A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-05-11 / 20. szám

s

A vizek világát — ősi jogon — ugyancsak magukénak érző békák kórusban felelik neki vissza:

Örö-köm! Örö-köm! (9)

A tavasznak egyik legbiztosabb hírnöke a fecske. Hűséges madarunk, tavasszal ugyanarra a helyre tér vissza, ahol az előző évben fészkelt. Általában az ereszek alá, ahonnét mindent jól lát. És éppen ez a baj, mert amit lát, azt ki is kiabálja:

Asszonyok licsegnek-locsognak, tüzűk meg nem ég! (10)

Szabad legyen róla megjegyeznem, hogy a bírálatra megvan az erkölcsi joga. Fiókáiról példamutatóan gondoskodik, fáradhatatlanul hordja az ennivalót a gyámoltalan, tátogó csúf kis jószágoknak.

Februártól októberig a mezők, szántóföldek kellemes hangú énekese a pacsirta. A tavasz beköszöntésével ő is azonnal megérkezik. Mikor a búzavetésben a tojásain ül, nem szereti, ha háborgatják. Ha valaki megzavarja öt, fenyegetőleg kiáltja, hogy tönkreteszi a vetést:

Kics-csípem! Kics-csípem! Kics-csípem! (io)

A csalitos erdőkben, rétek és szántóföldek közelében élő fácánkakas állítólag ezt kiabálja:

Tőtőtt! fio)

Vajon mire gondolhat: az élethez szükséges vízre, vagy az életére törő fegyveres vadászra? Valahol azt olvastam róla, hogy soknejűségben él és a legostobább madarak egyike. Én az utóbbit nem hiszem!

Az örvös galamb állítólag így sajnálkodik:

Kis Péter szegény! (10) '

Mások szerint a mondóka tovább is van, és hát szégyen ide, szégyen oda, nem ök mondják, a galamb mondja, mint esett a dolog:

Kis Péter szegény.

Megcsípte csőmé ( vadméh )

Térgyen föld.

Ködökön alú.

Ott! (5)

A vadgalamb búgásában a nép mintha egykori hazai és idegen sanyargatóinak, üldözőinek a nevét hallaná:

Gróf tatár! no)

Mások a következőt hallják ki belőle:

Tudom! Tüdőm! <i)

A házigalambnál kisebb, párjához rendkívüli módon ragaszkodó gerlice a nép szerint ezt mondja:

Ne dógozz! (. 10)

Mások úgy hallják, hogy nevet is mond hozzá:

Szegény Kops,

Ne dógozz! (2)

A gerlice ezt csupán szeretett párjának mondja, akit munkájában pihenésre szólít fel, hogy megkímélje. Kár, hogy egyesek magukra vonatkoztatják a madár szavát, s a félreértelmezett tanácsnak engedelmeskedve munkájukhoz hozzá sem kezdenek. Valószínű ezekre pirít rá a gerlice egy másik mondásával:

Kubók, tik!no)

Ehhez tudnunk kell, hogy a kubó a nyelvjárásban ostobát jelent.

A messzehangzó énekű sárgarigó dalában általában áprilistól szeptember közepéig gyönyörködhetünk. A fák, bokrok tetejére telepedve fuvolaszerü hangon trillázik. Néha örömtől repesve ezt hangoztatja:

Ótillió, mi jó,

Érik a dió. (6)

Vagy ezt:

Cipó, dió, mi jó! (10)

De Így is fütyörészi:

Ótillió, mi jó.

Cukor, dió de jó! m

Máskor meg érdeklődik:

Köll-e dió, fiú?(6)

SZÉNCINKE

Esetleg huncutkásan így: lesó, kő dió ?

De még nem jó! (8)

Ritkábban a csősz szerepére is vállalkozik:

Mit kószálsz, fiú ?

Lopod a diót, megállj! (9)

A páva a kevélység és nagyravágyás jelképe. A tallósi egykori Eszterházy-kastély parkjában még a grófi időkből maradt belőlük vagy tizenöt. A kastélyban elhelyezett kisegítő iskola nevelőnőitől hallottam, hogy ezek a pávák a Kleofás becenevét rikácsolják:

Kie-ó-ó-ó! Kle-ó-ó-ó! (4)

Tőlük hallottam az értelmezéshez kapcsolódó kedves történetet is, mely szerint a hetvenes évek végén egy Rigó Kleofás nevű cigánytanuló több ízben sírva ment hozzájuk panaszra, mondván, hogy a pávák a parkban az ő nevét kiáltozzák, őt csúfolják, pedig ő még csak egy ujjal sem bántotta őket.

De ne hagyjuk ki a sorból a madarak családjába tartozó szárnyas háziállatainkat sem.

