A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-24 / 9. szám
zsa — a szerk. megj.) sok szép nő lép a költő életébe, de mindvégig anyánk az egyetlen asszony, akit igazán szeret, akit soha, senki kedvéért nem hagy cserben, és akit soha semmi szenvedély nem tudott eltántorítani tőle." A feleségéhez írt Bocsáss meg című versét ezzel fejezi be: „Bocsáss meg, hogy mindig elébed állok/ s előled a világot elfogom." 1941 -ben Nagyváradra kerül főlevéltárosnak. Lányai közben férjhez mennek, s a költő a feleségével Pesten vészeli át az ostromot. A felszabadulás után már csak az irodalomnak él. Utolsó verseskönyve életében az 1947-ben megjelent Csók a sötétben. „Családi életünk nem volt egészen olyan, mint más boldog családoké — írja Gertrud. — Mégis, kiegyensúlyozott, harmonikus légkörben éltünk. Legalábbis mi, Kati húgom meg jómagam nem is kívánhattunk volna boldogabb, szebb gyerekkort. Tudtuk persze, hogy apánk lírai költő, aki nem írhat örökké a feleségéhez szerelmes verseket, de azt is beláttuk, hogy másvalakihez sem írhat örökké, ezért aztán a szép, fiatal, vidám vagy szomorú nők feltűntek életünkben, aztán megint eltűntek. De édesanyánk nem tűnt el soha, és apánk a legnagyobb szeretettel és tisztelettel bánt vele. Őrajta meg nem látszott, hogy az életét ne tartaná természetesnek. Apánk nyilvánvalóan megérttette vele, hogy a »múzsák« csak eszközei az egyedül fontos valaminek: a versnek... Kati húgomat nagyon szerette, az ö kedvéért minden játékra, bolondozásra képes volt. Mikor Kati megnőtt, az én kis Kati lányom lépett első helyre a szívében. Órákig eljátszott a gyerekkel, s megvédte minden nevelési kísérletünkkel szemben. Öten éltünk egy két szoba-hallos lakásban, és bármennyire igyekeztünk apám kedvéért csendben maradni, bizony sokszor beszűrődött suttogásunk az ő szobájába ... Egy szép napon aztán mentöötlete támadt: megpróbált elhelyezkedni abban a tornyos ebédlőkredencben, amely ott állt a szobájában, s egy székesegyház modelljéhez hasonlított inkább, mint valamilyen célszerű bútordarabhoz. A porcelánt kirámolta már a kredencből a háború, így aztán semmi akadálya nem volt annak, hogy előbb egy matrac és egy diványpáma, később villanyvilágítás kerüljön beléje. Ajtaját pedig egy darab spárgával húzta magára az új lakóház lakója. Mert nevet is kapott a kredenc, persze Így hívjuk ma is: alkotóház. És ezentúl, ha megelégelte apám a nyájas családi kört, kedvesen s tréfáskönnyedén megjegyezte: — Most pedig visszavonulok belső termeimbe ... Ami ezután következett, az már csak betegségének krónikája lehetne, s a betegség és elmúlás oly kevéssé illett őhozzá .. „Utolsó napjaiban is verset írt — emlékezik Gertrúd —, az Újévi köszöntő-t a kórházban, a műtőasztalon fejezte be. Ekkor még nem tudta, nem is akarta tudni, hogy a szervezetében lappangó rák néhány nap alatt végez vele... 1955. február 2-án húnyta le a szemét párnapos szenvedés után, hatvankét éves korában, hirtelen és váratlanul... A család máig sem tudbeletörődni, hogy meghalt, hogy nincs többé. Aki olyan odaadóan, szenvedélyesen ragaszkodott az élethez és a költészethez, mint ő, arról nehéz elhinni, hogy megsemmisül. Napokig szinte vártuk, hogy egyszercsak nyitja az ajtót és belép a szobába, titokzatosan és könnyedén, ahogy életében annyiszor." JUBILÁLÓ SZÍNHÁZ Még nem ért véget a második világháború, amikor néhány lelkes színházi ember kezdeményezésére színtársulat alakult Presovon. Ennek főleg a műkedvelőkből létesített együttesnek az első bemutatóját 1944. január 20-án tartották meg, s az első bemutatott színmű Húrban Skriatok (Erdei manó) című népies játéka volt. Ahogy a presovi J. Záborsky Színház jelenlegi igazgatója, Ján Silan tájékoztatott, a tulajdonképpen önképzököri körülmények között megalakult együttes — mindössze heten voltak — későbbi műsorpolitikájának is ez az első, népies irány szabta meg az útját. Hogy miért éppen itt jött létre ez az együttes, arra egyértelműen-a város gazdag — s tegyük hozzá: többnyelvű — kulturális hagyománya a magyarázat. A város haladó értelmisége minden tekintetben segítette az együttes létrehozását. A prózai részleg mellett 1948-ban létrejön a színház operett-társulata is. Hogy operett-társulat alakult, arra Ján Silan szerint az a magyarázat, hogy egyrészt ezt kívánta a közönség, másrészt belejátszottak a gazdasági körülmények is. Az operettrészleg munkája nagyban hozzájárult a színház gazdasági stabilizálásához. Az akkori körülményeket és igényeket figyelembe véve a prózai részleg népies orientációja mellett fontos szerepe volt az operett-társulatnak is. Annál is inkább, mert Kelet-Szlovákiának ezeken a vidékein — Eperjes vonzáskörzetében — ez a színház vitte el először a dolgozók közé a hivatátos színházkultúrát-művészetet. A két részleg munkája kiegészítette egymást, s ennek eredményeként az ötvenes évek elejére az intézmény mind művészeti, mind gazdasági szempontból megerősödött. Fontos fejlődési szakaszt jelent — főleg művészeti vonatkozásban — az a tény, hogy az ötvenes évek elején-közepén új, fiatal, megfelelően képzett müvésznemzedék került a színházhoz. A színház fokozatosan fejlődik, s a hatvanas évek végére már kereken kétszáz tagot foglalkoztató intézménnyé terebélyesedik. A színház jelenlegi — úgy tűnik végleges — belső struktúrája az 1978-ban létesített gyermek- és ifjúsági részleggel alakult ki. Ennek a három részlegből álló színháznak jelenleg mintegy 300 tagja van; évente tizennégy bemutatót, s átlagosan 500 előadást tartanak. Az előadások mintegy 14 százalékát viszik el különböző városokba; főként a gyermek- és ifjúsági részleg utazik, de a prózai és az operett-együttes is tart évente 3—4 előadást Preáovon kívül. Korábban, még az ötvenes években az előadásaiknak mintegy a felét mutatták be különböző helységekben. Az évi 14 bemutató a három részleg között úgy oszlik meg, hogy 4—4-et az operett és a gyermek-együttes visz színre, hatot pedig a prózai együttes mutat be. A legsikeresebb darabok általában 100—150 alkalommal kerülnek színre. Az eperjesi J. Záborsky Színház az elmúlt négy évtized alatt közel 500 bemutatót tartott. A négy évtizedes múltra visszatekintő színház január végén, február elején ünnepi előadások, találkozások keretében emlékezik meg e jelentős évfordulóról. Ennek kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy 1978-ban 220 millió koronás beruházással kezdték meg a Záborsky Színház új épületének építését, s jelenleg a belső szerelési munkák folynak. A színház vezetőinek tájékoztatása szerint Szlovákia legmodernebb színházépületét jövőre adják át rendeltetésének. GÁL SÁNDOR MARÉK ANTAL HALÁLHÍRÉRE Marék Antal bár nem Csehszlovákia területén született, pályafutását mégis Losoncon (Lucenec) kezdte. Az I. világháború ideje alatt édesapját — aki vasutas volt —, Losoncra helyezték, így került á család Gömörbe. Marék Antal Losoncon járt iskolába, ott is érettségizett. Már diákként is foglalkozott az irodalommal. Munkatársa lett a híres losonci baloldali ifjúsági lapnak, A Mi Lapunk-nak, melyet Scherer Lajos tanár szerkesztett. Losoncon adta ki első elbeszéléskötetét (Emberek az óceánon) és első regényét (Vihar a galambház felett) 1927-ben. Egy évvel később egy novellapályázaton első díjat nyert, s felfigyeltek rá a hazai magyar lapok (főleg a Kassai Napló) is. 1928-ig Losoncon (az YMCA-ban Simándy Pál mellett) és Katarinská Hután dolgozott. Társszerkesztője a Nyitrán megjelent Szlovenszkói Magyar írók Antológiájának, s ekkor jelentkezik Zsákutca című regényével. 1928-ban Budapestre költözött, Pécsett fejezte be orvosi tanulmányait, később mint főorvos működött Budapesten. Szlovákiával azonban nem szakadt meg a kapcsolata. Magyarországi lapokban népszerűsítette a cseh és szlovák írók, főleg Ludo Ondrejov és Jirí Wolker műveit. A Magyar Helikon kiadásában megjelent Wolker-kötetben fordításai is helyet kaptak. Sokat publikált az itteni magyar folyóiratokban, pl. a Magyar írásban, a Magyar Minervában, majd az Új Szóban, s a Hétben is jelentek meg — főleg orvosi tárgyú írásai. A hetvenes évek végén két könyve jelent meg Budapesten Hogyan éljen az idős ember? és az Emberiség harca a fájdalom ellen címmel. Ez évben egy újabb orvosi tárgyú könyvének kell megjelennie Budapesten, sajnos ennek kiadását már nem érhette meg. A múlt év végén veseoperáció közben a szíve felmondta a szolgálatot. Marék Antalt — Tónit — sokan ismertük és szerettük itt Losoncon, hiszen kedves, jókedélyű ember és sokoldalú író volt. SÓLYOM LÁSZLÓ NEM HALHAT MEG A DAL Februártól vetítik filmszínházaink A daloknak nem szabadna meghalniuk (Písné by nemély umírat) című színes filmet, amely csehszlovák—szovjet koprodukcióban készült. A film egy cseh operaénekes viszontagságokkal teli életútját meséli el. Josef Navrátil szülőhazájában egyszerű kóristaként kezdte a múlt század második felében, s a sors szeszélye folytán Grúziába került, ahol megbecsülték tehetségét, s annyira megkedvelték, hogy még új nevet is adtak neki: Joszif Ratili lett. Josef Navrátil nagyon megszerette a grúz népzenét, s ö lett a grúz népi együttes első karnagya is. A valóságon alapuló, lírai hangvételű filmet Georgij Kalatozisvili rendezte, a főbb szerepeket Vít Olmer (Ratili), Jana Brezinová, Szvjetlana Tomova és Imedo Kahiani alakítja. (ez) 300 évvel ezelőtt, 1684. február 25-én született a cseh barokk szobrászat egyik nagy alakja, Matyáá Bemard Braun. János evangélistát ábrázoló szobra (a képen) a prágai Szent Kelemen templomban látható DÉNES GYÖRGY
