A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-23 / 13. szám
MAGYAR ANTIFASISZTÁK A SZLOVÁKIAI PARTIZÁN HARCOKBAN A szlovákiai partizánharc és felkelés a magyarok lakta területeken is nagy rokonszenvet váltott ki. Már 1944 tavaszától kisebb-nagyobb magyar csoportok csatlakoztak a szlovák partizánokhoz. A felkelés idején ez általános jelenséggé vált. A szlovák—magyar határ mentén a felkelés kirobbanása után állandósultak a partizánakciók. A partizánok zavarták a németek utánpótlását, akadályozták a határ lezárását, ellenállásra, a partizánokhoz való csatlakozásra, a felkelők támogatására szólították fel a terület lakosságát. A Szlovák Nemzeti Tanács és az SZLKP magyar nyelvű röpiratai, a Banské Bystrica-i rádió magyar nyelvű adásai, a szlovák nép felkelésének példájára buzdították a magyar lakosságot. A felkelők által felszabadított területen működött a Magyar Kommunista Párt illegális Központi Bizottsága, és Zvolen, Losonc (Lucenec) térségéből szervezte az illegális munkát Magyarországon. (Röpirataikat Zvolenban nyomtatták.) A felkelés kitörése után a Szovjetunióban élő magyar kommunisták az ottani csehszlovák kommunista vezetőkkel egyetértésben, szovjet területen kiképzett magyar partizáncsoportokat küldtek Szlovákiába. így indították útnak például 1944 szeptemberében, illetve októberében a későbbi Petőfi-partizánbrigád és Nógrádi Sándor brigádjának törzskarát. A két csoport tagjai 1944 tavaszától az ukrajnai partizán főparancsnokság hatáskörében működő partizániskolákban csehszlovák és román hazafiakkal együtt készültek fel a bevetésre. Az itt kiképzett 17 szovjet és 10 magyar partizánt szeptember 19-én szállították a Tri duby repülőtérre. Ebből a csoportból alakult meg később a Petőfi-partizánbrigád. A magyar partizánegységeknek elsődleges küldetésük ai volt, hogy kezdeményezői és irányítói legyenek a Magyarországon is megalakult partizánegységeknek. Ezt a feladatot töltötte be a Petőfi-brigád is, amely a kapott utasításoknak megfelelően már Zvolenban szökött magyar katonákból és munkásokból mintegy száz főből álló csoportot alkotott, és szeptember végén, október elején Füleken (Filakovo) keresztül Salgótarján térségébe vonult. (Elvágott telefondrótok, felrobbantott hidak, lefegyverzett csendőrök jelezték útjukat.) Magyar területen csendőrséget és katonaságot vetettek be ellenük, így kénytelenek voltak rövidesen visszavonulni a szlovák—magyar határra. Itt eredményes munkát fejtettek ki Rozsnyó (Rozöava) környékén. A lakosság segítségével megbénították a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű rimabányai üzemét. Felrobbantották a vasmű kompresszorát, az üzemhez vezető vasúti hidat és a németek számára nagyon fontos fülek-gömörsidi vasútvonalat. Rimabányán (Rim. Baiia) létszámuk annyira megnőtt, hogy a harci feladatok végrehajtása és a hegyes vidéken való könynyebb manőverezés szükségessé tette az egység 3 kisebb osztagra bontását. A szlovák és szovjet partizánokból álló első csoport neve „A hazáért" volt, a második magyarokból állt és Petőfi Sándor nevét viselte. Ennek a csoportnak, amelynek legnagyobb létszáma 174 fő volt, kezdetben Grubics Zoltán százados, később Fábry József volt a vezetője. A harmadik csoport Sztálin nevét vette fel. A három osztagot magába foglaló magasabb egység Rákosi Mátyás nevét viselte. 1944 októberének végén, novemberének elején, amikor a németek átfogó támadást indítottak a partizánok ellen, a magyar csoportok átvágták magukat az ellenség gyűrűjén és a szlovákokkal közösen megállították a fasiszták offenziváját. Ezután a Petőfi-brigád Rozsnyó térségében, majd a Kassától (KoSice) nyugatra fekvő falvakban rendezkedett be. A Petőfi-brigádról szóló parancsnoki jelentések az egység nagy aktivitását jelzik. 