A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-02-24 / 9. szám

NAGY

MIKLÓS

A TRAKTOROS

AZ

szűcs I

GYÖRGY L

Hónapok óta nézem őket. Ácsok. Hatan vannak. Hétemeletes lakóházat alapoznak az ablakom alatt. Naponta többször kinézek, rajtuk felejtem a szemem, mert ahogy dolgoznak, az élményszámba megy. Egyszerűen csak azért, mert nem lógnak. Szeretnek dolgozni, pedig ha valahol, akkor lógni leginkább egy építkezésen lehet. Korábban soha egy szót még nem váltottam velük, de ennek ellenére is úgy érezhetem, hogy szinte minden fontosat tudok róluk. Hogy vidékiek, munkásszálláson laknak, haza csak hétvégeken járnak. Fiatalok és középkorúak, összehangolt mozdulataik nyomán robusztus betonidomok nőnek ki a földből. Mozdulatokból, félszavakból is megértik egymást. Hétvégeken, amikor nem dolgoznak, mikor az építkezést befedő havon csak egy-egy tanácstalan irányt vett macska lábnyomai jelzik a mozgást

— nekem már hiányzik ez a hat ember. Csodálom őket. Mert nemcsak ácsok ők, de nem ám! Ami itt eddig elkészült, azt ők csinálták. Zsaluznak, vasaznak, betonoznak. Az egyikük gyakran hajol a tervrajz fölé. Ért hozzá, messziről, a magasból is látszik, hogy pillanatok alatt olvasni tud belőle. Aztán dolgozik ő is, mint a többiek. Lemegyek és megismerkedek vele.

Szűcs Györgynek hívják. Harmincvalahány éves és kiderül róla, inaséveit nem az építőiparban töltötte. Karván, a mezögazdasagi szaktanintézetben tanulta ki az asztalos-bognár ikerszakmát, és azután szegődött csak az építőiparba. Családjától,

— feleség, két leány — azóta egyfolytában távol él. Együtt csak a hétvégeket töltik. Mi tagadás: hiányzik a család, de kinek nem hiányzik a munkásemberek százezrei közül, akik ugyanígy élnek, dolgoznak, — sokszor a nagyobb kereset, többször a közeli munkalehetőség híján. Ha ők mindezt nem vállalnák, bizony a tempó jócskán lelassulna.

— Hogyan telik a napom? Láthatja. Észrevettük, ahogy elnézeget bennünket az ablakból. Hát így telik. Ami előtte és utána történik, az a virradat előtti, és alkonyat utáni. Mert amíg az ember látja a szög fejét, addig dolgozik. Korán kelünk, a munkásszállásról átjövünk ide, és amíg lehet, dolgozunk. Hogy szeretjük-e? Hát ezt is láthatja! Félidőben eszünk valami meleget a legközelebbi helyen. Fájront után fürdés, itt ott egy-egy mozi, vagy csendes kvaterkázás, sör, meg vacsora mellett. Ennyi kijár az embernek. Nem duhajkodunk, munkaidőben nem iszunk, mert hát az építkezés veszélyes üzem. Pénteken alkonyat után érek haza a családhoz. Tudja, hosszú az út. Kürti vagyok, (Strekov) — Párkány és Újvár között...

Beszélgetőpartnerem Nagy Miklós, a dercsikai (Jurová) földmüvesszövetkezet karcsai részlegének dolgozója. Traktoros volt, most öt éve egy hatalmas buldózer nyergében ül.

— Hogyan telik egy munkanapja ?

— Reggeltől estig nézek ki az ablakon, figyelem mi történik körülöttem.

— És mit lát?

— Földet, sok földet. Amikor a cukorgyártól visszahozzák a répáról lemosott földet, feltöltjük a kavicsbányákat, azt simítgatom. Vagy a trágyadombot, falusi szemétlerakó helyet nyomom öszszébb. Érdekes egy ilyen falusi szemétdomb. Még villanymotort is találtam benne.

— Tudta használni?

— Én nem, de a haverom igen. Augusztustól decemberig nagyon sok a munka. Szalmakazlat rakunk, répát szedünk, silót készítünk. Ez a legigényesebb feladat. Igazgatni és tömöríteni kell. Majd a répakarajt keverjük magkóró szecskával. Mire minden rendben lenne, kezdődik a tavaszi munka, és futnak az évek, egyik a másik után.

— Szórakozás, kikapcsolódás, munkaidő utáni elfoglaltságai milyenek?