A tyúk többnyire öndicsérőleg ezt kiabálja:

Kot-kot-kot-kot kotkodács,

Minden napra egy tojás! (t 1)

A kakas pedig, amikor egyik szárnyával a földet súrolva körülfutja a tyúkot, ezekkel a szavakkal udvarol neki:

Kete, Kete. koró!

Később megrázza magát, és öntelten így szól:

Ügyi, Kati, jó vót?no)

Mások szerint a következő ígérettel csábítja öt:

Veszek neked kötényt! (3)

Ha pedig kakas uram őfőméltóságának bosszúsága támad, hirtelen haragjában hebehurgyának, kótyagosnak kiáltja ki még falvaink munkaszerető, békés természetű népét is:

Kókamergyó! fi)

Még szerencse, hogy tájszóval sérteget, s így az idegenek előtt nem kell szégyenkeznünk saját kakasunk miatt.

Bizonyára még számos hasonló mondást ismernek a Mátyusföld lakói, Kodály Zoltán egykori „hajigáló, verekedő, fészekkiszedö, semmitől meg nem ijedő, talpig derék" iskolatársainak, s ezek barátainak, kortársainak az utódai, de nekem ezidáig csak ennyit sikerült összegyűjtenem. Talán egyszer valaki majd vállalkozik rá, s ha a madarak továbbra is így fognak csicseregni, hát összeállítja a madár-magyar regionális szólásszótárt.

GÁGYOR JÓZSEF Repro: Prandl Sándor

Adatközlők: 1. Ágh Lajosné Pék Rozália, 61 éves, 1981; 2. Bugár László, 67 éves, 1981; 3. Egri Lászlóné Dobrovodszky Jolán, 36 éves, 1975; 4. Gágyor Józsefné Tóth Mária, 35 éves. 1982; 5. Gödöile Béla, 72 éves, 1981; 6. Hosszú Róbertné Pék Valéria, 62 éves, 1981; 7. Manek István, 32 éves, 1983; tomášikovoi-tallósi lakosok; 8. Puskás Lajosné. 44 éves, Vága (Váhovce), 1971; 9. Takács Ferencné Öllé Irma, 58 éves. Felsőszeli (Hómé Saliby), 1984; 10. Tóth Béla, 40 éves, Tomášikovo 1976; 11. Tóth Sándomé Godó Erzsébet, 55 éves, Tomášikovo 1974. A mondókák után zárójelben az adatközlő sorszámát adom meg.

GERLE

Olvasmányaim során a legkedvesebb, a leginkább szívhez szóló szavakat a madár és a nép kapcsolatáról a múlt század nagy néprajztudósának, Herman Ottónak A madarak hasznáról és káráról c. könyvében találtam. íme:

.......Teneked, Jó népem, megvan a madár iránt a jóindulatod; eleven eszeddel megérted az életét, hasznát, kárát, szavának megadod a bölcs értelmét is; ez az értelmezés pedig sokszor saját magad és embertársad tükre.

A madár boldogságában látod a magadét; akit szíved kíván és legjobban szeret, az néked galambod.

Hűséges párod, mely meghal, ha elszakasztják, neked gerlicemadarad; mint ennek, úgy a te szíved is megszakad.

És legnagyobb bánatodban úgy keseregsz te is, mint a fiavesztett madár."

A nép érzelemvilága, képzelőereje nyilvánul meg azokban a rövidebb-hosszabb mondókákban is, amelyekben emberi szóvá változtatják énekes barátaink hangját. írásomban ezekből szeretnék bemutatni egy csokomyit, melyet a mátyusföldi nép ajkáról jegyeztem le.

A télen-nyáron közelünkben élő cinkék a tavasz első hírnökei. Búzaszem alakú, erős, barnás színű csőrükkel fűnek-fának, embernek szertekiabálják:

Nyitni kék! Nyitni kék! Nyitni kék! (5)

A tavasz himnuszát csicsergik, zengik.

Mások szerint arra hívják fel a figyelmet, hogy már enyhébben öltözködhetünk, félretehetjük a hosszú szárú cipőt és a nagykabátot:

Kis cipő! Kis cipő! Kis cipő! (10)

Illetve:

Kicsi szűr! Kicsi szűr! Kicsi szűr! (6)

A népi időjóslás szerint ha „fűrészel" a cinke, hideg lesz. Vagyis ha olyan a hangja, mint az akadályokon sírva is győzedelmeskedő fűrészé. Reszketve sír a szorongató hidegtől, de hangjában már ott érződik a tavasz diadalittas éneke.

A bíbic, mikor tavasszal megérkezik, és a laposokon összegyűlt víz fölött káprázatos pompával végigsuhan, ezt kiabálja:

Vé-gig! Vé-gig! (9)

MEZEI

PACSIRTA -a*-10