1944 november végén és december elején a németek hozzáláttak a Petőfi-brigád végleges felszámolásához, a falvakat 300— 400 fős helyőrségek szállták meg, s hajtóvadászatot indítottak a partizánok ellen. A partizánbrigád ekkor kisebb csoportokra oszlott és egy része Fábry vezetésével Rudno-fürdö, valamint Alsó- és Felsőtökés körül rendezkedett be. Innen továbbra is kisebb rajtaütésekkel rendszeresen zavarta a német és magyar katonai egységeket. A brigád közel négyhónapos harcai során jelentős veszteségeket okozott az ellenségnek (megsemmisített 942 fasisztát, több mint százat foglyul ejtett, elpusztított 6 gépkocsit, egy löszerszállító vonatot, 2 harckocsit; zsákmányoltak 38 gépfegyvert, 196 puskát, 2 motorkerékpárt és egy autót), majd a front közeledtével a német egységek állandó támadása miatt szétszóródva, 1945 január elején találkozott a Vörös Hadsereggel. 1944. október 8-án repülőgéppel érkezett Kijevböl a felkelők ellenőrzése alatt álló területre a Nógrádi Sándor vezette ejtőernyős csoport. Ebből az egységből fejlődött ki a későbbiek folyamán a Szlovák Nemzeti Felkelés támogatásában szerepet vállaló másik legnagyobb magyar területre akart átjutni, hogy kapcsolatba kerüljön a magyar antifasisztákkal, és a salgótarjáni szénmedencében nagyarányú partizánmozgalmat szervezett. Nógrádi Sándor csoportjával már október 9-én a szlovák—magyar határon tartózkodott. Az itt működő magyar partizánok (Fábry József, Keleti Ferenc) segítségével kapcsolatot létesített Losonc, Rimaszombat és környékének kommunistáival és felvilágosító munkát végzett a magyar lakosság és a katonák körében. A németek nagyarányú támadása következtében október 16-a után Nógrádiék felszorultak az Alacsony-Tátrába, Staré horyba, majd Tureckába. Számos szökött magyar katona csatlakozott Nógrádiékhoz. A brigád továbbra is kitartott célja mellett. ezért mindent elkövetett, hogy eljuthasson Salgótarján környékére. Vállalkozásuk szinte keresztülvihetetlennek látszott. A harcosokat korszerűen felszerelt, túlerőben levő német egységek vették körül. Ilyen körülmények között kellett végrehajtani feladatukat. Az egység Keleti Ferenc által vezetett részét rögtön elindulásuk után felszámolták. A Nógrádi Sándor irányította csoport vállalkozása több sikerrel járt. Részükre különösen a Garamon való átkelés látszott megoldhatatlannak. A hidakat mindenütt németek őrizték, a folyón átgázolni nem lehetett. Végül november 10-én gerendákból összetákolt tahidon, úgyszólván a németek orra előtt golyószórósok biztosítása mellett négykézláb vagy lovaglóülésben sorjában keltek át Lucatinnál a Garamon. Egész november folyamán harcolt a Nógrádi partizánbrigád a németekkel. így jutottak át végül december 7-én a németek meg-megújuló géppuskatüzében Ipolytamóc közelében az Ipoly folyón. A karancsberényi erdőben táboroztak le. Innen szervezték a lakosság ellenállását és hajtották végre legkiemelkedőbb akciójukat: december 28-án szétvertek egy Szlovákia felé visszavonuló SS-zászlóaljat. Két nap múlva, december 30-án a Nógrádi-brigád találkozott a Vörös Hadsereggel és ezzel befejezte partizánküldetését. 