledtek a határhoz, mikor Vitepszk városában egy rendelet érte őket utói, mely Kempelennek meghagyta, hogy automatájával azonnal menjen Pétervárra. II. Katalin cámő ugyanis meghallotta a csodálatos gép hírét, és mivel maga is kitűnő sakkjátszó volt, mérkőzni akart vele. Kempelen megrémült, Voruszki azonban vigasztalta, és meggyőzte, hogy engedelmeskedni kell. Az automata tehát Pétervárra utazott és igazolta hírnevét; a cárnőt mindig megverte. (...) Mindebből nem igaz egy szó sem. Kempelen Farkas az automatát nem 1777-ben és nem orosz földön, hanem 1769-ben, Pozsonyban készítette. K. G. von Windisch, Kempelen bizalmas barátja, egy, nyilván magától a híres mechanikustól sugalmazott könyvében, leírja az automata keletkezését is. Egy Pelletier nevű francia 1769-ben a bécsi udvar előtt mágneses mutatványokat produkált. Az előadáson jelen volt Kempelen udvari tanácsos is. Mária Terézia beszélgetésre méltatta öt s tudakozódott a megfoghatatlan experimentumok nyitjáról. Kempelen, ki a francia mutatványait jól értette, azt mondta a királynőnek, hogy ő mind ennél csodálatosabb dolgokat tudna készíteni. Az udvarbéliek kérkedésnek tartották a tanácsos beszédét; Mária Terézia azonban bízott benne és felszólította Kempelent, hogy mutassa hát meg mechanikai talentumát. Az udvari tanácsos erre haza tért Pozsonyba és fél év alatt elkészítette a sakk-automatát." Kempelen Farkas bemutatta a gépet a császári udvarban, ahol nagy tetszést aratott vele. A hír természetesen szárnyra kelt, s más uralkodók is látni szerették volna. Kempelen azonban megmakacsolta magát, azt terjesztette, hogy a gép elromlott, hasznavehetetlenné vált. Valószínűleg magához méltatlanak tartotta, hogy vándormutatványosként járja Európát, ezért inkább visszakozott. De tíz évvel később valakinek megint csak eszébe juthatott a masina, mert II. József felszólította Kempelent, hogy hozza el a sakkozó gépet a bécsi udvarba. Ekkor már nem lehetett kitérni a kérés elöl, s a gép a szó szoros értelmében elindult világhódító útjára, amint arról a Magyar Hírmondó — már idézett cikkében — is beszámolt. A gép (?) nem sokat teketóriázott ellenfeleivel, rendszerint megverte őket. Seregeiket győztes csatákban vezénylő fejedelmek is — pl. Nagy Frigyes porosz király, vagy maga Napóleon — kénytelenek voltak meghajolni a sakkautomata nagyobb tudása előtt, noha nem szívesen tették ezt. Napóleonról például a következőket olvashatjuk a Kölesi és Melczer-féle Nemzeti Plutarkusban, amely 1816-ban jelent meg; „Milyen nagy volt ennek a remeknek a híre, abból is kitetszik, hogy azt a volt Frantzia császár Napóleon is látni kívánta, mikor ő 1809-ben Bécsben volt. Az ő kívánságára a sakkmasina Schönbrunnba vitetett. Napóleon bámúlva csodálta azt a mesterséges remeket, egy pártit játszott rajta, de látván, hogy a Basát semmiképpen meg nem nyerheti, öszve hányta, vetette és hajította mérgibe, amint szokott máskor is, midőn a Generálisaival sakkot játszott, és vesztett, cselekedni." E leírás alapján sokan arra következtettek, hogy Napóleon a gépet verte szét, de ez félreértés; csupán a figurákat söpörte le dühösen az asztalról, a gépnek nem esett komolyabb baja. Kempelen Farkas 1804-ben bekövetkezett halála után a sakkozó gép többször is gazdát cserélt. Erről Tóth Béla a következőket írja: (Kempelen Farkas fia) „Kempelen Károly az automatát eladta Maelzel Lénárdnak, a híres mechanikusnak, a metronóm, e korszakalkotó zenei műszer föhalálójának. A regensburgi születésű Maelzel bécsi udvari mechanikus volt és maga is foglalkozott automaták készítésével. (...) A gép játszott XVIII. Lajossal és IV. György angol királlyal is. Mindakettőt megverte. De most már annyira nyílt volt a szekrénybe bújtatott ember titka, hogy még azt is tudták: ki igazgatja az automatát. A Kempelen famulusainak kiléte sohasem derült ki; Maelzelről azonban a verebek is csiripelték, hogy szolgálatában, míg francia földön járt, hol Boncourt, a jeles sakkjátszó, hol Alexandre, az Encyclopédie des échecs szerzője, hol pedig Mouret, a Philidor unokaöcscse volt. Angliában a híres Lewis dirigálta a gépet, majd egy elzászi sakkmester Mühlhausen, alias Schlumberger, ki az automatával Amerikába is elment. Mert Maelzel később Amerikába vitte a török basát (...), ott eladta egy Croizier nevű bellevillei (Illinois) mechanikusnak, kinek házában 1844-ben még látták a világhírű török basát. Azóta nyoma veszett. (...) Még csak azt említem meg, hogy az automata irodalma óriás, teljes bibliográfiájából kitellenék egy egész könyv. Hihetetlen hatásának egyik bizonysága, hogy még hollandiai színpadon is adtak elő reá vonatkozó alkalmi, négy felvonásos vígjátékot. Tóth Béla halála óta a Kempelen-irodalom tovább gyarapodott. Kempelen Farkas legismertebb életrajzi regényét Szalatnai Rezső írta, könyve a jeles évforduló alkalmából ismét napvilágot lát. LACZA TIHAMÉR 18
