A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-30 / 14. szám
Háromszáz évvel ezelőtt született Ocsován a 18. század első felének legkiválóbb magyarországi tudósa, a négy nyelven publikáló Bél Mátyás. Nevét már maga is kétféleképpen írja: magyarul Bélnek, latinul, szlovákul és németül Beinek. Ugyanilyen nevű apja negyedtelkes jobbágy és a kisvárosnak (oppidium) nevezett falucska mészárszékének bérlője volt. Latin életrajzában anyját Cseszneki Erzsébetnek nevezi, Béltől mi sem állt távolabb, mint a nemzeti elfogultság; német nőt vett feleségül, s ha németül írt, ez iránt a nép iránt is teljes rokonszenvét nyilvánította ki. Kétségkívül hármas kötődés, három nép iránti forró szimpátia jellemezte öntudatát, s ezen felül mint evangélikus papnak elsősorban a protestánsok világszemlélete uralta tudatát. Tanulmányait Losoncon, Besztercebányán, Pozsonyban, Káinokon az evangélikus iskolákban kezdte. A pozsonyi Burius János közvetítésével már korán megismerkedett az evangélikusok közt elhajlásnak számító pietizmussal (kegyességtannal), majd a német felvilágosodás előhírnökeivel is. 1704-ben egyetemi' tanulmányokra Haliéba ment, s itt A. H. Francke, a német pietizmus vezére, felismerte tehetségét, tanárul alkalmazta nevelőintézetében, s rábízta saját fia tanítását is. 1708-ban hazatérve a besztercei iskola tanára lett, a bevonuló labancok rövidesen elfogták, mint kurucot, halálra ítélték, de pártfogói közbenjárására megkegyelmeztek neki. 1714-től a pozsonyi evangélikus gimnázium rektora lett, s az intézményt az ország egyik legszínvonalasabb és legnagyobb iskolájává fejlesztette. 1719-től haláláig a pozsonyi német evangélikusok papja volt, s közben a magyarországi tudományos élet legnagyobb szabású vállalkozásait vezette. Műveinek legnagyobb részét a tudományok nemzetközi nyelvén, latinul tette közzé. Rendkívül művelt polihisztor volt: foglalkozott természettudományokkal, nyelvészettel, történelemmel, földrajzzal stb. Első nyomtatványait Kassai M. György gyűjtötte egybe, s a berlini Magyar Intézetben találhatók. Ezekből is kitűnik, hogy tudatosan törekedett a négynyelvüségre: a latint Bél Mátyás (1684-1749) az európai tudományos közvélemény kedvéért, a magyart, szlovákot és németet pedig a hazai népek kedvéért ápolta. Legelső nyomtatványát magyarul adta ki mint a besztercei iskola tanulója, feltehetően 1704-ben, mert II. Rákóczi Ferencet már fejedelemnek (erdélyi) nevezi. A két lapnyi ajánlást talán alkalmi verseihez írta (töredék) „nagy becsületre méltó patrónusainak", kezdve a városbírótól, Veisz Györgytől, folytatva Fischer Mihállyal, az ércbányák felügyelőjével s a város valamennyi tisztviselőjével, tanácsosával. A másik töredékben egy rövid latin előszó és alkalmi versek találhatók, latin, magyar, szlovák és német nyelven. Ezek egy házasulandó párt dicsőítenek 1706-ban, s a szlovák vers végén azt mondja, hogy jókívánságait négy nyelven fejezte ki. A harmadik töredék (1708-ból) szintén négy nyelvű verseket tartalmaz, barátja, Strba György haláláról. A népi nyelvek ápolása a hallei pietizmus programjába tartozott, de Bél jelleméből fakadt, hogy mindig azonosult azzal a néppel, amelynek írt. Bél első könyvét latinul adta ki Berlinben, 1713-ban A magyar nyelv történetének két könyve címmel. Úgy látszik, erősen érdekelte a népek és a nyelvek őstörténete, s ezekről kora kevésbé tudományos nézeteit gyűjtötte egybe. Forrásként főként Otrokócsi Fóris Ferenc magyar írásaira hivatkozik, s a magyarokat hun, szkíta, avar elődökkel azonosítja, s átveszi a 16. századi reformációnak azt a nézetét is, hogy nyelvünk rokon az ószövetségi héberrel. Hasonlóan ellentmondásos nézeteket hangoztat a Tanulmányok a régi hun-szkíta irodalomról (Lipcse, 1718) c. könyvében is. A székely rovásírásban véli felfedezni a magyarok ősi írását. A Lőcsén, 1718-ban kiadott Német nyelvtanában Bélre jellemző összehasonlító nyelvészeti, történeti bevezetést találunk: „A magyar nép dicsőségéhez tartozik, hogy több