A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-04-06 / 15. szám
A Gercen utca vége és a Palota tér, szemben a Téli Palota Leningrád. Ezt sugallják az évszázados — a háború alatt sokszor megrongált, nem egyszer szinte földig rombolt, ám a győzelem után restaurált vagy (az eredeti tervek szerint) teljesen újjáépített — építészeti emlékek, az Orosz Múzeum s a világhírű Ermitázs annak idején evakuált, s ma is féltve őrzött kincsei, a köztéri szobrok, a színvonalas színházi előadások, hangversenyek, ezt sugallja a város egész atmoszférája. Felemelő érzés Leningrád utcáit járni: az ember itt szinte belélegzi a történelmet, az új világ születésének s fejlődésének emberfelemelö történelmét. A hatalmas Palota téren, ahol kilenc hektárnyi területen az Állami Ermitázs részét képező Téli Palota áll, most népünnepélyeket vagy felvonulásokat tartanak, május elsejéket ünnepelnek, századunk elején viszont nem egyszer vér folyt: itt „rendezte meg" a cári önkény a véres vasárnapot, tizenhét októberében pedig innen, a Főparancsnokság épületének hatalmas árkádja alól indultak a pétervári munkások a Téli Palota ostromára, az új, emberhez méltó élet meghódítására. A Néva... Az Auróra cirkáló, melynek ágyúszava azt jelezte, hogy új fejezet, új kor kezdődik bolygónk s az emberiség történelmében ... A Péter-Pál erőd. A Péter-Pál erőd Névai Kapuja, amelyen át a múlt században a halálra ítélteket vezették a vesztőhelyre; mielőtt megtudta volna, hogy kegyelmet kapott, ezen a kapun át indult halálába Dosztojevszkij, a halhatatlan regényíró is, aki most az Alekszandr Nyevszkij monostor temetőjében nyugszik, nem messze a zene óriásaitól, Csajkovszkij -A Péter-Pál erőd Névai Kapuja A Nyevszkij proszpekt tói, Rimszkij-Korszakovtól, Glinkától, Rubinsteintől, Borogyintól, Muszorgszkijtól... A zene ... A huszadik század hangadója kétségtelenül az orosz zene lett: Sztravinszkij, Prokofjev, Sosztakovics zenéje. Dmitrij Sosztakovics ugyancsak Leningrádban s Leningráddal, a blokád idején nőtt óriássá: a csodálatos Hetedik — „Leningrádi"-nak is nevezett — szimfóniával. A Leningrádi Rádió Szimfonikus Zenekara mintegy százhatvan koncertet adott a blokád idején: a Hetedik szimfónia 1942. augusztus 9-én, este 7 órakor, Eliaszberg karmester vezényletével hangzott fel először. A filharmónia nagytermében a túlélők foglaltak helyet: azok az emberek, akik a blokád első, rettenetes telét (tüzelőanyagot, élelmiszert, villanyáramot nélkülözve) túlélték. A zenekar azonban nemcsak nekik játszott. A teremben mikrofonok, az utcákon pedig hangszórók voltak: megálltak alattuk az emberek, s hallgatták a magukról szóló szimfóniát. És hallgatták Sosztakovics müvét a rádióhallgatók: Moszkvában, Londonban, New Yorkban, s a fronton is... Noha a fasizmus csak 1945 májusában szenvedett végleg vereséget, a kultúra és a civilizáció, a nem „ünneplőruhaként" viselt, hanem a helytállás eszközeként használt műveltség már jóval korábban győzedelmeskedett felette. - ** Leningrádnak, a világ legészakibb nagyvárosának — melynek Hitler mindenekelőtt a lakosságát akarta elpusztítani — ma csaknem ötmillió lakosa van ... VARGA ERZSÉBET A legendás hősi 5:3-ról Kijevi látogatásomkor az Ukrajna Szálló 21. emeletén laktam. Szobám ablakából ráláttam a Központi Stadion hatalmas tömbjére. Tudtam, hogy az ötvenezer nézőre méretezett stadiont húsz évvel ezelőtt építették, s láttam, nagyszerű sporttelepet létesítettek körülötte, de mivel nem vagyok sportoló, hát különösebb érdeklődést nem keltett bennem a látvány. Már épp hazautazni készültem, amikor kijevi barátom arról kezdett mesélni, hogy a második világháború idején a stadion helyén még erdőség volt — a Goloszejev erdő, ahol a német megszállók katonai tábort létesítettek. — Ott játszották azt a legendás hősi mérkőzést! Erre felfigyeltem. Kérésemre a barátom részletesen elmesélte a DYNAMO csapatának és a Luftwaffe válogatott játékosainak rendhagyó, nem éppen barátságos, inkább halálos mérkőzésének történetét: Kijev fasiszta megszállásakor a németek hadifogságába esett a DYNAMO csapatának mind a tizenegy játékosa. Amikor a fasiszták parancsnoksága erre rájött, összegyűjtötték őket és megparancsolták nekik: a szokásos felállásban a szokásos vörös mezükben mérkőzzenek meg a Luftwaffe válogatott játékosainak csapatával. A mérkőzést 1942. június 19-én rendezték meg. Az egyik partjelző bíró, az egyenruhás gestapós már az öltözőben figyelmeztette őket: Nálunk csak egyféle köszöntés létezik, a „Heil Hitler", ezt ne feledjétek! A DYNAMO játékosai ennek ellenére a kivonuláskor a szokásos módon üdvözölték a nézőket: „Fiskult-hurrá! Azután megkezdődött a mérkőzés. A német játékosok jó erőben voltak, ráaduspl előzetes edzéssel készültek is a játékra. Az első félidő eredménye 3:2 lett a hitleristák javára. A szünetben, amikor a németek valóságos ünneplést rendeztek a végső győzelem biztos tudatában, a DYNAMO játékosai megbeszélték, hogy taktikát változtatnak. Elképzelésüket meg is valósították, s a végeredmény 5:3 lett a javukra. Akkor még megmentette őket a fasiszták dühétől az őrzésükre rendelt különleges alakulat, de a bosszú mégsem maradt el. Okot keresve és találva egymás után végezték ki a góllövőket. Ivan Kuzmenko, Nyikolaj Truszevics, Alekszej Klimenko, Nyikolaj Korotkics főbelövetése után az ötödik gól szerzője. Makar Goncsarenko következett volna. Igazán a véletlen műve, hogy ő életben maradt. — Ez persze megint egy más történet — fejezte be a barátom —, majd azt is elmondom, ha legközelebb nálunk jársz, és akkor megmutatom a Dynamo Stadion előtti négy góllövő tiszteletére épített emlékművet is. Most nincs rá idő, igyekezett, csomagolj csak tovább. Annyi időm persze volt, hogy az ablakból lefényképezzem a legendás és hősi 5:3-as mérkőzés egykori színhelyét, ahol éppen felvonultak a spartakiádra készülő ifjú sportolók és megígértem, hogy előbb vagy utóbb megint Kijevbe látogatok. s akkor meghallgatom a következő történetet. HAJDÚ ANDRÁS (A szerző felvétele) 7
