A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)

1984-02-10 / 7. szám

születő, új értékek felfedezése olyan feladat, amely egységében adott számunkra. Nyilvánvaló, hogy a szerkesztés szempontjai irodalmunk fejlődésére is hatással vannak, ezért igyekszünk felelősen érvényesíteni őket, szem előtt tartva közben kiadáspolitikánk minőségi értékrendjét is.

— Kiadói terveikben miképpen érvényesül a politikai és nemzetiségi elkötelezettség elve ?

— Szocialista könyvkiadó vagyunk, eszmei elkötelezettségünket természetesnek vesszük és vállaljuk. Képlékeny anyaggal, élő irodalommal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy a kiadott művek eszmei és művészi színvonalát nagy felelősségtudattal kell meghatároznunk és értékelnünk. Ez nem könnyű feladat és nem is kockázatmentes. Abból indulunk ki, hogy eszméink nem dogmák, hanem a változó valóság, a születő új értékek megítélésének és minősítésének eszközei, melyek azáltal válnak elvont igazságokból élő és ható valósággá, hogy a gyakorlattal, az élettel találkoznak s szembesülnek vele. Nemzetiségi elkötelezettségünket helyzetünk határozza meg. Az a tény, hogy a nemzetiségi írásbeliség intézménye vagyunk, egyben elkötelezettségünket is megszabja, melyet vállalunk. Három nyelv anyagával, három irodalom szellemi értékeivel dolgozunk. Úgy gondolom, kötelességként, ebből a nemzetiségi tudatra jellemző intemacionáiis érzékenység és felelősség ténye következik számunkra.

— Milyen az együttműködés a magyarországi kiadókkal, melyek a közös kiadási célok?

— A Közös Könyvkiadási Egyezményre utaltam már, de nem szóltam még annak előnyeiről. Az egyezménynek köszönhető, hogy a hazai könyvesboltokba évente 150—200 olyan magyar könyv kerül, melyeket a Madách Kiadónak nem lenne módjában kiadni. De ugyancsak ennek az egyezménynek köszönhetően kaphatók könyveink a Magyar Népköztársaságban, és mellettük a szlovák és cseh klasszikus vagy kortárs irodalom legjava. A budapesti kiadókkal, tehát a Szépirodalmival, az Európával, a Gondolattal, a Mórával, a Kossuth-tal, a Magvetővel és másokkal folytatott együttműködésünk valóban testvéri és kölcsönösen megértő. Közös érdekünk, hogy fölfigyeltető művészi eredményekkel, jó és hasznos könyvekkel gazdagítsuk egymás kiadói terveit és teljesítményeit. Ily módon hatékonyan gondozzuk a megértés és kölcsönös megbecsülés útjait államaink és nemzeteink között.

— Régebben több szó esett arról, hogy a hazai magyar gyermek- és ifjúsági irodalom mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben szinte mostohagyerekként szerepel íróink és költőink alkotói terveiben ...

— Régebben tényleg így volt, mára hál' istennek megélénkültek a gyermekirodalom berkei. Gyermekverset, mesét írni írói becsvágy tárgyává vált. Sajnos, az ifjúsági irodalom viszont, lévén talán igényesebb és több elmélyülést követelő műfaj, ma is elhanyagolt terület. Gyermekirodalmunknak vannak tervei és termékei, a kiadó munkája ösztönzés helyett inkább arra összpontosul, hogy felelősen válogasson és rangsoroljon elképzelések és kéziratok között. Hatásos ifjúsági műveket, jó ifjúsági regényt azonban változatlanul szívesen látnánk szerkesztői asztalunkon.

— Ha lehet, még ennél is jobban a háttérben kullog kötetekbe válogatható riportírásunk, „interjúirodalmunk", hiányzanak az eredeti tudományos-ismeretterjesztő alkotások, hiányzanak a fotókkal illusztrált képzőművészeti vagy néprajzi tárgyú kiadványok, nincs kötetben fellelhető nyoma a MATESZ több mint harmincéves tevékenységének. Van-e terv e tématerületek felkarolására ?

— Az irodalmi közírás és riportirodalom kötetei valóban hiányoznak kiadói terveinkből, mert nincsenek. Sajnos, az említett többi műfaj is csupán alkalomszerűen szerepel, jobbára inkább csak ritkaságként. Például az Új Mindenes Gyűjtemény kötetei a tudományos ismeretterjesztő irodalmat hivatottak segíteni, volt már interjúkötetünk, képekkel dokumentált néprajzi kiadványunk, képzőművészeti albumunk, színháztörténeti kiadványunk. E tématerületeket felkaroljuk hát, de okvetlen egyetértek azzal, magunk is' érezzük, hogy az ezeken a területeken folyó alkotómunkát szervezni kellene. A kiadó tervei ezen a téren a jövőben tudatosabbak, inspirálóbbak lesznek.

