A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-30 / 14. szám
Csereháti krónika A századeleji viszonylagos nyugalmat az első világháború kitörése elsodorja. A korábbi korokban, ha ezeket a településeket háború, dögvész és járvány érte, • megtörtént, hogy egy-egy település bizonyos időre elnéptelenedett, de olyan és akkora változásokat, mint amilyeneket a huszadik század hozott, soha nem látott ez a táj és ez a nép. Az első világháború négy éve, s annak itteni következményei a csereháti településeket emberi, gazdasági, s később közigazgatási szempontból is érintették. Az itt élőket emberileg megviselte azoknak az elvesztése, akik az értelmetlen háború áldozatlistájára kerültek. Buzitárói (Buzica) például harmincnégy 19—54 év közötti férfi vesztette életét a frontokon. A többi helységet — Alsó- és Felsőláncot (Nizny Lanec, Vysny Lanec), Hímet (Chym), Perényt (Perín) és Restét (Resica) is — hasonló veszteségek érték, lélekszámúkkal arányosan. Buzitán ezen kívül az 1919-es júniusi harcokban még 13-an vesztették életüket a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság védelmében. A háború azonban nemcsak emberáldozatokat követelt. Az infláció gazdasági romlást is hozott, hiszen a háború négy éve alatt az árak a csillagokig szöktek fel. Mindezt súlyosbították — ahogy egyes forrásokból kitűnik — azok a természeti csapások is, amelyek a csereháti településeket érték azokban az időkben. Többször volt aszályos esztendő, jégverések, sőt olyan egérjárásos idő is, amikor a rágcsálók arattak az emberek helyett. Mindez csak súlyosbította az itteni nép életét. Ma már kevesen vannak, akik a romlás arányait érzékeltethetik. Nekem, az anyaggyűjtés során szerencsém volt, és sikerült a „háborús ártáblázat" legfontosabb elemeit összegyűjtenem. Aki az alábbi adatokra rászán egy kevéske időt, úgy hiszem, megközelítő képet alkothat arról, hogy a négy háborús esztendő hova vetette vissza itt — de nyilvánvaló, hogy egyebütt is — a gazdálkodás színvonalát, s vele együtt az emberek életét is. Lássuk tehát azt a bizonyos ártáblázatot. Az árak alakulása 1914 és 1918 között 1914 1918 1 q búza ára 18 korona 500—800 korona 1 q burgonya ára 5—6 korona 300 korona 1 ló ára 300—400 korona 10 000—20 000 korona 1 tehén ára 200—300 korona 4 000—6 000 korona 1 malac ára 10 korona 300 korona 1 öltöny ruha ára 50 korona 800—1 300 korona 1 pár cipő ára 11—15 korona 300—600 korona 1 cipőféltalp ára 3 korona 40 korona 1 kg liszt ára 0,30 krajcár 15 korona 1 kg marhahús ára 1,20 korona 14—15 korona 1 kg sertéshús ára 1,60 korona 20—22 korona 1 kg zsír ára 1,80 korona 80 korona Bizonyos árucikkekhez, például kávéhoz, cukorhoz, dohányhoz, petróleumhoz, szappanhoz stb. egyáltalán nem lehetett hozzájutni. Az avatatlan olvasó e fenti táblázat alapján azt hihetné, hogy a mezőgazdasági termények, s főleg az állatok és az állati termékek megnövekedett felvásárlási, illetőleg eladási árai kompenzálták a közszükségleti cikkek árának növekedését. Ez azonban csupán látszat. Ugyanis a mezőgazdaságban a háború második, harmadik évében már nem volt sem termény-, sem állatfelesleg, amit értékesíteni lehetett volna. Sőt, arra sem maradt elegendő és megfelelő állatállomány, hogy a legszükségesebb mennyiségű földterületet meg tudják művelni. A használható igáslovak nagy részét „besorozták", vagy elrekvirálták a hadsereg számára. A sertések és a szarvasmarhák java része is ugyanoda került — élelmezési célokra. A háborús gazdálkodás együttes következményei odavezettek, hogy a háború előtti, viszonylag stabil gazdasági helyzet teljesen leromlott. Perényben például ahol korábban egészen színvonalas lótenyésztést folytattak a gazdák, a törzsállományból szinte semmi sem maradt. Buzitán Szentimrei Gellért uradalmában a cikóratermesztés mellett — ipari növényt abban az időben csak elvétve termeltek a csereháti falvakban — nagy területen intenzív — vagy ahogy itt nevezték — „ültetett" diófatermesztés folyt. Ugyanitt fejlett szarvasmarha-tenyésztésről szóltak az emlékezők, s az írott dokumentumok; a hazai magyar tarka mellett tenyésztették a szimentáli és a kuhlandi szarvasmarhafajtákat is, a sertésfajták közül pedig a mezőhegyesi és a mangalica fajtákat. Arról is találtam adatokat, hogy a zöldségtermesztésben is értek el eredményeket, s hogy több alkalommal nyertek dijat országos kiállításokon. 1918—19 végére mindez lényegében tönkrement. Az 1919-es júniusi harcok pedig közvetlenül is érintették e településeket. Hogy a realitásokat a maguk új valóságában lássák, s felismerjék az azokból következő kötelmeket, nos ezek megértéséhez még el kellett telni pár esztendőnek. Az új köztársaság területén a közigazgatás-rendszer is megváltozott. A korábbi „Cserhát-encsi" járáshoz tartozó településeket 1918 után közigazgatásilag Szepsihez (Moldava nad Bodvou) csatolták. Ez nem csupán mint közigazgatási tény játszott szerepet az itteni faluk életében, hanem a korábbival szemben minden vonatkozásban másirányú mozgást követelt meg. Jóllehet az őstermelők által megtermelt javakat korábban is elvitték értékesíteni Kassára, (Kosice), eljártak a nagyidai (Vefká Ida) és a szepsi vásárokra, de most az egész tájegység közigazgatásának a központja lett Szepsi, s ez, ahogy az imént is jeleztem, lényegesen megváltoztatta a terület mozgásirányát. Ennek ellenére — az élet mindenkori törvénye és parancsa szerint — dolgozni, termelni kellett. A társadalmi konszolidációt a gazdaságok újjászervezése követte. Pontosabban az az igyekezet munkált a gazdákban és földbirtokosokban, hogy a háború okozta veszteségeket a lehető leggyorsabban pótolják. A társadalmi változások több politikai és gazdasági változást is magukkal hoztak. Ami az őstermelőket leginkább érdekelhette és érinthette volna, az a meghirdetett földreform volt. Ma már tudjuk, s több forrásból, hogy ez a szlovákiai szegényparasztságnak csupán elenyésző hányadát érintette. A csereháti agrárproletariátus továbbra is föld nélkül maradt. Ennek ellenére az új helyzet, a politikai és társadalmi változások az évek múltával fokozatosan tudatosultak az emberekben. GÁL SÁNDOR A szerző felvétele 4
