A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-12-23 / 52. szám

J. Kresila illusztrációja • Nálunk is volt egy időszak, amikor a költők és írók „házaltak" verseikkel, elbeszéléseik­kel. Nem volt ebben semmi különös. Amit megírtak, nyilvánosság elé szerették volna bocsájtani és ehhez ez volt a legegyenesebb út, ha fölkeresik valamelyik lap, esetleg a rádió szerkesztőségét és azon frissiben „el­kótyavetyélik" legújabb müveiket. Valljuk be, az is erősen ösztökélte őket, hogy előbb vagy utóbb pénzmagot kapnak az eladott versért vagy novelláért. A pénz pedig mindig jól jön a házhoz, hiszen költőnek, írónak mindig üres a zsebe. Zs. Nagy Lajos is feljárogatott hébe-hóba a rádió szerkesztőségébe, és elém teregette verseit. Azon nyomban át is néztem és kiválasztottam a megfelelőeket. Aztán rápis­­lantottam a füstfelhöbe burkolózó Zs. Nagy­ra. — Ne haragudj, ezeket visszaadom. A többi jön. — Ezek nem tetszenek? — kérdezte szo­kás szerint és úgy bámult rám, mintha a vesémbe akarna látni. — Nézd, ezek sem rosszak — igyekeztem kompromisszumot kötni a költővel — de tudod, azok az igaziak, amelyeket kiválasz­tottam. Lajos barátom vonásai lassan megenyhül­tek. Zsebre rakta a visszakapott verseket és lassacskán fölcihelödött. — Hát akkor isten veled, megyek a Szem­lébe. — Jó. Csak menj. — Néhány hét múlva újra hozta a verseit és szinte szóról szóra megismétlődött a párbeszéd. Egy idő múlva föltűnt nekem, hogy hol a Szemléből jön, hol a Szemlébe megy. — Te — mondom neki — mi az oka annak, hogy vagy a Szemléből jössz hozzám, vagy a Szemlébe mész tőlem. Zs. Nagy nem szólt addig, amíg elő nem kotorta a cigarettáját és komótosan rá nem gyújtott. — Nézd — mondotta aztán és ravaszkás mosoly jelent meg a szája szögletében. — Nézd ... az a helyzet, hogy azokat a verse­ket, amelyeket te vissz'aadsz, elviszem az Irodalmi Szemlébe Tözsérnek. (Akkor Tőzsér még a Szemle szerkesztője volt.) Holtbiztos, hogy lehozza őket. Amelyeket viszont ő ad vissza, biztos, hogy te hozod le. Ugyanis teljesen különböző az ízlésetek. Ami neked tetszik, az nem tetszik neki, és fordítva. Én ezt az ellentétes ízlést nagyon jól kamatozta­tom, és nekem ez a fontos. Pláne megy a dolog, ha még hozzáteszem, hogy Dénesnek, nem tetszenek ezek a versek. — Nem tetszenek neki? — kérdezi Tőzsér. — Akkor bizonyára ezek a legjobb verseid. Add csak ide őket. Átnézi, bólogat, és szigorúan besorolja a Szemle következő számába. • Közismert dolog, hogy Ozsvald Árpádnak a szerkesztői és versirói munka mellett akad még néhány vesszőparipája. (Azt az utálatos szót, hogy hobby, azért sem használom.) Három kedvteléséről: a könyvek, főképpen a régi könyvek, a bélyegek és a régi pénzek gyűjtéséről tudok. Ha hébe-hóba, azaz öt­évenként meglátogatjuk Ozsvaldékat po­­zsonypüspöki lakásukon, mindig megmutat-, ja gyűjteményének legújabb darabjait. Az asszonynép trécselését unván, rendszerint elvonulunk Árpád meghitten kis szobájába, és ö sorra mutogatja könyveit, neves embe­rek kéziratait, s engem elfog a sárga irigység a sok-sok drága fóliáns láttán. Később a bélyegalbumokban lapoztunk, majd a régi érc- és papírpénzeket szemlél­­getjük. — Ide süss, te csacska! — bök oldalba Árpi barátom és rámutat egy aszott, töpör­­tyűszerű mincére. — Ez Július Cézár-korából való. A szom­szédban kaparták nekem a tyúkok. Lekoppanó