A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-13 / 3. szám
idejében, hogy a szájról szájra menő hírből a vakok is megtanulták, árát igen felverték, egy-egy példány 12 aranyon is elkelt, sőt, a vevők egymás kezéből is kiszaggatták. A naptári rósz minden hónapja után egy négysoros, kezdetleges (valószínűleg rosszul fordított) versike tudat a havi teendőkről. Aztán jön a föld kerekségének, területének, nagyságának leírása, a csillagok távolsága, a hét planéta (bolygó), köztük a Nap is, természetének leírása. (Regiomontanus még nem ismerhette Kopernikus tanait.) A Marsról azt írja, hogy szereti a veres színt és a keserű ízt. Amely gyerek ez órában születik, mérges, dagályos természetű lesz. A Nap a könyv szerint a negyedik planéta. A Napnak órájában jó vadászni, vigadni, arannyal és mindenféle sárgaszínű szerekkel kereskedni. Nem jó marháért indulni, megnősülni és társaságot kezdeni. A Merkur a szürke szín és az ecetes iz kedvelője. Órájában jó árkot és kutat ásni, más lakóhelyre költözni, bölcs és mesterséges dolgokban foglalatoskodni. Nem jó fürödni, eret vágatni, szolgálót fogadni. A Hold a hetedik planéta, hideg és nedves a természete. A fehér szin és a sós íz a Holdé. Többet cselekszik mibennünk, mert közelebb van mint a többi planéták. Ezután következik az ún. horoszkóp, az állatöv tizenkét égi jelének (kos, bika, ikrek stb.) részletes leírása, ereje és hatása a férfi- és leánygyermekre, akik e jegyekben szülét-A MARS tek. Egy képes táblázat alapján kiszámíthatjuk, hány óráig lesz fenn a Hold éjszaka. A praktikus egészségi tanácsokat — miképpen éljen az ember, hogy jó egészsége legyen — Avicenna híres arab orvos tanítása alapján dolgozza fel. Többször is hivatkozik rá. Mikor legjobb izün eszel, akkor hagyd el az evést. A dobzódás felette ártalmas. Ebéd s vacsora után is mosd meg mind kezedet, mind szádat igen szépen. A népi hagyományokra támaszkodik az időjárásra vonatkozó és máig fennmaradt megfigyelések leírása: parasztembernek regulái az időnek változásáról. Néhány jellemző megállapítást idézek: Csillagok, ha igen futkosnak, szél lesz. Sűrű fehér felleg esőt jelent. Ludak, ha igen repülnek és kiáltoznak, nagy égi háború lesz. A macska első két lábával, ha erősen mossa a fejét, esőt jelent. A holló, ha a Napra nyújtja száját, hévséget jelent, ha tiszta időben zajong, esőt. Fecske, midőn a víz mellett röpdös, szárnyaival vagy a hasával a vizet veri: esőt hoz. A fényes bogarak ha igen repülnek, az árpa már megért. Barmok, ha felette igen latorkodnak, eső lesz. A tehén, ha ágra néz fel és száját vagy orrát feltartja, esőt érez. Érdekes, népszerű tudományos fejtegetést olvashatunk a villámlásról, a mennykőröl, az üstökös-csillagról, a szivárvány-ról, a Nap és a Hold fogyatkozásáról, valamint arról, hogyan ismerjék meg az órát az útonjárók, mikor a Nap tiszta és szépen fénylik. Végül pedig a lovak betegségének orvoslásával zárul e kopott, sokat forgatott, a maga korában hasznosnak mondható, de a század végére már elavult könyvecske. Aki ezt forgatta, valóban értette a csíziót. (ozsvald) Repro: PranáI Sándor — Ma nem lehet, ma a nejemnek cipőt megyünk vásárolni. Azonkívül fennáll a veszély, hogy holnap is késni fogok, hátha visszavisszük becserélni a cipőt, amit ma veszünk. Összeadva a késéseket majd egyszerre dolgozom le ... Ebben maradtunk. Délután négykor sietve hagytam el a munkahelyemet, s mit meg nem tesz az ember a családjáért! — szaporán kapkodtam a lábam hazafelé. — Egyenes