A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-18 / 21. szám
HA AZT MONDOM KOSBORFELEK, csak kevesen tudják, hogy miről van szó, de paradox módon a latin nevüket csaknem mindenki ismeri: orchideák. Ez a páratlanul gazdag növénycsalád több mint 25 000 fajt számlál, nem beszélve a hibridekről és az alfajokról. Káprázatos szépségük, virágformájuk rendkívül változatos. Sokan úgy vélik, hogy nem a mi égövünk növényei, hanem a trópusoké. Ez tévedés, mert a fajok és egyedek gazdaságából nekünk is jutott vagy ötven. Nem nagyon ismertek, mivel legtöbbjük virága apró, és első pillantásra nem feltűnő. A hazai fajok kizárólag talajlakók, ellentétben trópusi testvéreikkel, amelyek általában fánlakók (epifiták). Egyedül a vaníliának volt gazdasági szempontból jelentősége, de ennek a monopolját is letörte a szintetikus gyártmány. Az orchideák ma már nem szerepelnek a gyógynövények jegyzékében, bár régen keresett drognyersanyagok voltak. Elsősorban a nagyobb kosborok (pl. a bíborkosbor — Orchis purpurea) gyökérgumóiból ún. szalep-nyákot nyertek, és ezt vagy a férfias erő növelésére (afrodiziákum) alkalmazták, vagy a megtermékenyítésre szánt szarvasmarhának adagolták. A szerelmi képesség növelésébe vetett hitet a gyökérgümők és a herék közti alaki hasonlóságra vezetik vissza. Családjuk magyar neve — kosbor (kos-bor), és szlovák nevük is (vstavaö) — ezt a hiedelmet őrzi. Ez irányú hatásukat a mai tudomány cáfolja, és a szalep-nyák legfeljebb mint optimális összetételű diétás táplálék jöhet számításba, azaz csak jöhetne, mert a kosborfélék igencsak ritkák, és ezért nagy részük szigorúan védett! Kérdezhetjük — akkor miért érdekesek? Elsősorban különleges életmódjuk, másrészt szépségük miatt. Ezek a törékeny növénycsodák fejlődéstörténetileg igen magas fokon állnak, az egyszikűek osztályának csúcsán. Ezzel magyarázható maximális alkalmazkodásuk a környezethez és életmódjuk egyedisége, már ami a szaporodást és a táplálékfelvételt illeti. Nézzük először a szaporodásukat. Mint minden magasabbrendü növény, az orchideák is ivari szaporodás útján biztosítják további fennmaradásukat. Lehetséges a szél általi vagy az önbeporzás is, mégis elsősorban a rovarbeporzáshoz alkalmazkodtak, mégpedig különleges módon! A virágbeporzó rovarok (legyek, méhek, darazsak stb.) általában jó színlátók, ezért a virágok színe tarka és feltűnő. A virágszirmok azonban rovarcsapdaként is szolgálnak, mégpedig nem táplálékszerzés céljára — mint pl. a harmatfűnél a levélcsapdák —, hanem garantálják a beporzás tökéletes biztonságát. A virágot látogató rovar a többi növénycsaládnál általában véletlenszerűen végzi el a megtermékenyítés műveletét, a kosborfélék azonban nem hagyatkoznak a véletlenre. Virágszirmaik a bejutott rovart addig ki nem eresztik, míg a hozott hímport rá nem juttatja a bibére. Ezt sokféleképpen érik el; felálló és lelapuló szőrökkel, síkossá váló fallal, esetleg úgy van kialakítva a virágból távozni akaró állatka útja, hogy a bibe érintése elkerülhetetlen. Ne gondoljuk, hogy csak a hártyásszárnyúak végzik ezt a fontos feladatot. A kétlevelű sarvirág (Ptatanthera bifolia) nappal például teljesen szagtalan, de borús időben és estefelé feltűnően illatozik, csábítva az éjjeli pillangókat. Legtökéletesebben és legérdekesebben a rovarbeporzáshoz a bangófélék (Ophrys sp.) alkalmazkodtak. Már a kosboroknál (lásd a mellékelt bíborkosbor képét) megfigyelhetünk bizonyos hasonlóságot a virágforma és a rovartest közt, ez az alaki egybeesés a bangóknál egyenesen megtévesztő, mégpedig annyira, hogy a hasonló, rendszerint társat kereső rovarhímek gondolkodás nélkül rászállnak a virágokra, azzal a céllal, hogy nőstényeikkel párosodjanak. A megtévesztést fokozzák a virágok által kibocsátott csábító illatanyagok is. A lépre ment hímek duplán csalódnak, mivel nemcsak a szerelmi légyott marad el, hanem a kosborfélék bíborkosbor AGÁRKOSBOR mat. Az érett mag a földbe hullik és azonnal csírázni kezd. Eddig látszólag minden szokványos, de most jön az érdekesség! A mag ugyan mindig kicsírázik, ha megfelelő hőmérsékletű, nedvességtartalmú és reakciójú (pH) talajba jut, de a magok óriási többsége nem fejlődik tovább. Ennek az az oka, hogy a csírázás kezdetén a semmilyen tápanyagtartalék kai nem rendelkező csírának, kapcsolatb kell kerülnie bizonyos gombák fonalaiv« Ha ez az ún. gombafertőzés bekövetkezi tehát a fonalak benőnek a csírába, áthí tolva a falon, a fejlődés folytatódik, é. néhány év (!) elteltével a növény mát virágozhat. A gomba szálait a fejlődő orchidea fokozatosan elfogyasztja. Ezt a jelenséget szaknyelven endotrof mikorhizának nevezik, megkülönböztetve a külső-, tehát ektotrof mikcrhizától, ami előfordul pl. a körtikeféléknél (Pyrolaceae) és a hangaféléknél (Ericaceae), ahol a gomba fonalak csak körülnövik a gyökérrészeket de nem hatolnak be a növénybe. Nemrégiben még azt gondolták, hogy a kosborfélék és a gombák kapcsolata a szimbiózis, tehát a hasznos együttélés példája. Ma már tudjuk, hogy ebben az esetben a paratizmus, tehát élősködés bizonyos formájáról van szó, a gombák kárára. Ez az elmaradhatatlan együttélés megmagyarázza pl. a magok nagy menynyiségének szükségességét, hisz csak elenyésző részük találkozhat a csírázás kezdetén megfelelő gombafonalakkal. Magyarázatot ad a kosborfélék ritkaságára is, mivel csak nem megbolygatott talajon tudnak élni, ilyen pedig egyre kevesebb van. Ne is keressük őket szántott, erdőirtott vagy gyomirtókkal kezelt területeken. A kutatókat de a gyakorlati kertészevirágai csalárd módon még nektárt sen produkálnak! Az orchideáink mindegyike igen sok, rendkívül apró magot érlel. Számuk fajonként ötezertől néhány százezerig terjed. Miért van szükség ekkora pazarlásra? Megmagyarázza ezt a következő folya-FEHÉR MADÁRSISAK 4
