A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-02-10 / 7. szám
Hallottuk- olvastukláttuk Innenonnan KÖNYV Dr. Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok Hű, de ismerős ez a szöveg, ez a stílus! A Ludas Matyi emlőin nevelkedett „vájtszemű" olvasó mindjárt az első oldalak olvasása után ráismer a népszerű humorista, Peterdi Pál „jelenlétére”, sziporkázó mondataira, szójátékaira. De hisz a borítón dr. Kárpáti György neve szerepel szerzőként! Ám egyet lapozva azonnal kiderül a turpisság. Ott ugyanis már ez áll fehéren-feketén: Kárpáti György feljegyzései alapján írta Peterdi Pál. Ahá, így minden világos! Vérbő humorú, remek olvasmány, jó szórakozást nyújt ez a majd ötszáz oldalas könyv, amely összefoglaló egyben.........egy kalap alá vettem előző (három — a szerző megj.) monumentális alkotásaimat, kiegészítettem az azóta lezajlott — szintúgy velötrázó — eseményekkel és most egyszerre nyomom a szépre és nemesre epedő világ kezébe. Itt van, ti akartátok." Dr. Kárpáti György a magyar vízilabdasport egyik legsokoldalúbb, legeredményesebb, kimagasló egyénisége. „Én, kérem, végigpólóztam a világ összes medencéjét. Játszottam kétezer mérkőzést, lőttem ötezer gólt, kaptam tízezer pofont. Vízben-parton végigcsináltam hét olimpiát, a hétből négyet — ez történelem! — győztesen." Úgy bizony! Végigcsinálta a magyar pólótörténet két aranycsapatának fénykorát is. hanyatlását is. Kárpáti doktor nem az egyes versenyek, események adatszerű közlésére törekedik. Korántsem! Inkább a rangos találkozók egyegy érdekes epizódját írja meg, bő humorba áztatva. Szó esik más sportágak bajnokairól, neves egyéniségekről is. Úgy a kötet közepe táján a maga angyali humorával elmeséli, hogyan „faragott embert" Mark Spitzből, Albert Flóriból, Hofi Gézából, Zelk Zoltánból, Louis Armstrongból, Bodrogi Gyulából. És szól jóképű barátjáról, az olasz vízilabda-válogatott egykori csillagáról, Carlo Pedersoliról is, akit ma már falrengetö pofonjairól híres Búd Sprencer néven ismer a világ. A fedélterv és a kötetben lévő szellemes rajzok a másik „humoróriás", Sajdik Ferenc munkáját dicsérik. Zolczer László KÖZMŰVELŐDÉS Megy a gyűrű vándorútra Az ipolysági (Šahy) Közművelődési Klub sokrétű tevékenysége mellett megkülönböztetett figyelmet szentel a néprajznak. Megalakulása óta — 1978-tól — a folklór művelői közül sok ismert előadót látott már vendégül. A legutóbbi klubösszejövetelen honi magyar néprajzkutatásunk egyik legeredményesebben dolgozó kutatójával, Gágyor Józseffel találkoztak. A Megy a gyűrű vándorútra c. népi gyermekjátékokat tartalmazó kötet gyűjtője egyébként az Ipoly mentéről származik, s az itteni alma mater volt diákja. Barátai, ismerősei s a hagyományaik iránt érdeklődő klubtagok ezért talán még nagyobb figyelemmel és kíváncsisággal hallgatták beszámolóját. Kár, hogy az ipolysági iskolák pedagógusai csak kis számban képviseltették magukat az előadáson. Pedig a játék — amiről elsősorban szó volt — a legerősebb összekötő kapocs a gyermek, a szülő és a pedagógus között. A szerző szavait idézve: „A játék a cselekvés gyönyöre, a jellem kovácsa, a nyelvi folyamatosság láncszeme, az anyanyelv és a hazaszeretet hajszálgyökere, a békéért vívott harc legszelídebb