A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-25 / 22. szám
Ásguthy Erzsébet halálára Nemrég értesültünk arról, hogy 1984. január 25-én Presovban elhunyt Ásguthy Körtvélyessy Erzsébet költönö. Az irodalmi lexikonok szerint 1904-ben született, de néhány évvel ezelőtt megtudtuk születése pontos dátumát: 1895. szept. 9. Az eperjesi magyar kulturális élet egyik szervezőjeként tűnt fel a húszas évek végén: a PMH (Prágai Magyar Hírlap) vasárnapi mellékletének 1930. május 25-i címlapján lakkcipös fiúszereplőként látjuk ezzel az aláírással : Kissóczy Józsefné, Körtvélyessy Erzsiké, az eperjesi műkedvelő társulat ünnepelt sztárja. 1929-től kezdve jelentek meg első versei a helyi lapokban, majd egyre gyakrabban a PMH-ban, a Budapesti Hírlapban, a Színházi Életben, a Kassai Újságban, a Kassai Naplóban és a szlovákiai magyar folyóiratok legnagyobb részében. A népszerű szlovákiai magyar írónők közé tartozott. Első verseskötete (Most én táncolok a kötélen) Budapesten jelent meg 1935- ben, a második (Ne kérdezd) 1941-ben Bratislavában. Budapesten meséskönyvet is kiadott (Az üres bölcső 1942). Számos hangjátékot, pantomim- és balettkompozíciót is szerzett, s két színművét (Talán, 1936; Gázmérgezés a Domb utcában, 1938) Magyarországon is bemutatták (Budapest, Győr, Debrecen). Drámáinak jó része nem jelent meg nyomtatásban. Néhány hangjátékát kiadták. 1939-től 1945-ig a Pozsonyi Magyar Hírlap kelet-szlovákiai szerkesztője volt, ekkor publikált a nyitrai Magyar Albumban is. 1945 után csak keveset publikált, főként irodalmi antológiákban. Lírájában leggyakrabban a szerelmes nő szólal meg, szelíd, alázatos, finoman cizellált versekben. Tudatos költő volt, kitűnő ritmusérzékkel. Verseinek zeneisége szinte kifogástalan. Erotikus, szerelmes verseiben számos eredeti szóképet, hasonlatot találunk. Ásguthy elbeszéléseinek, hangjátékainak nagy része romantikus, hagyománynépszerüsítö jellegű, telítve női líraisággal. A Sohasem volt anyám c. romantikus elbeszélését, amely Petőfi Apostolának hatását tükrözi, a Toldy Kör 1941 -ben külön füzetben is kiadta. Az üres bölcső címen kiadott meséi szellemesek, a gyermekek számára hasznosak és érdekesek. Drámáiból csak részletek jelentek meg, de előadásukat a sajtóban igazi sikereknek tekintették. Ásguthy Erzsébet alkotásainak javát maradandó irodalmi hagyományaink között kell számontartanunk. CSANDA SÁNDOR „Senkinek nem jutna eszébe, hogy — csupán azért, mert ma nem észleli a továbbélését — hátat fordítson a reneszánsz festői remekeinek. Tébolyultnak minősülne, aki a feudalizmus korának építészeti csodáit — a gótikus katedrálisokat — pusztulásra ítélné azon az alapon, hogy már nem jár templomba ... A népművészet egykori és mindenkori alkotásainak tanulmányozása éppannyit mond az elöretörekvöknek, akár az imént említetteké." Illyés Gyula e frappáns érvelése nemcsak a népművészetre, hanem az egész népi kultúrára vonatkozik. Beszélünk is sokat (sőt, érzésem szerint a kelleténél tán többet is beszélünk) népi kultúránk értékeinek megmentéséről. Szinte minden tollforgató leírt már néhány érvet arra vonatkozólag, hogy mennyire fontos helye van a népi kultúrának nemzeti hagyományaink és általános művelődésünk tárházában. Néha már-már úgy tűnik, hogy az olvasóknak a könyökükön jön ki a sok érvelés, „ismeretterjesztés"; szóval, hogy nyitott kapukat döngetünk. Aztán lépten-nyomon hideg zuhanyként éri az embert az ezzel kapcsolatban tapasztalható tájékozatlanság, közöny, nemtörődömség ... De hát mit is tudhat egy frissen érettségizett fiatalember manapság a népi kultúra lényegéről? Mi juthat eszébe, ha a néprajz szót hallja? A tájékozottabbja nyilván a népzenére, táncházakra gondol (e sajátos kultúra egészéről mit sem tudva), a kevésbé tájékozottak között pedig minden bizonnyal akad olyan is, aki a képzőművészettel, rajzolással hozza kapcsolatba. Végső soron nem is csoda ez, hiszen az a kevés szemelvény, ami a népi kultúra (elsősorban a népköltészet) értékeiből az iskolai tananyagba illusztratíve be van építve, olyannyira mellékes az egész koncepció szempontjából, hogy még a tanárok is csak kivételes esetben veszik figyelembe. Marad tehát az ismeretterjesztés. Ami viszont — az