A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-29 / 27. szám
I" Megbabonázva állok Jana Reinerová miniatűr ceruzarajzai előtt. Ahány kép, annyi boldog felfedezés: minden utca, minden tér, minden ház mesél valamiről. Mintha ott járnál az árkádok alatt. Mintha belesnél a kapuk mögé. Minden ismerős ezeken a képeken. Az álmos ablakok, a napfényben égő tornyok, a hólepte fák a zsinagóga mellett. Ahány rajz, annyi érzés. Megállsz, mert titkokat sejtesz a nyári éjszakában. Elmerengesz, mert belefeledkezel az őszi csendbe. Felcsillan a szemed, mert új reményt vársz a hajnali ködtől. Nem akarsz hinni a szemednek ... Hívnak, csalogatnak a kihalt prágai utcák; valami szépet, valami felkavarót ígérnek a sötétbe öltözött terek. Egyedül vagy, s mégis úgy érzed: fogják a kezed. Jana Reinerová Barna szinek, vörös haj, nagy karikák a fülben. Szertelen mozdulatok, kiforrott gondolatok, nagy nevetések. Könyvek, képek, papírládák, asztal, szék, kanapé a parányi műteremben — keress helyet valahol. Hideg csipketeát iszunk nagy cserépkorsóból. — Ha író tenne, azt hinném, Jan Neruda a példaképe. Rajzaival ugyanis éppen azt a hatást váltja ki bennem, mint Neruda prágai történetei. — Engem nem érdekelnek a szavak, nekem a vágyak a fontosak. Meg az, hogy az ember megőrizze magában a gyermeki hitet, a játékos kedvet, hogy nyitott szemmel is tudjunk álmodni. Nerudát persze én is szeretem, de nálam Chagall, a festő áll az első helyen. — A városok közűi meg Prága, igaz? — Imádom ezt a várost. Szerencsés ember vagyok, mert bejárhattam a fél világot; éltem Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, sőt még az Egyesült Államokban is, de a szívem mindig haza húzott. Akárhol is jártam, egy hónap után mindig megéreztem, hogy én csak Európa szívében vagyok otthon. Nekem Prága jelenti az életet. — Itt született? — Igen, de a város peremén nőttem fel. A vidéki életforma nem is áll valami közel hozzám, két hétnél többet ki sem bírnék a csendben. Hiányozna a nyüzsgés, a nagyvárosi forgalom. Látja, ezért sem érdekel a tájképfestészet — évekkel ezelőtt, amikor megkaptam a féléves olaszországi ösztöndíjat, még csak tapogatóztam, képtelen voltam eldönteni, mi lenne igazán nekem való. Végül is Genovában jöttem rá, hogy én csak Prágáról tudnék érdekeset mondani. Pontosabban a prágai utcákról, a patinás városnegyedekről; azokról a helyekről, ahol megállt az idő. — Mikor szereti legjobban a várost? Télen, tavasszal? — Ősszel. Amikor a szinek összhangban vannak a belső énemmel. — Reggel vagy éjszaka ? — Koraeste és hajnalban. Amikor meg tudom fejteni a titkokat, amikor szabadnak érzem magamat. Egyébként számomra az volna a legnagyobb büntetés az életben, ha nem utazhatnék. Nem akarom magamat sem Dvorákhoz, sem Bartókhoz hasonlítani, de meggyőződésem, hogy nem érték volna el azt a magasságot, amelyet elértek, ha nem lettek volna közvetlen kapcsolatban a nagyvilággal. — Mit gondol, meddig tud megélni a prágai „mesékből"? — Nem tudom. Egyelőre nem is gondolok erre. Különben is: ahány ház, annyi élet. És még senki sem mondta, hogy add vissza az álmaimat, akkor meg mitől féljek? SZABÓ G. LÁSZLÓ Innen-onnan Mútyürke-tartó. Az NSZK-ban a robogókat zárható mütyürketartóval szerelik fel. Ebben sok hasznos és haszontalan holmit tárolhatnak a hölgyek; térképet, napszemüveget, sálat, szatyrot, piperecikkeket, vagyis mindent, amivel a retikült szokás teletömni. Persze, a férfiaknak is jól jöhet a tároló, ha nem akarják degeszre tömni a zsebüket. Pénzt és személyi igazolványt nem ajánlatos tartani benne, mert a robogóval együtt lába kelhet. A tapasztalatok szerint a szükséges holmit éppen olyan nehéz megtalálni benne, mint egy valódi, hagyományos női táskában. A hongkongi új termékek 1983. évi versenyén a Micro Recorder Phone nevű telefonkészülék első díjat nyert. Valóban érdekes technikai újdonsággal rendelkezik: a talpában elhelyezett kazettán akár félórás telefonbeszélgetés is rögzíthető. A készülék kézben tartva vagy asztalra helyezve egyaránt használható, a visszajátszott beszélgetés pedig a telefon lyukacsos hallgatójából hangzik fel. 8
