A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-01 / 1. szám
A havonta kétszer megjelenő „Szovjetszkij Ekran" című folyóiratban nagy népsze rűségnek örvend az az interjúsorozat, melynek keretében a szovjet szfn- és filmművészet kiválóságai válaszolnak az olvasók kérdéseire. A lap egyik legutóbbi számában a nálunk is jól ismert, bájos szovjet filmcsillag. Apa szta szíja Vertyinszkaja volt az interjúalany. Válaszait I. Hrisztoforova jegyezte le. Az interjút az alábbiakban Sági Tóth Tibor fordításában közöljük. • — Mondjon valamit a Vertyinszkij művészdinasztiáról. — Apám, Alekszandr Nyikolajevics ismert orosz színművész, költő, saját dalainak előadója volt. Jól emlékeznek rá az idősebb nemzedék képviselői. Az ifjúság, persze, kevésbé ismeri alkotásait. Az idén adták ki Vertyinszkij dalainak harmadik lemezfelvételét. Anyám, Ligyija Vlagyimirovna filmszínésznö. Nővérem, Marianna a Vahtangov Színház tagja és filmszinésznő. • — Mityen szerepe volt szüleinek az Ön pályaválasztásában ? — Tizenkét éves voltam, amikor meghalt az apám. Képességeim akkor még nem körvonalazódtak ki. Apám azt mondogatta, hogy a színművészet nehéz kenyérkereset, és azt szerette volna, hogy nővérem és én könynyebb pályát válasszunk. • — Mikor kezdett el érdeklődni a színi pálya iránt? — Első szerepeim meghozták számomra a népszerűséget, akkori sikereimnél nagyobbat máig sem értem el. Ezek a szerepek azonban csupán ösztönös alakítások voltak. 15—16 éves voltam akkor, s még nemigen érdekelt a színművészet. Életem alkotói szakasza abban a pillanatban kezdődött, amikor Grigorij Mihajlovics Kozincev felkért a Ham let című filmben való közreműködésre. Még nem voltam színésznő, csak egy 19 éves 'ány, s a világirodalom repertoárjából egy nagy szerepet, Oféliát kellett alakítanom. „MARADJON NYOMA AZ ÉLETÜNKNEK... (Beszélgetés Anasztaszija Vertyinszkajával) Tanulásra, segítségre volt szükségem. Természetesen sokat segítettek akkori partnereim is, elsősorban Innokentyij Szmoktunovszkij. 1966-ban végeztem el a B. V. Scsukín nevét viselő színiakadémiát. • — Kit tart tanítómesterének ? — Oleg Nyikolajevics Jefremovot. Mikor ő — megalapítója a Szovremennyik (Kortárs) Színháznak, melyben jómagam 12 színházi évadban szerepeltem — a Moszkvai Akadémiai Művész Színház vezetője lett, sok színész, a Szovremennyik hagyományainak és elveinek neveltjei, rendezőjük után átszerződtek. 1980-ban én is rászántam magam erre a lépésre. Oleg Nyikolajevics engem nem tanított, mert én nem voltam a Moszkvai Akadémiai Művész Színház iskola-stúdiójának hallgatója, mégis őt tartom tanítómesteremnek. • — Mi a titka annak, hogy Ön mindig oly rendkívül elegáns és vonzó külsejű? — Nos, először is törődöm azzal, hogy ne hízzak el. Rendszeresen futok és úszók. Ezenkívül korabeli festményeken tanulmányozom a ruhákat, vázlatokat készítek egyegy jelmezemhez, így keresem az általam alakított hősnők külső megjelenését. • — Ha varázsereje lenne és csodákat tehetne, mit tenne ? — Megszabadítanám az embereket a nélkülözéstől és a fájdalmaktól. • — Mi az Ön kedvenc mondása vagy jelszava? — Faust Goethe tragédiájának egyik zárójelenetében arról álmodozik, hogy látni fogja az általa elültetett fa gyümölcsét. „A pillanathoz esdve szólnék: Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább! Ne mossa el megannyi millió év halandó-életem nyomát." A két utolsó sor egész életem jelszava. Maradjon nyoma az életünknek, hozzunk létre valami jelentős dolgot, ha kell, még egyéni érdekeink és örömeink feláldozása árán is. • — Kedvenc partnerei? — Két darabban Sztanyiszlav Ljubsinnal, kettőben pedig Alekszandr Kaljaginnal játszom együtt. Ljubsin érzékeny idegrendszerű művész, „ráérez" a partnereire. Kaljagin viharos vérmérsékletű. Játékába beleadja egyéni energiáját