— Hol ez, hol az. A Nemzeti Frontban iparkodom hasznossá tenni magamat. Tűzoltóparancsnok vagyok és a hadsereggel együttműködő testületnek az elnöke. A nemzeti bizottság rendészeti komiszsziójának alelnöki tisztét töltöm be, az értékeléskor munkánkkal járási viszonylatban az ötödik helyet érdemeltük ki. A polgári ügyeket intéző testületnek is tagja vagyok. Büszkén mondom, hogy mind a járásban, mind a kerületben az első helyen végeztünk, de még szlovákiai viszonylatban is csak két testület dolgozik jobban, mint mi.

A TÁSKAKÉSZÍTŐ

Egyszerre négyükkel is beszélgetek. Nehéz lett volna a Kozatex szövetkezet több száz munkásnöje közül csak egyet kiválasztani. Szorgalmas, a munkáját szerető, gonddal, odafigyeléssel végző nagyon sok van közöttük. Az éjszakai műszakosokat kerestem fel, mert ők tán még többet vállalnak, mint aki csak egy műszakban dolgozik. Arra a kérdésre iparkodtam választ kapni tőlük, hogy mi hajtja őket, mi készteti a fokozott erőfeszítésre?

— Egyszerű a felelet — szól Világi Teréz — már háziasszony koromban is szerettem varrni. Itt is varrógép mellé kerültem. Igaz, majdnem megváltunk egymástól, mert amikor a kislányom felnőtt én is a müszakozók közé jutottam. Választhattam: vagy elmegyek, vagy vállalom a kétmüszakos munkabeosztást. Maradtam. Már meg is szerettem.

— Van előnye az ilyen időbeosztásnak ?

— Hogyne lenne! Nyáron azért jó, mert még otthon is sok mindent elvégezhetek, télen azért, mert nem kell minden nap korán kelni — adja a választ Varga Márta.

— Mettől meddig tart a munkaidő és ez összeegyeztethető-e a háztartással, a családneveléssel?

— Reggel hatra járunk, délután kettőkor végzünk, ha délelőtti műszakra jövünk. Ha délutánira, akkor kettőkor kezdünk és éjszaka negyed tizenegykor végzünk. Háztartás, gyereknevelés? Megoldható. Az egyik héten én viszem oviba a kislányomat, a másik héten a nagymama. A szabad délelőttökön elvégzem a házimunkát. Ha csak nappalos lennék — ők héttől fél négyig dolgoznak — este lenne mire hazaérek — mondja Bakányi Katalin.

— Hogyan telik egy munkanap? — a választ Kmotrik Erzsébettől kapom:

— A Márti — mutat kolléganőjére — kihozza a raktárból az anyagot, a megmunkálandó darabokat és szétosztja a szalagon dolgozók között. Én asztali munkás vagyok. Ragasztok, szegecselek, hajtogatok. Főleg női kézi táskákat, iskolatáskákat. A Kati és a Teri néni varrónő. Náluk derül ki, hogyan dolgoztak az előttük lévők. Jaj nekünk, ha a hajtogatás, ragasztás egy két millimétert elcsúszott! Szerencsére ilyen eset csak nagy ritkán akad. Mi szeretjük azt, amit csinálunk. Olyan szép a bőr, ha szépen kisimítom, ha pontosan oda illeszthető, ahova a tervező elképzelte. Nagyon szép táskák kerülnek ki az üzemünkből. Örömmel jövök munkába, különösen a délutáni műszakra. Ilyenkor nincs olyan nagy zaj, mert kevesebben vagyunk, mint máskor. A munkahelyi légkör nyugodt. Mindenkinek megvan a saját munkaterülete, de ha valaki hiányzik, azt el lehet vállalni. Ilyenkor egy kis pluszmunkával több pénzt kereshetünk.

— Mennyire fáradnak el a műszak végére?

— Bizony elfáradunk. Aki varr, annak a háta fájdul meg, akinek álló munkája van, annak a lábai fáradnak el.

A Kozatex szövetkezet somorjai (Samorín) üzeméből kikerülő kézi táskák, bevásárló szatyrok, kicsi, nagy, nagyobb bőröndök és utazótáskák Hornák Mária műszakmester tájékoztatása szerint belföldön, valamint a Szovjetunióban, Magyarországon, Lengyelországban és az NDK-ban, valamint a Német Szövetségi Köztársaságban, Angliában, Franciaországban, Dániában, Hollandiában kerülnek forgalomba.

13