A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-23 / 13. szám
A Gsemadok életéből 9 TAVASZI SZEL VIZET ARASZT A népdalon kívül a csehszlovákiai magyarokban ez a rövid, néhány szavas mondat minden bizonnyal egy kétévente megrendezett versenyt is felidéz. Versenyt, amely az utóbbi négy-öt évben sok vitát váltott ki, de igazán nagy publicitása sem azeseménynek, sem a körülötte kibontakozott és kibontakozó nézetkülönbségeknek nem volt. Mindjárt leszögezem hát, hogy ezt az írást vitaindítónak szánom; persze ne arról vitázzunk, milyen volt az 1980-ban, illetve az 1983-ban rendezett verseny, hanem arról, milyen legyen a következő, mire összpontosítsuk erőnket, mire figyeljünk az ősszel esedékes versenykiíráskor. Tudom, óhatatlanul is visszatér mindenki a korábbi versenyekhez, hiszen — mint minden más esetben is — csak az alapos elemzése szülhet egy eddiginél jobb szabályzatot, alapelveket, s majd — ez a legfontosabb — versenyt. Csak azt szeretnénk elkerülni, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt versenyről a vita a vélt vagy valós sérelmek fóruma legyen. Mert ha azzá válna, csak további sértések és sértődöttségek szemtanúi lehetnénk, a mellékvágányra futtathatnánk egy versenyt, amelynek ugyan nincsenek olyan nagy tradíciói, mint a gombaszögi (Gombasek) kulturális ünnepélynek vagy a zselizi (Zeliezovce) folklórfesztiválnak, de — a népdal és a zene révén — a legnagyobb tömegeket mozgatja, hiszen ebben a műfajban tartja nyilván a CSEMADOK Központi Bizottsága a legtöbb csoportot és együttest. Milyen legyen hát a Tavaszi szél vizet áraszt verseny? A legutóbbi verseny értékeléseit böngészve három alapvető kifogást találtam. Az egyik az, hogy túlságosan sok idő telt el a járási, a kerületi és a központi fordulók között. Ez adminisztratív jellegű hiba volt, a tanulságot a CSEMADOK KB Titkársága is levonta, felesleges a kérdést tovább boncolgatni. A második kifogás a helyszín megválasztását illette, s egyet kell érteni azzal a megállapítással, hogy Léva (Levice) nem tudott méltó környezetet és körülményeket teremteni a központi verseny megrendezéséhez. Egyértelműnek látszik tehát, hogy a következő Tavaszi szél vizet áraszt döntőjét újra Szlovákia fővárosában kell lebonyolítani. Utolsóként említem a leglényegesebb kifogást, amely formai és tartalmi jellegű, azaz alapvető kérdéseket taglal. A vélemény tolmácsolói abból indulnak ki, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt népdalversenyként indult, tehát a legutóbbi versenyfelhívás következtében elvesztette eredeti jellegét. 1983-ban ugyanis a hagyományőrző táncosok és tánccsoportok, valamint a felnőtt- és gyermek-folklórcsoportok is versenyezhettek. Viszont egészen a központi versenyig egy kategóriában versenyeztek a hangszeres szólisták. a citera- és a parasztzenekarok, amelyeket egy kategóriába rangsorolni — minősíteni szinte lehetetlen. Ennek ellenére sok volt a kategória (és ezen belül a zűrzavar), és ezzel együtt a lényeg veszett el; a népművészet. Ugyanehhez a kérdéskörhöz — forma és tartalom — tartozik a versenyzők besorolása a hagyományápolók és a hagyományőrzők kategóriájába, amely e verseny rövid történelme folyamán mindvégig bizonyos következetlenséget sugallt. A legtöbbször az előadó kora, nem pedig az előadásmód döntött arról, ki melyik csoportban versenyezhetett. Persze, ez utóbbi kifogás önmagában is ellentmondásos volt, mert kifogásolta, hogy a versenyzők sok esetben nem saját vidékük dalait énekelték, ugyanakkor azt is, hogy újabb keletű, kisebb értékeket hordozó dalokat adtak elő szólisták, csoportok. Azért érzem ellentmondásnak ezt, mert köztudott, hogy vannak néprajzi — tehát népzenei kincsekben gazdagabb, illetve szegényebb tájegységeink, s ha elvetjük azt a lehetőséget, hogy újabb keletű dalokat adjanak elő egyének és csoportok, meg egyúttal azt is, hogy más tájegységek zenei anyagát használják fel, akkor lényegében kizárjuk e versenyből például a Csallóköz képviselőit. Mivel a Tavaszi szél vizet áraszt verseny az utóbbi években váltott ki sok vitát, szerintem szükséges, hogy visszatérjünk az 1980-ban megrendezett versenyhez, hiszen annak taglalásával néhány vitatott kérdésre — amelyek a 83-as verseny értékelésekor felmerültek — választ is kapunk. Mint ismeretes, kerületi és központi szinten „blokkrendszerben" zajlottak a versenyek. E forma bevezetésének szükségességét és fontosságát annak idején a kiírók azzal indokolták, amivel az 1983-as verseny műfaji gazdagságát is: egyrészt, hogy általa válik e nagyszabású, időben terjedelmes verseny látványossá, a közönség számára is vonzóvá és élvezetessé, míg a kizárólag népdalokra épülő verseny csak a szakembereknek értékes; másrészt: a folklórcsoportoknak, a hagyományőrző