A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-20 / 17. szám
ségü gömöri tájnak, de nem kevésbé Bácskái Bélának, aki ugyancsak ott élt, dolgozott, s akinek azóta lezárult életművét példátlan befolyással alakította a gömöri táj. Bácskái felismerte a fiatal gyerekember rendkívüli rajzkészségét és személyes kapcsolat által tapasztalhatta benne azt az érzékenységet, ami meggyőződése szerint csakis ez egyetlen hivatásra predesztinálta Dúdor Istvánt. Általa jutott el Szabó Gyulához s így aztán az esztendők folyamán e két rendkívüli művészember lett Dúdor tanítómestere. Azt követően, hogy szülőfalujából a városba ment, Milan Mravecben lelt új barátra, tanítóra. Amit addig tudott, azt később az akadémiai tanítómester s maga az iskola „szervezte" rendszerré. Az elementáris tehetség, a mesterek példája és segítőkészsége, a kitartást edző megpróbáltatások, végül pedig a jó iskola volt tehát az, ami Dúdor Istvánt azzá érlelte, akinek ma ismerhetjük. Bizonyosságot nyert, hogy évei nem kallódtak el, sőt ezek az elkallódottnak látszó idők töltötték fel őt azzal a művészi energiával, ami művészetének nyilvánvaló többletét jelenti. Talán nincs is olyan munkája, amelyik valamilyen módon ne kavarná fel az embert, mert amiről, s ahogyan szólni akar, az egyetlen esetben sem közelít felszínesen. Vásznain, rajzain a mívesség számonkérésének igénye nélkül időzik el a gondolat. A tetszelgés, a szépelgés nem elhatározás szerint, de ösztönösen áll tőle távol, akárcsak az elegancia, vagy a hazugság, a tartalmi hamisítás kísérlete. Szín- és formavilága könnyen azonosítható, de műveinek mégsem ez a jellemzője, hanem az. RESZELI FERENC A szerző reprodukciója Az 1949-ben a gömöri Deresken (Držkovce) született Dúdor István az alapiskola elvégzése után villanyszerelő-tanoncnak szegődött, de már akkor nyilvánvaló volt, hogy ezt csakis a körülmények kényszerűségében tette. Festő akart lenni s mert ez az elhatározása a későbbiek során is megmásítatlan maradt — valóban festő lett belőle, méghozzá nemzedékének az egyik legtehetségesebbje. A köztes időben igencsak sokat hánykódott, hiszen az esztendők hosszú során át hasztalan jelentkezett a főiskolára, míg aztán 1973-ban felvették a Prágai Képzőművészeti Akadémiára, ahol a kiváló festő és pedagógus, a nemzeti művész, František Jiroudek műtermében töltötte le „tanulóéveit". Dúdor már korai gyerekkorában eleven kapcsolatba került a.képzőművészettel, mert szülőfaluja, lévén fazekasfalu, a legtermészetesebb módon adta számára ezt az indíttatást. De túl mindezen része volt ebben az ihlető szép-Dúdor István: Gömöri táj (olaj, 1980). Magántulajdon. ahogyan a színek és formák nyelvén szól valamiről. A táj, lehet bármilyen szép, — sosem a szépségről, vagy a harmónia bájairól szól a vásznain, hanem a rejtekező drámaiságot tárja fel. Ha akarja sem tudja elkerülni, mert látni sem tudja máshogyan. Dúdor István a főiskola befejezése óta számos önálló s még több csoportos kiállításon bizonyította be, hogy mennyire helyes volt nem eltántorodnia elhatározásától, miszerint festő akar lenni. Az lett, s nevét ma nemzedékének élén jegyezhetjük. Művei hazai képtárakban, múzeumokban, magángyűjteményekben találhatók. á HÉT galériája
