A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-01 / 1. szám
S ha már itt tartunk, menjünk néhány házzal odébb, az ugyancsak öreg épületnek számitó italboltba. Kiderül, hogy hagyományos hangulatú, jellegzetes kocsma ez a javából. A vendéglő a falu fórumának szerepét is betölti, mert sem a környéken, sem a világban nem történhet semmi olyasmi, ami itt szóba ne jönne munka végeztével, vagy vasárnaponként. — Ami hibának tűnik föl, hogy kevés itt a közművelődési munka és a nemes szórakozás — mondja Noszek Ferenc. — Kevés a művelődési otthon által szervezett program, és sajnos a tömegszervezetek, közöttük a CSEMADOK is, meglehetősen ötletszerűen, rendszertelenül dolgoznak. Valami olyasféle hiányosság ez, mint a mácsédiek hagyománytisztelete a kéménysöprö-szakma iránt... Noszek Ferenc és Farkas Tibor, a hnb helyi gazdálkodási üzemének vezetője a leendő üzletközpont alapjainál 4 Délelőtti csúcsforgalom a jelenlegi vegyesboltban Tizenöt-húsz évvel ezelőtt — hogy a még korábbi esztendőket ne is emlitseml — ezt a községet nemcsak Dél-Szlovákiában, hanem országszerte a kéménysöprők és a kéménysöprö-utánpótlás falvaként tartották számon. Manapság huszonöt-harmincan vannak még a középkorú és idősebb mácsédi kéménysöprök, ám a most végző nyolcadikosok közül egyetlenegy jelentkező sem akadt erre a pályára! Mint ahogy tavaly, tavalyelőtt és még azelőtt is csupán alig-alig ... Vajon miért ? Vajon hová és miért tűnnek el a kéménysöprök, vajon miért pártoltak el a mácsédiek ettől a „szerencsét" hozó szakmától? — Évről évre csökkenni látszik e szakma becsülete, pedig valamikor igazán megbecsült céh volt a kéménykotrók egyesülete. Falunkban is apáról fiúra öröklődött ez a mesterség, és bizony kényelmes élet, úgymond nyugdíjas állás várt mindenkire, aki kitanulta a kéménykotrás és a kályhaépítés fortélyait — mondja Tartott Sándor, a Bratislavai Szolgáltató Vállalat Kéményseprő Részlegének dolgozója, aki nemcsak nagymácsédi lakos, de tagja egyben a hnb tanácsának is. — Ma valahogy úgy gondolkodnak az emberek, hogy piszkos és veszélyes foglalkozás a miénk. Én viszont azt állítom, hogy semmivel sem piszkosabb, mint az autószerelőé, és semmivel sem bonyolultabb, mint bármi más becsülettel végzett munka. Különben is, átalakul a szakma, ma már nem lehet pusztán koromszedésből megélni, hiszen egyre népszerűbbé válik a központi fűtés, az olajkályha. A kéményseprőkre ugyan szükség van, de fokozatosan eltűnőben van a kaparóvas. a vesszőseprű, a stószkefe ... Persze, egyelőre azért szükség van még minderre, és ezek a szerszámok számunkra épp olyan kedvesek vagy fontosak, mint a kőművesnek a vakolókanál, a szabónak az olló ... Bárki elhiheti, a múló évek során megszoktam már a tetőkön és padlásokon való járkálást. Szép és férfias munka ez, hiszen úgy ismerem a körzetembe tartozó házak tetőit és kéményeit, mint egy körorvos a pácienseit, vagy akár a postás a körzetébe tartozó lakókat és utcákat... A tetők meg a kémények ugyan sokban hasonlítanak egymáshoz, de lényegében mind egyik egészen más. Ezt a munkát nemcsal elvégezni, de szeretni is kell. — Miért? — Mert pillanatnyilag valóban nincs különösebb tekintélye a fekete mundérnak. A mai fiatalok kényelmetlennek, füstösnek, kormosnak tartják ezt a munkát; pedig épp ez a szép benne! És az is, hogy nincs íróasztalhoz, géphez kötve az ember, hanem szabadon jár-kel házról házra. Persze, az sem titok, hogy alapfizetésben és utánpótlástoborzásban is nagyobb anyagi megbecsülést érdemelne a kéményseprés, mert nálunk bizony nemigen jut lehetősége senkinek sem a fusizásra. A fiatalokat viszont, érthetően, nemcsak az érdekli, van-e múltja t egy-egy szakmának, hanem az is, hogy jelenleg mit hoz a konyhára ?... Azért mondtam, hogy a kéményseprést sok egyéb szakmánál sokkal jobban kell szeretni. Fura fintora a sorsnak, hogy pillanatnyilag bizony maguknak a kéménysöprőknek sem ártana egy kis újévi jószerencse — mármint az utánpótlás biztosítására. Még egy olyan kéméhyseprő-hagyománynyal bíró községben is, mint Nagymácséd. Nehogy épp itt (pontosabban itt is!) kihaljon ez a réges-régi múltra tekintő, ősi szakma... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Rakický Hétvégi levél Nem vagyok a televíziózás szakembere. Kritikusnak sem tartom magam. A televízió műsoráról (és más műsorokról, illetve rendezvényekről) ha ilyesmire sor kerül, mindig csupán a néző jogán mondok véleményt. Ezt tettem a minap (a Hét 48.) számában megjelent Hétvégi levélben is. Annak kapcsán, hogy a Csehszlovák Televízió adásrendje 1983. október 31-e óta új műsorral gazdagodott, és A heti események magyar nyelven címmel a második csatornán adást közvetít minden hétfő este fél héttől hétig, a televízióról eszembe jutott egy-két gondolat. A heti események magyar nyelven című adással kapcsolatban azt írtam, hogy „A jónak bizonyult kezdés után érdeklődéssel várjuk a folytatást, a nyilván egyre sokrétűbbé és tartalmasabbá váló közvetítéseket''. Ez a mondat azonban a nyomdában valahol „elveszett", illetve lemaradt a cikk végéről. A hiányosan megjelent Hétvégi levél így másképpen értelmezhető (és amint megtudtam, a cikk mondanivalóját többen másképpen is értelmezték), mint amilyennek eredetileg szántam. A témára itt most azért térek vissza, hogy egyrészt nyilvánosságra hozhassam az „elveszett" mondatot, másrészt azért, hogy mint néző (most már több adás alapján) újra véleményt mondhassak A heti események magyar nyelven című műsorról. Arról is, ami tetszik, és arról is, ami nem, de leginkább arról, hogy mit szeretnék kapni ezektől az adásoktól a jövőben. Tetszik, hogy a műsor viszonylag pergő, felvillantja a hét legfontosabb kül- és belpolitikai eseményeit, ám többnyire a hazai élet kérdéseivel foglalkozik. Jónak, televiziószerűnek tartom azt is, hogy a riporterek nem beszéltetik túl hosszan a riportok szereplőit, hanem a műsor inkább képekkel, képekben tolmácsolja mondanivalóját. Az adást jónak, színvonalasnak, kifejezőnek tartom. Persze ez a közvetítés éppen úgy, mint minden más műsor, sose lesz (lehet) olyan, hogy az mindenkinek egyformán megnyerje a tetszését. Az eddig látott közvetítésekkor nem tetszett a november 28-án sugárzott műsornak az a riportja, ahol a szakiskolák diákjai óra alatt sapkában hallgatták az előadást. Azt hiszem, anélkül, hogy részletesebben magyaráznám, mindenki megérti, hogy miért... Itt a hibát elsősorban a pedagógus követte el. De ha a pedagógus elnézi, hogy a diák sapkában ülve hallgassa az óráját, akkor legalább a riporter, vagy a műsort összeállító szerkesztő óvhatta volna meg a televízió sokezres nézötáborát attól, hogy ilyen (esztétikailag is, és pedagógiailag is helytelen) képsor nyilvánosságra kerüljön. Hogy A heti események magyar nyelven című adástól mit szeretnék kapni a jövőben? Hasonlóan mint eddig, rövid, frappáns közleményeket a hét legfontosabb kül- és belpolitikai eseményeiről. Egyben (amennyire az adott műsoridőbe belefér) riportokat az ország életéről, a kiemelkedő munkasikerekröl, a fontosabb kulturális eseményekről, az emberek életének hétköznapjairól. Meggyőző és igényes közvetítéseket arról, hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiségű dolgozók is példásan teljesítik állampolgári kötelezettségeiket. Azt szeretném és azt várom, hogy A heti események magyar nyelven című adás minden alkalommal legyen országos jellegű, ugyanakkor úgy váljék sajátossá, hogy — a hatékonyság szempontjait is figyelembe véve — elsősorban azokról szóljon, akiknek a közvetítést szánják.