— Hadd kérdezzem meg: mit tart a kiadó legnagyobb gondjának ?

— Nincs legnagyobb gondja. Gondja viszont mindig van. Megvannak például az állami tervek által megszabott és biztosított gazdasági-anyagi keretlehetőségeink, valamint a kiadói programban megszabott feladataink. Gondjaink azzal az igyekezettel függnek össze, hogy feladatainkat jól teljesítve beleférjünk az adott keretekbe. Irodalmi gondjaink legjelentősebbike az aktuális, mai kérdéseket és gondokat tükröző kispróza, illetve a szatirikus-humoros irodalom hiánya.

— Segíti munkájukat a sajtó?

— Részben igen, de többet is tehetne. Segítsége bizonyos, nem túlságosan intenzív, propagandatevékenységben merül ki, mértékkel ismerteti és népszerűsíti könyveinket. Néha ír a kiadó munkájáról, bírálja hiányosságait vagy méltatja eredményeit. Ez nem kevés, de nem elég. Igazi segítség az lenne, ha a sajtó fokozottabban hozzájárulna az olvasói érdeklődés és visszhang szervezéséhez, az irodalmi közélet fellendítéséhez és alakításához, a kritikai értékrend állandó fejlesztéséhez. A sajtó sokat tehetne azért, hogy irodalmunk „élőbb" legyen, problémaérzékenyebb és alkotókészebb; így a kiadója szintén több eredménnyel dicsekedhetne. de növekedne társadalmi hatásának súlya is.

— Az idei, jubileumi év terméséből mit tart majd jelentős kiadói tettnek?

— Megjelenik Fábry Zoltán Összegyűjtött írásainak ötödik kötete. Igaz, egy sorozat egyik könyve ez, mégis megemlítem, mert személy szerint jelentős kiadói tettnek tartom a Fábry-életmü megjelentetését; a sorozat visszhangját, pontosabban visszhangtalanságát pedig méltatlannak — mind irodalmunk komolyságához, mind az író nagyságához mérve. Az Új Mindenes Gyűjtemény harmadik kötete Géczy Lajos válogatásában Kelet-Szlovákia, a Bodrogköz, kulturális és tudományos kérdésköréből ad válogatást. Szőke Józseftől megjelenik a Szlovákiai magyar irodalom válogatott bibliográfiájának második kötete, amely a hatvanas évek címszavait tartalmazza. A költészet és a széppróza megítélését viszont az olvasóra bízom.

— Megjelenő könyveik példányszáma ?

— Ezt több lényeges körülmény is befolyásolja, úgyhogy erősen változó.

— írói terveiről általában nem szívesen beszél, hadd kérdezzem hát legalább azt: min dolgozik?

— Kisebb, aktuális írások mellett regényen dolgozom, melynek jövőre kellene megjelennie.

MIKLÓSI PÉTER

Fotó: Gyökeres György

RENDETLEN

nap»-0

AZ ELSŐ ÚJSÁGCIKK

... úgy értem, az első ebben az esztendőben: legyen vidám vagy legalább derűs, akkor is, ha különösebb vidámságra nincs okunk. Nem derült ki a világpolitika ege és nem borult be az ég, a valóságos. Igazi őszünk nem volt, igazi telünk nincs.

Mi lesz velünk? Búslakodjunk? .

Nem, dehogy!

írok én vidám cikket ha kell. íme:

ÁLMATLANSÁG

Éjjel fél kettőkor fölébredek. Szomjas vagyok.

Iszom egy pohárnyit abból a szódából, amit még az este csináltam. Megéhezek tőle.

Eszek egy tál lencsét, mint Ézsau. Hidegen. Most már nem vagyok se szomjas, se éhes. Akkor hát mi a bajom? Miért nem tudok elaludni?

Énekelni kezdek: Édesanyám, nem tudok elaludni!, hadd üsse meg a szomszédomat a guta.

Rám zörgetnek. Kopogtatnak. Szinte reng belé az ablak.

Ez valami vers?

Elcsitulok. Elnémulok.

Egyébként szeretném tudni, miért zörgött rám a szomszéd. Nem tetszik neki a hangom? Tény és való, valamikor jobb volt a hangom. Amikor még kevesebbet óbégattam, kevesebbet cigarettáztam. De azt ő, a szomszéd, honnan tudja?

Különben is: mi köze hozzá? Mi köze van hozzá ?

A jómúltkor epegörcsben fetrengtem, üvöltöztem ebben a lakásban, hangosabban, mint az imént, senki nem kopogott át hozzám, senki sem kérdezte meg, mi a bajom. Egyedül voltam ebben a nagy lakásban, s ettől a szomszédtól, akár ki is múlhattam volna.

