A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-11 / 20. szám
Ságban is 61 decibelt mértünk, amiben részint az elavult helyi drótkötélpálya zaja, részint pedig a turisták kíméletlen hangoskodása a ludas. Pagáč mérnök további adatokkal is szolgál. Elmondja például, hogy a Vrátna völgyének a napi 2 300 főnyi látogatottság felelne meg a legjobban, ez e táj jellegzetes növény- és állatvilágára sem lenne zavaró hatással. Jelenleg azonban 4 200 embert tesz ki az átlagos napi látogatottság. Szombat-vasárnaponként 6 000 főre duzzad a turisták száma, különböző társadalmi és kulturális rendezvékörnyezetkárosító motorzúgás, s ehelyett a vidám madárfütty vagy a patakcsobogás erősödjék föl ismét. .. A zempléni, a Homonna (Humenné) és Nagymihály (Michalovce) környéki tavak mentén járva messziről ideszármazott ismerősömnél kopogtatok be szállást remélve. Készséggel kínál alvási lehetőséggel, sőt az asztalánál is szívesen lát, úgyhogy társalgunk is bőven. Beszélgetés közben aztán egykettőre nyék esetében pedig nem ■Ncvcocuu, muhi 8 000 látogató tartózkodik egyszerre ebben a keskeny völgyben! Hogy mindez mekkora talajkárosodással meg növénycsonkítással jár, azt aligha kell bővebben részletezni. Természetesen, a nyugalmat, a csöndet kereső erdei állatok is jócskán megsínylik ezt a kívántnál jóval nagyobb népvándorlást, hiszen szeptemberre a leglátogatottabb, legforgalmasabb turistaösvényeken nemhogy fü, de még csak kő kövön sem marad ... Legföljebb kisebbnagyobb halmokban heverő szemétkupacok! E környezetvédelmi probléma orvoslásának módja nyilvánvaló: mielőbb és határozott eszközökkel szabályozni kell Szlovákia legszebb és legértékesebb völgyei egyikének látogatottságát. A kívántnál nagyobb számban érkező turistákat, ám legfőképpen ólmot és ként okádó gépkocsijaikat még a völgy tényleges bejárata előtt fel kell tartóztatni. Ez az egyetlen módja annak, hogy elcsituljon a kiderül: csöppet sem akar megbántani, épp csak nem érti, hogy a magamfajta városi ember miért van ennyire oda ezekért a tavakért... Igaz, csak hosszadalmasabb véleménycsere után, de végül is elfogadja érvnek, hogy a külföldi turizmus jelenlegi árai mellett nemigen lehet évente a tengerparton, vagy akár a Balaton mentén nyaralni. Az ember ezért hát szívesen ideruccan az ország keleti végeibe, ha csónakázni, szörfözni, testet bizsergető fáradtságig úszkálni vagy búvárkodni kíván. Ennyiben maradunk, de házigazdám mégsem állja meg, hogy ne szóljon a helybéli nyaralással kapcsolatos „vonzatokról". Arról, hogy évente például legalább egy vagonnyi napolaj kerül a vízbe: hogy vannak olyan élelmes sátorozók (de egyéb sofőrök is!), akik a nádasokban, a parti részeken szabadulnak meg a müanyagtasakokba gyűjtött hulladéktól; hogy a széleskörű építkezés révén az építési hulladék sem kevés: hogy a látogatók fegyelmezetlenebbje bizony szanaszét Vagy akár a Kis-Fátrában, a népszerű Vrátna völgyében. 2 Még távolról sincs itt a nyári turistaidény csúcsa, de Ján Pagáč mérnök, a Kis-fátrai Természetvédelmi Körzet igazgatójár nak hangja máris bosszús: — A Vrátna völgyének, az autósforgalom szempontjából, egyetlen be járata van csupán, ahol viszont ezrével jönnek-mennek naponta a gépkocsik. Ennek környezetromboló hatásaként, pontos mérési adatok tanúsága szerint, a kipufogógázokból származó kénes meg ólmos szennyezettség köbméterenként meghaladja a 0,3 milligrammos megengedett értéket. A sokat látogatott Snilovský-nyeregben például ennek négyszeresét mértük! — zsémbel az igazgató, de rögtön