A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-03-30 / 14. szám

«

Hallottukolvastukláttuk

Innenonnan

FOLYÓIRAT

Egymásra találni

Egy évekkel ezelőtti interjúban kérdeztem Vojtech Kondróttól, hogyan jutott el a magyar költészethez. „Úgy — válaszolta ő —, hogy anyanyelvemen kívül magyarul tudok a legjobban — és mert szeretem a magyar költészetet. Magyarul még odahaza tanultam meg és gyermekkorom óta párhuzamosan használom a szlovákot és a magyart. Ez utóbbit inkább nagyanyám jóvoltából, aki csak magyarul tudott. Műfordítói munkásságom útja a következő: Már a bratislavai természettudományi kar hallgatójaként, pusztán a magam gyönyörűségére Petőfit, magyar népköltészetet, sőt magyar közvetítéssel cigány népdalszövegeket tolmácsoltam. Később egyet-mást közzé is tettem ezekből a fordításokból. De a magyar irodalom rendszeresebb tolmácsolását — saját költészetem művelése mellett — csak néhány évvel később, 1966-ban kezdtem el.

Eddig nyolc kötetet fordított le Vojtech Kondrót. Legutolsó fordítását Nagy László válogatott versei fémjelzik. Erről a kötetről ír E. Fehér Pál az Élet és Irodalom ezévi negyedik számában. E méltatásban a cikk írója kiemeli Vojtech Kondrót műfordítói munkásságát és azt az igyekezetei és szolgálatot, amellyel a szlovák költő és műfordító a legjobb magyar költőket bemutatja a szlovák versolvasó közönségnek. Beszél arról is, hogy Kondrót megérezte Nagy László költészetének szigorú etikáját, verseinek mélységét, humánumának töretlen erősségét. „Ezt a gyönyörű könyvet — írja E. Fehér — bőségesen illusztrálják a Nagy Lászlóról készített fényképek, illetve a költő rajzai. Ez is mutatja, hogy milyen teljességre törekedett Kondrót. A költővel együtt az embert, Nagy László emberségét ugyancsak fontosnak tartotta közvetíteni. Bizonyság erre nagy tájékozottságáról tanúskodó, utószóként közölt esszéje, valamint az az érdekes, s minden bizonnyal hatásos kísérlete, hogy a kötet zárásaként magyar poéták Nagy Lászlót idéző költeményeiből nyújt át válogatást."

E szép, gazdagon illusztrált és ízléses kötet tehát rendhagyó is, olyan könyv, amelyre nemcsak a szlovák olvasóknak, de szlovákul tudó magyar hazánkfiainak is érdemes fölfigyelniük.

(dénes)

SZÍNHÁZ

Harang torony nélkül

A bratislavai Flviezdoslav Színház jó időben, Bél Mátyás születése 300. évfordulójának heteiben tűzte műsorára Ján Solovič legújabb színmüvét. Jó időben a kerek jubileumra való tekintettel, de azért is, mert a XVIII. század egyik legnagyobb tudósának születése óta eltelt korok bőven elegendőek arra, hogy egyféle történelmi felülnézetben szemléljük Bél Mátyás életének morális dilemmáit. A Harang torony nélkül Ján Soloviönak sorrendben immár tizennegyedik drámája, s úgy érzem, életművének egyik fontos szellemi kristályosodási pontja is. A dráma koncepciója nagyvonalú: Bél Mátyás, e kivételes személyiség lépteit a nagy írói lélegzetvétel és az elgondolás nagyivű szellemi váza hitelesíti. Az Eszterházy Imre hercegprímás {Mikuláš Huba alakítja), a Pálfy János gróf (František Zvarik) és a bécsi uralkodó, VI. Károly (Dušan Jamrich) által egyaránt megbecsült tudós sorsa és emberi vívódása így válik a mű igazi fundamentumává; a tudós lélek s az emberi jellem nagy tetteinek és nagy megrendüléseinek — vitái például a fiával, Bél Károly Andrással (Ľubomír Paulovič) vagy Krman Dániel szuperintendenssel (Elő Romának) —, illetve komoly egyéni tragédiáinak összegezésévé. A történelem számtalan példával bizonyítja, hogy a vigyázok, az ébresztők és a tudósok sorsa könnyen fordul tragédiába. Bél Mátyás élete sem kivétel: bármennyire is szigorúak és fenségesek az etikai elvei, bármennyire is csak a célt látja, az ehhez vezető utat már nem a türelem és a kompromisszumok lépcsőin kívánja megtalálni, hanem a morál és az egyenes kiállás eszközében. Szükség esetén, az erkölcs páncéljába bújva, egész lényét dobva érvként az ellenfelei és vitapartnerei elé.