is és mindenkit arra kényszerít, hogy alkalmazkodjék hozzá. Tehát teljesen eltérő egyéniségek, mégis mindkettőjüket kedvelem. • — Kit tart a legérdekesebb filmszínésznek? — Oleg Jankovszkijt. Ő a filmvásznon valóban korunk modern emberének típusát alakítja. • — Mely legutóbbi filmszerepei állnak a szivéhez legközelebb ? — A színész a sikeres szerepeket kedveli. Ezért szeretem Mona szerepét „A névtelen csillag" és Margaret szerepét a „Rablás" című filmből. • — Ön ismerte személyesen Vlagyimir Viszockijt? Hogyan emlékezik rá? — Igen, nagyon jól ismertem Vologyát. Az életben kedves, elbűvölő ember volt, mindig mosolygós és jóhiszemű, nagyon közlékeny. Széles látókörű, sokoldalúan tehetséges művész volt. • — Vannak-e gyermekei, ha igen, hogyan neveli őket? — Van egy tizenhat esztendős fiam, Sztyepan. Igyekszem őt a munka szeretetére nevelni és állandóan bővíteni a művészet és az irodalom iránti érdeklődését. • — Lehet-e a modern nő gyenge, kiszolgáltatott? — Ha az ember kiszolgáltatott, legyen bár nő vagy férfi, az azt jelenti, hogy nem bízik a saját erejében. Ha valamitől függ, s azt elveszíti, tehetetlenné válik. A tehetetlenség pedig tragédiához vezet. Az ember tehát mindig legyen erős és legyen felelősségtudata. • — A színművészek gyermekeiket gyakran a film világának szánják. Mi erről az Ön véleménye ? — Minden gyermek egy kicsit színész is, a színészcsaládokban felnövők még inkább. Ez azonban nem indok ahhoz, hogy színi pályára menjenek. Ahhoz elhivatottság szükséges. • — A nagy Anna Magnaninak egyszer feltették ezt a kérdést: „Mire tanította meg önt az élet?" Ezt felelte: „Férfiasságra". Mit felelne erre a kérdésre Ön ? — Ne álljunk meg annál, amit már elértünk. • — Jelenleg min dolgozik ? — M. Roscsin „Gyöngyház Zinaida" című darabjának egyik vidám szerepét próbálom. Remélem, hogy még a télen sor kerül a premierre a Moszkvai Akadémiai Művész Színházban. Ami pedig a filmszerepeket illeti, csupán ennyit mondhatok: keresek, várok, remélek ... KOMÁROM1 BOSZORKÁNYPEREK • 1718 egyik szeptember végi napján megtört öregasszonyt vonszolt a komáromi hóhér a vesztőhelyre, hogy az ítéletnek eleget tegyen. A bámészkodók tömege utat nyitott Bencze István özvegyének, Barta Katának, aki a vesztőhelyen megadóan hajtotta fejét a vérfoltos tökére, a kámzsás ember pallosé alá. A szájtátiak ujjongása közepette gurult le az ősz fej a fűrészporos kosárba, s a madari „boszorkány" teste végsőket vonaglott. A hóhérlegények ezután máglyára vetették s elégették a holttestet, hogy irmagja se maradjon ... A XVIII. században sok Komárom környéki öregasszony fizetett életével állítólagos boszorkányságáért. Főleg füvesasszonyok, bábaasszonyok, s azok, akik gyógyítással foglalkoztak. A bűnvádi eljárás megindításához elég volt néhány vádaskodó tanú, s a tömlöcajtó becsapódott a szerencsétlen asszonyok mögött. Általában kétféle vádat emeltek a boszorkányság gyanújába keveredett asszonyok ellen: az egyiket rontás vagy szemvesztés, a másikat az ördöggel való cimboraság miatt. Tudnivaló, hogy az elmúlt századok folyamán sok szegény asszony kereste kuruzslással kenyerét. Gyakran előfordult, hogy gyógymódjuk balul ütött ki, s a kárvallottak haragjukban bevádolták a javasasszonyt. Innen már csak egy lépés volt a tömlöc, tortúra, máglyahalál. A vallást tűzzel-vassal védelmező és terjesztő feudalizmus a boszorkányperekben rendszerint előhozakodott az ördöggel való cimboraság vádjával, hogy alátámassza, erősítse a hitelet pozícióját. Kezdetben többnyi re tagadott a vádlott, de amikor megismerkedett a hóhér hüvelykszoritójával, tüzes nyársával, menten beismerte „bűnösségét" A többi már a hóhér dolga volt. Ilyenformán került vád alá a mocsi Soós Orzsébet is, aki szorult helyzetében több mocsi asszonyt belekevert a