A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-29 / 27. szám
meg: 1819/VI, 26—46.0.). Szeder Fábiánnak ebben a dolgozatában a terjedelmes és aprólékos nyelvjárási sajátosságok összefoglalásán túlmenően forrásértékűek a palóc népi építkezésre, viseletre és az egyes játékokra (mancsozás. karikázás, pilinckézés) vonatkozó leírásai. Ízelítőül olvassunk el néhány sort a történetiségre is figyelő, hajviseletre vonatkozó bekezdésből: „1780-dik Esztendő körül látni volt még ollyan öregeket, a' kik üstökön kívül más minden hajókat leborotváltatták. Mostan az idősebbek előhajokat homlokokon csomóba tekerik, és felálló rövid üstököt viselnek; a legények pedig homlokok fölött üstököt kötnek, és azt három ágba fonyván hátra lódítják” (U. o. 42. o.). Szeder munkájának (amely egyébként a kor tudományosságának színvonalán áll) egyik hiányossága, hogy nem lokalizálta pontosan a palócokra vonatkozó adatait. Török Gábor azonban, a szerző által közölt nyelvjárási sajátosságokból kielemezte az anyaggyűjtés hozzávetőleges körzetét: „Szeder palócai Hont és Nógrád megye Ipoly környéki határvidékén élhettek" (Magyar Nyelvőr 1961, 88.0.). A sors iróniája, hogy a „munkásságot", amely Szeder Fábián nevét igen előkelő helyre, örökre bevéste a magyar művelődés történetébe, gyakorlatilag ez az egyetlen dolgozat jelenti. Hasonlóan úttörő jelentőségű leírása nyelvjárási szempontból is, azzal a különbséggel, hogy a nyelvészethez a későbbiekben sem lett hűtlen. A nagy mennyiségű, energiaigényes, ám az eredményeket tekintve jelentéktelen szépirodalmi alkotó- és szervező tevékenysége mellett nyilván ezt tekintette élete fő hivatásának, hiszen 1830-ban megpályázta a pesti egyetem magyar nyelvészeti tanszékét is — sikertelenül. Amikor 1831-ben az Akadémia levelező tagjává választotta, csalódottan mondott le a címről, mivel ő a rendes tagságot szerette volna elérni. A pannonhalmi bencések komáromfüssi jószágigazgatójaként, visszavonultan halt meg 1859. december 13-án. USZKA JÓZSEF — Mi a költő dolga ma? Mit tehet a csehszlovákiai magyar költő az emberekért, az emberi szellem formálásáért? — A költő, az író feladata a nyelv eszközével, tehetségéhez mérten a legteljesebben szolgálni népe, és általa minden ember ügyét. Megörökíteni egy tűnő és születő világ életformáját, minden kifejezhető mozzanatát. A múltat, a temetőket és a jövő alapozóit, a hagyományok őrzőit. Ez ma már több mint irodalmi kérdés. — A költészet mindig válsághelyzetben élt. Ma is. De ma még szorongatöbb ez a jelenség. Mindenhonnan hallani, hogy sok olvasó elfordult a verstől. A mai fiatalok nem rajonganak úgy a versért, mint a hajdaniak. Hogyan látod te mindezt? — Én ebben nem hiszek. Az ember egyszerűen nem lehet meg versek, költészet nélkül. Az igazi költészetre, a szépre és igazra okvetlenül szüksége van az embernek. Én hiszek a költészet jövőjében, akárcsak a béke és az élet jövőjében. — Most megjelenő köteted verseiben tovább folytatod a régi hangot, vagy más hangütéssel is megpróbálkoztál ? Tágítottad költői világképedet? — Én úgy érzem, igen. Tágítottam világképemet. De ezt majd döntse el inkább az olvasó. Beszélgetett: DÉNES GYÖRGY TÁNCSICS MIHÁLY Száz évvel ezelőtt, 1884 június 28-án halt meg Táncsics Mihály, a múlt századi magyar forradalmi mozgalmak legendás alakja, politikus, közíró és lapszerkesztő. Egy régi korabeli