út egyenes cél. semmi kitérő! — szavaltam útközben hangosan, mialatt sajgott a szivem egy méregerős fekete, és Mancika, a sarki presszó szép és bőgyös kávéfőzőnője után. lemondtam még mindennapi konyakomról, egy gesztenyésrolád-szeletről, valamint kedvenc lapjaim, a Népegészség és a Tűzoltó megvásárolásáról. — Első a cipő. Az a lila! — dúdoltam félhangosan. Mindössze egy zacskó pattogatott kukoricát engedélyeztem magamnak kutyafuttában. Feleségem teljes díszben, a tükör előtt illegetve magát várt. — Mehetünk ? — kérdeztem. — Egy pillanat! — válaszolta türelemre intve, és kék árkokat festett a szeme alá. Óvakodtam bárminemű megjegyzést tenni eme műveletre, nehogy fölöslegesen felingereljem. — Visszük a gyerekeket is ? — kérdezte. — Inkább ne. Egy ilyen cipővásártás mindig elhúzódik — idéztem fel magam előtt a legutóbbit. — Van nálad némi pénzmag? — érdeklődött tapintatosan az első cipőbolt előtt. — Csak azért kérdem, számíthatok-e reád, hogy kisegítesz, ha netán ... ? — Ne legyen netán ... csak aprópénzem van. Tényleg pénzmag. Szóra sem érdemes. — Nahát! Igazán figyelmetlen vagy! Egyszer jövünk cipőt vásárolni egy szökőévben, és te ... Hogy bebizonyítsam, mégsem vagyok olyan figyelmetlen, kitártam előtte a cipőbolt ajtaját. — Látszik, hogy nem ismered a bontónt! Egy nyilvános helyre mindig a férfi megy be elsőnek! — fújt rám, mint egy dühös macska. — Miért ?! Ez egy olyan nyilvános ... izé ?! — lelkesültem föl. — Arra volna eszed! — szórt villámokat a szeme. — Majd akkor tátsd ki előttem, ha kijövünk a cipővel. — A lilával! — hagytam meg magamnak az utolsó szót. Bementünk. Fél óra múlva kijöttünk. Az elárusltónők őszinte megkönnyebbülésére! De feleségem nagy elkeseredésére cipő nélkül. Én mindenesetre kitártam előtte az ajtót. Megsemmisítő pillantást vetett rám. A Prior áruházban nem kellett ajtót nyitogat.ni. sem sorrendet tartani, hogy ki megy be. vagy jön ki előbb. Ez mindkettőnket megnyugtatott. Lila cipő itt sem volt. Még egyéb választék is alig! — Micsoda ízlés! Mit ízlés?! ízlésficaml — Tömegízlés! — tettem rá egy villával. Belémkarolt. — Kificamodna a bokám ezekben az izékben! A harmadik cipőboltban bordó cipőre, cipellőkre akadtunk. Sajnos, vagy két számmal kisebb, vagy két számmal nagyobb volt belőlük. Pedig feleségem már az elveit is hajlandónak mutatkozott feladni. — Pechünk van! — próbáltam vigasztalni. Vigasztalhatatlan volt. — Négy a magyar igazság! — szelleraeskedtem olcsón a negyedik, és egyben városunk utolsó cipőboltja előtt. Fia a szeme ölni tudott volna, biztosan holtan rogyok össze. Azután hirtelen összeroppant. — Nem lesz cipőm! — zokogta. — Lila cipőd... nem lesz! — javítottam ki. Berúgta a cipőbolt ajtaját. Mit tesz isten, lila cipő volt. Egyetlenegy pár. Azt is már próbálta valaki. A „postáskisasszony"! Nem tudtam eldönteni, mi volna a jobb, ha megvenné, vagy ha nem venné meg, és inkább gyorsan eliszkolna. Halálra váttan álltam. Csak azért nem ájultam el, mert időnkint meglegyintett a botrány szele. Itt — a további cselekmény érthetősége kedvéért egy vallomással tartozom: a hölgy, aki a lila cipőt próbálja a postán dolgozik, s a lakosság befizetéseit intézi. ..Postáskisasszonynak" a feleségem nevezte el egy rosszmájúan ironizáló pillanatában. A posta épülete lakásunk közvetlen közelében van. így nem csoda, lévén a ..postáskisasszony" szemmel láthatóan jó csaj. s lévén az én ízlésem kitűnő, hogy felvettük egymással a kapcsolatot. E kapcsolatra feleségemet