A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-03-02 / 10. szám
Csak egy percre A hósipkás túróéi hegyek lábánál elterülő Martinban a SZISZ SZKB február első hétvégén rendezte meg a Politikai Dalok Szlovákiai Fesztiválját. E négynapos seregszemle szerzői versenyét Róbert Grigorov és Da no Miktetiő nyerték, akiknek Többen vagyunk (Je nás viac) című szerzeményét a Ventil RG és MIRA BREZOVSKA adták elő. A fiatal énekesnővel az ünnepi eredményhirdetés után beszélgettünk. — Lapunknak ezen a hasábján általában olyan fiatalokkal készítünk interjút akik valami friss és említésre érdemes eredményről számolhatnak be. Nos, a Te érdemed is, hogy a Többen vagyunk című szám fődíjat nyert, ezért hadd kérdezzem meg: véleményed szerint milyen hangulatban zajlott a fesztivál ? — Gondolom, már e seregszemle nevéből és küldetéséből is nyilvánvaló, hogy a békéért folytatott küzdelem megszilárdítása és a fiataloknak ezzel kapcsolatos érzelmei voltak a leggyakrabban előforduló dal- és szövegmotívumok; az egész fesztivál pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő negyvenedik évfordulója jegyében zajlott. A különböző műsorokban több mint ötszáz szereplő lépett színpadra, a sok ezer főnyi közönség pedig nemcsak hálás és kitartó, de értő publikumnak is bizonyult. — A mártoni fesztivál tulajdonképpen a fiatal tehetségek seregszemléje. Te vajon hogyan kerültél közelebbi kapcsolatba a zenével? — Aki érdeklődik a könnyűzene iránt, bizonyára fölfigyelt már az édesapám: Ali Brezovsky dalaira. A zene iránti érdeklődésemet és hajlamomat egyszerűen tőle örökölhettem. Zenei pályafutásom azonban így is apróbb kudarccal kezdődött, mert évekkel ezelőtt, az alapozó zongoraleckéket bizony nem vettem valami komolyan, a szüleim pedig nem kényszerítettek a muzsika irányába. Csak gimnazistaként kezdtem komolyan és lelkiismeretesen gyakorolni: a zongorázás mellett megtanultam gitározni, ugyanakkor egy énektanártioz is jártam. — Ma már minden bizonnyal szorgalmasan gyakorolsz... — Méghozzá naponta zongorázom és éppen ilyen rendszeresen gyakorlom az éneklést is. Mindezt azonban csak kedvtelésszerűen űzöm, mert fő lekötöttségemet tekintve egyetemista vagyok: angol-német szakos hallgató a Komensky Egyetem Bölcsészeti Karán. — Milyen zenei stílust érzel magadhoz közelállónak? — Ügy érzem, nekem a rítmikusabb. rockos színezetű számok a testhez állóak, de az érzelmesebbnek tűnő, lassúbb daloktól sem idegenkedem. Mielőtt tanáraim segítségével kialakítanék magamnak valamilyen egyéni hangnemet, szeretnék minden stílusban gyakorlatra szert tenni, többféle technikát elsajátítani. — Csupán színpadon szerepeltél eddig? — Pályafutásom legelső felvételén filmzenét énekeltem, de a rádióban és a tévében is kaptam már lehetőséget. Remélem a mártoni fesztiválsiker sem marad visszhangtalanul. (MIK) — JÓ napot! — Jó napot, uram. Parancsoljon, foglaljon helyet. — Egy ügyet szeretnék... — Egy pillanat... Mivel kínálhatom? Konyak whisky? — Egy kis konyakot, ha lehet... — Igen, parancsoljon. Talán bekapcsolnám a légkondicionálást is ... — Szóval egy ügyet szeretnék... — Igen, hallgatom... — Arról lenne szó... egy mesterséges holdat szeretnék felbocsátani. — Igen, egy mesterséges holdat... Már megbocsásson. Ön melyik állam képviselője? — Én, kérem, magánemberként vagyok itt... Teljesen magánemberként. — Értem, szóval Ön magánemberként óhajt felbocsátani egy mesterséges holdat. — Pontosan így, kérem ... Tetszik tudni, van az embernek egy kis megtakarított pénze... — Igen, tökéletesen értem... Már megbocsásson a kíváncsiskodásért, milyen céllal óhajtja felbocsátani a holdat? — Hát ezen még nem is igen gondolkodtam ... Illetve, talán a televíziós vétel megjavítására ... Tetszik tudni, a szomszédnak egy ötméteres parabolaantennája van... Én a telepet már beépítettem mindenfélével, nem férne el sehol. — Hm, igen, ha jól értem. Ön egy geostacionáris holdra gondol... — Márminthogy *.. ja, vagyis igen. Úgy gondoltam, hogy mindig a kis házacskánk fölött lebegne. Tetszik tudni, ha már áldoz rá az ember... — Értem, tökéletesen megértem. És milyen hullámsávban óhajtaná, hogy működjön a holdja? — Hát úgy gondoltam, hogy főleg az első műsorra... de a másodikra sem ártana... — Igen ... elnézést a kíváncsiskodásért, remélem, kémtevékenységre vagy hasonló ízléstelenségekre nem óhajtja felhasználni... — Ó, hova gondol... Ismerem én így is a szomszéd minden titkát. Uram. Nagyon primitív ember az. nekem elhiheti, ha veszekszik az asszonnyal, még arra sem képes, hogy az ablakot becsukja ... Hallok én ott mindent, kérem, nem kell ahhoz műhold ... — Remélem, ismeri a világűr kihasználásának egyezményes feltételeit. Fegyverek vagy egyéb, harci cselekményekre felhasználható eszközök telepítése az ilyen holdakon szigorúan tilos... — Értettem, kérem, de tessék elhinni, semmi ilyen nem áll szándékomban. — És ki gyártaná le Önnek a szóbanforgó holdat? — A sógorom, kérem, nagyon ügyes ember az. Az ötemeletes házamat is ö tervezte, csupa elektronika, képernyő meg kamera az egész, kérem szépen, nekem csak a gombokat kell nyomkodnom.v. Higgye el, kérem, az egész város irigyli... — Értem ... már megbocsásson, hordozórakétája van? — Arra nekem ... még nem futja, kérem. Egyszerű kisiparos vagyok én, kérem szépen, a fejlesztési alapom igen csekély... — Akkor Önnek valamelyik nagyhatalommal kell megegyeznie az ügyben. Felajánlhatom intézetünk közvetítését? — Igen, ha megkérhetném ... Magam is gondoltam már rá, de nem tudtam, hol kezdjem ... — Akkor vegye úgy, hogy el van intézve a dolog. Az Ön holdja a K—2001 -es jelzést kapja. — Akkor hát meg is egyeztünk... — Igen ... örültem a szerencsének ... — Én is... hm, ne vegye rossz néven, volna még egy kérésem ... — Tessék. — Szeretném, ha a műhold oldalára rá lenne festve, hogy Julis. Tudja, a feleségem neve, annyit gürcölt érte, szegény, és én megígértem neki, hogy róla nevezem majd el a holdat... — Kérem, semmi akadálya. — Akkor a viszontlátásra. — Örültem a szerencsének, uram. CSÁKY PÁL • Miután lepergett a nagymacskák száma és a bohócok maskurázása is a vége felé járt, a közönség soraiban egymáshoz hajoltak a jól értesültek. — Novák úr következik, az eröművész. A zenekar mint mindig, most is rázendített az indulóra: „Tam ta tararara tam ta tára, tam ta tararara tam ta tára ..." Enyhén szétnyílt a függöny, s a porondra beszaladt Novák úr. Egyáltalán nem látszott eröművésznek. Inkább keltette azt az érzést, hogy a fénycsóvák nem is embert, hanem egy óriási pókot kísérnek. A gömbölyű emberke pár bukfencet vetett. Szokatlan produkció egy erőművésztől, ráadásul szmokingban. Meghajolt a közönség felé, miközben kifejező mozdulatot tett: „íme ez az én ajándékom, legyetek érte hálásak!" A zenekar elhalkult, alig hallhatóan játszott. Sokan asszisztáltak Novák úr körül. Gyorsan behoztak egy speciális rendeltetésű fekvőalkalmatosságot, melyre Novák háttal ráillesztette magát. Kezét, lábát a kupola felé nyújtotta és kezdődhetett az attrakció. Otromba súlyokkal terhelték végtagjait. Mindig többet és nagyobbakat raktak rá. Már két-háromszáz kiló is lehetett. A zene kísértetiesen szólt. Mindenki volt a világ legerősebb embere, kétszer ennyi terhelést is elbírt. A közönség megtapsolta. A mutatvány véget ért. A terheket egyenként leemelgették róla, s mikor az utolsó is lekerült, az aprótermetü ember, mint a labda felpattant és megint bukfenceket hányt. Akár a higanycsepp, gurult. A zene felszabadultan csinnadrattázott, s Novák egy pillanatra eltűnt a függöny mögött, majd jobb vállán átvetett óriási szalaggal tért viszsza. Olyan volt, mint hajdani násznagyok a néprajzi könyvek lapjain. Csakhogy a Novák szalagjait rengeteg érem díszítette. Csupa kitüntetés. Erre a közönségnek feltétlenül tapsolnia kellett. Öt dicsérte az induló is. „Tam ta tararara tam ta tára, tam ta tararara tam ta tára ..." Az öreg akrobata büszkén járta körbe a porondot. Cseppet sem szégyellte magát. Sőt, tudatában volt annak, hogy érdemei vannak, s ezáltal a tisztelet neki kijár. Nem vette észre, hogy a közönség csupán szánalomból tapsol. És másnap is, meg minden nap, mikor a nagymacskák száma véget ért, a bohócok után kiszaladt a tömeg elé Novák úr. Egyre kevesebb teherrel ismételgette hajdani produkcióját, s egyre makacsabbul csörgette érmeit. CSICSAI ALAJOS várta, hogy most valami rendkívüli dolog történik, de az akrobata csak mereven tartotta magát. Szapora dobpergés után a zene elhallgatott. A konferanszié bejelentette, hány kilogramm nehezedik Novák úr végtagjaira, s lám, meg sem rezdül alattuk, pedig már elmúlt hatvanéves. Hajdan ö í 22