táncosoknak és tánccsoportoknak egyáltalán nincs versenyzési lehetőségük, új verseny létrehozására pedig — különböző, de valós okok miatt — semmilyen lehetőség nem nyílik. Persze a „blokkrendszeres" versenyzési formára is érvényes az a megállapítás, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt eredeti jellege más volt. De felmerültek más problémák, amelyek most is megfontolandók, hiszen egy nagyszabású versenyről és nagy tömegbázisú mozgalomról van szó. Alig van olyan járásunk, amely képes lenne több műsorblokkot is összeállítani, tehát a verseny csak kerületi szinten indulhatna. Ez — természetesen — a tömegesség rovására menne. Márpedig az nem lehet cél, hiszen Szövetségünk küldetése a pórt kultúrpolitikájának megfelelően, minél nagyobb számban bevonni az embereket az aktiv kulturális tevékenységbe. A kérdés megoldható lenne kettős kiírással, azaz: a járási versenyek az eddig ismert kategóriákra épülve zajlanának (így volt 1980-ban is), a járás versenyműsora pedig — függetlenül a Tavaszi szél vizet áraszt járási fordulójától — önállóan készülne. Csakhogy a járási verseny győzteseinek ki magyarázza meg, miért nem ők képviselik a kerületi fordulóban szőkébb hazájukat?! S mert alig akad ilyen verseny, ez a megoldás is több jó csoport, együttes felbomlásához vezethet (így volt az 1980-ban isi). Még néhány „negatív" vélemény az 1980-as versenyzési formáról: néprajzi tájegységeink nem azonosak járásaink területi felosztásával, így etnográfiai szempontból az ilyen versenyzési formának nincs logikája; több járásunk (ha úgy tetszik, tájegységünk) eleve hátrányos helyzetből indul az életmód, a népművészet korai polgárosulása miatt. Mivel a Tavaszi szél vizet áraszt verseny jövőjéről van szó, pontosabban a verseny tartalmi és formai meghatározásáról, fel kell tenni még egy kérdést: két-három versenykiírás után nem fogják-e ismételni önmagukat járásaink? Az addigi kutatások arra utalnak, hogy néhány tájegységünk gazdag, még feltárható szokáshagyományt rejt, ám a többségében alig akad egy-kettő, azok is töredékesek, nehezen rekonstruálhatók és erősen megkérdőjelezhető az eredetiségük. Tény azonban, hogy az 1980-ban rendezett verseny kerületi fordulói és a döntő is látványos volt, nagy közönségsikert aratott, eközben olyan értékek születtek, mint a galántai (Galanta), a kassa-vidéki (Kosice-vidiek) járás műsorai, nem beszélve a nyitrairól (Nitra), amelynek zenei anyagából egy rész megjelent nagylemezen, a közeljövőben pedig az egész műsorról (az 1980-asról, felvételt készít a Csehszlovák Televízió. Zenei műveltségünk hiányos. Égető szükség van arra, hogy egyre többen foglalkozzanak hozzáértéssel a népzene gyűjtésével. Éppen ezért ésszerű lenne meghagyni a Tavaszi szél vizet áraszt rendezvényt a népdal, a népzene versenyének. Annál is inkább, mert már a legutóbbi kiírás alkalmával több gyermekcsoport (éneklő és hangszeres egyaránt) jelentkezett a versenybe, amelyek közös, versenyszerű szerepeltetése a felnőttekkel lehetetlen. Ugyanakkor — népzenei műveltségünk gyarapítása érdekében — szükséges ezeknek a gyerekeknek fórumot teremteni a versenyzéshez, lehetőséget a fejlődéshez. Érzésem szerint ez a fórum a Tavaszi szél vizet áraszt verseny lehetne. Az a tény azonban, hogy ezáltal hasonló lehetőségek nélkül maradnának hagyományőrző táncosaink és tánccsoportjaink, valamint folklórcsoportjaink, annak ellenére, hogy már gyermek-folklórcsoportok is működnek a CSEMADOK égisze alatt. Vitathatatlan, hogy ez károsan hatna a mozgalomra, éppen ezért ahhoz sem férhet kétség, hogy e csoportok szerepeltetése sem lehet esetleges központi rendezvényeinken. Megoldásként kínálkozik a zselizi folklórfesztivál részeként, a táncegyüttesek versenye mellett egy új kategóriában versenyt hirdetni számukra is. A zselizi fesztiválon fellépési lehetőség e csoportok részére azért is adódna, mert az idén rendezzük meg utoljára a Csak tiszta forrásból címen ismert járási bemutatkozó műsort. Vitaindítót szándékoztam írni. Hogy az elmondottak mennyire inspirálnak vitára, nem tudhatom. A Tavaszi szél vizet áraszt versenyek után — különösen az utóbbi kettőt követően — élénk eszmecsere folyt a szakemberek között, amelybe szívesen kapcsolódtak be rendezők, szereplők és nézők egyaránt. Megismétlem: nem a „kinek van joga megsértődni és miért" alapkérdésű „eszmecserékre" gondolok, hanem azokra a vitákra, amelyek a tartalmat és formát érintették, amelyiktcélja az előbbrelépés, a fejlődés további lehetőségeinek felkutatása volt. Bízom abban, hogy ezúttal is ilyen vita kerekedik, hogy tollat fognak mindazok, akiknek fontos e verseny jövője, tartalmi és formai kristályosodása, mert ezzel egyúttal a mozgalom kristályosodik, szilárdul majd. NESZMÉRI SÁNDOR 7
