A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-05-04 / 19. szám
közben (és mellettja fotósnak sikerült ráéreznie a mesterségnek, a mesterség kellékeinek a felszín alatt meghúzódó, rejtett szépségeire, az idős mester szabad szemmel is látható, ám a többség számára mégis rejtve maradó sajátos vonásaira, és nem utolsósorban a mesterség kellékeinek és a mesternek bensőséges, lírai, az elmúlásig tartó, s a címben nagyon is találóan megfogalmazott belső kapcsolatára. A kiállítás alanyával ellentétben a fotók szerzőjét szőkébb baráti és ismerősi körén kívül alig ismerik. Ez főleg saját magának, illetve túlzott szerénységének köszönhető. Kicsit közelebbről megismerve őt s részben munkáit is, nyugodt lelkiismerettel merem leírni, hogy e néhány sorban méltatott kiállítás képein kívül is vannak olyan alkotásai, melyek megérdemelnék a nagyobb publicitást s bizonyos fokig nevet szerezhetnének alkotójuknak. NÉMETH GYULA (Holop Ferenc felvételei) ANTONÍN DVORÁK (1841-1904) A népi-nemzeti alapokon megújhodó 19. századi cseh zeneművészet legjelentősebb képviselői — Bedrich Smetana, Antonin DvoFák, Leóé Janácek, Zdenék Fibich, Josef Bohuslav Foerster — közül talán Antonín Dvorák neve vált külföldön a legszélesebb körben ismertté, már a zeneszerző életében, s ez a népszerűség tulajdonképpen azóta sem csökkent. Napjainkban leggyakrabban kamarazenéje és szimfonikus alkotásai csendülnek fel — az A-dúr zongoraötös, az F-dúr vonósnégyes, az e-moll zongoratrió, a Morva duettek, illetve a VII. d-moll szimfónia, a IX. e-moll t,Az Újvilágból") szimfónia. Az aranyrokka szimfonikus költemény, a h-moll gordonkaverseny és a Szláv táncok. Operáinak legtöbbjét a feledés homálya borítja, pedig bemutatásuk idején nemcsak nagy közönségsikert arattak, hanem komoly szakmai elismerést is kiváltottak, például a Király és szénégető, A keményfejűek vagy a Dimitrij, napjainkban viszont csak három operáját tűzik gyakrabban műsorra: A jakobinust, a Kata és az ördögöt és a fíuszalkát. Antonin Dvorák pályájának alakulását nagymértékben meghatározta származása és neveltetése. Vidéki környezetben nőtt fel (Nelahozevesben született), s mivel apja mészáros volt, gyakran került kapcsolatba a falusi néppel, korán megismerkedhetett a cseh népzenével és népi táncokkal. Eredetileg nem zenei pályára szánták, de tanárai korán felismerték tehetségét, s így a viszonyokhoz képest remek zenei nevelést kapott, több hangszeren is megtanult játszani. Különösen a vonósokat és az orgonát kedvelte — néhány évig templomi orgonistaként is működött —, de zeneszerzői hajlamai is korán megmutatkoztak. 1859-től zenekari brácsásként keresi a mindennapravalót, s ebben a minőségében került először kapcsolatba Bedrich Smetanával is, aki a színházi zenekar karmestereként felfigyelt az ifjú Dvorák néhány kompozíciójára. Smetana volt az, aki bemutatta Májusi éj c. zenekari noctumóját és III. szimfóniáját, s ennek köszönhetően Dvorák szinte egyik napról a másikra híressé vált. Smetana hatására mélyült el a cseh népzene tanulmányozásában is; egyre több népi táncmotívum tűnik fel zenéjében, s a korabeli cseh költők verseire írt dalaiban a cseh népdalok hatása is vitathatatlanul kimutatható. A másik oldalon viszont a korabeli európai muzsikával is ismerkedik, s mindenekelőtt Beethoven és Brahms zenéje ragadja magával.Oohannes Brahmsszal személyesen is alkalma nyílt találkozni, kapcsolatuk barátivá válik, s Brahmsnak nem kis érdemei vannak abban, hogy Dvorák művészetére már korán felfigyelnek az osztrák—magyar monarchia határain túl is. Dvorákot mind gyakrabban hívják külföldi fellépésekre, ahol elsősorban saját műveinek karmestereként szerepel. Különösen Angliában rajonganak érte, a vezető napilapok terjedelmes cikkekben számolnak be hangversenyeiről, s talán ennek a komoly visszhangnak is köszönhető, hogy egy lelkes amerikai hölgy, Jeanett M. Thurber felkérte őt, legyen az általa alapított Amerikai Nemzeti Konzervatórium művészeti igazgatója. Dvorák — elsősorban anyagi okokból — elfogadta ezt a megbízatást és közel három esztendőt töltött az Újvilágban. Itt született egyik legismertebb alkotása, a IX. szimfónia, amelyet általában csak Újvilág vagy Az Újvilágból jelzővel illetnek. Ebben sokan az amerikai, mindenekelőtt az indián népzene hatását is felfedezni vélik, ami#elképzelhetó ugyan, de sokkal erősebben szólal meg a műben a szülőföld utáni vágyakozás, s így lesz a IX. szimfónia tulajdonképpen a haza apoteózisa. Dvorák 1895-ben visszatér az Újvilágból és többé már nem kívánkozik oda. A prágai konzervatórium tanáraként, véli, sokkal hasznosabb munkát végezhet, mintha ugyanezt New Yorkban tenné. Számos kiváló tanítványt nevelt, akik a későbbiekben fontos szerepet játszottak a cseh zenei életben és öregbítették a cseh zene hírnevét külföldön is. Antonín Dvorák életének utolsó éveiben különböző betegségekkel viaskodott, de igy is rendületlenül dolgozott szinte az utolsó percig. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. május 1 -én ragadta el a halál. (lacza) 11