eredmény felől nézve — szemmel láthatóan nem áll a helyzet magaslatán. Minőségi és mennyiségi változásokra egyaránt szükség lenne tehát! Ilyen és hasonló gondolatok vezettek bennünket ahhoz, hogy a CSEMADOK érsekújvári (Nővé Zámky) járási titkársága a néprajzi szakbizottságának munkáját gyakorlatilag is előbbre lendítsük. Ezt úgy véltük megoldhatónak, hogy a tényleges megalakulástól kezdve (tehát 1982 júniusától) először 2—3 havonta, majd később pedig minden hónapban egy alkalommal találkoztunk, s ezeken az összejöveteleken egyrészt önműveléssel szakmailag képezzük magunkat. Ennek az együtt-tanulásnak a jövőben remélhetőleg meglesz az a gyümölcse, hogy ez a tízegynéhány ember ebbe az újonnan fölfedezett és némileg megismert világba, a népi kultúra világába közvetlen környezetét is igyekszik majd bevezetni... És a jövő szempontjából lehet, hogy ez még lényegesebb mint a konkrét gyűjtőmunka. Amit természetesen szintén nem hanyagolunk el. Az első, vizsgálatra kiszemelt falu Kisújfalu (Nová Vieska) volt. A gyűjtésre való felkészülés úgy nézett ki, hogy a megbeszélt témakörökből otthon mindenki elkészítette saját maga számára a gyűjtési kérdőívet, majd ennek többszöri megbeszélése-átjavítgatása után sor kerülhetett első gyűjtőutunk-JEGYZETEK EGY NÉPRAJZI SZAKCSOPORT MUNKÁJÁRÓL Présházak a kisujfalusi (Nova Vieska) szőlőhegyen Ua.sia ,igi Udvar kisgyamtaton iSikenickai .Jgy használtuk a vonyogót Véka („zsajtar i Szogyenbo! (Svodin) ra. Ami persze sokaknak „meglepetéseket" is okozott, hiszen nem voltak a „mélyvízhez" szokva, bátortalanul mozogtak a „terepen". A következő kutatónapok azonban méghozták a kívánt eredményt. A különböző témakörökből (nádkitermelés, kenderfeldolgozás, népi állattartás, bortermelés, népi építkezés, földrajzi nevek, népszokások stb.) az idős emberek nyomán lejegyzett adatokat több száz cédulán rögzítve a csoport „mini-adattárában" őrizzük. Megjegyzendő még, hogy viszonylag nagy mennyiségű tárgyi anyagot is számba vehettünk. Összegyűjtése azonban már csak egy megfelelő helyiség biztosítása után lesz időszerű. Érdemes lenne például a helyi bortermelés még elég szép számmal föllelhető tárgyi emlékeit megmenteni, s egy állandó kiállításon mindenki számára hozzáférhetővé tenni. Mindezt talán össze lehetne kötni valamelyik, építészetileg értékes présház (bőven van belőlük!) műemlékké nyilvánításával. Ehhez azonban már a helyi közigazgatási szervek, valamint a műemlékvédelmi szakemberek segítsége is szükségeltetik. Gyűjtési eredményeink egy részét dolgozatokban is rögzítettük, ezek megjelentetéséről a közeljövőben kívánunk gondoskodni. Kisújfalu után gyűjtéseinket Kisgyarmaton (Sikenicka) és Szögyénben (Svodin) folytattuk, ahol szintén szép eredményeket értünk el. Az itt nyert információkat a közeljövőben adattári használatra és a nagyközönség számára tanulmányok formájában egyaránt feldolgozzuk. Ezek után joggal kérdezheti az olvasó, vajon kik a tagjai ennek a szakcsoportnak, és hogyan futja idejükből annyi mindenre? Gyakorlatilag mindannyian amatőrök vagyunk (tehát: hivatásszerűen, munkaköréből adódóan senki nem foglalkozik néprajzi gyűjtéssel); szabad időnket, általában szombatjainkat kell föláldozni a konkrét gyűjtőmunkára, estéinket az azt megelőző fölkészülésre, valamint az adatfeldolgozásra. A fölkészülés szót kétszer is aláhúznám, hiszen — mivel tulajdonképpen senki sincs benne közvetlenül a tudományos körforgásban — erre fokozottabb gondot kell fordítanunk. „Rutinból" bizony nem végezhetjük ezt a munkát, mindent meg kell beszélnünk, kiértékelnünk, így a pedagógus és diák, a munkás és nyugdíjas, a mérnök és kozmetikus, valamint a muzeológus egyaránt sokat tanulhat egymástól! És talán ez lenne csoportmunkánk legszebb része ... Szándékosan nem beszéltem most terveinkről, és inkább csak a megtett utat vázoltam fel — nem a magamutogatás szándékával, hanem azért, hogy egy beváltnak tűnő módszerrel ismertessem meg az érdeklődőket. A tervek „csak" tervek. Az elvégzett munka, a tiz-tizenkét ember példás lelkesedése viszont tény, ami esetleg ösztönző lehet mások számára is. Hogy milyen nagy szükség lenne erre, azt — gondolom — nem kell most különösebben hangsúlyoznom! USZKA JÓZSEF 11