metszet őrizte meg azt a dicső pillanatot, amikor a lelkes pesti ifjúság március 15 én kiszabadítja börtönéből: feleségével együtt hintóba ültetik s a lovakat kifogva az éljenző tömeg húzza a hintot. Petőfi, mint szemtanú egyik versében (15-ik március, 1848) lelkesen beszéli el, hogy mentek fel Budára a rab írót kiszabadítani: „felrepültunk, mint sasok" — jellemzi a tőle megszokott költői képpel a nem mindennapi eseményt. Es sokak számára hosszú időn keresztül csak ez maradt meg Táncsicsból. Pedig Táncsics Petőfivel együtt egész életeben a polgári demokratikus forradalom következetes végrehajtását szorgalmazta és a nép politikai felvilágosítását tűzte ki elete céljának, ezert szenvedett annyiszor börtönbüntetést. választotta a bujdosast, vándorlást Minden tettével, írásával fanatikusan, töretlen hittel a nép igazáért, a teljes egyenlőségért szállt síkra. A 18. század végén (1799) Acsteszéren született. Jobbágycsalád ivadéka. Gyermekkora a kenyérgondokkal küzdő paraszti környezetben telt el. Örökké nyugtalan természete nem bírta elviselni a sokszor jogtalan sérelmeket, bántotta a nép tudatlansága, közönye, önmaga múveletlensége Takácsinasnak állt, vándor mesterlegenyként, nyitott szemmel jarta az országokat, a hazai falvakat, amint az Életpályám című terjedelmes önéletrajzi regényeben írja, bizony sok csizmát elkoptatott, de a rengeteg tapasztalat újabb és újabb tervekre ösztönözte. Falusi segédtanító lett. majd a budai tanítóképzőben megszerezte az oklevelet is. Sokat olvasott, és hazitanitóként tar tóttá fenn magát. Érdekelte a nyelveszet, a magyar nyelv eredete és állapota. Mint tamto, szükséget erezte, hogy jó nyelvtankönyveket es egyéb történelmi, földrajzi iskolakonyveket írjon a gyermekek számára. E könyvek meg eredeti családnevén Stancsics — jelentek meg, csak később változtatta nevet Táncsicsra. Már ekkor meggyűlt a baja a cenzúrával, ugyanis egyik könyvét elkobozzák, mivel abban a szokásos peldamondatok helyett (Az úr ír. A kutya ugat ,) ilyen kijelentő tőmondatok voltak: ..Minden ember egyenlő " Most már teljesen hatalmába keríti a szó az irás varázslatos ereje. Politikai röpiratokat, újságcikkeket, regényeket, és elbeszeleseket ír. E müveknek fő jellegze tessege, az oktató, magyarázó, őszinte hang. Stílusa kissé nehezkes, de van ben ne valami plebejusi erő és a tényék szigo rú, néha megrázó feltárásává! tud feszültséget teremteni Még 1843—44-ben írta Jozanész című munkáját, melyben különböző oldalakról világítja meg a társadalmi egyenlőség eszmejet: „Hiszem tehát tó kéletesen, hogy az elkülönözött tulajdon egykor megszűnik, s azt a közhasználat vagy közösség (communizmus) váltja fel." Mivel a cenzúra ezután sem hagyja nyugton, külföldre megy könyveinek kiadót keresni. Lipcsében 1846-ban jelenik meg a nagy port felkavart Népkonyv. azaz polgári katekizmus a nép számára E röpiratban is az egyenlőség gondolatát fejti ki, a parasztságnak, teljes egyenlőségen alapuló népképviseletet követel, sikraszáll a jobbágyok felszabadításáért és követeli a nemesi előjogok megszunteteset. Természetesen a bécsi kormány lázításert eljárást indít ellene Horvátországba bújdosik, es ott egy uj. még élesebb hangú rópiratot ir: Nép szava — Isten szava címen, amely 1848-ig csak kéziratban terjed a nép között. A parasztság nevében mondja el követeléseit: „Mi egyenlőséget akarunk! Nekünk e földön es földből élnünk kell, itt a földön tehát akkora darabhoz, mennyi életünk fenntartásához szükséges, természeti jussunk van. Mi szabad emberré kívánunk atállani. nem pedig földesúri hatóság alatt szolgailag maradni." Ez már a közelgő népforradalom hangja. Táncsicsot 1847 ben „sajtovétségerf mégis perbefogják és elítélik, csak egy ev múlva szabadul ki a mar említett márciusi forradalmi események nyomán. Az Egyenlöségi Társulat tagjaként együtt dolgozik Petőfivel es radikális szemlelete most se változik Elégedetlen az országgyűlés törvényeivel, földosztást követel. A Munkások Újsága címen lapot szerkeszt, ir es agitál. A nép igazi fórumának szánja lapját, helyet ad a parasztlevelezök írásai nak, összefoglalja es támogatja jogos kö vetéléseiket, panaszukat. A kormány nem nézi jo szemmel Táncsics tevékenységét, tamadja a lap radikális eszmeit. Táncsics a hetivásárokra erkezö parasztoknak ingyen osztogatja az újságot De a városi munkásság bermozgalmait is támogatja, bírálja a céhi kötöttséget és részt vesz az első ipari kollektív szerződés kiharcolásában, Amikor a kormány Pestről Debrecenbe menekül betiltja Táncsics lapját, de Forradalom címmel röpiratokat bocsát ki, melyekben republikánus elveit hirdeti to vább és megbélyegzi a nagybirtokrendszert. A világosi fegyverletetel a szabadsagharc bukása után neki is bujdosnia kell. Nyolc évig rejtőzködik otthon egy földalatti, titkos pinceben, melyről csak a felesége tud. A hűséges asszony szívvellélekkel gondozza férjét es varrással keresi meg a családnak a szűkös kenyérrevalót. Táncsics most se úl tétlenül, tanító célzatú elbeszéléseket, röpiratokat ír a szocializmusról, a forradalomról. az egyenlőségről, olvasókörök, iskolák tervezetét vázolja fel. Az általános amnesztia kihirdetése után feljöhet a pincéből, de állandó rendőri megfigyelés alatt tartják. Andorlaki Máté álnéven jelenteti meg könyveit: Világkrónika. Magyar kronika stb. Tervei sokoldalúak, de már nem veszi figyelembe a forradalom után kialakult valóságos helyzetet. Egy márciusi tüntetésen újra letartóztatják, hét évi börtön vár az akkor már hatvan éven túllépő Íróra, aki a börtönben teljesen megvakult. De vakon is ír, vagy diktaija könyveit. 1867 márciusában újra amnesztiát kap, képviselővé választják es Arany Trombita címen újra megindítja a Munkások Újságát. Befejezi legérdekesebb kortörténeti, dokumentum értékű munkáját az Életpályámat. Három évi vidéki tartózkodás után felköltözik Pestre, az írói segélyegylet szerény támogatásából él felesegével együtt. Ünnepélyeken, gyűléseken vesz részt, fáradhatatlanul szervez, agitál, a könyveit árulja a pesti utcákon. Nyolcvanöt éves korában éri a halál. Fellépése, egesz munkássága új szemlé letet hozott a múlt századi magyar közéletbe. Nem véletlen, hogy Ady Endre a huszadik század nagy forradalmi költője versben emlékezik meg róla és elődjének tekinti. .Kend volt Táncsics Mihály A mi kora lelkünk Attila ugarján, Tablabirók földjén. Szenvedő szerelmünk " Hűség a néphez, hűség a felismert igazsághoz — ez volt Táncsics tulajdona. Es a jövőben való töretlen hite: „. . ez önbíztatásból serkent fel egy jobb jövő reménye, mert rendületlen erős azon hitem, sőt meggyőződésem, hogy az elhintett egesz séges, jó mag nem hullhatott mind kemény kősziklára, hanem egy része termékeny főidre esett OZSVALD ARPÁD