boszorkányságba. A régi peórátok ma is őrzik Soós Örzsébet vallomását: „Az árestom háznak vas rostélyos ablakán hozzája bújtak legottan az pap anyja és Tengő! Falu Zsuzska, keményen dömöszkölték, fejét szorongatták, csak azért, rájuk ne valljon". A kínvallatás fantasztikus meséket mondat Soós Örzsébettel. így vall az egyik „boszorkánygyűlés"-ről: „Ottan táncoltanak, ettenek és ittanak, földre terítettének asztalt valametydarab ruháéul, az étek állott sült bárányéul és disznópecsenyébül, kenyerek helyett penigh tizenkét darab követ tettek, melyet az igmándi bíró vitt az vendégségébe és tizenkét fakések is voltának az asztalon, s ettenek, melly köveket az igmándi tavalyi bíró zakította szét. Az utóbbiak fa késekkel ettenek, az pinczében való hordókéul mindenikéből vettenek bort, de az nyírfa abroncsos hordóéul nem vehettek italt, mind hogy az ollyatin abroncsu hordókéul nem vehetnek és nem is árthatnak. Egy hegedősnek is volt ezen alkalmatossággal és tánczoltanak, az táncz mester penigh az említett igmándi tavalyi bíró volt. Midőn penigh két óráigh egy végében ezen mulatságokban lettének volna és az pinczébü/ ell akartak volna menni, azon hordókat az mel/yekbül bort vettenek, teli okádták, s illy formán töltötték helyre a borokat. Ezek végébe menvén ell tüntenek, az vinculált fatens penigh Istent smlétvén lábbal ment szállására, midőn penigh az pincébe mentenek az Tenget Zsuzska vitte két kezénél fogva az mondott pincébe, úgy hogy a lába sem érte mindenütt a földet" Soós Örzsébet boszorkányperében az egyik tanú, bizonyos Kovács Ilona többek között ezt vallotta: „Hogy az Soós Örzsébet vén asszony arra tanította ötét, mondván: te pila, ha azt akarod, hogy férjhez ne mehessen, a kire haragszol, leányzó csak háromszor kerüld meg ötét és mess el az hajéiul, azt vesd valamelly folyó vízbe és ha ezt megcselekszed, mint addigh az o/lyan leányzó férjhez nem mehet valameddigh te magad nem akarod, hogy férjhez mehessen, csak gólya fészekből csinálj lughot és mosd megh a fejét az oliyan leánynak, aztán férjhez mehet." A vármegye az igmándi tavalyi bírót is tömlöcbe vetette boszorkányság gyanújával. A tárgyaláson szembesítették Soós Örzsébettel, Szalay Ferenc, az igmándi tavalyi bíró körömszakadtáig tagadta Soós Örzsébettel való kapcsolatát. Soós Örzsébet meg azt felelte, hogy ö nem szervezkedett Madáron senkivel, mégis láncos vasat kell hordania. A periratokból nem derül ki, mi történt a vádlottakkal, de gondolhatjuk, nem úszták meg szárazon. Oláh Mihályné, Baranyai Katát, a kamocsai „Boszorkányt" rontással vádolták. Nemes Kosa Márton vallotta, hogy 1726 tavaszán felesége fiúgyermeket szült, de nem Oláhnét hívta a gyermek megfürösztésére. Mi történt ? Néhány nap múlva a gyermek keservesen kezdett sími: „A szája annyira lecsukódott, hogy nem is falhatta be az annya csöcsét." Baranyai Kata útja is a komáromi tömlöcbe vezetett, ahol 1728 januárjában szorongatta meg elsőízben a hóhér. A tortúra után az asszony testben, lélekben megtörve vallotta be „bűnét". A halálos ítélet utolsó szavai így hangzanak: „Az maga megh érdemlett büntatésére, másoknak pedigh rettentő példái arra nézve országunk éllő törvénye szerént elevenyen az tűzre tétetnyi és hamuvá porrá az által égetetnyi törvényesen kárhoztatott." A bagotai Barsi Pálné boszorkányság vádjával ugyancsak a komáromi hóhér pallosa alatt fejezte be életét. A bűbájossággal vádolt Görbe Ilona ógyallai korcsmárosné szintén a tömlöcbe került. Hogy mi történt később vele, arról nem beszélnek a periratok. Ide jutottak Fábián Erzsébet és Jámbor Kata madari „boszorkányok" is. Ki tudja hányán fejezték be még szomorú életüket a komáromi hóhér karmai között? De ez a néhány eset is fényt vet a több mint 200 esztendővel ezelőtti keserű állapotokra. DÉNES GYÖRGY 14