fegyvere.” Szakmailag és módszertanilag egyaránt jól felépített előadásának bevezetőjében Gágyor József szólt a különböző játékelméletekről, azok történetéről. Okfejtéseit Gorkijtól, Kosztolányitól, Szabó Lőrinctől vett idézetekkel tette hangulatosabbá. Foglalkozott a nagy elődök: Kodály Zoltán, Kis Áron, Kerényi György és Bakos József munkásságával is. Kötetei kapcsán elmondta, hogy mindenekelőtt a játék sokrétűségét igyekezett megragadni, a mondókák, kiolvasók és csúfolok felkutatásával pedig a bennük felhalmozódott sok érdekes sajátosságot kívánta érzékeltetni. Ipolysági szereplését néprajzkutatónk az egyes dalocskák előadásával tette sokszínűbbé. Mindezt jól kiegészítette az előadó kedves feleségének közreműködése, hangszeres kísérete. A lelkes hallgatóság körében a Gágyor-házaspár igazi családi hangulatot teremtett, s a közönség is dalra kerekedett. Csáky Károly HONISMERET Castrum novum 1. Mindig érdeklődéssel lapozgatom azokat a helyi jellegű — és legtöbbször csak helyi érdekességü — kiadványokat, amelyekhez időnként sikerül hozzájutnom. Irodalmi antológia, irodalomtörténeti és színháztörténeti tanulmány, helytörténeti dolgozat, földművesszövetkezeti krónika — és még tovább is sorolhatnám, hogy mi minden — egyként van ezek között, ám a legtöbb említésre alig érdemes szintet képvisel csupán. Szerencsére, akadnak azonban e kiadványok sorában kivételek is, amelyek célkitűzésüknél, vállalásuknál, színvonaluknál, vagy akár jelentőségüknél fogva megérdemlik, illetve megérdemelnék a szélesebb nyilvánosság figyelmét is. Arra azonban mindenképp érdemesek volnának, hogy legalább egy-egy szakágazaton vagy műfajon belül regisztráljuk őket írásbeliségünk szerves és elidegeníthetetlen részeiként. E kivételek közé tartozik az érsekújvári járási múzeum első ízben megjelent évkönyve is, amelynek előszava a jövőre vonatkozóan bizonyos értelemben vett rendszerességet, tehát folytatást is ígér. A mostani kiadványba besorolt anyagok közt a különböző ásatások eredményeit ismertető, régészeti tárgyú dolgozatok vannak túlsúlyban. Ilyen Liszka József Írása a csomoki korabronzkori sírokról, Anton Točíké az érsekújvári középső bronzkori sírokról, Jozef Bujnáé a Csúzon feltárt kelta temetőről, Milan Hanuliaké és Jozef Zábojntké a helembai ásatások eredményeiről, továbbá Nevizánszky Gáboré a kéméndi kora középkori épületmaradványokról. Gudmon Ilona rendkívüli anyag- és tárgyismeretre alapozott írása Zsitvabesenyő népviseletét dolgozza fel. Miroslav Haverla három munkával is szerepel az évkönyvben: az egyik Anton Bernolákról, az Érsekújvárban is tevékenykedő szlovák nyelvújítóról és tudósról, a másik a forradalmi hagyományok emlékszobáinak a rendeltetéséről, a Vida Istvánnal közösen írt harmadik pedig az 1935-ben alapított, majd 1956- ban felújított érsekújvári múzeum történetéről szól. A felsoroltakon kívül még Alena Dudová munkáját olvashatjuk az évkönyvben az érsekújvári céhekről. A nem egyenletes nyelvi szinten íródott kétnyelvű kiadványt számos jó minőségű fényképfelvétel és rajz teszi gazdagabbá. Tóth László TELEVÍZIÓ Budai Nagy Antal Egy. az irodalmi köztudatban nemigen jelen levő drámai műből készült televíziós játékot láthattunk a közelmúltban a