holmi rosszindulatú pletyka figyelmeztette. melynek következtében hamarosan csalhatatlan „bizonyftékra" is vélt lelni, amikor édes-kettesben kapott minket a sarki presszóban. Eddig az előzmények. Az akkor kitört családi botrány leírását mellőzöm. A ..postáskisasszony", lábán a pár lila cipővel felemelkedett. Tett néhány lépést, azután kecsesen forgott a tükör előtt. Majd észrevett. Angyalian rámmosolyogva biccentett. Bé nejemet valószínűen csak azután vehette észre. — Szégyentelen perszóna! — sziszegte a feleségem. — Gyerünk innen! Láthatod, úgyis megveszi! Már a lábán van! — próbáltam elráncigálni onnan. — Az még nem jelent semmit. Hány cipő volt már életemben az én lábamon, mégsem vettem őket meg! Várunk! A „postáskisasszony" helyet foglalt levette a cipőt, megforgatta, szemmel láthatóan az ára után kutatott a talpán és a bélésén. Miután a jelzést nem sikerült meglelnie, odahivta az egyik elárusitónőt és szóban érdeklődött az ár után. Nem hallottuk az elárusitónő válaszát, de láttuk a ..postáskisasszony" zavarát. A lila cipő sajnálkozó mosoly kíséretében visszavándorolt a polcra. Drágállotta a drága! Feleségem meg odarohant és úgy csapott le rá, mint a vércse. — Ezt a cipőt kérjük! — kiáltotta. — Hányas számot tetszik viselni ? — kérdezte az elárúsftónő. — Harmincnyolcast. — Sajnos, ez csak harminchét és feles ... — Nem tesz semmit, mi az a fél szám, felpróbálom! — kiáltozott tovább az asszony, magára vonva a vevők, de főleg a még mindig a polcok között tébiáboló „postáskisasszony" figyelmét. — Jaj! Ugye mondtam! Pont jó! — Nem szűk ? — aggódtam okkal. — Mintha rámöntötték volna! Számlázza kérem! — Négyszázhetven korona lesz ... Tessék! — Mennyiii? — a változatosság kedvéért most én jajdultam fel. — Négyszázhetven korona ... Maradhat a cipő? — Hát persze hogy maradhat hogyne maradhatna. hát úgy nézünk mi ki. mint akiknek nincs pénzük ? Hahahal Kedvesem, vegye tudomásul, ötszáz korona ma már nem pénz! — utasította rendre az elárusítónőt és a pénztárhoz ráncigáit. — A pénzmagodat! Siess! Nincs csak négyszáz koronám! A hetvenet neked kell kiguberálnod! A zsebeidből! Vagy akárhonnanl Miután elvégeztette velem a megalázó műveletet. fizetett, és a számlát a feje felett lobogtatva sikongott... — Nem kell becsomagolni! Olyan isteni, hogy mindjárt a lábamon hagyom! — régi cipőjét gyorsan a bevásárlótáskájába gyömöszölte, és megsemmisítő pillantást küldve a „postáskisasszony" felé, birtoklóan beiémkarolva húzott a kijárathoz, miközben egy egész fejjel látszott magasabbnak, mint amilyen a valóságban volt. Odakint fellélegeztem. Járása hamarosan lelassult s a következő utcától egészen hazáig úgy vonaglott és sziszegett mint egy nyugállományba vonuló vipera. A lila cipő otthon — rettenetes nehézségek árán — az egész család húzta, mint ama bizonyos népmesében az óriásrépát — lekerült a lábáról és felkerült a cipőspolcra, melynek azóta is fődísze. — Ugye, milyen cuki, tegnap vettem, — dicsekszik egyfolytában a hozzánk látogató irigy barátnői előtt. Bevallom — s a csattanó is úgy kívánná — azt hittem, hogy sohasem fogja hordani. Tévedtem! Minden hónap tizedikén belepréseli lábát a lila kalodacipőbe és elvonaglik a közeli postahivatalba feladni a „postáskisasszonynál" a házbért. Még szerencse, hogy ilyenkor a ..postáskisasszony" lába elvész a magas rekesz mögött. így az a pár lila cipő, amit a fővárosból hozattam néki, feleségem előtt — miért rontsuk el az örömét ?! — mindmáig rejtve maradt. 23
