A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-27 / 5. szám
A fenti válaszokat a szalagavatót ünneplő, a Zselizi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium érettségi előtt álló diákjaitól kaptam, akik közül sokan fizikai munkát végző szülök gyermekei. Az idei tanévben érettségiző hatvan fiatal közül ötvenegyen akarnak továbbtanulni. A pályairányítás megfontoltságát és céltudatosságát bizonyítja, hogy az egyetemekre és főiskolákra jelentkezőknek csaknem kétharmada a természettudományi pályák iránt érdeklődik. Emellett még az is rendkívül szimpatikus a zselizi diákok törekvéseiben, hogy szinte egytől egyig határozottak. Ha netán nem sikerül a főiskolai felvételi vizsga, akkor jövőre újból szerencsét próbálnak. Már csak azért is, mert a többség pályaválasztását kinek-kinek egyéni érdeklődési köre szabta meg. A megilletődöttség Mácsady János, percei: a diákok osztályfőnök feltűzi köszöntője a zöld szalagot; mellette Zabrenszky Imre, igazgató A legelső érettségizők évfolyamától, tehát 1959 óta, egyre növekvő súlya és jelentősége van e gimnáziumnak a város és a környék életében. Kereken két és fél évtizede jönnek-mennek a fiatalok, egymásnak adják a zselizi gimnázium ajtajának kilincsét. A távozók vidáman, mégis szomorúan; az érkezők nagy-nagy tudásszomjjal — hogy négy esztendővel később aztán ők is búcsút mondjanak a kisváros életébe komolysággal elegy vidámságot, elevenséget vivő diákélettől. És hadd mondjam el azt is, hogy az itt érettségizetteknek mintegy hatvan százaléka nemcsak bejut az ország különböző felsőoktatási intézményébe, hanem sikerrel be is fejezi tanulmányait; a legeslegjobbak pedig külföldi egyetemeken sokszorozzák meg itt szerzett tudásukat. Minderről már Zabrenszky Imre igazgatóval és a húsztagú tantestület tagjai közül Nyustin Ferencné igazgatóhelyettessel, illetve Laczkóné £ Margit, Viglas Tibor, Mácsady János és Gubik Jenő tanárokkal beszélgetünk. Hallgatom a gyakorlott pedagógusok szavait, s közben azon tűnődöm: vajon mi módon követik nyomon diákjaik további sorsának alakulását? — Az első támpontot mindig az érettségit követő első hetek adják, akkor derül ki, hány tanulónak sikerült eredményesen túljutnia a felvételi vizsgákon — mondja Nyustin Ferencné. — A későbbiekben pedig főleg az érettségi találkozókon kapunk viszonylag átfogó képet növendékeink sorsának alakuaki nemcsak a jelenlegi negyedikesek egyik osztályfőnöke, de jómaga is zselizi diák volt valamikor. — Sikerült rávezetni a diákokat arra, hogy többségük a természettudományi és a műszaki pályák felé vonzódik, ahol a társadalmi igényeknek megfelelően, könnyebben tudnak érvényesülni. — Emellett, persze, az anyanyelvi oktatásnak is megfelelő figyelmet szentelünk — veszi át a szót Laczkóné E. Margit, aki szintén helybeli diák volt egykor. — A nyelvi oktatás óráit úgy igyekszünk megszervezni, hogy a nyelvi ismeretek bővülése mellett például az esztétikai nevelés alapjaival is foglalkozni tudjunk. Zabrenszky Imre szinte tételszerüen zárja le a gondolatot: — A tanítás színvonalát megfelelőnek tartom, de a tanulókkal való külön beszélgetni, hanem táncolni is illik. Tanárnak és diáknak egyaránt... A tanév második felében pedig még száz-százhúsz erős tanulással teli, dolgos hétköznap következik. Májusban, a ballagás napján pedig majd a küszöbről néznek vissza a zselizi gimnázium növendékei. Annak az iskolának a folyosóira, ahol egy igazi és szorgalmas, nagy családként élnek a diákok. Ahol az újabb meg újabb érettségi tablókra már alig-alig találni szabad helyet... De ez legyen egy iskola legnagyobb gondja! MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvételei lásáról, hiszen a megjelentek rendszerint részletesen beszámolnak életükről. — "És mi az, ami megtudható az öregdiák „feleleteiből"? — Az, hogy diákjaink zöme jól boldogul, jól megállja helyét az életben. Diákjaink minden különösebb nyelvi nehézségek nélkül, eredményesen tanulnak a főiskolákon és egyetemeken is. Számunkra külön öröm, hogy az ország majd minden felsőoktatási intézményébe elkerül egy-egy Zselizen érettségizett magyar fiatal. — Gimnazistáink pályaválasztási szándékait évről évre reális esélylatolgatás és józan mértéktartás jellemzi — fűzi tovább a gondolatot Viglas Tibor, foglalkozásokat, a felkészítést és a szakköri tevékenységet kell még hatékonyabbá tennünk. — Szalagavatói beszédében tanulásra intette az érettségire készülőket. A ballagás napján vajon milyen szavakkal bocsátja majd útjukra az életbe lépő maturánsokat? — Elsősorban türelemre, kitartásra, igyekezetre és becsületre fogom inteni őket. Magam is úgy tapasztaltam, hogy ez a legfontosabb egy ember életében. It* elvágtuk a beszélgetés fonalát. Pedig bőven lett volna még miről társalogni, dehát egy szalagavatón
