A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-06-01 / 23. szám

„Hazánkban tavaly ugrásszerűen megnövekedett a súlyos sérüléssel járó és halálos kimenetelű közlekedési gyermekbalesetek száma." (Részlet egy rádió-interjúból) KÖZLEKEDJ OKOSAN! A járási és városi rendőrparancsnokságok közlekedésrendészetén napról napra össze­gyűjtik a balesetekről szóló, úgynevezett „kis" jelentéseket. Ezeket a helyszínelő rend­őrök készítik, és nem is tartalmaznak mást, mint a balesetet okozók és szenvedettek gyorsan kideríthető adatait, vagyis nevét, lakcímét, életkorát, a sérülések mértékét, a járművekben keletkezett károkat. A helyszí­nelő csoportok rendőrei között, a szolgálati évek gyarapodtával, egyre többen vannak az olyanok, akik a balesetvédelem megszállott­jai, s ezen belül is főként a gyermekbalesetek megelőzésére összpontosítják figyelmüket. Talán éppen azért, mert a múló esztendők során nekik is van egy, két, vagy ennél is több gyerekük, és tudják, hogy nem vezethe­tik őket mindig kézenfogva — mint ahogy más szülők sem ... — A közlekedést tanítani kell, épp úgy, mint az írást, az olvasást, a matematikát vagy bármely közismereti tárgyat, ugyanis a közlekedés is hozzátartozik mindennapi éle­tünkhöz — mondja Stanislav Mackó rend­őr-hadnagy, a Bratislava i Fővárosi Rendőr­kapitányság forgalomirányítási csoportveze­tője, majd kissé indulatosan hozzáfűzi: — Enyhén szólva bosszantó, hogy az országban rengeteg olyan iskola van, ahol felületesen és közönnyel kezelik a tantervben előírt köz­lekedésrendészeti oktatást! Tudom, vala­mennyi tantárgy fontos, de aki nem tud számolni, az legföljebb nem lesz mérnök vagy becsapják a vásárlásnál; viszont aki nem tanul meg közlekedni, azt állandó ve­szély fenyegeti és tudatlansága az életébe kerülhet. Az SZSZK Közlekedésbiztonsági Kormány­­bizottságának kezdeményezésére a hetve­nes évek második felében olyan döntés szü­letett, amely a Hadsereggel Együttműködő Szervezet, az oktatásügyi minisztérium, a rendőrség, a kerületi és járási nemzeti bi­zottságok összefogásával a közlekedési ját­szóterek hálózatának kiépítését szorgalmaz­ta. Szlovákiában jelenleg 44 ilyen park mű­ködik, de mint a baleseti statisztikák tavalyi adatai mutatják: látogatottságukat, de fő­képpen eredményességüket fokozni kell! Aligha lesz érdektelen felsorolni, hogy a legtöbb ilyen játszótér a galántai, trencséni (Trencín), nagymihályi (Michalovce), tőkete­­rebesi (Trebisov), homonnai (Humenné), eperjesi (Presov) és kassai (Kosice) járásban van; míg a legtöbb hiányosság ebben a tekintetben a Közép-szlovákiai Kerületben, illetve a Nyugat-szlovákiai Kerület Léva— Stúrovo—Komárom háromszögben van, a­­hol bizony a szükségesnél kevesebb mód a közlekedési ismeretek gyakorlati oktatására. Bratislavában jelenleg két ilyen „KRESZ- park" működik: az egyik a Tomásik utcán, a másik a Záluhy-i lakótelepen. — Nézzétek csak, mi hiányzik erről a ke­rékpárról? — hangzik el a kérdés és a kisdiákok kíváncsi szemmel veszik szemügy­re az első látásra kifogástalannak tűnő „brin­gát". Kinek ez, kinek az jut eszébe felelet­képpen, a pontos válaszra azonban néhány pillanatig várni kell. — A stoplámpa! — ugrik föl hirtelen a második padban egy élénk szemű leányka, aki egyben készséggel azt is elmagyarázza, vajon miért fontos ez a bicikli hátsó sárhá­­nyójára szerelhető piros „macskaszem". Lassacskán baráti beszélgetés, a játszva ta­nulás hangulata alakul ki a diákok és az oktató között, majd egy közlekedési kisfilm is vetítésre kerül; aztán pedig már a játszótér „utcáin", a tényleges forgalom szabályainak megfelelően kerékpárokon és rollereken foly­tatódik az oktatás. A foglalkozásnak ezt a részét már nem fehér köpenyes szakoktató, hanem árgus szemmel figyelő forgalmista rendőr irányítja. Méghozzá éppoly segítő szigorral, mint azt a tényleges forgalomban szokás. Most is éles sípszó harsan, s egy kerek arcú lurkó (sza­bálytalan előzésért) bejegyzést kap ideigle­nes jogosítványába. Akinek öt rossz pontja, vagy egyéb kihágást jelző bejegyzése van a „jogsijában", annak bizony akarva-akaratla­­nul le kell adnia járművét, s pusztán gyalo­gosként szabad részt vennie a forgalmi okta­tás hátralévő részében — és majd csak legközelebb nyúlhat ismét volánhoz ... — A gyerek viselkedése az utcán mindig kiszámíthatatlan. Gondol egyet és gyalogo­san vagy kerékpárral áthalad a tilos jelzésen, váratlanul kilép a kocsiút szélén parkoló autók mögül, vagy átrohan az úttesten egy fagyiért — összegezi sokévi, forgalmistaként gyűjtött tapasztalatait Somogyi Lénárd rend­őr-zászlós. — A szándék és a végrehajtás között többnyire csak másodpercek telnek el, a gyerek ugyanis szinte soha nem habo­zik, nem mérlegeli a veszélyt. Ösztönösen bízik mozgása rugalmasságában, gyorsasá­gában. Csakhogy sokszor téved, az autó sajnos gyorsabb, a fék kevésbé rugalmas. Mindezekkel viszont a volán mögött ülőknek is tisztában kell lenniük, s úgy vezetniük, hogy soha ne kerülhessenek „váratlan" hely­zetbe! Száz szónak is egy a vége: A „váratlan" helyzetben gázoló autó vezetője jogi érte­lemben ugyan nem vonható felelősségre, más kérdés azonban, hogy a gázolás után is olyan nyugodt lesz-e az álma, mint előtte? A gyerekek kötelessége viszont okosan, meg­fontoltan közlekedni! onnan A moszkvai Kremlben, az Uszpenszkij Szé­kesegyházban valamikor az orosz cárokat koronázták, Napóleon viszont — mikor annak idején bevonult Moszkvába — is­tállóként használta az épületet. A Kreml templomai — köztük az Uszpenszkij Szé­kesegyház is — ma múzeumként várják a látogatókat. (Varga Erzsébet felvétele) A Szovjetunióban a falusi közművelődési munka új formáit képviselik a kulturális komplexumok, amelyek száma jelenleg meghaladja a 2 OOO-et. Hozzájuk tartozik a központi településen működő művelő­dési ház vagy otthon, a távolabbi falvak klubjai, az általános és középiskolák, a kolhozkönyvtár, a mozgókönyvtárak, a Znanyije ismeretterjesztő társulat alap­szervezetei és a nőtanács. Választott tár­sadalmi tanács irányítja és tervezi meg az egyes részlegek tevékenységét. A képen a Progresz kolhoz művelődési háza látható (Belorusszia, Grodno megye). Ön is ideges? — szokjék le a dohányzás­(miklósi) Fotó: Gyökeres György ról, a gyufából építsen inkább valami ha­sonló szépet... 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom