A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-13 / 16. szám
Csak egy percre... Aki csak egy kicsit is jártas a hazai magyar folklórhagyományok ápolásának tárgykörében, az okvetlenül ismeri KATONA ISTVÁN nevét, aki egyébként lapunk számára is írt már a közelmúltban egy komoly figyelmet keltő, a régi népi hangszereket bemutató sorozatot. Neve eleddig a Komáromi (Komámo) Járási Népművelési Központ melodikusaként, de legfőképp az országszerte népszerű Hajós Táncegyüttes vezetőjeként volt ismert. 1983 őszétől azonban Bratislavában is gyakran találkozni vele. — Vajon miért? — Mert az új idény kezdete óta az Ifjú Szivek dramaturgja és koreográfusa lettem. — Milyen egyéni és művészi elképzelésekkel vállaltad el ezt a megbízatást? — Kulcsár Tiborral, az együttes igazgatójával akkor is, de azóta is többször részletesen elemeztük az Ifjú Szívek jelenlegi helyzetét, anyagi és művészi lehetőségeit. Beszélgetéseink eredményeképpen aztán az együttes művészeti tanácsában megpróbáltuk pontosabban meghatározni azt a feladatkört, amelyet a Szíveknek a csehszlovákiai magyar néptáncmozgalom egészében játszania kellene. Dramaturgként és koreográfusként egyaránt az a célom, hogy együttesünk értékmérő és tanácsadó központja legyen a hazai magyar amatőr táncmozgalomnak. — Véleményed szerint miként valósítható meg ez a rokonszenves célkitűzés? — Úgy, hogy munkánkban lényegében a visszalépés fog előrelépést jelenteni! A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy karakterében izgalmasabb, tartalmában autentikusabb parasztanyaggal fogunk dolgozni. Szeretném, hogy most alakuló kamaraműsorunk, de idővel majd az egész együttes úgynevezett nagyprodukciója is közvetlen és eredeti legyen. — Mi kell ehhez? — Hogy nyitottabbá váljunk a saját közönségünk felé, hogy gyakrabban járjunk parasztnézőbe. Sokan tudnak még jól, eredetien táncolni vidéken, csak meg kell az illetőket látogatni. Az egykori Népes szellemét folytatva, jó lenne az Ifjú Szíveket a szlovákiai magyar népi táncmozgalom fontos műhelyévé alakítani. — Ne vedd rosszmájúságnak ha megkérdem : ez a Szőttessel való rivaiitást jelenti? — Nem! Sokkal inkább az együttműködést és egymás kiegészítését. — Mindez azt jelenti, hogy hűtlenné váltál a Hajóshoz? — Dehogy lettem! Hétfőn és szerdán a Szívekkel, kedden és csütörtökön a Hajóssal próbálok. És Komáromhoz sem lettem hűtlen, hiszen nyolc táncházzenekar, a Tátika, a Csalló, a Palóc és a Hajós, illetve egy-egy szlovák és magyarországi vendégegyüttes részvételével itt rendezzük május 12-én az első országos táncháztalálkozót! (mik-) Fotó: Prandl Idejének karmestere a PONTOS ÓRA K/ervo/v/ ZS. NAGY LAJOS RENDETLEN NAPLÓ FÉLLÁBON Egy reggel arra ébredtem, hogy fáj a lábam, este még semmi baja sem volt, akár simít is táncolhattam volna, reggelre viszont szép gömbölyűre dagadt, hökkentőn, hitetlenkedve néztem, alig bírtam ráállni és olyan sántikálva mentem ki a fürdőszobába, mint egy jobb sorsra érdemes ördög. Zuhanyozás közben azon tépelődtem, mitől fájdulhat meg az ember lába — alvás közben. Mitől dagadhat be? Mitől kékülhet és zöldülhet meg? Mert míg csörgött rám a langyos víz, észrevettem, hogy a jobb lábam a bokám alatt a színét kezdi változtatni, sőt már meg is változtatta, valószínűleg még az éjszaka, de csak most vettem észre, miután teljesen felébredtem. Talán valamibe belerúgtam álmomban ? így tűnődtem és töprengtem, de senki se higyje, hogy túl bánatosan, szomorún; sőt... sziszegtem bár, de ez amolyan derűs, optimista sziszegés volt, mint amikor a szaunában nyírfavesszővel jól megcsapkodják az ember testét. Egy írónak nem,a lába a legfontosabb testrésze, hanem a keze. Esetleg a feje. Hallottam már ugyan íróról, aki lábbal írt, mert ellőtték vagy levágták a kezét, de ez igen ritka kivétel. Fej nélküli íróról viszont még nem hallottam, legföljebb átvitt értelemben. Sziszegek és jajgatok ugyan, amióta fáj a lábam, de egészen vidáman. A lábfájásnak, úgy látom több az előnye, mint a hátránya. Az emberek egy része, látva luciferi sántaságom, kedvesebb lett hozzám, kedvesebb és elözékenyebb, az autóbuszban rendszerint mindig akad valaki, aki átadja a helyét a munkahelyemen nem szidnak le, ha elkések, az üzletben a sorbanállók maguk elé engednek. S még nem is szóltam az otthoni előnyökről: mostanában nem kell lehordanom a szemetet, nem kell porszívóznom, lyukakat fúrni a falba, egyszóval szinte semmi mellékes munkát nem kell csinálnom. RÁDIÓM KIMÚLÁSA Újabb rejtély: miért töri össze az ember a saját rádióját? Jó kis tranzisztoros készülék volt, szinte minden európai rádióállomást fogni lehetett rajta, jobban szólt mint a régi „ötlámpásos" készülék, néha sistergett és füttyögött is, ilyenkor azt gondolhattam, sikerült elkapnom valamelyik idegen égitest rádiójeleit, két szögletes elemmel működött, néha több hónapon át. Miért vágtam hát a földhöz? Jó volt őt hallgatni hajnalonta, ilyenkor halkan szólt, hogy ne zavarja a szomszédokat, szelíden áradtak szét belőle szobámban a legvadabb hírek is, a két híradás között szóló zene hullámain újra álomba ringatóztam, s így ment ez reggelig, de este is szívesen hallgattam. Miért törtem hát őt össze? Igaz, az utóbbi időben egyre idegesebben figyeltem rá. A hírek kezdtek túl egyhangúak lenni: lövöldözés itt, lövöldözés ott, lövöldözés amott. Béketárgyalások, konferenciák, fegyverkezés. Tegnap aztán betelt a pohár. Hajnali öt órakor ezt hallom elhűlve: „Ma a tegnapihoz hasonló időjárás várható: enyhe napsütés, gyenge, változó irányú szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet .. De ezt már nem vártam meg: vérbeborult aggyal fölkaptam és földhöz vágtam a kis bakelitkészüléket. Ripítyára törött, talán mondanom sem kell. Még mindig itt hever lábam előtt a rengeteg tönkrezúzott alkatrész. A feleségem duzzog, pedig neki kell összesöpörni és levinni a szemétkukába. Nekem fáj a lábam. ÜZEMZAVAR - AZ EGÉSZ VONALON Megyek a tisztítóba. A tisztaság, egyebár, fél egészség. Nem a lelkivilágomat akarom megtisztittatni, erre még nincsenek sem üzemeink, sem vállalataink, hanem a ruhámat, továbbá a család fehérneműjét, a lepedőket, abroszokat, függönyöket, sőt még egy álperzsaszönyeget is. Ekkor ütnek — képletesen szólva — először orrba: másutt tisztítják a szőnyegeket, megint másutt a nagykabátokat és öltönyöket, és teljesen másvalahol a fehérneműt. Könnyű lenne, ha autóm lenne, gondolom, ámbár akkor még azt is tísztíttatnom kellene, így, automobil nélkül, fájó lábbal, éppen öt órámba telik. ÉS ez még hagyján, de amikor a megjelölt időpontban megjelenek a fehérnemű-tisztítóban, egy ájtatos képű lány közli velem, hogy sajnálja, de fehérneműim még nem tiszták. És mikor tisztulnak meg, kérdezem. Jöjjek úgy három hét múlva, mondja ő. Ugyanez történt a nagykabátokkal, öltönyökkel és a hamis perzsaszőnyeggel is. A minap üzemzavar volt az egész vonalon. Azzal kezdődött, hogy elromlott a felvonó. Nem most romlott el, hanem már három nappal ezelőtt. Úgy látszik nincs aki megcsinálja (Egyébként állítólag lakótársaim kisiskolás gyerekei rontották el. Úgyes gyerekek. E sorok írója akkor se tudná elrontani ha ezer koronát igémének érte.) Gyalog sántikáltam le a nyolcadik emeletről két szatyor limonádés és sörösüveggel. A legközelebbi üzlet, ahol üvegeimet beválthattam volna és ahol élelmiszert akartam vásárolni, zárva volt. „Leltár miatt." És zárva volt a hentesbolt, a trafik, a virágüzlet — a hosszú utcán végesteien végig mindenütt leltároztak, gondoltam, legalább telefonálok munkahelyemre: késni fogok. A három, ürhajós-szkafandene emlékeztető telefon megette az összes aprópénzemet. Alázatosan és illegálisan bicegtem a lakótelep legnagyobb üzletházáig. Ott nem leltároznak, viszont olyan embersorok várakoztak, hogy elállt a lélegzetem. Ami ezután következett, az, elismerem, léhaság, illetlenség, gyermekded gondolkozásra valló cselekedet volt: elkezdtem célbadobálni. Az üres üvegekkel, természetesen. Haragosan félrevonultam sántítva, mint egy angolkóros bukott angyal, az üzlet mögött találtam egy félig kicsavart, ittfelejtett jelzőtáblát, lemértem magamnak tíz méternyi távolságot és célbavettem. Már az ötödik elhajított üveg után egész szép kis szurkológárda gyűlt körém. Minden találat után megtapsoltak. Az eredmény: tizenöt találat húsz üvegből. És húsz korona. Kár — vigye el az ördög! 23