Akkor most miért zörget? Miért zavargat?

Vegye tudomásul, hogy: „ez az én házam, ez az én váram!"

S ne csodálkozzék azon, hogy ha majd öt veszi elő az epekólika, akkor is csak ezt fogon énekelni: Édesanyám nem tudok elaludni! És nem zörgetek át hozzá. Nem bizony!

BAKANÓTA

„Ez a kislány alig tizenhat éves, azt se tudja, kibe legyen szerelmes."

No, kibe? No, kibe? No, kibe?

Itt állok a pult előtt, vodkára várva, mögöttem az alig tizenhat éves kislány. Szép kislány, és fekete, ami az én gyöngém. És néz rám a gyönyörű szemével. {Ez valami sláger?)

És én fizetek. S közben szemezek ezzel a tizenhat éves tündökléssel.

És otthon keresem a pénzem, amit általában a farzsebemben hordok.

És az e havi fizetésemből egyetlenegy koronát se találok.

„Alig cseperedett fel,

már őnéki puszi kell."

És megint itt áll mellettem, miközben kifizetem a hotelszobát.

És rákacsint a portásra.

És a portás fölengedi öt.

Es már az ágyon fekszik, mezítelenül, kinyújtja szép, hosszú lábát és megnyom valami gombot. A lába nagy mutatóujjával.

Megjelenik egy alázatos és szőke pincér: teli elemózsiával.

Ilyesmit én még nem is ettem: sült fácán, sőt, fácánsült, szalonnával megtűzdelve.

Ki fogja ezt kifizetni? — kérdezem idegesen.

De hiszen minden rendben van — mondja ő — és megsimogat.

„Megártott a tövének, .

a gyönge leveleiének."

Az öntözés, természetesen, az öntözés. Szegényke, most nekidöl a falnak, a gyönyörű kék templom falának

... nem mondom meg, mit csinál.

„Kisangyahm, sosem leszek a tied!"

... és arra kér, hogy fogadjak taxit, és vigyem öt haza. Mondom neki, hogy ezt nem lehet, mert ellopták a pénzem. Nincs egy vacak fityingem se.

Kezembe nyom egy csomó százast.

Átkötve egy fehér cédulával, egy fizetési szalaggal. A szalagon az én nevem.

Vagyis : tőlem lopta a drága.

Egyszóval: minden rendbejött.

AKASZTÓFAHUMOR

Van nekem egy nyugdíjas erdész barátom, ő mesélte, hogy öngyilkosnak lenni egy csöppet sem könnyű.

Tudniillik ö már megpróbálta.

— Akkoriban nagyon rám járt a rúd — meséli a hajdani erdész — elhagyott a feleségem. megszökött egy fiatal favágóval, elfogtam egy orvvadászt, akiről kiderült, hogy az erdőgazdálkodási minisztérium dolgozója, ezért áthelyeztek egy másik erdőkörzetbe. Ittasan vezettem, megfogtak a rendőrök. Elvették a hajtási jogosítványomat. Egy szép cígánylány ellopta a teljes fizetésem. S mindennek a tetejében megbetegedtem. Egy borzalmasan nagy görcs nőtt a torkomban. Meg voltam győződve arról, hogy rákom van. Elhatároztam, hogy megölöm magam. Ekkor már vadászpuskám sem volt, tehát úgy döntöttem, hogy felakasztom magam. Vásároltam egy jó erős kötelet, az erdőben kiválasztottam egy hétszáz éves tölgyfát, amelynek odvas törzsén könnyű volt fölmászni, és vettem két liter vodkát, mert az öngyilkossághoz bátorság kell, az alkohol pedig bátorrá teszi az embert. Búcsúlevelet írtam a fiamnak, legjobb barátaimnak, megszökött feleségemnek. Ezután kimentem az erdőbe, leültem a vén tölgyfa alá, hurkot csináltam a kötélen, a nyakamra tettem és felbontottam az egyik vodkát. S mint ahogy a sört szokás, fölhajtottam és egyből megittam. Vártam, jöjjön meg a bátorságom. De az első liter vodka után még nagyon sajnáltam magamat, meg a világot is, amelyet itt kell hagynom. Úgyhogy a másik üveget is felhajtottam. Csak akkor keseredtem el igazán, amikor azt láttam, hogy ebben az üvegben is alig van egy féldecinyi. S amikor azt is fölhajtottam, teljesen kész voltam az öngyilkosságra. Megteltem világmegvetéssel, világfájdalommal és undorral. Bátran, férfiasán fölugrottam és mászni kezdtem a fára.

S tán mondanom sem kell : hanyatt estem. Rögtön el is aludtam. Amikor fölébredtem, nyoma sem volt bennem a bátorságnak.

Ehelyett megteltem életkedvvel.

Azóta is élek.

15