nyelvet szokott anyanyelvként használni. A magyaron és latinon kívül ugyanis, mely itt a nép között is elterjedt a szlovák és német már az ősi időkben polgárjogot nyert. A vállalkozás célja nem engedi, hogy e dolgot tüzetesebben nyomon kövessük. A szlovákokról szerintem egészen bizonyos és tisztázott, hogy llliricumból jöttek ide, mielőtt a hunok elfoglalták volna Pannóniát, s a gepidákkal és gotokkal hosszú ideig kegyetlen háborúkat vívtak. A hunok a gótok elűzése után egyezségre léptek velük, s nemcsak megtűrték, hanem a németek ellen indított hadjárataikban társukká is fogadták őket." Leghatalmasabb művét a Notitiat Bél évtizedekig készítette elő kiterjedt munkatársi hálózattal, számtalan forrás és oklevél szorgalmas egybegyűjtésével. Már 1723-ban Nürnbergben vaskos, latin nyelvű kötetet adott ki a mű tervezetéről és előkészítéséről Az igazán tökéleteset egy szóval ki lehet fejezni. Minden további szuperlatívusz csak elvon valamit a fogalom teljességéből, ahelyett hogy hozzáadna" — Feuer Mária írta ezeket a találó szavakat Szvjatoszlav Richter egyik hangversenye után. Richter művészetének titkát kritikák, elemző írások, tanulmányok sokasága feszegette, boncolgatta. Megállapításaik gyakran eltérőek, egyik ebben, másik abban véli látni zsenialitását, egyben azonban megegyeznek; a szovjet zongoraművész korunk egyik legnagyobb előadóművésze, lenyűgöző egyéniség, játéka senkiéhez sem hasonlítható. „Először művész volt, aztán vált elsőrangú virtuózzá. Több jelentős festőművész azt állította, hogy amennyiben a festészetnek szentelte volna magát, ezen a területen is ugyanolyan magas művészi fokot ért volna el, mint a zongorajátékban" — mondta egy alkalommal Henrich Neuhaus professzor, Richter egykori mestere. Valójában szinte csak a véletlenen múlott, hogy Richter annak idején a zenei pálya mellett döntött. Noha olyan házban nőtt fel, ahol mindenki zenével foglalkozott — német—lengyel származású apja az ogyesszai konzervatórium zongoratanára volt, anyja a Verdi által is nagyrabecsült svéd operaénekesnő, Jenny Und távoli rokona volt, s zenei hagyományokban gazdag családban nevelkedett — az ö zenei képzésére senki sem szakított magának sok időt, noha tehetsége nagyon korán megmu-A zongora virtuóza (Szvjatoszlav Richter hetvenéves) tatkozott. A nagyobbacska fiút gyakran hagyták magára, így kedvére zongorázhatott, rögtönözhetett, böngészhette apja gazdag zenei könyvtárát. Rendszeres zenei tanulmányokat nem végzett, zeneiskolába se járt. Igaz, hogy a zongorázást maga sem vette túl komolyan; noha naponta hosszú órákat töltött a zongoránál, a zenénél is jobban vonzotta az irodalom, a filozófia és a képzőművészet. Tizenhat éves korában, a középiskola elvégzése után mégis a zene mellett döntött, az ogyesszai színház korrepetitora lett. Mivel kiskora óta lelkesedett az operáért, szerette ezt a munkát, de titokban mégis a karmesteri pálcáról ábrándozott. A színház vezető karnagya szakmai féltékenységből mindent elkövetett, hogy a ragyogóan tehetséges fiatal zongorista ne vezényelhessen. A csalódott Richter Moszkvába ment. A konzervatóriumon nem kis feltűnést keltett azzal a kívánságával, hogy Neuhaus professzornál szeretné folytatni tanulmányait. Az ország legnevesebb zongorapedagógusa, aki először azzal utasította el a szintén Ogyesszából jött Gilelset, hogy hozzá hasonló zongorista akad bőven Moszkvában is, csak tanítványai kérlelésének engedve hallgatta meg a vakmerő 22 éves fiatalembert, aki rendszeres zenei tanulmányok és zeneiskolai bizonyítvány nélkül kérte felvételét a patinás intézetbe. Noha Richter még akkor sem volt biztos abban, hogy végleg a zongoránál marad, ez a találkozás eldöntötte a sorsát. „Richtemek már nem volt mit tanítanom, csak tanácsokkal láttam el" — mondta a konzervatórium! évekről Neuhaus professzor. Első önálló fellépésére 1942-ben került sor Moszkvában, de már előzőleg is többször szerepelt mestere hangversenyein. A döntő sikert, a hírnevet a háború utáni első