indokolja is haragját: — Ezek az ólomrészecskék leülepszenek a növényzetre, esőben pedig a talajba is bekerülnek, ami végtelenül káros magára a vegetációra, de a növényzettel táplálkozó állatvilágra is. Hasonló mérésekkel jöttünk rá arra, hogy ezen a tájon egyetlen kilogramm rőzsére átlagosan 25 milligramm ólom telepszik! Sajnos, jelentős továbbá a zajkárosodás is. Állandó szintje 60—70 decibel körül ingadozik, ami kereken hússzal több a megengedettnél. A zajszint az autókemping táján a legmagasabb, itt a 90 decibelt is eléri. Szinte hihetetlenül hangzik, de való igaz, hogy a nyári turistaidény kellős közepén a Chleben, tehát másfél ezer méteres tengerszint feletti magasszórja apróbb szemetét; hogy „pusztán" biológiai veszélyként harcolni kell az algásodás ellen; hogy a halakra is káros hatással van a romló vízminőség, illetve a partok mentén látható zsúfoltság és tömeg ... Társalgunk, s én megértem jogászi pályán dolgozó házigazdám dohogását. Mérgelődik. mert veszélyeztetve látja sokéves, a törvény szigorának tekintélyt parancsoló igyekezetének eddigi eredményeit: — Sok mindent tettünk már, még több az, amit tervezünk, de az igazat megvallva néha minden fáradozásunk hiábavalónak tűnik — mondja haragosan. — Nem is annyira az anyagiak, mint inkább a munkaerőhiány a gond. Kevés az emberünk a parkok, zöldterületek karbantartására. Ámbár még ha elegendően volnának, akkor se lehetne minden rendetlen, fegyelmezetlenül szemetelő, a környezetet pusztító ember mellé egy őrt állítani. A nyaralókkal, üdülőházakkal is sok a gondunk, mert vannak, akik engedély nélkül toldják-foldják épületkéiket, mások viszont tiltott szemétlerakatokat létesítenek. Büntetni viszont csak akkor tudunk, ha tett közben csípünk rajta valakit. Kevesen tudatosítják, hogy nemcsak a víz, a tópart mindenkié, hanem a tisztán tartásával járó kötelesség is. 4 Vladimír Rösner mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa, a bratislavai Csehszlovák Környezetvédelmi Központ igazgatóhelyettese kertelés nélkül, B őszintén fogalmaz: — Abból kell kiindulni, hogy minden ember egészséges környezetben akar élni. Ezért mind a kezdeményezőkészség, mind a konkrét tettek dolgában összefogásra van szükség, elvégre a környezet- és természetvédelem nálunk is, de a földkerekség más országaiban is közös érdek. Ennek alapján kell mérlegelni, hogy egyes területeken mit lehet, mit szabad s mit kell csinálni. Lényeges például, hogy az üzemek bővítése és telepítése, a gyártmányszerkezet váltása, új lakótelepek vagy üdülőövezetek kialakítása csakis a levegöóvás és a talajvédelem szigorú irányelvei alapján történjen. Napjainknak van ugyanis egy furcsa ellentmondása: miközben romboljuk a természetet, ugyanakkor az emberben a városi élet sajátos viszonyai miatt egyre erőteljesebb az igény arra, hogy vissza-visszatérjen a természethez. Ezt a kettősséget kellene feloldani úgy, hogy vigyázzunk arra, ami van, hogy legyen mindig hová kivonulnunk a tégla- és betonrengetegből, ahonnan pihenten és felfrissültén visszatérve újra komfortos és egészséges közeg fogadja otthonában a dolgozó embert. ■■ Ezért — bárminemű sóhajtozás helyett — tenni kell valamit; \ méghozzá mielőbb! Intézkedni, } mert akkor már késő lesz, ha J sóhajtozáshoz sem lesz elegendő • tiszta levegő. Mert a tüdő, a fül, az idegek, a vörös vérsejtek türelmetlenek. Nem várják meg a vitákat, a hivatalok pereskedéseinek döntéseit. Sokkal hamarább károsodnak. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Bistika (2). Gyökeres (1) 5