szemmel hallgatom numizma­tikai előadását, de fölráz és sakkpartira invi­tál. (Lám, ez a negyedik szenvedélye.) Mit tehetek? Növelem veszteséglistám ... Hallottam, hogy a múltkoriban lányának, Zsuzsának tartott kiselőadást a régi pénzek gyűjtéséről. A kislánya türelmesen végighallgatta, csak az előadás végén szólalt meg. — Tudod mit, apu? — Tessék. — Ne régi pénzt gyűjtsél te nekem, hanem újat! • 1953 nyarának egyik napsugaras délután­ján együtt tapostuk szegény megboldogult Tóth Tiborral a Mihálykapu utca macskakö­veit. Jókedvűen fecsegtünk-locsogtunk, és amikor a Magyar Könyvesbolt kirakata elé értünk, azon nyomban lecövekeltünk. Né­hány hónapja nyílt meg a bolt, s mi kíváncsi­an legeltettük szemünket a kirakatban virító újdonságokon. Tibor egyszerre csak fölfedezi a tavaly megjelent verseskötetemet, a Magra vár a föld-et. — Látod, propagálnak — kacsint felém sandán. — De el is kel a népszerűsítés, mert a kiadó szerint egyáltalán nem fogy a köny­ved. KESZELI FERENC: ŐK ÍRTÁK Zs. NAGY LAJOS Te kert! Négy szoba. Tele tapétával, benne egy árva poétával, kinek Zabosban háza volt, s egészségesen láza volt. belecsurog a tengerbe. Általmenne negyven szekér egyik partról a másikra, ámde sehol egy rusnya híd, s szekereken nincsen uszony. MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ Szabálytalan szóössze­tételek avagy „örkényszerképzetek" Röfögő bulldózer kerget. Most pedig beteg. De láztalan. Jaj, mily rettenetes iszony, berepülőborda színműlovarnő elhagyom végleg a kertet, Panelben él és házfalán. átjutni a túlsó partra. tüdőbajtárs végtaggyűlés az Oldalág utca 10-et, Ladikja az erkélyhez kötve felgyertyázott szekerekkel kórképviselő vasalótenyésztés hiába kártérít, fizet ringatódzik — tán mindörökre. készülődnek, fel a startra. tyúkszemfelszedő hétköznapfogyatkozás Vízörvényben pata csobban, váltóőrnaszád sültgalambdúc a Szanátori hivatal. megindul az első szekér. agyrémhirterjesztő csomópontveszteség Kilakolt házam ravatal. Bevonulnak csatasorban, fakutyaharapás hatalomtalanítás vár rám a panel-kripta, de a túlra egyik sem ér. áskálódásatás haranglábtörlő és szorít, mint a fakapta. OZSVALD ÁRPÁD Harmadnap egy égő gyertya lángelmebetegség teliholdkóros (... mint kaptafát a szűk cipő.) emelkedik fel a habból. harmatcseppfertőzés menetrendőrkutya Pepita ballada ártatlan, mint a szűzhártya, futószalagrend tűsarkvidék Nyolcadik emelet, balkóny. oszt' egy széplány válik abból. potya utasforgalom anyanyelvtanfolyamkilo­korán jő itt az alkony, Azóta e szép leányzó légcsőposta méter nem jár ide a lift sem. Százhúsz égő gyertyaszállal, ott bolyong a hullámokon. filmcsillagvizsgáló anyacsavarhúzó közel lakik az isten. negyven rakott szénásszekér — Tizenhárom éve nézem, vesekőszínház hőhullámfürdő befordul a kontinensre, s most tudtam meg, velem rokon. pótatka trészvényes jégmezőgazdaság Este, amikor hazahoznak. a vége a tengerbe ér. Sírok, mint a sebzett fűzfa, lóherezacskó jávorszarvasbogár és a ruhából kihámoznak. Szembe velük foly egy folyó. mert frigyünket tiltja törvény. bányarémuralom karkötőgép az isten benéz az ablakon: hónaljig vizes a medre. Erről szólt e néhány strófa... rekeszizompacsirta köldökzsinórpadlás furcsállja azt, hogy itt lakom. lefolyik a kontinensről. Nyelj el engem nedves örvény! halottkémszolgálat

Next

/
Oldalképek
Tartalom