országos zongoraverseny hozta meg, ahol első díjat nyert. Karrierje innen már töretlenül ívelt felfelé. Számára a zene a legtermészetesebb kifejezőeszköz. Virtuóz technikája, amely olyan tökéletes, hogy szinte észrevehetetlen, csak arra szolgál, hogy gondolatokat, érzelmeket öntsön formába, a mű lényegét közvetítse. Többször szemére vetették, hogy a nagy zongoraversenyek szólórészei az ő előadásában nem domborodnak ki eléggé, szinte beleolvadnak a zenekari részekbe, mintha ezekben a művekben tartózkodóbb lenne, nem csillantana fel semmit a saját egyéniségéből. Bírálói stílusának lényegére tapintottak, anélkül, hogy megértették volna azt. Richter nem az előadóművész virtuozitásának bemutatására alkalmat adó verseny[A régi és új Magyarország leírásának előfutára (Prodromus)]. Magyarország első teljes földrajzi, történeti, néprajzi, gazdasági, művelődésügyi leírását tervezte, s munkatársai buzdítására ebből már részletet is közölt a Prodromusban. Külön figyelmet szentel a bortermelésnek, a gyógyvizek leírásának, a föld kincseinek, de mindenekelőtt a népnek, a nemzetiségi viszonyoknak. Ö az első magyarországi tudós, aki részletesen foglalkozik a szlovákok életével, népszokásaival stb. Fö műve a mai napig is kincsesbánya a néprajzi, történelmi, mezőgazdasági múlt megismeréséhez. Az anyaggyűjtéshez pontos kérdőívet szerkesztett diákjai számára is, de a mások adatait gondosan ellenőrizte, leginkább az egyes helységekben. Ezért sokat utazott, levelezett, kérdezősködött, s nem csoda, hogy a megyék tisztviselői rövidesen feljelentették mint külföldi hatalom hírszerzőjét. Erre egy „alázatos" könyörgéssel a császárhoz és a pozsonyi helytartótanácshoz fordult, megmagyarázva hatalmas művének tudományos és becsületes szándékát. Ettől kezdve maga a császár is támogatta, s meghagyta a vármegyének, hogy legyenek segítségére mind az anyaggyűjtésben, mind a megyénként elkészülő Notitia kéziratának korrigálásában. A mű célja Bél szerint: „Legédesebb hazánk díszére fog szolgálni, s nagy mértékben fog hozzájárulni a hazánkról terjesztett legrútabb félreértések kiküszöböléséhez." Az óriási munka azonban meghaladta Bél erejét: már a IV. testes kötet megjelenése után szélütés érte, s az V. kötet megjelenése előtt meghalt. A megjelent kötetek főként a felső-magyarországi megyékkel foglalkoznak, az első másfél kötet Pozsony városával és megyéjével. A hátralevő megyék több tízezer lapra terjedő kéziratát Batthyány esztergomi hercegprímás vásárolta meg, s ebből, valamint az Országos Széchényi Könyvtárba, a pozsonyi ev. líceum könyvtárába került műveiből manapság is számos müvet adnak ki mind Magyarországon, mind Szlovákiában. CSANDA SÁNDOR mű szólórészeit szólaltatja meg bravúrosan, hanem az egész mű egységes előadását szolgálja példaadó alázattal. Ezért hangzanak úgy ezek a zongoraversenyek az ő közreműködésével, mintha egyetlen márványtömbböl faragták volna őket. A magamutogatás teljes hiánya mutatkozik meg abban is, hogy szívesen kamaramuzsikál és gyakran vállalkozik dalénekesek kíséretére. Manapság gyakran vitatkoznak a zenészek a modern játékstílusról. Sokan úgy vélik, hogy a játékba vitt érzelem idejétmúlt, korunkkal összeegyeztethetetlen művészi megnyilvánulás, s a zenei mondanivaló tárgyilagos, objektív megközelítését tartják követendőnek. Richter példája mutatja, mennyire nem helytálló ez a felfogás. Mer szenvedélyes és emocionális lenni, ugyanakkor „a legszubjektivebb szenvedélyt is a legtudatosabb objektivitással fogalmazza meg". Hallatlan szuggesztivitásának — ismét Feuer Máriát idézve — az a titka, hogy „halálosan komolyan veszi azt, amit csinál. Intenzitása olyan fokú, hogy az embernek szinte az az érzése; a művész bármelyik pillanatban belehalhat a játékba. Richter művészi alkata tragikus, de magában hordja a katharzist is: azt a gondolatot, hogy művészetet, alkotást és az életet, amelynek teljessége nélkül nincs sem művészet, sem alkotás, csak ilyen komolyan lehet venni." VOJTEK KATALIN 15
