A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-12-09 / 50. szám
A Don melletti Kruzsinszkij tanyán nyílt meg Mihail Solohov lakásmúzeuma. Solohov ebben az épületben töltötte fiatal, éveit. Idejártak hozzá a környékről mesélni, énekelni. Egy itt feljegyzett dal szövegével kezdődik a Csendes Don. Solohov ma Vesenszkajában él a feleségével. Aktívan dolgozik háborús visszaemlékezésein. A memoár szerinte nagyon fontos műfaj, mert egyben-másban útmutató a jövő nemzedékének. Hongkong szerepkörének második számú várományosa — Bangkok, ahol a nagy bankok homlokzatának thai nemzeti stílusban készült cégtáblái mit sem változtatnak azon, hogy Thaiföld fővárosa már ma is az ázsiai pénzvilág egyik központja. A nemzeti tőke új érdeklődésének jele, hogy csillagászati magasságokba szöktek fel a telekárak. Ami viszont meggondolásra intheti a tőke urait — a mindig kényes belpolitikai helyzet, amelyben — így mondják Bangkokban — „egy újabb katonai váltás sohasem kizárt" (azért nem helyes katonai puccsot mondani, mert a hatalmat lényegileg úgyis a hadsereg gyakorolja, így legfeljebb a rivalizáló tiszti csoportok váltásáról lehet szó ...) Rozsdatemető — az Eiffel-torony régi lépcsői, melyeket könnyebbekkel cseréltek fel TALÁLKOZÁS KOBAYASHI KEN-ICHIRÓVAL — Fáradt vagyok — mondja tökéletes magyarsággal, amikor tíz óra után elcsendesedik végre az öltözője. Nézem az arcát, lesem a mozdulatait, keresem rajta a fáradtság jeleit. Fél órával ezelőtt, amikor még javában zúgott a taps Csajkovszkij szenvedélyes Manfréd-szimfóniája végén, ötödször is úgy szaladt fel meghajolni a színpadra, mintha egy csöpp energiát sem vesztett volna. Bő, borsózöld ingben és fehér nadrágban ül előttem; sötétkék frakkját egy karcsú, fekete ruhás japán hölgy hajtogatja a sarokban. Arcát fátyol takarja, mozdulatai finomak, mosolya diszkrét. Kobayashi Ken-lchirónak a szeme is nevet, ha mosolyog. — Hogyan beszéljünk ? Angolul vagy magyarul? — Kezdjük angolul, aztán majd meglátjuk. — Legutóbb két és fél évvel ezelőtt Budapesten találkoztunk. Azóta semmit sem hallottam önről. — Pedig dolgoztam. Sokat. Nagyon sokat — Otthon vagy Európában ? — Itt is, ott is. Tudja, most már hosszabb ideje úgy kötöm meg a szerződéseket, hogy általában fél évet töltök otthon és felet Európában. — Csehszlovákián és Magyarországon kívül hol vezényelt a közelmúltban ? — Franciaországban, az NDK-ban és Hollandiában. SZOVJET IPARMŰVÉSZEK ALKOTÁSAI BRATISLAVÁBAN A csehszlovák—szovjet barátsági hónap alkalmából országszerte számos figyelemre méltó rendezvényre került sor. A filmszínházakban nagy sikerű szovjet filmeket vetítettek a Szovjet Filmek Fesztiválja keretében, hazánk több vámsában szovjet előadóművészek léptek fel, s a programból természetesen nem hiányoztak a képzőművészeti kiállítások sem. A Szovjetunió Balti-tenger melléki szövetségi köztársaságaiban élő iparművészek kiállítását szerkesztőségünk néhány munkatársa is megtekintette, s ebből az alkalomból fotoriporter kollégánk, Prandl Sándor egy felvételt is készített. (ez) — Úgy hallottam, Amszterdamban visszautasított egy főzeneigazgatói állást. Igaz a hír? — Igen. — Es miért nem élt ezzel a lehetőséggel? — Azért, mert sehol sem akarom hosszabb időre lekötni magamat. Nem akarom, hogy megunjanak — mondja nevetve magyarul. — Inkább utazgatok, és abban is örömömet lelem. — Akkor miért mond le az amerikai vendégszereplésekről? — Mert Európát jobban szeretem. Tudja, 1974-ben Budapesten nemzetközi karmesterversenyt nyertem, itt indult el a nemzetközi karrierem, és most már valósággal otthon érzem magam errefelé. A pénz meg nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel. — Úgy veszem észre, hogy az utóbbi időben új szavakkal, árnyalt kifejezésekkel gazdagította magyar szókincsét. A hetvenes évek másik felében a gyerekei is hosszabb időt töltöttek Budapesten. Ők is tudnak még magyarul? — Sajnos, már csak egy-két szót. — És a zenével hogy állnak? — Ayano, a kislányom zongorázni tanul. Egész jól megy neki. Hirokit nem nagyon érdekli a zene. Olyan, mint a legtöbb fiú: a csibészkedéshez nagyobb kedve van, mint a tanuláshoz. — Megfigyeltem: ezúttal is partitúra nélkül vezényelt. Nagyon szeretheti Beethovent, meg Csajkovszkijt, ha fejből tudja az alkotásaikat — Én mindig azt a zeneszerzőt szeretem, akinek a művét dirigálom. Áprilisban Berlioz Rómeó és Júliáját vezénylem Budapesten; az keményebb dió lesz, mint Beethoven D-dúr hegedűversenye. Későre jár az idő. A vékony, szép arcú japán hölgy kedvesen jelzi, hogy indulni kell. Kora reggel Bécsbe utaznak, onnét pedig Tokióba repülnek. Japán szokás szerint meghajlással búcsúzunk egymástól. SZABÓ G. LÁSZLÓ {Helyey Zsuzsa felvétele) 9