Magyar Televízió jóvoltából. Kós Károly 1936-ban íródott drámája, a Budai Nagy Antal a korabeli kritikák szerint sem igazán sikerült alkotás: az egység hiányát, laza szerkezetet, valószerűtlen helyzetek teremtését, funkció nélküli szereplőknek a darabba építését rótták fel hibájául. A tévéjáték láttán azonban elmondhatjuk, érzékeny dramaturgiai és rendezői munkával sikerült a darab egyenetlenségeit eltüntetni, s mai szemmel is vonzó, értékes előadást kovácsolni az anyagból. „Imádkozni és átkozódni tud itt mindenki: de hinni gyáva" — adta a szerző a hatodfélszáz év előtti történet főszereplőjének a szájába a mondatot, s mégis: az elkövetkezendő esztendő már a felkelő paraszthadak élén találta „Antit". Kós Károly értelmezése Budai Nagy Antal személyével kapcsolatosan is eredeti: nem a történelemből ismert, a kezében karddal eleső parasztvezért ragadta meg, hanem egy mártírsorsa ítélt, „békességes" reformátort, aki két tűz közé szorulva végül is saját híveinek áldozata lett. Erre a tényre a magyarázatot egy nemrégiben megismételt televíziós interjúban találhattuk meg. „Azért írtam ezt a drámát annak idején — mondotta Kós Károly — mert Budai Nagy Antal történetét nagyon is időszerűnek találtam a harmincas évek világában." A mérhetetlen megalázottság és kizsigerelő kiszolgáltatottság ellen lázadó hős valóban századunk emberének jegyeit hordozza magán: nem akar lázadni, de rákényszerül; békét akar kötni, és mégis harcolnia kell; otthonokat akar megvédelmezni és közben kénytelen feldúlni azokat; értelmes kompromisszumot óhajt s végül is ebbe bukik bele. Még egy jelentős pozitívum van, amiről a darab kapcsán szólni érdemes: televíziós nyilvánosság ismét felhívta a figyelmet a darab szerzőjére, Kós Károlyra, századunk legmarkánsabb polihisztor-egyéniségére, akinek irodalmi hagyatéka csupán egy része rendkívül gazdag életművének. író, költő, mezőgazdász, építő- és iparművész, festő, illusztrátor, etnográfus és műtörténész — sorolja róla a lexikon, s mi csak abbéli vágyunknak adhatunk hangot a felsorolás kapcsán: jó lenne megismerkedni munkásságának további régióival is. Csáky Pál A képen Vagan, David és Gaik Arutunjam látható. Vagan tizenhárom éves, David tizenhét, Gaik tizenkettő. És máris híresek. David ugyanis négy évvel ezelőtt, tizenhárom évesen nyert felvételt Jereván műszaki egyetemére, ahol ma már a számítógépprogram-fejlesztő tanszéken aspiráns. A két fiatalabb testvér, Vagan és Gaik pedig 1983 szeptemberében kezdte meg — rendkívüli engedéllyel — egyetemi tanulmányait. A két kisebb Arutunjan testvér is kitűnő matematikus volt az általános iskolában, és emellett egy év alatt elvégeztek egy egyébként kétéves Szemüvegesek szamára az eső valóságos csapás — volt. Egy nyugat-berlini optikus ugyanis ügyes kis elektromos törlőt szerelt legújabb napszemüvegére. Sigecsijo Izumi, Japán — és a világ — egyik legöregebb embere, tavaly nyáron töltötte be száztizennyolcadik életévét. A szubtropikus Tokunosima-szigeteh, Kagosima közelében élő aggastyán 1976-ban volt utoljára beteg, akkor enyhe lefolyású náthával kezelték. Azóta erőben egészségben, teljes szellemi frisseségben éli életét. A kép jobb oldalán ő látható, amint egyik szomszédjával beszélget. 8