A Hviezdoslav Színház új rendezője: Ľubomír Vajdička színpadi munkája nagyigényű, szép vállalkozás, jó érzékkel építi fel a dráma gondolati ívét és feszültségeit. A főszerepet Pavol Mikulík alakítja. A jellem és a tett benső rengései okos arányérzékkel, ha kell visszafogottan, ha kell felfokozott hevülettel szólalnak meg játékában, amikor például a népek és a nyelvek egyenlősége, a tudományok megértése és támogatása, az emberi méltóság megőrzése mellett száll síkra ... Mindezt egybevetve ezzel az előadással kellemes és hasznos két órát szerez a társulat a fővárosi közönségnek. '

Miklósi Péter

KÖNYV

Bereck József:

Chvíle lásky

Sajnos, még mindig ritka ünnepnapnak számít, ha egy-egy csehszlovákiai magyar író valamely munkája szlovákul is megjelenik, noha az utóbbi időben egyre sűrűbben találkozhat csehszlovákiai magyar író nevével a szlovák olvasó is. Egri Viktor, Dávid Teréz, Szabó Béla, Rácz Olivér, Duba Gyula és Dobos László munkái után alig több mint egy évtized leforgása alatt kétszer is antológiát kaptak a költőink, s önálló kötetben jelentek meg szlovák nyelven Csanda Sándor tanulmányai és Tőzsér Árpád versei is. 1976-ban a Smena Kiadó egy antológiát jelentetett meg a jobbára a Fekete szélben feltűnt fiatal csehszlovákiai magyar novellisták munkáiból Biliard na pamäť niekoľkých hrdinov (Biliárd néhány hős emlékének) címmel. A kötetben Bereck József szerepelt a legtöbb írással és a legnagyobb terjedelmű anyaggal. A hatvanas és a hetvenes évek fordulóján induló csehszlovákiai magyar novellisták közül — Grendel Lajos mellett — éppen Bereck József bizonyult a legtermékenyebbnek (mindketten három-három könyvet írtak eddig), s a legtöbb eredmény felmutatása is az ő nevükhöz — és persze a náluk jóval ritkábban megszólaló Kovács

Magdáéhoz — fűződik. A Smena Kiadó népszerű Rovesník (Kortárs) sorozatában az elmúlt esztendő utolsó napjaiban jelent meg Bereck József elbeszéléseinek szlovák válogatása Chvíle lásky (A szerelem pillanatai) címmel. A Karol Wlachovský hozzáértő válogatásában és avatott tollú fordításában napvilágot látott kötet az író legsikerültebb elbeszéléseit — a Biliárd néhány hős emlékének címűt, továbbá a Vihar előttet, a Türelem címűt, az Örömöt, az Önámítást, a Vereséget, a Pásztorórákat, a Monstera deliciosát, a Tudósítás egy ország elvesztéséről-t és a Haszontalanokat —, valamint az Öregem, az utolsó című regényét tartalmazza. A fordítások elemzése hosszabb időt és nagyobb teret igényelne, ezért most e helyen aligha foglalkozhatunk ezzel. Ami viszont a válogatást illeti, ezzel kapcsolatban annyit kell megjegyeznünk, hogy nem keltett bennünk hiányérzetet: Karol Wlachovský valóban a Bereck-novellák legjobb darabjait mutatja be a szlovák olvasóknak, melyek sorából talán csak a Valahol a második emeleten-t hiányolhatnánk.

Tóth László

HANGLEMEZ

Liszt:

Szimfonikus

költemények

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a közelmúltban digitális felvételen adta ki Liszt Ferenc három szimfonikus költeményét (Les Préludes, Orpheus, Tasso). Mint ismeretes, a „szimfonikus költemény" elnevezés Liszt nevéhez fűződik. Ezt az új formát Liszt a weimari zenekarral folyamatos kísérletezés útján hozta létre, s így született meg az elsősorban irodalmi vagy festői eszméken alapuló „szimfonikus költemény". A „Les Préludes" („Előjátékok") sorrendben a harmadik Liszt 12 szimfonikus költeménye közül. Irodalmi alapját a nagy francia költő, Lamartine egyik költeménye képezi.

Az Orpheus és a Tasso eredetileg kísérőzenének készült Gluck népszerű „Orfeusz" című operája elé, a Tasso pedig Goethe színdarabjához. Liszt felfogásában Orpheus a szelídség szimbóluma, aki a lant muzsikájával magához édesgette és megszelídítette az erdő vadjait. Liszt a zeneművészet örök jelképét látta benne. A Tasso 1849-ben készült, a Goethe születésének századik évfordulójára rendezett weimari ünnepségek alkalmából. A nyitánynak tervezett zeneműből végül is szimfonikus költemény lett. Bár a Tasso-kompozíció egytételes, mégis két, a zeneszerző által is jelölt részből áll (Lamento, Trionfo). A Lamento a költő ferrarai éveinek állít emléket, amikor Tasso létrehozta mesterműveit, de sokat szenvedett is. A Trionfo helyszíne Róma és Velence, a szimfonikus költemény e második része Tasso megdicsőülését, koszorús költővé válását sugallja.

Liszt Ferenc három szimfonikus költeménye a remek digitális felvételen a Magyar Állami Hangversenyzenekar briliáns előadásában csendül fel. Ez természetesen nem csupán a kiváló zenekar érdeme, hanem Ferencsik Jánosé, a karmesteré is.

Sági Tóth Tibor

A moszkvaiak kedvelt kirándulóhelyei közé tartozik a fővárostól kétszáz kilométerre fekvő ősi orosz település, Szuzdal. Itt működött egykor az ikonfestészet egyik híres iskolája. Az utóbbi évek restaurációs munkái teljes pompájukban állították helyre a kisváros műemlékeit, egyebek között a XII. századi fejedelem, Moszkva alapítója, Jurij Dolgorukij uralkodása alatt épült Borisz Gleb-kápolnát.

Joan Collins filmszínésznő nem tagadja korát, sőt büszkélkedik, hogy ötvenévesen is irigylésre méltó az alakja. Arra a kérdésre, hogy minek köszönheti fiatalos kinézését, kertelés nélkül felelte: „A megfelelő táplálkozásnak, a bornak, tornának, és a sok-sok szexnek, ami fiatalít!"

8