1944. szeptember 28-án repülőgépen szlovák területre érkezett egy 16 főből álló magyar ellenálló csoport, amely Vörös Jánosnak, a szovjetek oldalára átállt vezérkari főnöknek a nevét vette fel. A parancsnok Farkas Béla, helyettese Ivan Ivanovics Szedov volt. Vörös János partizánalakulata november elejétől Rimaszombat térségében működött. Feladata volt: a vasúti pálya megrongálása, hidak felrobbantása, illetve annak megakadályozása, hogy az ellenség katonákat és hadifelszerelést juttathasson Szlovákia területére, azonkívül felvilágosító munkát végzett a magyar katonák és a lakosság között. A század létszáma 1944-ben 166 fő volt. Több alkalommal eredményes rajtaütéseket hajtottak végre a körzetükben állomásozó helyőrségek ellen. Az egység 1945 januárjában az előrenyomuló Vörös Hadsereggel együtt szabadította fel a környék községeit. A történelemkutatás eredményeként egyre több és több adat bizonyítja, hogy az említett három egységen kívül további magyar partizáncsoportok is harcoltak a németek ellen. Különösen jelentős azoknak a száma, amelyek nem önálló egységként működtek szlovák és szovjet partizánalakulatok keretében. Ezeknek egy része a Szovjetunióból érkezett magyar partizán, de zöme szökött honvéd volt. Sok magyar volt a „Szlovákia szabadságáért" nevet viselő 2. csehszlovák partizánbrigádban is. (Létszámuk 140 volt, Levoca, Poprád, Liptovsky Mikulás, Zvolen, Dobáina környékén harcoltak.) 1944 végén a Hruscsov partizántörzsön belül, kezdetben a Masaryk-csoportban, majd külön században Rákosi-osztag néven harcoltak magyarok. Létszámuk 71 volt, Kassa (Kosice) és Brezno térségében tevékenykedtek. A Rima-völgy 14 községét Tisovec központtal tartották hosszú ideig kezükben. 1945 februárjában a szovjet csapatok oldalán az első vonalban vettek részt Brezno felszabadításában. (Ezért a szovjet parancsnokság külön is elismerését fejezte ki az egység tagjainak.) 1944 decemberében szökött katonákból alakult a 30 tagú Kis Petőfi-csoport, amely Harkács és Nagyröcs községek körzetében működött. 1945 februárjában átállt magyar katonákból verbuválódott a Pusztai-század, amely parancsnokától kapta a nevét. Az Alacsony- Tátra, Banská Bystrica és Poprád környékén kapcsolódtak be a partizánharcokba. A század tagjait később beosztották a Sztálinról elnevezett 1. csehszlovák brigád 11. ezredének 1. zászlóaljába. Ez a brigád egy összefoglalójelentésében 350 magyarról tesz említést, akik 1944 decembere és 1945 márciusa között harcoltak az egység kötelékében. A „Halál a fasizmusra" partizánbrigád eredeti névsorából pedig kitűnik, hogy 1945 március végén 358 magyart tartottak számon a brigád tagjai között. A Martinov partizáncsoportban az Alacsony-Tátra hegyei között mintegy 500—600 magyar partizán tevékenykedett. Számos magyar volt a Jánosík és a Pobeda csoportban, a Gottwald-brigádban, valamint a Thálmann-egységben is. 1944 végén s különösen 1945 elején magyar katonák jelentős számban álltak át Szlovákia hegyeiben nemcsak a partizánokhoz, hanem a Vörös Hadsereg alakulataihoz is. A magyar katonák magatartása ekkorra már döntően németellenes volt, s minden területen keresték a fasisztákkal való szembefordulás lehetőségét. A szlovák nemzet nagy felszabadító harcában, más népek szabadságharcosainak oldalán (franciák, olaszok), jelentős számban — hozzávetőleges adatok szerint 3—4 ezren — részt vállaltak a magyar antifasiszták is. Az ellenállásba bekapcsolódó magyarok elsősorban a Szlovákiától 1938-ban Magyarországhoz csatolt területek magyar lakosai közül kerültek ki. Harcukkal hozzájárultak a fasiszta német hadsereg meggyengítéséhez és a szlovákiai felkelőkkel együtt kivették részüket a világ összes demokratikus erőinek a fasizmus leverésében folytatott harcáról s a győzelem kivívásából. A Petőfi, a Nógrádi, a Vörös János és a Pusztai valamint más magyar partizáncsoportoknak a szlovák nép hősi küzdelmében való részvétele hozzájárult Csehszlovákia felszabadításához és egyben a két nép testvéri kapcsolatainak megerősítéséhez. Dr. KISSUNG ELEONÓRA 18
